2024. június 18. kedd

jún. 18
14:54
Pál Dénes oltár elé állt: elvette két gyermekének édesanyját (Sassy)
Az esküvő mellett pedig kisebbik lányuk keresztelőjét is megtartották.
jún. 18
14:54
A legjobb sportoló diákokat díjazták (Gyulatelevízió)
Szabó Botond, a gyulai lila is iskola tanulója, nem mellesleg igazolt atléta gitárszólóját hallhatta a közönség kedd délelőtt, a városháza dísztermében. Az eseményen a város kiválóan sportoló tanulóit köszöntötték. Az ünnepségen Görgényi Ernő polgármester a sport jellemformáló hatásának jelentőségéről beszélt. A programon számos díjat adtak át. J
jún. 18
14:57
Így szerezhetsz érme vagy zseton nélkül pillanatok alatt bevásárlókocsit (Mindmegette)
Biztosan veled is előfordult már, hogy nem tudtál bevásárlókocsit szerezni, mert sem apród, sem zsetonod nem volt kéznél. Hogy ilyen a jövőben ne fordulhasson elő, eláruljuk a tuti módszert!
jún. 18
14:57
Meghalt Anouk Aimée (Blikk)
Elhunyt Anouk Aimée, a huszadik századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja. A színésznő 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.
jún. 18
15:00
Újabb botrány a Boeingnél: több száz hibás alkatrésznek veszhetett nyoma (Portfolio)
A Boeing minőségellenőre szerint a repülőgépgyártó több száz hibás alkatrészt kezelt rosszul, amelyek közül néhány új 737 Max repülőgépekbe is bekerülhetett - írja a Bloomberg egy újabb szivárogtatóra hivatkozva.
jún. 18
15:00
Figyelmeztetik a magyarokat: több millió forintba is kerülhet a mobiltelefon használata külföldön (Pénzcentrum)
A külföldi mobilhasználat szabályaira hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
jún. 18
15:00
Brutális hőség jön: harmadfokú hőségriasztást rendeltek el (vg.hu)
Kisgyerekek és idősek inkább ne menjenek ki az utcára, aki pedig a szabadban dolgozik, az a déli órákban tegye le a munkát.
jún. 18
15:00
Nego és Balogh vélhetően nem játszik a németek elleni mérkőzésen (HírTV)
Nego Loic és Balogh Botond nem vett részt a magyar labdarúgó-válogatott keddi edzésén, így vélhetően egyikük sem lesz bevethető szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.
jún. 18
15:00
Détár Enikő összecsomagolt: párjával együtt hagyta el az országot (BorsOnline)
A mindig elfoglalt színésznőnek végre sikerül elszöknie a rengeteg feladat elől.
jún. 18
15:00
Többen meghaltak egy iráni kórháztűzben (Magyar Hírlap)
A halálos áldozatok az intenzív osztályon feküdtek.
jún. 18
15:00
Közel háromszázan juniálisoztak a Várkertben (Gyulatelevízió)
Házse Tibor gondoskodott a zenéről a Gyulai Kistérségi Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Juniális főzőversenyén. A keddi programon bográcsos görcslevest készített a megjelent tizennégy csapat. A görcsleves, vagy kötött tésztás leves elkészítése nagy teret enged az egyéni elképzeléseknek, ugyanakkor a hagymás zsírral megkent tészta n
jún. 18
15:06
Szlovákia is támogatja Mark Rutte jelöltségét a NATO főtitkári posztra (ATV)
Szlovákia Mark Rutte távozó holland kormányfő jelöltségét fogja támogatni a NATO főtitkári posztjára - közölte Peter Pellegrini szlovák államfő, akit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézett kedden.
jún. 18
15:06
Történelmi üzlettől eshet el az OTP, bődületes osztalék lehet a vége (vg.hu)
A baltiak jobban örülnének, ha a Luminor lengyel tulajdonba kerülne, az OTP ebben az esetben jókora rendkívüli osztalékot fizethetne.
