2024. május 9. csütörtök

máj. 9
18:18
Megvan az Aranylabda győztese? (Mandiner)
A Real Madrid vezetőedzője határozottan állást foglalt, ki lesz a hamarosan véget érő szezon legjobbja.
máj. 9
18:18
Videó: Így vándorolt az emberiség 60 ezer éven keresztül (Helló Magyar)
"Afrikából mindig jön valami új". Régen sem volt másképp, ugyanis a kontinens legnagyobb produktuma maga az emberiség.
máj. 9
18:18
Növénybarát programok a hétvégére (Magyar Mezőgazdaság)
A budapesti Füvészkertben három vezetett sétát is tartanak a május 11–12-i hétvégén; a Szombathely melletti Jeli Varázskertben még pompáznak a rododendronok; Pécsen pedig növényvásár lesz az egyetemi botanikus kertben.
máj. 9
18:18
Totális áramszünet jöhet, leállhat az internet (BitcoinBázis)
Közeledik a teljes áramszünet napja. Leállhat az internet és az elektronikus eszközök. Ezekkel a kockázatokkal kell számolni, ha egy komolyabb
máj. 9
18:20
Cukorbetegként is élhetnek teljes életet a gyerekek - ebben segít az Egy Csepp Figyelem Alapítvány (BorsOnline)
Izeli Luca ebben a tanévben kezdte az iskolát, első osztályos. Neki és szüleinek azonban nemcsak az okozott izgalmat, vajon milyen lesz az iskola, hanem az is, hogyan fogadják majd, hogy diabéteszes, miként lehet megoldani az iskolában is, hogy teljes biztonságban legyen. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány az Oktatási Hivatallal közösen most újabb pr
máj. 9
18:20
Napi horoszkóp 2024. május 9.: fogadd el, amit felkínál számodra a sors (Life)
Van, akinek a pénzügyek, másnak a lendület fenntartása okoz nehézséget.
máj. 9
18:20
Sopronban is Mandiner országjáró roadshow – Jöjjön el Ön is Ceglédi Zoltán és Kohán Mátyás beszélgetésére! (Mandiner)
.
máj. 9
18:21
Ilyen még sosem volt a budapesti tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, a héten negyedszer ért el új rekordot. Minimális erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok.
máj. 9
18:22
Daganatos betegséggel küzd a Valami Amerika népszerű színésznője (Mandiner)
A Jászai Mari-díjas művész külföldi kezelésére gyűjtenek a rajongók.
máj. 9
18:24
Dróncsapás ért egy oroszországi olajfinomítót és két olajraktárat (HírTV)
Egy ukrán nagy hatótávolságú drón csapást mért csütörtökön az oroszországi Baskírföldön lévő, a Gazprom orosz óriásvállalathoz tartozó szalavati kőolajfinomítóra - közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (Szbu) az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
máj. 9
18:24
Jön az új Gyűrűk Ura-film: ekkor érkezik a mozikba (Blikk)
Már csak két évet kell várni a Gyűrűk Ura folytatásáig, amely a Vadászat Gollamra címet kapta. A címből adódóan Gollam kerül majd fókuszba. Mutatjuk, ki tér vissza a régi stábtagok közül.
máj. 9
18:24
Boldog piros trikós és új összetett éllovas, tökéletes felvezetés Cavendish-nek, sorsdöntő bal kanyar – Aprés Tour a TdH 2. szakasza után (m4sport.hu)
Tökéletes felvezetést kapott az immár 164 profi győzelemnél tartó Mark Cavendish, boldog piros trikós és új összetett éllovas, sorsdöntő volt az utolsó kanyar, mire számíthatunk a Kékesen – többek között erről volt szó az Aprés Tour, a Tour de Hongrie értékelő és elemző műsorában, amelyben ezúttal Lengyel Péter, az M4 Sport munkatársa volt a vendég
máj. 9
18:24
Lerohanják a Szigetet a magyarok - VG Podcast (vg.hu)
Az elővételes Sziget-bérletekből újra a magyarok veszik a legtöbbet.
máj. 9
18:24
Így alakult volna a pontszerzés a tavalyi Portugál Rallyn az idei pontrendszer alapján (Racing)
Kalle Rovanpera, a tavalyi Portugál Rally győztese nem lett volna szomorú, ha az idei pontrendszer alapján osztottak volna bajnoki pontokat már 2023-ban is.
máj. 9
18:24
Tao- és hipa-bevallás: gyakori kérdések (Üzletem)
Az éves tao (társasági adó) és hipa (helyi iparűzési adó) bevallással kapcsolatban az Rsm szakértőihez érkező leggyakoribb kérdéseket Andó Marcell vezető tanácsadó szedte csokorba.
