Ahogy nő az öregek száma, úgy nő az öregedés lassítására irányuló kutatások támogatása is - közölte aktuális hírlevelében a NyugdíjGuru. Az öregedés legújabb elméletei szerint az öregedés nem más, mint a genetikai információáramlást zavaró zaj (szoftverhiba), amely megzavarja a gének kifejeződésében megnyilvánuló élettani folyamatokat, vagyis minde
A sellőkörmök után az idei nyári szezonban gyermekkorunk kedvence tér vissza: a fagyi. Mutatjuk a 2024-es nyár legnagyobb körömtrendjét!Juli Russell, a Sally Beauty DIY körömszakértője szerint a fagyikörmök hirtelen népszerűsége várható volt."Az egyik legmenőbb trend idén a 3D körömdíszítés volt" – ezek pedig a fagyiköröm díszítésben megvannak."Az
Ahogy arról a Portfolio tegnap beszámolt, az euró mellett a francia tőzsdét is megütötték hétfőn, miután Emmanuel Macron elnök a hétvégi vereséget követően feloszlatta a francia Nemzetgyűlést, így új választások jönnek, még ezen a nyáron. Ezt követően kedden kisebb felpattanást láthatunk a francia piacokon.
Harold Terens, második világháborús veterán 100 évesen, a a normandiai partraszállás nyolcvanadik évfordulóján kötötte össze életét szerelmével, a 96 éves Jeanne Swerlinnel.
Áfaregisztrációval rendelkező német társaság SAP számlázó rendszert használ. Az általa kiállított belföldi számlákon az eladó (saját) és a vevő magyar adószáma helyett a magyarországi közösségi adószámokat (HUxxxxxxxx) tünteti fel a számlán. A kiállított számlák belföldi egyenes adós számlák. Megfelel a hatályos szabályoknak, hogy a számlákon csak
Májusban 2677 gépkocsit láttak el világoszöld rendszámmal Magyarországon, ami alig marad el a márciusi 2920 darabos eddigi történelmi csúcstól, és így már 57 ezer tiszta és csendes e-autó közlekedik hazánkban – emelte ki keddi Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium.
Elszaporodtak a banki ügyfelek jóhiszeműségét kihasználó csalások. Az e-mailben történő adathalász támadások mellett egyre gyakoribbak a csaló telefonhívások. Ezek közös jellemzője, hogy pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják az áldozatokat rábírni arra, hogy kiadják banki adataikat, amelyek birtokában aztán szabaddá válik az út a pénzükhöz is.
Tegnap még arról írtunk, hogy felejteni utazott Montenegróba, mára kiderült, útközben valahol csatlakozott hozzá egy szépség is, hogy segítsen a felejtésben.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter – dr. Takács Árpád főispán javaslatára – Magyary Zoltán születésének évfordulója alkalmából a Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérem kitüntetést adományozott dr. Gulyás Imre járási hivatalvezetőnek, s Miniszteri Elismerő Oklevelet dr. Kása Róbert hatósági főosztályvezetőnek. Dr. Gulyás Im
A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet agykutatói egy rendkívül nagy felbontású mikroszkóp segítségével feltárták, hogy mi történik pontosan az idegsejtek közötti kapcsolódási pontokon.
Nem hoz érdemi szigorítást az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendelete (DSA) a magyarországi online piacterek üzemeltetői szerint, mert a hazai szabályozás a legtöbb kérdésben már eddig is hasonló vagy szigorúbb kereteket szabott meg számukra, a fogyasztók szempontjából azonban előnyösnek vélik az új jogszabályt - olvasható a Nemzet
A Fidesz "messze a legnagyobb párt", és ezért optimizmussal tekint a jövőbe - mondta Orbán Viktor az Indexnek adott interjúban, a győri veszteség kapcsán azt megjegyezte: a Borkai ügy ott utolért bennünket. Gulyás Gergelyben egyáltalán nem rendült meg a bizalma - derült ki az interjúból. "Soha nem tekintettük őt a Fideszből kiugrottnak", az "csak a
Ezek a könyvek lefóliázva sem árusíthatók azokban a boltokban, melyeknek 200 méteres körzetében oktatási vagy gyermekvédelmi vagy vallásgyakorlási célú intézmény található.
A Szallas.hu platform tulajdonosa, a Szallas Group felvásárolta a Litoralulromanesc.ro szállásközvetítő oldalt üzemeltető cég tulajdonjogának nyolcvan százalékát, ezzel a román tengerpart szálláskínálatának nagyrészét vonta be portfóliójába - közölte.
A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendszeresen szervez sebességméréseket, 2024 huszonharmadik hetében pedig a rendőrök a Gyömrői úton mérték a sebességet autóból, állványon elhelyezett sebességmérő eszközzel.
Nem hoz érdemi szigorítást az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendelete (DSA) a magyarországi online piacterek üzemeltetői szerint, mert a hazai szabályozás a legtöbb kérdésben már eddig is hasonló vagy szigorúbb kereteket szabott meg számukra, a fogyasztók szempontjából azonban előnyösnek vélik az új jogszabályt - olvasható a Nemzet
A miniszterelnök az Indexnek adott interjújában arról is beszélt, hogy "Budapest a pénzügyi összeomlás szélén áll vagy már össze is omlott. Komoly munka vár a megválasztott képviselőkre és a főpolgármesterre, ha ki akarják húzni ebből a helyzetből".
A bécsi Wifo gazdaságkutató intézet a közelmúltban nyilvánosságra hozott számítása szerint 2024 első negyedévében az osztrák gazdaság teljesítménye – múlt év utolsó három havi stagnálást követően – 0,2 százalékkal meghaladta az előző három havit.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megbírságolt egy borsodi esküvőiruha-szalont, amelynek tulajdonosa több adózási szabályát is felrúgva szolgálta ki ügyfeleit - közölte a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága.
Az ukrán energiaügyi minisztérium azzal vádolta meg a Financial Times című lapot, hogy valótlanságokat terjesztett az ország elektromos hálózatának állapotáról, és azt állította, hogy az ilyen tudósításokkal Oroszország kezére játszanak.
Jelentősen megnőtt Németországban az előző évekhez viszonyítva az iszlamista terrorizmus jelentette fenyegetettség - közölte a német belföldi hírszerzőszolgálat.
Az autósport és a politika iránt egyaránt érdeklődőknek nehéz döntést kellett meghozniuk vasárnap este, hogy a Kanadai Nagydíj vagy az európai parlamenti választások fejleményeit kövessék-e.