2024. június 18. kedd

jún. 18
11:30
M44-es: megkezdődik a gyorsforgalmi út fontos szakaszának tervezése (vg.hu)
Megvan az M44-es új szakaszának tervezője.
jún. 18
11:30
Indul az Intercity Splitbe (Magyar Hírlap)
A hálókocsiban utazók többféle reggeli menü közül választhatnak.
jún. 18
11:30
Október elején jelenik meg a Coldplay legújabb albuma (Magyar Nemzet)
Október 4-én jelenik meg a Coldplay brit zenekar tizedik lemeze, a Moon Music, amelynek vinyl- és CD-kiadásához is újrahasznosított műanyagot használnak – közölte a Warner Music Group magyar képviselője, a Magneoton.
jún. 18
11:30
Putyin 24 év után Észak-Koreába látogat (BitcoinBázis)
Hétfőn a Kreml részletezte Vlagyimir Putyin orosz elnök észak-koreai látogatását. A dél-koreai Yonhap hírügynökség előrejelzése szerint Putyin már jövő héten megérkezhet az észak-koreai fővárosba egy ázsiai turné részeként, amely Vietnamot is magában foglalja. Putyin látogatása Észak-Koreában A Kreml bejelentése szerint az orosz vezető kedden repül
jún. 18
11:30
Az álommeló utazással jár (Utazási Élmények)
A Z generáció felnőtt tagjai inkább dolgoznának népszerű nyári nyaralóhelyen, mint az Y generációsok; az Y-ok pedig jobban élveznék az önkénteskedést. Közel minden 5. magyar fiatal attól lenne boldog, ha lustálkodhatna a nyáron – mutatják a Kiwi.com friss, reprezentatív felmérésének adatai. Az utazás azonban mindent visz: az Y-ok és a felnőtt Z-k
jún. 18
11:32
Vitézy László sok emléket őrzött Huszárik Zoltánról (hirado.hu)
A következő két hétben Vitézy László előtt tiszteleg tematikus műsorokkal a közmédia annak alkalmából, hogy a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező posztumusz Huszárik Zoltán-díjban részesült.
jún. 18
11:33
Gólyamentés: szörnyű állapotban lévő szárnyason segített a bévés pár (Blikk)
A Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ munkatársai a munkából hazatérve mentették meg a bajba jutott állatot.
jún. 18
11:33
Orbán Balázs: az elhibázott uniós politikáért felelős pártok nem játszhatnak meghatározó szerepet az EU-intézmények vezetőinek kiválasztásában (HírTV)
Orbán Balázs szerint az európai polgárok változást akarnak mind a migráció, mind a zöld átmenet, mind a versenyképesség, mind pedig a szankciós politika tekintetében.
jún. 18
11:36
Feszültség a magyar uniós források körül: veszélyben Budapest fejlesztései (Portfolio)
Az Európai Bizottság komoly kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben, mivel szerintük az uniós pénzek elosztása során diszkriminálják Budapestet.
jún. 18
11:36
Október elején jelenik meg a Coldplay legújabb albuma (hirado.hu)
Október 4-én jelenik meg a Coldplay brit zenekar tizedik lemeze, a Moon Music.
jún. 18
11:36
Győzelemmel kezdték a magyarok a férfi strandkézilabda-vb-t (m4sport.hu)
A magyar férfi strandkézilabda-válogatott Omán legyőzésével kezdte meg szereplését a kínai Pingtan-szigeten zajló világbajnokság csoportkörében.
jún. 18
11:36
Vámháború: Kína tudja, hová kell ütni Európának, hogy nagyon fájjon (vg.hu)
Ugrásra készen az uniós sertésexportőrök versenytársai.
jún. 18
11:36
Óriási siker: a Tündérkert lett a legjobb sorozat (BorsOnline)
22 kategóriában adták át a Magyar Mozgókép Díjakat.
