2024. június 21. péntek

jún. 21
12:51
Magyarázkodik a tárca, miért nem vagyunk Európa legszegényebb országa (Piac és Profit)
Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság - közö
jún. 21
12:51
Az Európai Néppárt elmulasztotta a történelmi lehetőséget, hogy visszataláljon a gyökereihez (HírTV)
Az Európai Néppárt elmulasztotta a történelmi lehetőséget, hogy visszataláljon a gyökereihez - jelentette ki az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.
jún. 21
12:51
Kötelező lesz egészségügyi szűrővizsgálatokon részt venni, változnak a méltányossági támogatás szabályai (Adózóna)
Az egészségügyi és az egészségbiztosítási törvényeket is módosítja a Magyar Közlöny 66. számában kihirdetett 2024. évi XXIX. törvény. Cikkünkben a szűrővizsgálatra, valamint a Batthyány-Strattmann László Alapítványra és annak méltányossági jogkörére vonatkozó szabályokat ismertetjük, s külön cikkben adunk majd tájékoztatást az egészségügyi szolgála
jún. 21
12:51
Szijjártó szerint "Magyarország meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában" (444.hu)
"Magyarországnak volt egy nagy álma, egy olimpia megrendezése. Azt hiszem, nem indokolt a múlt idő használata."
jún. 21
12:51
Imádnivaló! Katalin hercegné friss családi fotóval köszöntötte fel Vilmos herceget (Glamour)
Vilmos herceg ma, vagyis június 21-én ünnepli a 42. születésnapját, ebből az alkalomból pedig felesége, Katalin hercegné egy elképesztően édes családi fotót posztolt a hercegi pár hivatalos Instagram-oldalára. Rég láttuk ilyen felszabadultnak a herceget!
jún. 21
12:51
Tíz éves az őshonos állatokat bemutató Körösvölgyi Állatpark (Tiszta Jövő)
A 2014-ben alapított Körösvölgyi Állatpark Magyarország egyetlen olyan állatkertje, ami a Kárpát-medence őshonos állatait mutatja be. Az elmúlt 10 év sorozatos fejlesztéseinek köszönhetően a park Békés vármegye legnépszerűbb bemutatóhelyei közé emelkedett. Hiánypótló szerepét mutatja, hogy látogatószáma évről - évre rekordot dönt – hangsúlyozta az
jún. 21
12:51
NGM: Nem vagyunk Európa legszegényebb országa (Demokrata)
A magyar családok nettó vagyona meghaladja a GDP 106 százalékát.
jún. 21
12:51
Washington döntése miatt robbanhat ki a világháború? (Demokrata)
Kijev az amerikaiak által szállított fegyverekkel csapást mérhet a határon túlról támadó orosz erőkre.
jún. 21
12:51
Kudarcok sorozata és elégedetlenség – így fogott padlót Ursula von der Leyen elnöksége (Mandiner)
Az európai emberek lesújtó véleményt fogalmaztak meg az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban.
jún. 21
12:51
Byd haszonjármű újdonságok az Iaa Transportation 2024 kiállításon (Autószektor)
A kínai gyár új típusú haszonjárműve debütál a hannoveri IAA Transportation 2024 nemzetközi kiállításon. Az elektromos kishaszonjármű 3,5 tonnás kategóriába tartozik majd, amely a márkához hűen kimagasló hatótávval és modern akkutechnológiával fog bemutatkozni. A teljesen elektromos jármű különlegessége, hogy az előzetes információk szerint nagyobb
jún. 21
12:51
A BitFlyer tulajdonában kerül az FTX egyik üzletága (BitcoinBázis)
Másfél év telt el az FTX botrányos összeomlása óta, azonban a tőzsde hatásai a mai napig érződnek a globális kriptopiacon. Az FTX Japan volt az egyik önállóan működő leányvállalat, mely a csődeljárás következtében értékesítésre került, azonban a japán entitás egy új tulajdonosnak hála újra megnyithatja kapuit az intézményi befektetők számára. Az NH
jún. 21
12:51
Csődbe ment egy amerikai elektromos autógyártó (Öko-drive)
Csődöt jelentett a Fisker amerikai elektromos autógyártó alig egy évvel első modellje piacra kerülése után. A vállalat az elmúlt hetekben fokozatosan fölszámolta működését - számolt be a The Wall Street Journal.
