2024. június 10. hétfő

jún. 10
8:51
Megütötték az eurót a választás után, esik a forint (Portfolio)
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint a hétvégi választások után, az euróhoz képest már reggel 393-ig csúszott le, az USD/HUF kurzusa több mint egyhavi csúcsára emelkedett. Eközben pedig az EP-eredmények után az euró is nagyobb gyengülést mutat hétfő reggel. Következő előfizetői klubunkon részletesen szó lesz arról, mi várhat a forintra és a devizap
jún. 10
8:51
Tizenhat településen alakult ki szavazategyenlőség (ATV)
Tizenhat településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani - derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból.
jún. 10
8:51
Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben is marad a magyar polgármester (hirado.hu)
Szatmárnémetiben a részleges eredmények alapján Kereskényi Gábornak nagy fölénnyel sikerült megszereznie harmadik mandátumát.
jún. 10
8:51
Kanadában is autót tört az F1 fekete báránya (Autónavigátor)
Egyre több sajtóhír szól Logan Sargeant menesztéséről, amely egyes híresztelések szerint még a szezon befejezte előtt megtörténhet. Az amerikai versenyző
jún. 10
8:51
Jakupcsek Gabriella dermedten hallgatta fiát, szörnyű történetet mesélt neki egy sör mellett (Promotions)
Egészen érzékeny témákat is érintettek a hosszú beszélgetés során.
jún. 10
8:51
Hogyan lépjen ki a megszokásból? (Magyar Hírlap)
Az életmódváltás nem könnyű, azonban kis lépésekkel könnyen kivitelezhető.
jún. 10
8:51
Mit tesz meg Von der Leyen a hatalomért? (Magyar Nemzet)
Von der Leyen számára nem lesz olcsó a második hivatali ciklus, ha egyáltalán lesz.
jún. 10
8:51
Hová lettél, baloldal? (Mandiner)
A baloldal, úgy általában, 2024-re nagyjából elfogyott. Bukásról beszélhetünk.
jún. 10
8:51
15 hónapos csúcson a DeFi szektor (BitcoinBázis)
A DeFi összértéke 192 milliárd dollárra nőtt, 15 hónap alatt ez most a szektor legjobb teljesítménye. Majdnem 200 milliárd dollárnál jár a DeFi szektor szerződéseiben zárolt tőke A DappRadar piackutató cég új adatai szerint a teljes zárolt érték (TVL) a decentralizált pénzügyi (DeFi) szektoron belül az elmúlt 15 hónap legmagasabb szintjére emelkede
jún. 10
8:51
Hiába Doncic remeklése, egyre nagyobb bajban a Dallas (Sportal)
A Boston Celtics 105-98-ra nyert a Dallas Mavericks ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (Nba) döntőjének második mérkőzésén, így már 2-0-ra vezet a párharcban.
jún. 10
8:51
Megérkezett a Huawei MatePad SE 11 (Android Portál)
A Huawei hivatalosan bejelentette a MatePad SE 11 globális megjelenését, amely a táblagépei sorát bővíti. A MatePad SE 11 egy 11 hüvelykes 2K LCD kijelzővel rendelkezik, amely tiszta és élénk megjelenítést biztosít. A táblagépet a Qualcomm Snapdragon 680 chipset hajtja, és a HarmonyOS 3.1 operációs rendszert futtatja. A táblagép akár 8 GB RAM-mal é
jún. 10
8:51
Erőszakos szőnyegárus fenyegetett meg és rabolt ki egy idős nőt Gyulán (Gyulatelevízió)
Az emellett még több bűncselekménnyel gyanúsítható román állampolgárt hetekkel később fogták el, amikor újra Magyarországra jött. Letartóztatták, hamarosan vádat emelhet ellene az ügyészség. Rablással, kifosztással, lopással és csalással gyanúsítható férfi ellen javasol vádemelést a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága. A román
jún. 10
8:51
A rendszerezett otthon stresszmentesít. A 80/20-as szabály (Bien)
A közösségi média hírcsatornái tele vannak olyan videókkal, amelyek szervezésről, rendszerezésről és az otthon takarításáról szólnak. Nevezhetjük mentális masszázsnak vagy pszichológiai megkönnyebbülésnek, egy biztos, hogy kevesebb megnyugtató dolog van annál, mint látni egy tökéletesen rendezett teret. Szeretnéd ezt még magasabb szintekre emelni?
jún. 10
8:57
Tizenhat településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között (hirado.hu)
Tizenhat településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani – derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból.
jún. 10
8:57
Véget ért a választás, összeül a magyar parlament: titkos szavazás is lesz, mit döntenek el így? (Pénzcentrum)
Tavaszi ülésszakának utolsó, kétnapos ülését tartja a parlament.
jún. 10
8:57
Egy fontos település, ahol a civilek teljesen lefejezték a Fideszt (ATV)
.
