Tarkabarka nyakkendők, színes öltönyök, meghökkentő szemüvegek: 100 éve született Szipál Márton fotóművész, akiről Megyeri János szobrászművész készített különleges szobrot.
A PSG-t minden bizonnyal elhagyó francia világsztárnak újra a csapata élére kell állnia. 2020-ban már döntőbe jutott a katari tulajdonú klub, de a Bajnokok Ligája trófeát nem tudta megkaparintani.
Hetek óta nincs új tartalom a Cosmopolitan magyarországi internetes oldalán, ráadásul a nyomtatott magazint is hiába várja olvasója. A néhány héttel ezelőtt vezérigazgató-váltáson átesett Michaeli, Schwartz & Brit Media kiadót kérdezte a Media1 az okokról.
Barna Judit és Magyar Péter is azt állítja, hogy miután megismerték egymást, változott a jelölt véleménye. A Tisza Párt vezetője a negatív véleményt az ellene folyó kampánynak tulajdonítja.
Súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani egy német szociáldemokrata politikust, miután négy tinédzser megtámadta. Az eset Németország-szerte hatalmas felháborodást váltott ki és egyre többen követelik, hogy a hatóságok eredményesebben lépjenek fel a tisztviselők ellen elkövetett támadásokkal szemben.
Ismét csökkenésnek indult a lakossági állampapírok értékesítése: múlt héten valamivel több mint 50 milliárd forintnyi állampapírt vettek a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb. Mindeközben a PMÁP idei eddigi leggyengébb értékesítési adatait produkálta.
Hogy néz ki? Ne teljesen alapverzióra gondoljanak, azt újságíró ritkán vezetheti, a tesztelt változat inkább az ésszerűség elvét követi, közepesen gyenge motorral de gazdag felszereltséggel. A 2019-ben érkezett, azóta Peugeot-alapú Corsa hatodik generációja (rossz leírni, de 42 éves a modell) tavaly év végén kapott ráncfelvarrást. Nem kell túl so
A nyomozás másfél év után lezárult, de az elkövető még mindig kiskorú, ezért az ügyészség felfüggesztette az eljárást, és "magatartási szabályokat" írt elő neki. Plusz ki kell fizetnie a meghekkelt áldozatának tízezer forintot.
Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el. Tabár István életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei kategóriában Kovács Adrián, Schwarcz Ádám (Beton.Hofi), Baukó Attila (Azahriah), Cseri Hanna (cserihanna) és Szirmai Marcell (Pogány
Egy igazi Cápa, Balogh Petya volt a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorának vendége. A milliomos vállalkozó ezúttal nem csupán a szakmai életéről mesélt Palik Lászlóéknak.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában 10,3 milliárd forintból valósult meg, és az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Korábban zöld utat kapott a génmódosított (GMO) aranyrizs a Fülöp-szigeteken, és a gazdák már vetettek is belőle. Egy bírósági döntés miatt azonban most újra tiltólistára kerül a különleges gabonaféle.
A Hamász elfogadja a gázai tűzszüneti megállapodás feltételeit - írja a BBC. Ezt a Hamász vezetése jelentette ki. Közleményükből kiderül, hogy a döntésről tájékoztatták a katari és egyiptomi közvetítőket. További részleteket nem közöltek.
Meghalt az árvízben egy ötéves gyermek Texasban vasárnap, több száz további embert ki kellett menteni, az állam keleti részén több nagyvárosi térséget fenyegetnek az áradások.