jún. 18
15:06
Végveszélyben az akkugyárak? Kutyának sem kellenek a drága elektromos autók, százezernyi hever belőlük parlagon (Promotions)
Ez a fejlemény a lehető legrosszabbkor jött, a magyar gazdaság egyik leendő húzóágazata szempontjából is fontos kérdéseket vet fel.
jún. 18
15:06
Olyan mémet posztolt Hont András, amin alighanem megsértődnek Magyar Péter követői (Mandiner)
A publicista nem kímélte a politikus követőit.
jún. 18
15:06
Meghalt Bíró András újságíró, emberi jogi aktivista (Telex)
Az Autonómia Alapítvány létrehozója többek között földvásárlással segítette a Magyarországon élő romákat. Ő és szervezete 1995-ben megkapta a Right Livelihood-díjat, amit Alternatív Nobel-díjnak is szoktak hívni.
jún. 18
15:06
Szegény belgákat még a csatakos mez is húzza (Telex)
Nem elég, hogy úgy kaptak ki a szlovákoktól, hogy két érvénytelen gólt is lőttek, még a mezük is rájuk ragadt az izzadságtól.
jún. 18
15:06
Médiacégek és generációk is mérkőztek egymással a Media Regattán (Digital Hungary)
14 év után újra megrendezték a Media Regattát, a hazai médiaszektor szereplőinek dedikált nagyhajós versenyt. A pénteki eseményt barátságos légkör, egészséges versenyszellem és fergeteges hangulat jellemezte. Több kategóriában több győztes is született, akiknek a díjat Litkey Farkas olimpikon vitorlázó, a Regatta fővédnöke adta át.
jún. 18
15:08
Leégett az 1845-ben épült neogótikus Stolberg-palota Boroszlóban (Mandiner)
A tűz elnyelte a belső tér és a tető fa szerkezeti elemeit.
jún. 18
15:09
Orbán Viktor feltette a kezét (Piac és Profit)
A Financial Times (FT) információi szerint Mark Rutte holland miniszterelnök ígéretet tett Orbán Viktornak arra, hogy ha kinevezik a katonai szövetség főtitkárává, akkor hivatali ideje alatt Magyarországnak joga lesz visszautasítani az Ukrajna területén tervezett NATO-tevékenységeket. Korábban a magyar kormány tagjai azt mondták, hogy semmiképp sem
jún. 18
15:09
Botrány a vereség után: kiküldték Szerhij Rebrovot az öltözőből az ukrán játékosok (Infostart)
Ma tizenegy játékos van a pályán, de otthon milliók küzdenek a győzelemért – mondta a Románia elleni vereség után Andrij Sevcsenko, az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke. Egykori csatártársának, Szerhij Rebrovnak viszont éppen az a tizenegy játékos okoz gondot, akit a pályára küldött Münchenben.
jún. 18
15:09
Karácsony kiadta az utasítást: így készül a pokoli hőségre a főváros (Blikk)
Ivókutak működtetésével, locsolással és vízosztással próbálják enyhíteni a budapestiek és a városba látogatók hőségérzetét a fővárosi közszolgáltatók.
jún. 18
15:09
Most kaptuk a lesújtó hírt: újabb színészlegenda távozott (Metropol)
A színészlegenda 92 éves volt.
jún. 18
15:12
Márki-Zay Péter vállalja: a Tisza Párt az egyetlen ellenzéki párt, aminek el kellene indulnia 2026-ban (Blikk)
Márki-Zay Péter szerint a DK választási teljesítményéből nem fogja levonni az egyetlen helyes következtetést.
jún. 18
15:12
Itt a Yettel nagy nyári ajándéka: minden előfizető megkapja, csak egy napig él (Pénzcentrum)
A Yettel a mobiltársaság hivatalos előhívó számával azonos dátumon, 06.20-án egy napra lekapcsolja az adatforgalmi számlálókat és korlátlan, díjmentes belföldi mobilinternettel lepi meg ügyfeleit.
jún. 18
15:12
Diósdon az idősotthonban fordított a volt Echo TV-s, aki először még kikapott 5 szavazattal (444.hu)
Az otthon lakóinak túlnyomó többsége Dizseri Andrásra szavazott a mozgóurnás szavazáson, ezzel ő lett a polgármester.
