Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 7,00 százalékosra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.
Bizonytalan hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones és az S&P 500 is 0,1 százalékos pluszban van, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal került lejjebb.
Egyre bizalmatlanabbak a fogyasztók, amikor adataikat ki kell adni az online felületeken. Egy felmérés szerint egyre több vásárló szeretne megszabadulni a weboldalakon alkalmazott sütiktől, valamint attól sem érzik biztonságban magukat, hogy egyes cégek már vásárlás előtt elkérik az adataikat.
Az EU és a szinte minden európai országból álló Európai Politikai Közösség tagállamainak vezetőit valószínűleg a Puskás Arénában látja vendégül a magyar kormány.
A főpolgármester-választás kapcsán felhasználható jogorvoslati lehetőségek lassan elfogynak és egyre valószínűbb, hogy Karácsony Gergely marad Budapest élén – vélik az InfoRádió által megkérdezett szakértők.
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, illetve Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációs államtitkár kedden bemutatta a július 1-jétől december 31-ig tartó magyar európai uniós elnökség programját, illetve az elnökség hét fő prioritását.
Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat - jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
"A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10 innovátora közé kerüljön" – mondta Dr. Hankó Balázs, leendő kulturális és innovációs miniszter. Hazánk innovációs teljesítménye a Global Innovation Index (GII) szerint jelenleg a 33. helyen áll. Dr. Hankó Balázs felidézte, a Neumann János Program egyik fókuszterülete a digitalizáció,
A Világgazdaság a Puls Biznesu nevű lengyel üzleti lapban szúrta ki a hírt, miszerint a balti országok azért lobbiznak, hogy lengyel kézbe kerüljön a Luminor, az a baltikumi bank, amely iránt az OTP is érdeklődhet.
Állítólag Orbán és Rutte megegyeztek a holland miniszterelnök NATO-főtitkári ambícióiról. Ennek örömére Orbán azzal viccelt, Mark Ruttének a megszületéséért kellene bocsánatot kérnie.
A globálisan meghatározó jegybankok várható kamatpolitikájának jelentős szerepe lesz abban, miként folytatható a hazai kamatpolitika - ez derül ki az MNB közleményéből.
Mark Rutte biztosította a magyar kormányfőt, hogy NATO-főtitkárként az lesz a célja: minden szövetségest azonos szintű megértéssel és tisztelettel kezeljen.
Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a Nato főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a Nato ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán
Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán
Az AutoWallis a BÉT-en közölte, hogy a társaságban, mint kibocsátóban vezetői feladatokat ellátó személyekkel szoros kapcsolatban álló személynek minősül Wallis Asset Management 670 ezer darab részvényt vásárolt.
A mesterséges intelligencia technológiákra fogékony vállalatok már túljutottak a generatív mesterséges intelligencia iránti rajongás szakaszán, és azon dolgoznak, hogy a leghatékonyabban leküzdjék a bevezetést akadályozó tényezőket. A Deloitte legfrissebb kutatásában megkérdezettek közel háromnegyede a következő két évben a generatív AI miatt kíván
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke és európai palamenti frakcióvezetője Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva kijelentette: támogatja a Tisza Párt csatlakozási kérelmét az EPP pártcsaládjához.
Szerdán a házigazda Németország nemzeti csapatával csap össze Magyarország az Európa-bajnokság A-csoportjában. A németek az egész torna egyik legnagyobb esélyesei, az első fordulóban a torna legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtották, ezért óriási kihívást jelentenek majd Marco Rossi legényeinek.
Harvardi tudósok szerint ideje volna mesterséges intelligenciával támogatott felméréseket végezni a hagyományos közvélemény-kutatások helyett, amelyeknél már a megbízhatatlan MI is megbízhatóbb eredményeket szállíthat.
Az építőipar 1-2 éve megtorpanó fázisban van, az idei év második felére azonban szakemberek az iparág fellendülését jósolják, ami nem csak egy közel húsz százalékos emelkedést jelenthet az árakban, de jó eséllyel szakemberhiánnyal is szembe kell néznie az építtetőknek. A Budapest környéki agglomerációban már most nehéz ár-érték arányban megfelelő i
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Néhány nap múlva lejár a mandátuma, szombaton este átadja a koronáját a Magyarország Szépe idei nyertesének Hacsi Boglárka. A 24 éves szépségkirálynő a Nap Hírének azt mondja, sok minden megváltozott egy év alatt az életében, két dolog azonban nem. De erre gondosan ügyelt is a kezdetektől fogva.
Közel a negyvenhez, messze az európai topligák csillogásától, Szaúd-Arábiában futballozik felfoghatatlan összegekért az ötszörös aranylabdás portugál klasszis. Mégis ott van Roberto Martínez – akár a végső győzelemre is esélyes – csapatában és tovább írhatja saját, csodálatos történetét az öreg kontinens seregszemléjén. Az alábbiakban összefoglalju
17 százalékkal emelkedett a budapesti lakások bérleti díja 2022-höz képest tavaly az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány lakásbérleti díjainak felmérése szerint. A magyar főváros a középmezőnyben, közvetlenül Madrid és Zágráb után helyezkedik el az uniós országok központjainak rangsorában. A f