Hivatalosan is eljött az esküvői szezon, a meghívottak nagy kérdése pedig mindig az többek között, hogy mennyi pénzt illik is adni a házasulandóknak. Több szempontot érdemes figyelembe venni, nem csak a párral való kapcsolatunkat, mennyire közel állók, hanem azt is, hogy a saját költségvetésünk szempontjából mi az, ami megvalósítható.Ha azon tűnődü
Kevesebb fecskefészket vernek le az emberek, amióta több százezer forintos bírságra vagy akár börtönbüntetésre számíthatnak – számolt be az InfoRádióban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Orbán Zoltán emlékeztetett rá, hogy a fecskék több millió kilogramm rovart esznek meg, vagyis ha kevés a fecske, sok a kártevő.
Az 1880-as években az alabamai határ közelében, Georgia állam nyugati részén létezett magyar borászközösség emlékét őrző sírkertet többéves munkával, a Georgiai Magyarok Közösségének Egyháza szervezésében állították helyre.
A globális reklámköltések összértéke idén várhatóan eléri a 754,4 milliárd dollárt, ami 5 százalékos bővülést jelent az előző évi 718,6 milliárd dollárral szemben – áll a dentsu globális kreatív, marketing- és médiaügynökségi hálózat által frissen közzétett, a világ 56 országára kiterjedő előrejelzésében. A hazai reklámpiac növekedési üteme csaknem
Az évek óta várt küldetés, amelynél a felszállást május elején az utolsó pillanatban már törölték, azt hivatott lehetővé tenni, hogy a Starliner a NASA űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szállítsa.
A tápanyagszükségletet befolyásolja a gyermek kora, neme, életmódja, aktivitása. Minden életkorban eltérések mutatkoznak, amelyeket figyelembe kell venni az étrend összeállításakor.
Megállapodást kötött a Hotel Budapest - ismertebb nevén Körszálló megvásárlásáról a Market Asset Management Zrt. a Danubius Hotels Zrt.-vel. - közölte a szállodalánc az MTI-vel pénteken.
A Demokratikus Koalíció továbbra is úgy véli, Sulyok Tamásnak távoznia kell a köztársasági elnöki posztjáról. Orbán Viktor űrhajósokkal találkozott. Magyar Péter szerint pedig a szombati volt minden idők legkisebb érdeklődést kiváltó Békemenete. Az ATV Híradó kampányösszefoglalója.
Ha valaki azt hinné, hogy a halottakkal társalgó, senkivel kézfogó, kislányok fülét harapdáló Joe Biden a legszörnyűbb rémálom, azt most a Mandiner.hu találata ki fogja ábrándítani.
Az egymásra épülő, átfogó fejlesztéseket bemutató sorozatunkban, melyről dr. Kovács Ferenc polgármestert kérdezzük, ezúttal több, önmagában véve is hangsúlyos terület kapcsolódik össze. A kiindulópont az oktatás és a gazdaságfejlesztés, de a kettő szorosan összefügg, és egymást erősítve segítik a város terveit.
Fény derült Domi Mekis kedvencére: a labdarúgó-válogatott csapatkapitánya által kedvelt finomságokból összeállított menü június 4-től lesz kapható az étteremlánc magyarországi kínálatában.
Ötvenhárom embert őrizetbe vett a londoni rendőrség a Wembley Stadionban rendezett szombat esti Bajnokok Ligája-döntő idején elkövetett rendbontások miatt.
Energikusabb leszel tőle, jót tesz az emésztésednek, stabilizálja a vércukorszinteted és az egészséges testsúly megőrzésében is segít - mindez csak néhány előnye a sok közül annak, ha rendszeresen fogyasztasz gyulladáscsökkentő ételeket. A szakértő most elmondja, milyen finomságokat érdemes gyakrabban a tányérodra pakolnod ennek érdekében!
A nemzetközi sorozatokban sikerrel alkalmazott promóteri megközelítés a magyar autósportban, így a hazai ralibajnokságban is új, ezért a HUMDA ebben a formában történő belépése mérföldkőnek számít az ORB-t szervező Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) szempontjából is. A HUMDA céljai között szerepel a hazai bajnoki futamok biztonságának és s
A gyökérkezelésre általában akkor kerül sor, ha az érintett fog vagy fogak már aktív gyulladásban vannak. Így ez az egyik legfájdalmasabb fogászati beavatkozások egyike, ami egyben azt is jelenti, hogy a kezelés utáni pár napban teljesen normális, ha még fájdalmat érzünk, mint a gyógyulási folyamat része. De mikor érdemes elgondolkozni, hogy akár m
A nyaralás mellett vagy helyett a nyár ideális a városlátogatásokra! Nincs is annál jobb, mint egy hosszabb hétvégét eltölteni valamelyik hangulatos európai kisvárosban. Kávét szürcsölgetni egy kávézóban, helyi borokat kóstolgatni és sétálgatni a tengerparton… Ugye milyen jól hangzik? Cikkünkben összegyűjtöttünk 5 pazar helyet a kontinensről, ahol
BA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 939,62 pontos, vagyis 1,36 százalékos csökkenéssel 67 906,51 ponton zárta a hetet. A részvénypiac összforgalma 59,450 milliárd forintról 93,818 milliárd forintra nőtt heti összevetésben. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek. A BUX történelmi csúcson
Az MVM csoport folytatja megújuló energiatermelő portfóliójának bővítését, az MVM Zrt. zöld termeléssel foglalkozó 100 százalékos leányvállalata, az MVM Zöld Generáció Zrt. további naperőműveket vásárol – közölte az MVM Energetika Zrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A leányvállalat 2024. május 17-én és 2024. május 31-én írt alá megállapo
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 939,62 pontos, vagyis 1,36 százalékos csökkenéssel 67 906,51 ponton zárta a hetet.
Gazdag Dániel gólt szerzett, csapata, a Philadelphia Union pedig 2-2-es döntetlent játszott az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) szombati játéknapján.
Az Európai Parlament képviselői átlagosan 54 évesek, és a fiatalok úgy érzik, nem képviselik megfelelően az érdekeiket. 2019-ben a választásra jogosultak 50 százaléka szavazott, azonban a fiatalok részvételi aránya rekordot döntött. Idén azonban még több Z generációs szavazhat, mivel több EU-ország először teszi lehetővé, hogy a 16 évesek is szavaz
Törökország elfogadta a Bitcoin- és kriptovaluta törvény tervezetét. Mi a következő lépés? Törökország elfogadta a Bitcoin törvényt, ami szélsőséges esetben
Mindent egybevetve a világ egyik legjobban fizetett kézilabdaedzője a Győri Audi Eto mestere, Per Johansson - számolt be róla a svéd Aftonbladet című lap.