2024. június 21. péntek

jún. 21
7:33
Érmefeldobással döntöttek a jelöltek, Biden nyert (Infostart)
Kisorsolták az első amerikai elnökjelölti televíziós vita lebonyolításának részleteit.
jún. 21
7:33
ORFK: Csaknem tizenkétezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
A rendőrség 40 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
jún. 21
7:33
Cser-Palkovics szerint a Fidesz kampányában "a háború mellett más témákkal is hangsúlyosan kellett volna foglalkozni" (444.hu)
Ez meglátszik az eredményen is a székesfehérvári polgármester szerint.
jún. 21
7:33
Izmosan kezdi a hétvégét a forint (vg.hu)
Fél hétkor az euró árfolyama 396,79 forintra változott a csütörtök kora esti 396,80 forintról.
jún. 21
7:33
Ezzel a drámai góllal vette el Szerbia Szlovénia győzelmét az Eb-n (Liner)
Szerbia már majdnem vereséget szenvedett Szlovénia ellen, amikor jött a nagy egyenlítés az utolsó pillanatokban.
jún. 21
7:33
Orbán Viktor: Háborúpárti, gazdaságellenes és migrációpárti koalíció jött létre Brüsszelben (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök beszámolt berlini tárgyalásairól is, aminek része, hogy a Mercedes óriási beruházást hozhat Kecskemétre.
jún. 21
7:33
Először veszített a magyar válogatott a strandkézilabda vb-n (Sportal)
Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2:0-ra kikapott Spanyolországtól pénteken a kínai Pingtan-szigeten zajló világbajnokság középdöntőjének második fordulójában - írja az Mti.
jún. 21
7:33
Kitört a botrány a német-magyar meccs miatt, két magyar szurkolót őrizetbe vettek (naphire.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök este a Facebook-oldalán tudatta, hogy az utolsó konzuli ügyek is lezáródnak a szerdai német-magyar mérkőzés kapcsán.
jún. 21
7:33
Cukorbetegség: így kell tárolni az inzulint nyáron, hogy ne legyen baj (EgészségKalauz)
Ha szüksége van inzulinra, nem mindegy, hogy a nagy melegben miként tárolja. Kesztyűtartóban, repülőn, és a táskában is megvan, hogyan kell anélkül tárolni, hogy sérüljön.
jún. 21
7:35
Kövesse nálunk Orbán Viktor rádiós interjúját! (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.
jún. 21
7:35
Messiért aggódott fél Argentína a szörnyű gázolás után (Magyar Nemzet)
A világbajnok Argentína a Kanada feletti 2-0-s győzelemmel mutatkozott be a Copa Américán.
jún. 21
7:39
Több tízmillió eurónyi költségvetési hiányt kellene valahogy kiküszöbölnie a német szövetségi kormánynak (HírTV)
Ismét a szétesés szélére jutott a szociáldemokratákból, a szabad demokratákból és a zöldpártiakból álló hármas koalíció.
jún. 21
7:39
Nem jöttek időben az akkucellák, a BMW szakított egyik beszállítójával (autopro)
A Northvolt elveszíti a BMW milliárd eurós megrendelését.
jún. 21
7:39
Kezdődik a Generali Gyerek Sziget: Zenés-táncos kavalkád és mesevilág várja a családokat a Hajógyári-szigeten (SzMo)
Három napon át vásári forgatag, énekesek, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek, cserkészek, sok ismerős, de számos újdonság is lesz.
jún. 21
7:39
Így búcsúzik Hollywood a néhai Donald Sutherlandtől (Mafab)
88 éves korában elhunyt Donald Sutherland (A piszkos tizenkettő, Az éhezők viadala). A színésztől számos hollywoodi híresség vett nyilvános búcsút a közösségi médiában, köztük fia, Kiefer Sutherland is.
jún. 21
7:39
Kiderült, milyen év vár Katalin hercegnére (Magyar Hírlap)
Spirituális tanácsadó árulta el.
jún. 21
7:45
Elemzők szerint az Ethereum a legbullishabb altcoin; A Chainlink és az Angry Pepe Fork az egekbe szökik (ProfitLine)
Yoddha, aki egy több mint 50 ezer követővel rendelkező kriptoelemző az X-en, "bombát dobott" az Ethereumra. Yoddha úgy véli, hogy a második legnagyobb kriptovaluta jelenleg a legbullishabb altcoin, és felülmúlhatja a Bitcoint is a teljesítménye.
jún. 21
7:45
A Duna-parton sétálgatott a Coldplay énekese: videón sikerült megörökíteni a pillanatot (Ripost)
A banda három teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.
jún. 21
7:45
Először veszített a magyar válogatott a strandkézilabda-vb-n (HírTV)
Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott Spanyolországtól pénteken a kínai Pingtan-szigeten zajló világbajnokság középdöntőjének második fordulójában.