jún. 21
12:51
Ma 42 éves: önfeledten, gyerekeivel ugrálós fotón se láttad még Vilmos herceget - idáig! (Sassy)
Negyvenkettedik születésnapját ünnepli Vilmos herceg, és ha azt hiszed, hogy egy karót nyelt, pezsgőspoharat mutató fotóval ünnepel Instán, hát tévedsz.
jún. 21
12:53
Tovább magyarázkodnak a németek, amiért Magyarország álláspontját követték (Mandiner)
Az Oroszország elleni szankciók blokkolása az ő esetükben egészen mást jelent.
jún. 21
12:55
Sorsoltak a labdarúgó NB I-re, de nagy kérdés, a címvédő Fradi ott lesz-e a rajtnál! (Mandiner)
Debrecenbe kéne menni...
jún. 21
12:57
Múzeumok éjszakája: így talán könnyebb lesz (Infostart)
A BKK a közösségi közlekedést ajánlja.
jún. 21
12:57
Magyarország online játék szokásainak változása az évek során (ProfitLine)
Az elmúlt években Magyarország is nagy változásokon ment keresztül az online játék szokásokat tekintve. Kezdetben még az egyszerű böngészős játékok voltak a népszerűek, addig ma már a többszereplős online számítógépes játékok és az eSportok a legnépszerűbbek.
jún. 21
12:57
Komoly egzisztenciális problémákkal küzdenek a gazdák (Agroinform)
A V4 agrárkamarái szerint irányváltásra van szükség az EU agrárpolitikájában.
jún. 21
12:57
Hazánk meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában (Demokrata)
Sanghaj mellett Budapest rendezi a városi sportágak kvalifikációs versenyeit.
jún. 21
12:57
Ürülnek a raktárak, 1 millió tonna gabona már az olaszoknál (Agrárágazat)
Jól indul a mezőgazdaság „nagy szezonja”, a korai aratás idejére csaknem kiürültek a raktárak, pörök a gabonakivitelünk.
jún. 21
12:57
Mi lesz ebből? Egészen elképesztő részleteket kotyogott ki Gulyás Gergely a kormány milliárdokat felemésztő bizniszéről (Nyugati Fény)
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter
jún. 21
12:57
Versengenek a bankok a diákokért, több tízezres jóváírás járhat a számlanyitásért (Üzletem)
A kedvező feltételeket 24-26 éves korig lehet megtartani, a pontos életkori határ bankonként eltérő lehet.
jún. 21
12:57
Vari ikrek születtek a Nyíregyházi Állatparkban – Egyre bátrabbak a két hónapos jövevények (Nyíregyháza)
A legnagyobb makifajnak számító fekete-fehér vari egyedeinek kölykeik születtek a Nyíregyházi Állatparkban. A Madagaszkár szigetén őshonos állatok egyedszáma napjainkban az orvvadászat és élőhelyeik erőteljes pusztítása miatt drasztikusan csökken, ezért is fontos, hogy zárt tartási körülmények között szaporítsák őket a komoly zoológiai tudással ren
jún. 21
13:00
398 forint felett az euró, új történelmi csúcsokat tesztel a BUX (Privátbankár)
Nincs jó hangulat az európai tőzsdéken, aminek pár rossz gazdasági hír lehet az oka, no meg az előző napi, Nvidia-vezérelte amerikai lejtmenet. Itthon a BUX azonban pluszban van, új rekord is születhet. A forint egyre gyengébb, nagy vevő van a Telekomnál. Eljött a négyszeres boszorkányság napja. Tízezerszer okosabb lesz a robot az embernél?
jún. 21
13:03
Megszólalt a minisztérium: nem vagyunk Európa legszegényebb országa (ATV)
Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság - közö
jún. 21
13:03
Meghalt egy 9 éves gyerek Horvátországban, miután az arcába robbant egy szerkezet, amit egy aknamezőn találtak (SzMo)
A tiltás ellenére mentek be a Knin környékén lévő aknamezőre. A robbanószerkezetet az apa tette be az autóba, amit aztán a gyerek véletlenül aktivált.
