A svéd érdekekért és az országért tett rendkívüli erőfeszítéseket ismerik el a Vasa-rend kitüntetéssel, melyet a legendás popzenekar mind a négy tagja megkapott.
Egy-két ügyfelünk csak 20–23 év szolgálati idővel rendelkezik, esély nem lesz arra a korukat tekintve, hogy 40 év szolgálati időt szerezzenek. Arról van tudomásunk, hogy létezik a résznyugdíj. Kérdésünk, hogy mikortól kell nyugdíjaztatni magát az illetőnek. Ezt intézheti már a 20 év szolgálati idő megszerzése után azonnal, illetve mikortól lesz jog
Sok-sok milliárd csészébe töltik nap mint nap és a világ minden táján a mindenség kedvenc forró fekete "löttyét". Mi, magyarok is igen kávézós nemzet vagyunk, nehezen tudjuk a napunkat egy – vagy több – jó eszpresszó, latte vagy capuccino nélkül elképzelni.
A polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok június 9-én – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által a szavazatszámláló bizottságoknak készített felkészítő anyagából, írja az MTI.
A jövő hét első napjaiban még többfelé kell záporra, zivatarra és akár jelentős mennyiségű esőre számítani, de szerdától szárazabbra és melegebbre fordul az időjárás, és 30 Celsius-fok fölé emelkedik a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi előrejelzéséből.
Bruce Willis lánya, Rumer Willis friss információkat osztott meg édesapja egészségügyi állapotáról, akiről köztudott, hogy frontoperális demenciával küzd.
A cibethiénák talán a hiénák családjának legkülönösebb tagjai. Húsevő rokonaikkal ellentétben ezek az apró, éjszakai élőlények étrendje szinte kizárólag termeszekből áll.
A Békemenet egy elrugaszkodási pont volt a jövő vasárnapi választáshoz. "Tegnap több százezernyien találkoztunk, a jövő héten milliókkal fogunk, a személyes találkozás a mi közösségünk egyáltalán nem is titkos csodafegyvere" - hangoztatta Dömötör Csaba a Vasárnapi Újságban.
Békemenettel mutatta meg erejét a Fidesz, ami mintha a kegyelmi ügy óta nem találta volna a saját hangját. Fideszesek üzentek kiábrándult fideszeseknek. Bayer Zsolt is elmondta a tömör véleményét Magyar Péterről.
Hasznos lenne, ha használt elektromos járműveket is lehetne vásárolni állami támogatással, a körülmények és a magyar lakosság igényei miatt azonban még mindig alacsony a kereslet a villanyautók iránt – mondta az InfoRádióban Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.
A Tatabánya–Békéscsaba és a Putnok–Szentlőrinc NB II-es osztályozó első felvonása is döntetlennel zárult, így a jövő heti visszavágókon dől el a feljutás.
Az amerikai szaksajtó ismertetése szerint az Egyesült Államokban éves összevetésben márciusban 3,8 százalékkal nőttek az EV-regisztrációk, míg a Tesla 12 százalékos csökkentést produkált. (A regisztrációs adatok mérése a legjobb módszer az elektromos járművek elterjedtségének mérésére, mivel a Tesla nem számol külön egyesült államokbeli eladásokka
A paprikás krumplitól kezdve a felpimpelt gombapörköltön át a csikós tokányig itt minden olyan bográcskaját megtalálsz, ami egy jó kerti partihoz kell!
A szombati drámai továbbjutás után a német meglepetéscsapat lesz a Győri ETO ellenfele a női kézilabda BL budapesti fináléjában. Kövesse velünk a mérkőzés alakulását!
Az számít, hogy a nemzeteket képviselő erők, a patrióták győzzenek az európai parlamenti választásokon - hangoztatta Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN) francia jobboldali párt vezetője az Il Giornale olasz napilapban vasárnap.
A hatszoros olimpiai bajnok komoly vádakkal illette versenyzőtársa édesapját, Csipes Ferenc mesteredzőt, akit előbb felfüggesztettek, majd újra engedték dolgozni.
Egyszerű, mégis nagyszerű, gyorsan elkészül, finom, laktató, és még hosszan sorolhatnánk a paprikás krumpli előnyeit, de nem tesszük. Beszéljen helyettünk az alábbi 9 bomba jó recept!
Jae’lynn Chaney a chicagói O’Hare repülőtéren került kellemetlen helyzetbe: a plus size modell beszorult egy forgóajtóba. TikTok-videójában mesélt arról, hogy a reptéri dolgozók közül senki sem sietett neki segíteni.
Ma Magyarországon nagyságrendileg kétmillió ember támaszkodik a menstruációs termékekre, az ipar pedig fokozatosan reagál az igényekre: a tampontól a betéteken át a menstruációs fehérneműkig a választék egyre szélesebb. De tudjuk-e, hogy miből készülnek ezek a termékek – és ezáltal milyen anyagokkal érintkezik a testünk?
A június 14-én kezdődő németországi labdarúgó-Európa-bajnokság meccseit – legfőképp a magyar válogatott szereplése miatt – hazánkban is rengetegen fogják követni a tévéképernyők előtt. A szurkoláshoz persze valamilyen nassolnivaló is dukál – de ez nem kell, hogy egészségtelen legyen! A bolti chips helyett mutatunk egy sokkal egészségesebb, mégis le
A romantikus kapcsolatok kialakításához sok szeretetre, türelemre van szükség – legalábbis hosszútávon. Azt már régóta tudjuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de vajon tényleg azok a párosok maradnak együtt a legtovább, akik különböznek?