máj. 9
18:27
Riasztották a mentőhelikoptert: tömegbaleset történt az M1-esen (BorsOnline)
Több mint 5 kilométeres a torlódás.
máj. 9
18:30
Sulyok Tamás elfogadta a kínai elnök pekingi a meghívását (hirado.hu)
"Magyarország a híd Kelet és Nyugat között" – írta közösségi oldalán Sulyok Tamás köztársasági elnök.
máj. 9
18:30
A magyar vállalkozások nem fordítják hasznukra a saját adataikat (Portfolio)
Nem állnak túl jól a magyar vállalkozások a data governence területéhez tartozó folyamatok bevezetésében és használatában, ahogy abban sem, hogy a saját adataikat pénzzé tegyék. Ahogyan a Digital Compliance by Design&Legaltech Konferencián is elhangzott, a kiberbiztonsági jogi környezet átfogó változása is rámutat arra, hogy egyre növekszik a kiber
máj. 9
18:30
Kortárs Q-jacht építésére kapott megrendelést a Spirit Yachts (AQUA)
A Q-osztályú jacht korszerű változatának megépítésére maga a leendő tulajdonos választotta ki a Dykstra Naval Architects mellett a Spirit Yachts céget. A Spirit aktuális projektje a The Falcon Study név alatt fut, a Q7 Yacht Designs tulajdonosa és alapítója megrendelésére készül. Peter Silvesternek egy eredeti Q-osztályú jachtja van, amit Falconnak
máj. 9
18:30
Színek, virágok, fények – Néhány kép, amely biztos meggyőz arról, hogy Szeged bakancslistára való tavasszal is (SzMo)
A Tisza-parti település tele van parkokkal, virágos utcákkal, de még az épületekre is jut szemet-szívet gyönyörködtető dekoráció.
máj. 9
18:30
"Már nincs olyan, hogy tízig alszom" - Verstappen apaként is világbajnok (BorsOnline)
Max Verstappen fiatalon csöppent az apa szerepbe, de a Forma-1 háromszoros világbajnoka tökéletesen helyt áll. A Red Bull holland versenyzője három éve él együtt Kelly Piquét-vel, és nevelik közösen a brazil modell kislányát.
máj. 9
18:30
Lemondott a Miss Usa és a tini Miss Usa szépségverseny győztese is a szervezet toxikus légköre miatt (SzMo)
A 72 éve futó versenysorozat történetében először adták vissza a koronát. A szépségkirálynőknek még azt is megmondták, hogy mit lájkolhatnak az interneten.
máj. 9
18:30
Egyszerre nevetnek és sírnak a szolnokiak, nincs ennél rövidebb bringaút a világon – van viszont magyarázat (Promotions)
A helyiek közül sokan nem tudják hova tenni a nyúlfarknyi kerékpárutat, egyesek szerint viszont igenis van létjogosultsága.
máj. 9
18:30
Itthon is egyre népszerűbb a streaming (MMonline)
2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.A fe
máj. 9
18:30
Ukrajna EU-s pénzekből lendítené fel hadiiparát (Mandiner)
Erre az Európai Békekeretet is felhasználnák.
máj. 9
18:30
Undorító támadás érte Valter Attilát (naphire.hu)
Szerencsére nem sérült meg súlyosan a magyar sportoló.
máj. 9
18:30
A Művészetek Völgye minden eddiginél színesebb és több programmal várja a fesztiválozókat (in.hu)
A Művészetek Völgye Fesztivál idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik közel 3000 lehetőségből választhatnak majd július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein. A fesztivál ezúttal is számos újdonsággal készül, köztük új helyszínekkel, fenntarthatósági és művészeti programokkal, saját színdarabbal
máj. 9
18:32
A kínai First Lady látogatást tett a Szent István-teremben (hirado.hu)
A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.
máj. 9
18:33
Aurelio megunta a találgatásokat: elárulta, hogy újra együtt vannak (Blikk)
Noha eddig csak találgatni lehetett, Aurelio most tiszta vizet öntött a pohárba és közösségi oldalán tudatta, hogy egy párt alkotnak Nikolett-tel, kislánya édesanyjával.
máj. 9
18:36
Rohantak a mentők, felszállás közben balesetezett a repülőgép (Metropol)
Sok a sérült, de még csak a baleset okát sem lehet tudni.
máj. 9
18:36
Valter Attila: Macska volt a jelem az oviban, és mindig talpra esek (m4sport.hu)
Valter Attila az ötvenedik helyen ért célba másfél perces hátránnyal a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, hatodik szakaszán. A magyar versenyző elárulta, bukása után jól érzi magát, ami biztató a következő szakaszok előtt.