jún. 10
8:57
KSH: Májusban 4 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest (hirado.hu)
Áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek az árak, a járműüzemanyagoké 4,4 százalékkal esett vissza – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 10
8:57
Juhász Dorkáék magabiztos győzelmet arattak a WNBA-ben (m4sport.hu)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 83-64-re legyőzte a Seattle Storm együttesét vasárnap az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) vasárnapi játéknapján.
jún. 10
8:57
Így sikerült letörnie az inflációt a kormánynak (vg.hu)
A lakossági bizalom egyre pozitívabb, ennek hatása jelenik meg az élénkülő hitelkeresletben.
jún. 10
8:57
Óvatosan a külfödi növényvásárlással! (Növekedés)
Az Európai Unión kívüli nyaralása alatt megtetszett egy növény és szívesen hazavinné? Ne tegye! A messzi tájakról ugyanis nem csak egy szép, egzotikus növényt, hanem akár számos növényi károsítót is behurcolhatunk az országba, amelyek visszafordíthatatlan hatással lehetnek a hazai élővilágra.
jún. 10
8:57
Török Gábor: Ezzel a választással új időszámítás kezdődött (Mandiner)
A politológus szerint Magyar Péter pártja a várakozásokat messze meghaladó EP- és fővárosi listás eredményeivel a magyar politika legbefolyásosabb szereplőjévé vált a Fidesz után.
jún. 10
8:57
Meglepő fordulatokat hoztak a választások a megyei jogú városokban: Miskolcot bukta, de Győrt megnyerte az ellenzék (Nyugati Fény)
Mutatjuk
jún. 10
8:57
Itt a májusi inflációs adat (Magyar Nemzet)
Jelentősen csökkent az alapvető élelmiszerek és a háztartási energia ára.
jún. 10
8:57
Juhász Dorkáék magabiztosan nyertek (Sportal)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 83-64-re legyőzte a Seattle Storm együttesét vasárnap az észak-amerikai női kosárlabdaliga (Wnba) vasárnapi játéknapján - írta az Mti.
jún. 10
8:57
Csaló SMS-ekkel bombázzák a magyar Netflix-előfizetőket: nagy a veszély (naphire.hu)
A héten tömegek kaptak SMS-t a streaming-szolgáltatóra hivatkozva, hogy lejár a jelszavuk, és mihamarabb menjenek végig az adategyeztetési folyamaton.
jún. 10
8:57
"Abból, hogy kimaradtam, motivációra leltem, azt üzeni nekem, még többet kell dolgoznom" – interjú Szalai Gáborral, a Lausanne légiósával (Büntető.com)
Mennyire bántja, hogy kimaradt az Európa-bajnoki keretből? Mit lát belülről, miért lehet ilyen sikeres a válogatott? Milyen a svájci légióslét, és milyen volt 17 évesen Angliában tanulni és futballozni? Hogyan értékeli az elég eseménydús elmúlt két évét? A Lausanne védőjétől, a 23 éves Szalai Gábortól sok egyebet is kérdeztünk, ő pedig mindenre ké
jún. 10
8:59
A listán kapott 2 millió szavazat a Fidesz valaha volt legjobb EP-eredménye (Mandiner)
Erkölcsi elégtétel gyanánt kiesett a Momentum is.
jún. 10
8:59
Az egyik gátban megbotlott, a következőben elesett a magyar atlétanő (Sportal)
Az utolsó gát után a földre került Tóth Anna az atlétikai Európa-bajnokság női elődöntőjében - szerencsére nem történt súlyos sérülés.
jún. 10
9:00
Beszavazták az Európai Parlamentbe az olasz antifa-aktivista nőt, aki válogatás nélkül támadt emberekre Budapesten (Blikk)
Az Európai Parlamentbe jutott az az olasz nő, akit a budapesti antifa-támadások elsőrendű vádlottjaként tartanak számon.
jún. 10
9:00
Ororszország területét támadta az ukrán légierő (Infostart)
Úgy tudni, hogy egy orosz parancsnoki központot ért légitámadás az ukrán határhoz közeli Belgorod térségében.
jún. 10
9:03
Nagy a torlódás az M3-ason (hirado.hu)
Az M0-s autóúti csomóponttól már telítettek a sávok az M3-as autópálya bevezető szakaszán.
jún. 10
9:03
NVI: A külképviseleteken 87 százalékos volt a részvétel (hirado.hu)
A külképviseleteken 87 százalékos volt a részvétel az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán; a névjegyzékben szereplő 21 458 választóból 18 661 leadta szavazatát – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggeli adataiból.
jún. 10
9:03
Választások 2024: Giorgia Meloni győzött Olaszországban, nagyot bukott a Liga (vg.hu)
A budapesti antifa-támadások vádlottja, Ilaria Salis is képviselő lett.