jún. 21
13:03
"Félremagyarázás helyett tények: nem vagyunk Európa legszegényebb országa" (Magyar Hírlap)
A Nemzetgazdasági Minisztérium tiszta vizet önt a pohárba.
jún. 21
13:03
Orosz hírszerzés: a nyugati országok készek feláldozni Zelenszkijt (Demokrata)
Az elnök helyéz elnök helyére Washington a legalkalmasabb jelöltnek Valerij Zaluzsnijt tartja.
jún. 21
13:03
Írmagja sem maradt ennek az orosz tanknak (Mandiner)
A detonáció következtében a harckocsi szó szerint alkatrészeire robbant.
jún. 21
13:03
Mi most a teendő? – erről beszélgetett Karácsony Gergely és Demszky Gábor (Telex)
Az egykori főpolgármester Facebook-bejegyzése szerint arról beszélgettek, hogy lehet majd megteremteni az összefogás alapjait az új összetételű közgyűlésben.
jún. 21
13:03
Eldurvult a kormány tervei miatti tüntetés, egy ember meghalt (naphire.hu)
Egy fiatal férfi életét vesztette, országszerte pedig több mint kétszáz ember megsebesült az új adók bevezetéséről szóló kormányzati tervek ellen csütörtökön tartott országos szintű tiltakozások során.
jún. 21
13:09
Sportolás a nyári melegben (WebBeteg)
Annak, aki nagy melegben sem mond vagy mondhat le a sportról, két dolgot mindenképp érdemes megfogadnia: igyon sok vizet és tartson gyakran pihenőt! Hőségben azonban senkinek sem tanácsos sportolnia! Ugyanis ha túlságosan meleg van, számos probléma merülhet fel. Mire kell figyelnünk, ha a nyári melegben sportolunk?
jún. 21
13:09
Tovább bonyolódik az óriási magyar vasútüzlet (Portfolio)
A spanyol gazdasági minisztérium alá tartozó Külföldi Befektetési Hivatal (Inversiones Exteriores), amelynek meg kell adnia a Ganz-MaVag magyar konzorciumnak az engedélyt a spanyol piacra való belépésre, ismét meghosszabbította az eredeti határidőt, miután további dokumentumokat kért be a magyar ajánlattevőtől - számolt be a Világgazdaság a LOK Rep
jún. 21
13:09
Egyre kevesebb az Eu-ban a haszonállat. Mi állhat a háttérben? (Agroinform)
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közzétette a EU állatállomány-létszámainak 2023-as évre vonatkozó előzetes adatait. A tendencia nem biztató.
jún. 21
13:09
Az RTL őrizget egy felvételt az elhunyt Donald Sutherlandről, ami a Deák Ferenc téren készült 15 éve (Promotions)
Egyszer adták le a tévében még sok-sok évvel ezelőtt, az RTL készítette a Budapesten tartózkodó Donald Sutherlandről.
jún. 21
13:09
A szokottnál kevesebb lesz a meggy az idén (Növekedés)
A szélsőséges tavaszi időjárás miatt az átlagosnál kisebb meggytermés várható, az alacsonyabb hozamok ugyanakkor nem csak a magyarországi ültetvényekre jellemzőek, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) várakozásai szerint a magyar meggy kedvező pozícióba kerülhet az európai piacon -
jún. 21
13:09
Csíkmadarasi krumplileves (egy.hu)
Húsmentes napokon gyakran fogyasztják ezt a levest, aminek a sáfrányos szeklice igazán különleges aromát ad.