jún. 18
11:36
Magyar Péter este közli, beül-e a néppárti frakcióba (Márkamonitor)
"Jó reggelt! Köszönöm, hogy majd százezren szavaztatok tegnap. Este 19:45-kor várlak benneteket itt és a youtube-on egy élő bejelentkezéssel. Ismertetem a döntésemet és válaszolok a kérdésekre, észrevételekre" – írta az európai parlamenti választásra három hónap alatt a semmiből pártot építő és azzal közel 30%-os eredményt elérő Magyar Péter.  "Sűr
jún. 18
11:36
Zelenszkij aláírta a hallgatók katonai alapképzéséről szóló törvényt (Magyar Hírlap)
Cél: "az ukrán állampolgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra".
jún. 18
11:36
Több mint kétezer gyorshajtó kap hamarosan csekket a bírságról - itt mértek (Autószektor)
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2624-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, de – mint minden héten – lesz olyan sofőr, aki ettől magasabb összegű büntetésre számíthat - írta Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Közel 100 km/h-val közlekedett belterület
jún. 18
11:36
Orbán Ráhel a 80 milliós veszteséget termelő bababoltjáról: Nem rövid távra tervezünk (Forbes)
Az OduStore még nem tart ott, hogy Forbes sikersztoriként számoljunk be róla. A miniszterelnök lányának luxus-bababoltja eddig 135 millió forintot emésztett fel. Mi történt? A miniszterelnök legidősebb lányának budai üzlete, az OduStore a napokban ünnepelte a második születésnapját. A tortázással és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött partiról a
jún. 18
11:36
Jól megy a Doktor24 szekere, az alapítói kivásárolták a pénzügyi befektetőket (Telex)
A vállalat idén 16 milliárd forintos árbevételre számít a 2023-as 14,5 milliárddal szemben.
jún. 18
11:39
Óriási változások jönnek a trafikokban (Infostart)
A szigorítás főként a nikotinpárnákat érinti, de a cigarettákra és a hevített dohánytermékekre is új szabályok fognak vonatkozni.
jún. 18
11:39
A cseresznye hihetetlen hatással van a szervezetre (StoryMix)
A cseresznye hihetetlen hatással van a szervezetre. 6 ok, amiért érdemes rendszeresen fogyasztani. Főleg, most, hogy szezonja van. A cseresznye rengeteg vitamint, antioxidánst és ásványi anyagot tartalmaz, emiatt jótékony hatással van az egészségre. A cseresznye rendszeres fogyasztásával véded a szíved egészségét A cseresznye gazdag antioxidánsokba
jún. 18
11:42
Rekordbírságot kaphat a francia szupermarketlánc, elbántak a részvényekkel a tőzsdén (Portfolio)
Szakadnak a francia szupermarketlánc, a Carrefour részvényei a ma délelőtti kereskedésben, miután a médiában megjelent hírek szerint a pénzügyminisztérium rekordösszegű bírságot szabna ki a vállalatra franchise-hálózatának kezelése miatt – írja a Reuters.
jún. 18
11:42
Kigyulladt egy Boeing hajtóműve a levegőben (vg.hu)
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 737-800-as, amikor röviddel a felszállás után a gép egyik hajtóműve kigyulladt.
jún. 18
11:42
Olaszországba készültök? Érdemes vigyázni, óriási hőhullám éri el az országot (Hamu és Gyémánt)
A következő napokban erős hőhullám éri el Olaszországot, amelyet a mitológiai krétai királyról, Minószról nevezték el. Nem véletlenül, hiszen Görögországban is már napok óta tombol a hőség, és ez nem csillapodik a közeljövőben sem lényegesen.
jún. 18
11:42
Amikor semmi sem drága (Magyar Hírlap)
Az Amerikai Egyesült Államok hadserege maga folytatott a kínai vakcina hatékonyságát aláásó kampányt a koronavírus-járvány csúcsán.