máj. 9
18:36
Begyújtotta a rakétákat a Magyar Telekom, a BUX 69 ezer pont felett zárt (vg.hu)
Második napja száguld a Delta Technologies.
máj. 9
18:36
Elon Musk elmondta, hogy van a Neuralink első kísérleti alanya (SzMo)
Az első számítógép-agy kapcsolatot működtető Neuralink-csipet január végén ültették be az alany agyába. Eleinte akadtak vele gondok, de meglett a megoldás.
máj. 9
18:36
A kínai államfő házastársa látogatást tett a Szent István-teremben (Magyar Nemzet)
Peng Li-jüan, a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping felesége Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök feleségének kíséretében látogatást tett csütörtökön a Budavári Palota Szent István-termében.
máj. 9
18:36
Ettől neked is leesik az állad: Hszi Csin-ping iszonyatosan meglepte Sulyok Tamást (Nyugati Fény)
A kínai elnök nem várt dolgot mondott magyarul.
máj. 9
18:36
Cavendish lett Kazincbarcika hőse, megvillant a sprinterkirály (Telex)
A Tour de Hongrie 2. szakaszán mezőnyhajrá döntött, és senki sem bírt a brit világbajnokkal. Az összetett élére egy jól matekozó és bátor kerékpáros került.
máj. 9
18:36
Két magyar hegymászó kalandjai Kis-Tibet nagy csúcsain (Telex)
Csigalassúsággal, folyamatosan zihálva tettük egyik lábunkat a másik után, így kerültünk méterről méterre közelebb a tető sziklás kiszögelléséhez – számolnak be a 6280 méteres Dzo Jongo megmászásáról.
máj. 9
18:42
Felkészítő anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok munkáját (hirado.hu)
Az oktatási videóanyagok a helyi választási irodák oktatási tananyagának részét képezik, de mindenki számára elérhetőek az NVI honlapján.
máj. 9
18:42
6 sorozat, amit ledarálhatsz, amíg várod A Bridgerton család és az Emily Párizsban új részeit (Joy)
Nem tudod, mit kapcsolhatnál be addig, míg megérkeznek a Netflix sikersorozatainak legfrissebb epizódjai? Ne aggódj, segítünk neked elütni az időt addig!
máj. 9
18:42
Ismét történelmi csúcson zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, a héten negyedszer ért el új rekordot.
máj. 9
18:42
Elsőként kezelték génterápiával, visszakapta hallását a siketen született kislány (SzMo)
Új korszak jöhet a siketség gyógyításában. Mindössze egy rövid műtétre van szükség, ahol a siketségért felelős gént kicserélik egy működővel.
máj. 9
18:42
Vérfagyasztő közleményt adott ki a NASA: most megtudhatjuk, milyen, ha beszippant egy fekete lyuk (BorsOnline)
Az egész emberiséget érinti.
máj. 9
18:42
Tíz éve kék plakátokon hirdeti a kormány, hogy egy város folyton rosszat akar Magyarországnak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 9
18:42
"Erős családokból lesz erős nemzet" (Magyar Hírlap)
Beneda Attila úgy véli, elengedhetetlen, hogy "az életúton át vezetett" családpolitika reflektáljon a kihívásokra.
máj. 9
18:42
Szörnyű tragédia az M1-esen: Bicskénél hat gépkocsi ütközött (Nyugati Fény)
Mentőhelikopter érkezett
máj. 9
18:42
Térképen az oroszok által frissen elfoglalt területek (Mandiner)
A War Mapper egészen májusig bemutatta az oroszok hódítását.
máj. 9
18:42
Lemondott Pásztor Dániel, a református egyház egyik püspöke (Telex)
Nemrég őt választották meg a zsinat alelnöki posztjára, korábban Balog Zoltán és a három másik püspök is őt javasolta zsinati elnöknek.
máj. 9
18:44
A holland miniszterelnök szerint a palesztinpárti tüntetések átlépték a határt (Magyar Hírlap)
Rutte szerint a gázai erőszakért egyre gyakrabban és egyre durvább szavakkal a holland zsidókat teszik felelőssé.
máj. 9
18:44
Jogerős: négy jelölt szerepel a főpolgármester-jelölti szavazólapon (Telex)
A jelöltek a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: 1. Grundtner András, 2. Vitézy Dávid, 3. Szentkirályi Alexandra, 4. Karácsony Gergely.
máj. 9
18:45
Okos volt, aki estig várt az euróvásárlással! (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Keresés