jún. 21
13:09
Felnőtt fogszabályozás: Gyakori kérdések és elvárások (in.hu)
A felnőtt fogszabályozás egy olyan téma, amely sokak számára érdekes lehet, akik későbbi életükben is szeretnék javítani fogazatuk állapotát vagy esztétikai megjelenését. Ha Ön is fontolóra veszi a fogszabályozást felnőtt korban, de még több információra van szüksége a folyamat és a kezelés során felmerülő gyakori kérdések tekintetében, olvassa el
jún. 21
13:09
Rotary Club - Új elnök, új lehetőségek a szervezet életében (Nyíregyháza)
Az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő nyíregyházi Rotary Clubot júniustól új elnök irányítja. Az eredményeire méltán büszke Petruska Erika búcsúzott vezetői tisztségétől, akit dr. Pénzes Marainna váltott az elnöki székben. Az új vezető izgatottan tekint egy éves elnöki ciklusára, amely számos program és kezdeményezés folytatását, valamint
jún. 21
13:11
40 nyelvvizsga a Bemben (Nyíregyháza)
40 tanuló szerzett nyelvvizsgát a 2023/24-es tanévben a Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában. A több mint egy osztálynyi diák nagy előnnyel ballag el az általános iskolából és kezdi meg középiskolai tanulmányait. Biztos tudásuk is bizonyítéka az iskolában 46 éve zajló emelt szintű angoloktatásnak.
jún. 21
13:12
A szombat sem lesz feltétlen egy kellemes nap az autósoknak (Infostart)
Megállíthatatlannak tűnik az üzemanyagok árainak menetelése, az elmúlt kilenc nap folyamán már öt alkalommal változtak a benzin- és gázolajárak.
jún. 21
13:15
Péntekenként ingyen lesz a sült krumpli az amerikai McDonald’sokban (Blikk)
A McDonald’s vissza szeretné csábítani vendégeit az éttermekbe, ezért minden pénteken ingyen sült krumplival kedveskedik a vásárlóknak az Egyesült Államokban. Ám az ingyen krumplihoz szabnak néhány feltételt is. Azt nem tudni, hogy az intézkedést esetleg az európai kontinensen vagy a világ más pontjain is bevezetik-e.
jún. 21
13:15
Már lehet pályázni a "Zöld Óvoda" cím elnyerésére (ProfitLine)
Június 20-tól nyújthatók be a pályázatok a "Zöld Óvoda" cím elnyerésére; az intézmények azt a célt tűzték ki, hogy működésük és környezeti nevelésük során figyelembe veszik a környezetvédelem, a fenntarthatóság szempontjait - mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütört
jún. 21
13:15
Egyensúly Intézet: Nagyjából 2,5-3 millió magyar tekinthető szegénynek (444.hu)
Az intézet kutatása szerint a magyarok harmada nem tudna megbirkózni egy 100 ezer forintos váratlan kiadással.
jún. 21
13:15
Billie Eilish-rajongók, figyelem! Glamour bookazine jelent meg kedvencetekről (Glamour)
Még csak 22 éves, de Billie Eilish már most tagadhatatlanul ikon, aki felforgatta nem csak a zenét, de a női testhez való viszonyunkat is. Szeretnél róla még többet megtudni, vagy rajongóként nem hiányozhat a gyűjteményedből egy igényes, hiánypótló kiadvány, melynek fókuszában ő és a munkássága áll? Akkor ez a te napod, mától ugyanis elérhető a leg
jún. 21
13:15
Szilágyi János demenciával küzd: "Rohadtul felejtek" (SzMo)
A 88 éves riporter szerint ennek az áldatlan állapotnak a legnagyobb elszenvedője a felesége, Györgyi.
jún. 21
13:15
Az onkológus megnevezi az alkohol által kiváltott rákfajtákat (Magyar Hírlap)
Egyetlen szerv sem immunis a rák kockázatával szemben.
jún. 21
13:15
Nem kímélte a magyar válogatottat a Fradi korábbi sztárcsatára (Mandiner)
Benjamin Lauth csalódott Szoboszlaiék teljesítménye miatt.
jún. 21
13:15
Tragédia: Robbanószerkezettől halt meg egy 9 éves gyermek a horvátországi nyaralása során (Nyugati Fény)
Aktiválódott
jún. 21
13:15
"Hogy lehettünk ilyen hülyék?" – így gyulladt fel a villanyégő a fejek felett a Mercedesnél (Racing)
James Allison, a Mercedes technikai igazgatója magabiztosan közli: a Mercedes végre megoldotta az autó legfőbb problémáját, így hamarosan azonos szinten fog teljesíteni az élmezőny többi tagjával.

Keresés