jún. 21
7:45
Orbán Viktor: nekünk a kancellár szövetségesünk, de Németország megváltozott (vg.hu)
Rengeteg gazdasági előnyre tesz szert Magyarország azzal, hogy részt vesz a német ipar átalakulásában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kossuth Rádió berlini kihelyezett stúdiójában. A kormányfő a nap folyamán találkozik a német kancellárral, aki szerinte szövetségesünk, a németek ugyanúgy érdekeltek a világgazdaság összekapcsolódásában, mint m
jún. 21
7:45
"Hazaküldtek minket meghalni" - Megszólalt a 5 éves, nagybeteg Bella édesanyja (BorsOnline)
Pénzes Heni ötéves unokahúga halálos beteg
jún. 21
7:45
"Igen, szokott itt mosatni" – Megtalálták az autómosót, ahol Szigligeti Ivett állítólagos szeretője dolgozik (SzMo)
Dudás Miki szerint nem véletlenül jár a modell heti háromszor kocsit mosatni Vecsésre. Az autómosó dolgozóinak is ismerős Szigligeti Ivett.
jún. 21
7:45
A 60 éves Détár Enikő bikiniben mutatta meg tökéletes alakját - Fitt édesanyjára Rékasi Zsigmond is büszke (Life)
Spanyolországban nyaral Détár Enikő, Instagramjára a tengerpartról posztolt: a 60 éves színésznő bikiniben mutatta meg alakját.
jún. 21
7:45
Érdemes Ronaldo arcát nézni, amikor ezt a mezt az orra elé tették! (Magyar Nemzet)
A portugál válogatott a holnapi, törökök elleni mérkőzésre készül az Eb-n.
jún. 21
7:45
Svájc legnagyobb bankja bevezeti a kriptovaluta kereskedést (BitcoinBázis)
Zug, St. Gallen és Luzern kantonális bankjai már hat hónapja kínálnak különféle kriptovaluta szolgáltatásokat. Hamarosan azonban az elefánt is beléphet a szobába. A Zürichi Kantonális Bank (Zücher Kantonalbank, ZKB) már dolgozik a Bitcoin és Ethereum kereskedésére vonatkozó ajánlatok előkészítésén. Mindkét kriptovaluta tegnap este jelent meg a ZKB
jún. 21
7:45
Gyászol a filmvilág – meghalt az Éhezők viadala sztárja (AC News)
88 évesen elhunyt a világhírű, Oscar-díjas kanadai filmszínész, aki számtalan alkotásban feledhetetlen alakítást nyújtott.
jún. 21
7:45
Beteg csimpánzok vezették nyomra a fájdalomcsillapító növények után kutató tudósokat (Telex)
A legtöbb vizsgált növényről kiderült, hogy antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik.
jún. 21
7:45
Emberré lett angyal és japán vécépucoló a Wim Wenders-filmhéten (kultura.hu)
Június 28-tól július 2-ig a német rendező 1984 és 2000 közötti filmográfiájából öt alkotást csíphetünk el az Art+ Cinemában szinkronnal, majd ezek után legfrissebb filmjét felirattal nézhetjük meg.
jún. 21
7:47
Balhé Kylian Mbappé körül (HírTV)
A csütörtöki tréningen egy látványos maszkban fotózták le a sportolót, azonban ezt a szabályok szerint nem viselhetné.
jún. 21
7:47
Sok pénzt mentett a váratlan hazaérkezés (Magyar Nemzet)
Lebukott egy Balaton-környéki betörő, de a bíróság végül nem tartóztatta le, csupán a bűnügyi felügyeletét rendelte el.
jún. 21
7:48
Felfüggesztik a hétvégi kamionstopot (Infostart)
A hőségriasztás miatt döntött így az építési tárca.
jún. 21
7:48
Pál Dénes a templomban is feleségül vette gyermekei édesanyját (Habostorta)
Az énekes ritkán látott feleségét is megmutatta követőinek a nagy esemény alkalmából.A The Voice című tehetségkutatóban felfedezett Pál Dénes és
jún. 21
7:48
Ruha teszi az embert? – Dress code a munkahelyen (Behaviour)
Munkáltatóként nehézséget okozhat, hogy a munkavégzés mely aspektusaiban szabhatunk korlátokat a munkavállalók számára, hogy ne érezzék a jogaik sérülését. Ide tartozik az öltözködés is, amely cégenként, sőt egyes vállalatokon belül, munkakörönként is eltérő lehet. Milyen tekintetben és milyen mértékig szabhatunk határt a munkavállalóink öltözködés
jún. 21
7:51
Kiderült, az uniós tagállamok közül Magyarország hagyta a legtöbb pénzt Moszkvában: 1800 milliárd forintnyi eurót (Blikk)
2023-ban az európai uniós tagállamok közül Magyarország fizette a legtöbb pénzt Moszkvának, összesen közel ötmilliárd eurót, azaz mintegy 1800 milliárd forintot. A magyar-orosz külkereskedelmi mérleg, vagyis az oda- és ideszállított áruk értékének különbözetére az EU-n belül így hazánkban fordult leginkább veszteségbe.
