Csődvédelmet kért egy amerikai elektromos járműveket gyártó startup, a Fisker, miután a nagy autógyártókkal folytatott tárgyalásai meghiúsultak, és gyorsan égeti a pénzt – írja a Reuters.
A közelgő jogszabályváltozások miatt sok konnektoros hibrid és hatótávnövelős villanyautó tulajdonosa azon töpreng, hogy most adják-e el autójukat, vagy várjanak. A zöld rendszámhoz kapcsolódó kedvezmények megszűnése jelentős anyagi hatással lehet a tulajdonosokra 2026-tól. A szakértők szerint érdemes matekozni, megéri-e addig megtartani az autót.
A Márkamonitor 2013-ban indított Márkaépítés konferenciáinak utolsó három kiadását egy "neverending story" jegyében szerveztük meg: ez a véget nem érő változás. A konferencia előadásainak összefoglalói a Márkamonitor magazin 2024/1-2. (májusi) számában jelentek meg, ezeket most online is elérhetővé tesszük. Ezzel a címmel tartott előadást Bódis G
A francia labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte Ausztriát a németországi Európa-bajnokság csoportkörének hétfői játéknapján, amelynek hajrájában történt a világsztár sérülése.
A Doktor24 Medicina Zrt. magánegészségügyi szolgáltató cégcsoport az idén 16 milliárd forintos árbevételre számít a 2023-as 14,5 milliárddal szemben - közölte a társaság azt követően, hogy Kóka János és Lancz Róbert alapító-tulajdonosok kivásárolták a pénzügyi befektetőket és fejlesztésekről döntöttek.
Nem biztos, hogy te is élsz-halsz a hajnalig tartó bulikért, vagy csak aktuálisan nincs lehetőséged rá, hogy sokáig szórakozz. Akár azért, mert kisbabád van, akár azért, mert nagyon húzós időszakot élsz meg a munkádban, még nem kell lemondanod a szórakozásról – csupán olyan programokat kell választanod, amik időben elkezdődnek!
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította Karácsony Gergely főpolgármester újabb azonnali jogvédelmi kérelmét, így a Magyar Államkincstár 2 milliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról - írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon.
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat - jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A hétvégétől érkeznek a Lidl Magyarország raktáraiba a kizárólag magyar termelőktől és beszállítóktól származó görögdinnyék. Ezzel hivatalosan is elkezdődik az idei dinnyeszezon, hangzott el az Agrárminisztériummal közös sajtótájékoztatón.
Az elmúlt egy hónap záporos, zivataros időjárása véget ért, a kalászosok és a repce így már zavartalanul érhetnek. A nyári növények szinte országszerte alaposan megáztak, többfelé belvíz is kialakult, a meleg és napos idő ezek fejlődésére is jó hatással van. Azonban a hétre várható forróság már nem kedvező, bár addig nagy baj nincs, ameddig van ned
Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben a Sputnik által közzétett videóban bírálta az Egyesült Államokat az aranyfedezet elhagyása miatt. A kritika azon alapul, hogy az ország a dollárt egy bizalmon alapuló valutává tette, amelyet semmi sem támaszt alá. A dollár uralmát a BRICS fenyegeti Ez a kijelentés éppen akkor hangzott el, amikor a BRICS orszá
Kylian Mbappét kórházba vitték a franciák az osztrákok elleni sikere után. A sérült támadó orrát megröntgenezték, a vizsgálat eredménye pedig azt mutatta, hogy nincs szükség műtétre. Mbappé játszhat már a Kékek következő mérkőzésén is, de kétszeresen is óvatosnak kell lennie.
12 óra alatt 3132 ellenőrzött járművezető a belvárosi régióban. A fővárosi rendőrök a közlekedési szabályok betartatására fókuszáltak - írja a Police.hu
Váratlan lépést tett Emmanuel Macron francia elnök azzal, hogy a pártja számára súlyos vereséggel járó június 9-i európai parlamenti választások után feloszlatta a francia Nemzetgyűlést és előrehozott választásokat írt ki június végére. A francia elnök bejelentésének komoly tőzsdei hatásai voltak, a francia részvénypiac nagyot esett, elsősorban a b
2024. június 16-án a tihanyi Balaton Piknik keretén belül tartotta a Balatoni Kör a BalatonBor, Hegybor premier rendezvényét. A BalatonBor Olaszrizlingből készül, jó ivású, ugyanakkor tartalmas balatoni bor. A Balatoni Kör
A korábban vártnál erőteljesebb világgazdasági növekedést valószínűsít az idei évre a Fitch Ratings legfrissebb globális előrejelzése, elsősorban az európai gazdaságok kilátásának jelentős javulása, a kínai exportszektor élénkülése és a feltörekvő térség keresletének erősödő lendülete miatt.
Átlépte több tucat észak-koreai katona a két Koreát elválasztó katonai demarkációs vonalat kedden, majd a dél-koreai határőrök figyelmeztető lövései nyomán visszatértek a határ északi oldalára. Szöul az incidenst véletlennek minősítette.
A napokban várható hőhullám miatt több oldalas, a melegben betartandó munkavédelmi szabályokat ismertető tájékoztatót tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztálya a minisztérium honlapján.
Kis mennyiségben ugyan, de már elérhető a piacokon és a zöldségeseknél a magyar dinnye, július elsejére pedig minden hazai üzletláncban kapható lesz a mézédes hazai görögdinnye – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete (MDE), valamint a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet közös sajtótájé
Az Egyesült Államok helyett Oroszországból érkezett Európába a legtöbb földgáz a múlt hónapban. A kialakult helyzet indokolható, de figyelmeztető jelzés is az energiafüggetlenedés szószólóinak, valamint a tizennegyedik szankciós csomag összeállítóinak.
Mark Rutte leköszönő holland kormányfő ígéretet tett arra, hogy ha a Nato főtitkárának választják, kihagyja Magyarországot az Ukrajnát támogató NATO-tevékenységekből – írja a Financial Times, amely szerint a politikus így próbálja megszerezni a magyar kormány támogatását.
Új részletek derültek ki a Növekedési Hitel Banknál ragadt hétmilliárd forintnyi állami pénzről, a belső szabályokat is megszegték az állami alapkezelőnél.
Ma kamatdöntő ülést tartanak a Magyar Nemzeti Bankban, ahol a vártnál jobb inflációs adat és a gyengülő forint árnyékában kell dönteni arról, hogy mi történjen az irányadó kamattal - ez elsősorban a devizapiacon okozhat majd jelentős mozgásokat. A tengerentúlon is fontos, a piacok számára is meghatározó adatot közölnek: az amerikai kiskereskedelmi