jún. 18
11:42
Ki nyeri az EB-t? – Így tippel Bánhegyi Zsófia és Kanyó Roland (MMonline)
A múlt hétvégén elrajtolt az EB Németországban, az mmonline.hu pedig a focit kedvelő kommunikációs szakembereket, menedzsereket kért fel, hogy tippeljenek a győztesre és a magyarok teljesítményére. Sorozatunk második részéből kiderül, hogy kik lesznek a végső befutók Bánhegyi Zsófia és Kanyó Roland szerint, akik azt is elárulták, hogy kikkel követi
jún. 18
11:42
A lengyel gazdák sertésürülékkel ijesztenék el a migránsokat (Demokrata)
"Elkezdjük a lengyel–fehérorosz határon lévő határsávot sertéstrágyával locsolni."
jún. 18
11:42
Gázolaj – Két nap alatt 15 forintos emelés (GépMax)
Itt a betakarítási szezon, fénysebességgel vágtázik felfelé a gázolaj ára, már a hét első két napján 15 forint emelés.
jún. 18
11:42
Vészhelyzet az Eb-n, több városban is bezárták a szurkolói zónákat! (Magyar Nemzet)
Orkánerejű széllel és jégesővel kísért szupercellákat jósolnak a nap folyamán.
jún. 18
11:42
Az osztrák kapitány nem fogja Wöber szemére hányni az öngólját (Telex)
Ralf Rangnick szerint fontos, hogy ő se tegyen így, hiszen a válogatott és az egész stáb tudja, hogy szerencsétlen helyzetbe került.
jún. 18
11:44
Orbán Balázs szerint irányváltásra van szükség Brüsszelben (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök politikai igazgatója figyelmeztetett, az elhibázott európai politikáért felelős pártok nem lehetnek meghatározó szereplők.
jún. 18
11:45
Elindult a kitermelés a berettyóújfalui gázmezőn (Adózóna)
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat – jelentette be mai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
jún. 18
11:45
Sertéstrágyát öntenek a határra a lengyel gazdák (HírTV)
A Tömeges Összlengyel Gazdatüntetés nevű szervezet tagjai több tonna sertéstrágyát fognak kiönteni a keleti határ legveszélyesebb szakaszain, hogy megállítsák az illegális migránsokat – jelentette be az akció egyik szervezője a Wirtualna Polska lengyel internetes portálnak nyilatkozva.
jún. 18
11:45
Kisiklott motorvonat miatt késnek a vonatok a Kaposvár-Fonyód vonalon (hirado.hu)
A helyszínelés és a műszaki mentés befejezéséig Lengyeltóti és Fonyód között nincs vonatközlekedés.
jún. 18
11:45
A Doktor 24 alapítói kivásárolták a pénzügyi befektetőket (ProfitLine)
A Doktor24 Medicina Zrt. magánegészségügyi szolgáltató cégcsoport az idén 16 milliárd forintos árbevételre számít a 2023-as 14,5 milliárddal szemben - közölte a társaság azt követően, hogy Kóka János és Lancz Róbert alapító-tulajdonosok kivásárolták a pénzügyi befektetőket és fejlesztésekről döntöttek.
jún. 18
11:48
Nagy Márton államtitkára szerint nagyon jó üzlet a Dürer Park eszméletlenül túlárazott megvásárlása (444.hu)
A mostani irodaházaikat fel kellene újítani, akkor már inkább vesznek helyettük másikat.
jún. 18
11:48
Megkérdeztük, hova mennek nyaralni idén az olvasóink: meglepő eredmény született (Ripost)
A legjobb olvasói válaszokat egy cikkben gyűjtöttük össze.
jún. 18
11:48
Már csak a következő évadig kell várnunk Kulka János nagy visszatérésére (Femcafe)
Hamarosan újra rendszeresen színpadra áll majd a Nemzet Színésze.