jún. 21
7:51
Betiltotta a Kaspersky-termékek értékesítését az Egyesült Államokban (Portfolio)
Az amerikai kereskedelmi minisztérium betiltja a Kaspersky Lab Inc.-nek, az orosz víruskereső szoftvereket gyártó Kaspersky Egyesült Államokban bejegyzett leányvállalatának, hogy értékesítse szoftvereit az Egyesült Államok területén. Az intézkedés július 20-án lép életbe és szeptember 29-étől tilos a cégnek új biztonsági frissítéseket kiadnia koráb
jún. 21
7:51
Cser-Palkovics: érdemes tisztelettel nézni Magyar Péterék eredményét (ATV)
A háború mellett más témákkal is érdemes lett volna foglalkozni a kampányban, véli Cser-Palkovics András.
jún. 21
7:51
Az idei nyár eddigi legmelegebb napja lesz pénteken (hirado.hu)
A hőség mellett az erős UV sugárzás is veszélyt jelent.
jún. 21
7:51
Így alakítja az AI az intelligens otthonokat (Márkamonitor)
Az intelligens otthonok, amelyek egykor a sci-fi részei voltak csupán, mára valósággá váltak. Az Ai-alapú intelligens otthonok már nem luxusnak számítanak, hanem egyre inkább a modern élet szerves részévé válnak. Nagy Magdolna, a Hello Future alapítója, intelligens épület szakértő foglalta össze, hogyan is forradalmasítja a mesterséges intelligenci
jún. 21
7:51
Fontos bejelentéseket tett Orbán Viktor a Kossuth Rádióban (BorsOnline)
Mutatjuk, miről volt szó.
jún. 21
7:51
Kiefer Sutherland megható szavakkal búcsúzott édesapjától (Igényesférfi.hu)
Hosszan tartó betegség után, 88 éves korában elhunyt Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színész.
jún. 21
7:51
Gyerekekkel egy csodás műemlékvárosba? Brüsszel nekik sem unalmas! (Travelo)
A családbarát úti célba ráadásul idén könnyebb is eljutni fapadossal, amely újdonságként a főváros repterére közlekedik.
jún. 21
7:51
Kínos csönd és kényszeres szövegelés – Szakember segít megérteni, mi áll a hátterükben (WMN)
Ti hogy viselitek, ha egy beszélgetésben csend áll be? És ha valakinek be sem áll a szája? Min múlik, hogy természetesen tudjunk társalogni? Anna Eszter és pszichológus édesanyja többek között erről beszélgettek.
jún. 21
7:51
Szaharai porral támad a nyár, több vármegyére figyelmeztetést adtak ki - részletes időjárás előrejelzés (Promotions)
Most kell tevefarmot nyitni, 38 fok is lehet az ország egyes részein.
jún. 21
7:51
Szökött oposszum okozott káoszt egy kínai légitársaság járatán (Hamu és Gyémánt)
Egy kínai nő a törvényeket megszegve vitte fel a repülőjáratra a házikedvencét, egy oposszumot, ami aztán megszökött tőle. Ezzel pedig akkora felfordulást okozott a menetrendszerű járaton, hogy az utasokat is le kellett szállítani. Sok mindenre számíthat az ember, ha repülőre száll, de az biztos, hogy egy oposszummal való találkozás nem ta
jún. 21
7:51
Ha nem vagy észnél sok pénzt veszthetsz a nagy sportesemények idején (Mínuszos)
A szurkolók mellett, a kiberbűnözők is várják a nagy sporteseményeket, hiszen a futball Eb és az olimpia újabb csalási lehetőségeket nyit meg előttük. Az ESET szakértői szerint mivel ezek a sportesemények világszerte több milliárd nézőt vonzanak, a csalók gyakran elhitetik az emberekkel, hogy jegyet nyertek az eseményre, vagy olyan weboldalakra
jún. 21
7:51
Így csökkenthetik harmadával a nem tervezett állásidőt a termelőcégek (New Technology)
A nem tervezett állásidő akár 30 százalékos csökkenése, a berendezések működési hatékonyságának jelentős javulása és a 15 százalékkal visszaeső energiafogyasztás – ezt eredményezheti, ha egy termelőcég a legfejlettebb digitális megoldásokat
jún. 21
7:51
Copa América: győzelemmel kezdtek az argentinok, hihetetlen helyzetet hagyott ki Messi (Liner)
Az argentin válogatott 2-0-ra győzte le Kanadát a Copa América idei kírásában, ami egy időben zajlik az Európa-bajnoksággal.
jún. 21
7:51
Mediterrán grillszendvicsek (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jún. 21
7:51
Az olasz hatóságok megbírságoltak egy autógyártót, mert olasznak mondta a szinte teljesen kínai autóját (Telex)
A cég szerint nem tévesztették meg a vásárlókat, de a versenyhivatal megjegyezte, hogy mióta olaszként árulják az autóikat, jelentősen megnőtt a forgalmuk.
jún. 21
7:51
Erősödött a forint, de nem vagyunk vele kisegítve a bajból (naphire.hu)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Keresés