jún. 18
15:12
Egy fotó miatt lépte át a kordont – szigorú büntetést kapott a Yellowstone-ba látogató turista (hirado.hu)
A bíró példát akart statuálni a szigorú ítélettel, miután egy férfi veszélyesen közel merészkedett a világ leghíresebb gejzírjéhez.
jún. 18
15:12
Megakadályozná az eszkalációt Izrael és a Hezbollah között az USA (vg.hu)
A feszültség egyre fokozódik a libanoni határnál is, ám a gázai tűzszünet erre is megoldást jelenthet.
jún. 18
15:12
Fenntarthatóság: kemény kihívás előtt a cégek (MMonline)
Bár a cégek többsége (63%) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan - derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából.A CSRD, amelyet 12 európai fenntarthatósági je
jún. 18
15:12
A Jurányiban átadták a Stafétát, és kiderült, ki lett Az év titánja (kultura.hu)
A JuNYÁRi Pikniken átadták a Staféta közönségdíjait, kihirdették a 3. Mastercard Alkotótárs színházi pályázat keretében a VII. TITÁNium pályázat eredményét, és átadták Az év titánja díjat.
jún. 18
15:15
Hidratál, és fényvédőként is alkalmazható a nyár legnépszerűbb gyógynövénye (Mindmegette)
A nyári forróságban a szervezetünk kívül-belül ki van téve káros hatásoknak. Ezért nagyon fontos például, hogy elegendő folyadékot fogyasszunk, és a bőrünk védelméről sem szabad megfeledkeznünk.
jún. 18
15:15
Újra színpadon Széphalmi Juliska (Metropol)
A táncművész még szakemberhez is fordult a térdműtét után, hogy ne csak fizikálisan, de lelkileg is rendbe jöjjön.
jún. 18
15:18
Nagy bejelentést tett az Európai Bizottság a bázeli bankreformok elhalasztásáról (Portfolio)
Az Európai Unió egy évvel, 2026 januárjára halasztja a banki tőkeszabályok globális reformjának egyik központi elemét, a kereskedési könyv alapvető felülvizsgálatára (FRTB) vonatkozó szabályozást - közölte kedden az EU pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztosa.
jún. 18
15:18
"Nincs szükségem bocsánatkérésre" - Orbán Viktor megegyezhetett Mark Ruttéval (ATV)
A Financial Times értesülései szerint egyezség születhetett Orbán Viktor és a leköszönő holland kormányfő, Mark Rutte között utóbbi NATO-főtitkári ambícióival kapcsolatban.
jún. 18
15:18
Nagy bejelentést tett a magyar mobilszolgáltató: még ezen a héten ingyenessé teszik a netet – de csak egy napra (vg.hu)
Lekapcsolják az adatforgalmi számlálókat.
jún. 18
15:18
Meglepő bejelentés: Károly királynak szándékában állt meghívni Harry hercegéket a születésnapjára (BorsOnline)
Az ötletet állítólag gyorsan elvetették.
jún. 18
15:18
Tippek a pilótától, ha biztonságos és nyugodt utazásra vágysz (Life)
Ha te is félsz a repüléstől, de muszáj gépre szállnod, olvasd el, mit javasol egy utasszállító-pilótája a biztonságosabb és nyugodtabb utazás érdekében.
jún. 18
15:18
Más mozi (Magyar Hírlap)
Fricska. Amíg a Gyurcsány-házaspár számtalan kritikát kap a választási eredmény miatt, az MSZP-t mintha meg sem érintette volna a penetráns kudarc, az elmúlás lágy fuvallata.
jún. 18
15:18
Egy hónapon belül másodszor Leclerc Monaco sztárja – Ferrari-pilóta kezében a sport legékesebb ereklyéje (Racing)
A hétfőn beharangozott nagy pillanat kedden el is érkezett: Charles Leclerc-t az a megtiszteltetés érte, hogy szülővárosa utcáin sétálhatott az olimpiai lánggal.