jún. 10
9:03
Döbbenetes: Beszavazták az EP-be Ilaria Salist (Magyar Hírlap)
Az ártatlanokat bántalmazó olasz antifa mentelmi jogot fog kapni.
jún. 10
9:03
Mi kell ahhoz, hogy Vitézy újraszámoltathassa a szavazatokat? (Mandiner)
Mutatjuk, milyen törvényi előírásoknak kell megfelelnie Vitézy Dávid kifogásainak, ha újraszámlálást szeretne.
jún. 10
9:03
Pita egyenesen a Közel-Keletről – a Mazel Tovban ebédeltünk (Street Kitchen)
Ha igazán finom hummuszt vagy baba ganousht szeretnénk enni, a Mazel Tov az a hely, ami tutira az elsők között jut eszünkbe, máris mondjuk, hogy miért!
jún. 10
9:03
Karácsony Gergely: látom, hogy nekünk is kell változni, másképpen csinálnunk a dolgunkat (Liner)
Úgy véli, mindez ez azt jelenti, hogy az elkövetkező napokban még több együttműködésre, még több közös gondolkodásra, még több közös hitre kell találnunk azért, hogy Budapest szabad maradhasson.
jún. 10
9:05
Gátat építenek az óvodánál, mentik az állatokat (vg.hu)
A jáki óvodánál gátat építenek, Gasztonyban pedig már mentik az állatokat. Megduzzadtak a patakok és a folyók vizei Vas vármegyében – az elmúlt napok esőzései megtették a hatásukat.
jún. 10
9:05
Mit gondol Magyarországról a német szövetségi kapitány? (Mandiner)
Julian Nagelsmann Lipcsében edzője volt Gulácsi Péternek és Willi Orbánnak.
jún. 10
9:09
Hatalmas kockázattal néznek szembe a bankok az AI-robbanás miatt (Portfolio)
A mesterséges intelligencia boom növeli a bankok függőségét a nagy amerikai technológiai cégektől, ami új kockázatokat jelent az ágazat számára - mondták európai banki vezetők.
jún. 10
9:09
Időjárás: kiadták a riasztást, zivatarok tarolhatják le az országot (Noizz)
Szinte az egész országra riasztást adtak ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett fátyolfelhők és szaharai por is lesz felettünk, ami jobban szűri a napsütést.
jún. 10
9:09
Ezt az akció-vígjátékot nézi most az egész világ, egyetlen hétvége alatt 100 millió dollárnál is többet kaszált a nyár egyik legjobban várt filmje, a Bad Boys –… (Mafab)
A Bad Boys – Mindent vagy többet már az első hétvégén jelentős sikert aratott, 104,6 millió dolláros összbevételt ért el, ebből 48,6 millió dollárt a nemzetközi piacokon, írja a Variety.
jún. 10
9:09
Körmendnél egyre súlyosabb az árvízhelyzet (Magyar Hírlap)
A Rába-parti vasi kisvárosban megdőlhet az eddig mért legmagasabb vízállás.
jún. 10
9:09
Így készül a Szigetre az Old Spice (MMonline)
Az Old Spice úgy döntött, hogy berobban a zenei fesztiválok világába, hogy még magabiztosabbá tegye a koncertezőket. A Sziget fesztivállal és a Tomorrowlanddel együttműködve egy vibráló, dedikált zónával fűszerezi a fesztiválhangulatot, felejthetetlen és igazi adrenalinboostot jelentő kalandot ígérve minden résztvevő számára. A márka egy különleges
jún. 10
9:09
Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben is marad a magyar polgármester (Demokrata)
Soós Zoltán újrázott Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben pedig Kereskényi Gábor folytatja.
jún. 10
9:09
Európában az egyik legnagyobb arányú győzelmet aratta a Fidesz–Kdnp (Magyar Nemzet)
Akadt, ahol a szavazatok ötödét sem szerezte meg a legnagyobb párt.
jún. 10
9:09
Mbappé a vártnál hamarabb húzhatja magára a Real Madrid mezét (Liner)
A hírek szerint Mbappé hajlandó arra, hogy hamarabb csatlakozzon a Real Madrid keretéhez az Európa-bajnokságot követően.
jún. 10
9:09
Megérkezett Nyugatról az első komoly ajánlat Magyarországra (Mandiner)
A migrációs politika kérdésében erős szövetség alakulhat.
jún. 10
9:11
Nem talál magára Svédország (Portfolio)
A svéd statisztikai hivatal által közzétett első becslés szerint áprilisban 0,7%-kal csökkent a svéd GDP.
jún. 10
9:11
Megvan a lista: ők lehetnek az új Európai Parlament magyar képviselői (Noizz)
Megvan az a 21 magyar képviselő, akik az előzetes adatok szerint helyet foglalhatnak az Európai Parlamentben.

Keresés