Témák: – Hétfőn megkezdődtek az érettségik. Békés vármegyében. Ötvennégy tantárgyból, 45 intézményben, 111 bizottság előtt 3585-en kezdték meg a vizsgákat. – Az elmúlt napokban elballagtak valamennyi gyulai középfokú oktatási intézmény végzős diákjai. A következő összeállításban időrendi sorrendben láthatják a Göndöcs, a Harruckern, a Karácsonyi és
A Magyar Nemzeti Bank XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok megnevezéssel 15 000 forintos címletű ezüst és 3 000 forintos színesfém emlékérmét bocsát ki a világ legjelentősebb sporteseménye alkalmából, a magyar sport napján. Az MNB 1980 óta jelentet meg emlékérméket az ötkarikás játékok kapcsán, az elmúlt alkalmakkor azonban már
Karácsony, Szentkirályi, Vitézy és Grundtner mellett a négy napja feltűnt független, Vas Annamária is adott le íveket az NVI-nél, de őt végül elutasították.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 389,50 forintról 388,36 forintra gyengült 18 órakor, napközben 388,29 forint és 390,00 forint között mozgott.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Egy friss tanulmány szerint az APOE4 gén két példányát hordozó személyeknél szinte biztosan kialakul az Alzheimer-kór, és a tünetek korábban jelentkeznek, ami új megközelítést igényelhet az Alzheimer-kór kutatásában, diagnosztizálásában és kezelésében.
Rekordszámú ember mozdult meg egyszerre a Földön a Wings for Life World Run futóverseny apropójából. A jótékonysági sporteseményt 11. alkalommal rendezték meg, és világszerte 265 818 ember futott azokért, akik nem futhatnak. A gerincvelő-kutatás támogatásáért létrehozott eseményen többek közt olyan hazai hírességek is kilátogattak a Városligetbe, m
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megmozgató helyi politikai rendezvényén, mégsem számolt be a történtekről a városi televízió. Egy helyi politikusnak a Kádár-rendszer jutott eszébe a történtekről.
A Tisza Párt erősebb, mint a DK – derül ki a Publicus Intézet kutatásából. A felmérés szerint gyakorlatilag eltűntek a kis pártok, és ha most vasárnap lennének a választások, csak három párt jutna be a parlamentbe. A kutatásból kiderül az is, hogy a fideszesek több mint negyede elégedetlen azzal, ami az országban zajlik.
Bár a brit királyi család tagjai nagyon szigorú szabályok szerint élik mindennapjaikat, olykor igazán aranyos részletekbe nyerhetünk bepillantást életükből.
Vitathatatlan, hogy a magyar nyelv az egyik legkülönlegesebb, egyúttal legnehezebb nyelv a világon. Néha még nekünk, magyaroknak is komoly kihívást jelent leírni egy-egy kacifántosabb szót. Ide tartoznak például a nevek is, amelyek között vannak nagyon egyszerűek, ám olyanok is, amik azért okozhatnak egy kis fejtörést. Vajon te képben vagy, ha a le
Mostanában sok szó esik róla és a téma végtelen: és bár egyáltalán nem kell megnyitnunk a kapcsolatunkat mások felé, partnerünkre nyitottnak lenni egy párkapcsolatban nagyon is érdemes.
A skizofrénia továbbra is az egyik leginkább megbélyegzett mentális egészségügyi állapot társadalmunkban. A populáris kultúrában gyakran félreértelmezik, ezért fontos különbséget tenni a betegség valós és hamis elképzelései között. Ebben a cikkben arról írok, mi a skizofrénia és mi nem az, hogy eloszlassuk a gyakori tévhiteket, és feltárjuk a rende
Akadtak jelentős kilengések az amerikai részvénypiacon idén is, ennek ellenére a piaci volatilitás legfontosabb mérőszáma, a VIX index az erősödő piaci bizonytalanságok közepette sem jelez aggodalmat, már régóta.
A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség l
Az Amazon Prime nemrég bemutatta A rólad alkotott kép (The idea of you) című filmet, számos rajongó pedig azt hitte, hogy Harry Styles rajongói művének filmadaptációját ülnek le megnézni. A regény szerzője, Robinne Lee azonban nem ért egyet ezzel a leírással.Bár nyíltan beszélt arról, hogy Styles inspirálta hősét, Hayes Campbellt (akit Nicholas Gal