jún. 18
11:48
Londonba költözik az F1 vándorkiállítása (m4sport.hu)
A szomszédban most zárt be a Forma–1 hivatalos vándorkiállítása, de máris megvan az új helyszíne.
jún. 18
11:48
Balaton – öt ingyenes minifesztivál idén (vg.hu)
A BalatON koncert ingyenes programsorozata öt minifesztivállal vár idén mindenkit Balatonkenesétől Balatonfüredig. Lesz vízi színpad, egyes helyszíneken pedig a szüreti fesztiválokba is belekóstolhatnak a koncertezni vágyók.
jún. 18
11:48
Nem lehet kibírni könnyek nélkül: családi fotókkal emlékezik vissza a Bruce Willisszel töltött pillanatokra Demi Morre (BorsOnline)
Erre nincsenek szavak
jún. 18
11:48
Bridgerton család 3. évad - Kedvenc mémeink, amik mindent visznek (Life)
A népszerű sorozat harmadik évada ismét bővelkedett emlékezetes jelenetekben. Íme néhány a Bridgerton család új évadának legjobb pillanatai közül.
jún. 18
11:48
Nem csitul a választási botrány az egyik kerületben: a Fidesz szerint a tollak miatt nyerhetett a baloldal ebben a városrészben (Promotions)
Bizonyítékot is mutattak a szerintük csalásnak is beillő húzásra.
jún. 18
11:48
Orbán Balázs: A választópolgárok változást akarnak (Magyar Hírlap)
"Hazánk azokkal keresi az együttműködést, akik hisznek egy szuverén Európában".
jún. 18
11:48
Szoboszlai labdája érzékeny helyen találta el Kerkez Milost az edzésen (Magyar Nemzet)
Megtartotta utolsó edzését a magyar válogatott Weiler im Allgäuban a németek elleni meccs előtt.
jún. 18
11:48
Edward Snowden szerint az OpenAI “szándékosan sérti meg minden ember jogait” (Helló Magyar)
Snowden nem örül az OpenAI igazgatótanácsa legújabb tagjának.
jún. 18
11:48
Három embert végeztek ki a kiskorú bérgyilkosok (AC News)
A bandában elkövetett bérgyilkosságok borzolják a svédek kedélyeit. Három tinédzser beleegyezett, hogy több embert is megöl. A 15 és 16 éves fiatalok körülbelül 13 400 eurót kaptak volna minden megölt személyért.
jún. 18
11:48
Bizarr baleset érte Tápai Szabinát, fotón mutatta meg a sérülését (naphire.hu)
Tápai Szabinát az otthonában érte baleset, amikor épp videóra vette volna a fiát, ahogy focizik.
jún. 18
11:48
Lajos herceg táncmozdulataival ellopta a show-t Károly szülinapján (in.hu)
Lajos herceg volt nagyapja születésnapi ünnepségének fénypontja. Június 15-én a királyi család magas rangú tagjai összegyűltek, hogy az éves Trooping the Colour parádéval ünnepeljék III. Károly király hivatalos születésnapját.Lajos és idősebb testvérei, György herceg és Sarolta hercegnő hintón utaztak a történelmi eseményre édesanyjukkal, Katalinna
jún. 18
11:48
Német kisváros kolompját kapta ajándékba a magyar fociválogatott (Telex)
A magyar játékosok pedig beírták a nevüket a város emlékkönyvébe.
jún. 18
11:48
AM: sikeresen zárult az egységes termelői kérelmek benyújtási időszaka (Öko-drive)
A 2024-es évre vonatkozó egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló 61 nap alatt 159,5 ezer termelő 4,98 millió hektárra nyújtott be támogatási kérelmet. Idén 44 közvetlen támogatási, illetve vidékfejlesztési jogcím tekintetében volt lehetőség az Egységes Kérelem eljárásrendjének keretében támogatást igényelni vagy adatszolgáltatást teljesíte

Keresés