jún. 18
15:18
A Dogecoin-bálnák 129 millió dollár értékben vásároltak DOGE- és ETFswap tokeneket (BitcoinBázis)
A kripto-bálnák tevékenységét mindig is élénken figyelte a piac egésze. A nagytőkés befektetők akciói képesek pozitívan vagy negatívan befolyásolni egy eszköz árfolyamát. A közelmúltban a Dogecoin-bálnák akcióba lendültek, és közel 900 millió DOGE-tokent vásároltak. Elon Musk kedvenc kriptovalutája mellett egy Bitcoin ICO-tokenbe is, az úgynevezett
jún. 18
15:18
Európa a tudomány fellegvárának hitte magát, most ráébredt, hogy súlyosan lemaradt (Telex)
Európa abban a hitben élt, hogy világszínvonalú kutatási teljesítménnyel bír, csak ezt nehezen tudja gyakorlati termékekre váltani. Napjaink technológiai versenye azonban világossá tette, hogy az európai kutatási teljesítmény súlyos lemaradásban van, már nemcsak Amerika, hanem Kína is előzni kezdett. Macronnak erre is van terve, de egyelőre több a
jún. 18
15:18
Nevet vált a veszprémi kézilabdacsapat, szerződést bontanak a Telekommal (Telex)
Strukturális átalakuláson megy keresztül a klub, hamarosan bejelentik az új főszponzort.
jún. 18
15:18
Rémisztő előrejelzés: egyre veszélyesebb viharok jönnek (naphire.hu)
Az Egyesült Államokban ezek a héten kiadták a hőségriadót, ami több mint 70 millió embert érint. Egyes területeken akár 41 Celsius-fok is lehet. A tudósok most arra figyelmeztetnek, hogy az éghajlatváltozás következtében számos szélsőséges időjárási jelenség válik egyre gyakoribbá és intenzívebbé.
jún. 18
15:18
Meghalt Bíró András újságíró (Media1)
A Ceres és a Mazingira című ENSZ-folyóiratok alapítója, egyben szociológus és emberi jogi aktivista 98 éves volt.
jún. 18
15:18
Nem állt meg a stoptáblánál (Nyíregyháza)
Összeütközött két személygépjármű kedd reggel a Kiss Ernő és Deák Ferenc út kereszteződésben.
jún. 18
15:18
Nyolc éve várunk erre: Kulka János visszatér (Sassy)
Kulka János, a Nemzet Színésze úgy döntött, betegsége és hosszú lábadozása után eljött az ideje, hogy ismét rendszeresen fellépjen.
jún. 18
15:18
A mindenkori 10 legjobb étvágycsökkentő – a tudomány szerint (Bien)
Étvágycsökkentőnek az olyan ételt, táplálékkiegészítőt vagy más módszert nevezzük, amely megakadályozza az éhség érzetet.
jún. 18
15:18
Kitört a Várban a futball-láz (kultura.hu)
Egy focimeccsnek két félideje van, a Minden idők focija kiállításnak ezzel szemben három része. De ezen a hosszabbításon izgalomra semmi, vizuális élvezkedésre annál több az ok. A labdarúgó-Európa-bajnokság alatt látogatható két szabadtéri és egy kiállítótéri tárlat az első hazai középkezdéstől mutatja be a magyar foci múltját és jelenét.
jún. 18
15:20
Naptárban az őszi konferenciák: a legjobb árakon regisztrálhat a Portfolio szakmai eseményeire! (Portfolio)
Az első féléves szezon sikeresen lezárult, de nincs megállás a Portfolio Csoport rendezvény divíziójánál: már tele a naptár az új rendezvényekkel: szeptembertől újult energiával indul az őszi konferenciaszezon! A Portfolio-tól megszokott módon rengeteg rendezvény várja az érdeklődőket, hagyományosan több iparágban és gazdasági területen is: fenntar
jún. 18
15:20
Így kertészkedik David Beckham (Magyar Hírlap)
Újhagymával és tyúkokkal pózol konyhakertjében.

Keresés