Egy meghibásodás miatt egy hét helyett közel egy teljes hónapot kell az űrben töltenie az űrhajósoknak, de még így sem biztos, hogy június végén hazatérhetnek. A Boeing Starliner űrhajója június 5-én indult el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), azzal a céllal, hogy a fedélzeten utazó asztronauták különböző teszteket végezzenek a világűrben. C
Putyin is hangsúlyozta: Oroszország abban érdekelt, hogy az ENSZ-ben komoly párbeszéd alakuljon ki egy oszthatatlan biztonsági rendszer megteremtéséről.
A Miskolci Egyetem (ME) és a Catl Debrecen együttműködési megállapodást kötött, amely szerint a vállalat részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében, az egyetemi tananyag fejlesztésében, valamint segíti az intézmény tudományos és kutató tevékenységét is - közölte az egyetem kommunikációs központja csütörtökön az MTI-vel.
A Zollinger-Ellison-szindróma gyomor-bélrendszeri fekélyképződéssel járó megbetegedés, amelynek oka az emésztőrendszerben kialakult gasztrint termelő tumor, a gasztrinóma (gastrinoma).
Az elmúlt napokra jellemző kánikula miatt továbbra is fennáll az erdőtüzek kockázata. A hatóságok több vármegyére tilalmat rendeltek el. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád mellett szombattól Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben is tilos lesz tüzet gyújtani - közölte az Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az MTI
Ugyan a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) felfüggesztette a 0,25 mg-os Frontin kapszulák egyes gyártási tételeinek forgalmazását, de nem kell aggódni! Szakemberek vizsgálják a minőségi hibát, ami miatt felfüggesztették a gyógyszer készítményt. Ezen felül tájékoztattak arról, hogy továbbra is hozzá lehet jutni a magyarok kör
A svájciak és a németek elleni vereség után már nem sok esélye maradt a magyar válogatottnak a továbbjutásra a foci-eb-n. A skótok ellen vasárnap este mindenképp győzni kell és még úgy sem biztos semmi, mégis sorsdöntő lehet. egy döntetlen vagy egy vereség pedig egyenlő a katasztrófával.
Az 58. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon magyar színésznőért is szurkolhatunk, akit főszerepe miatt jelöltek. Az eseményen egy magyar rendező is megjelenik majd, nem is akármilyen szerepben. Továbbá, a jövő héten megrendezésre kerülő gálán Viggo Mortensen, Clive Owen és Daniel Brühl is ott lesz.
A fejedelem élete nyomában Szeifried Zoltán festőművész kiállítása nyílik meg július 1-én 16.00-től a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaretermében. A kiállítást maga az alkotó nyitja meg.
Nem földmozgás, hanem egy becsapódó meteorit okozhatott sokak által fölrengésnek vélt hangrobbanást az Olaszországhoz tartozó Elba szigetének térségében - közölték pénteken olasz geofizikai szakértők.
A paradicsom kedvelt alapanyag a kertekben szerte a világon, élénk íze és sokoldalúsága miatt szinte állandó helye van a konyhában. Gyakori probléma azonban, amellyel sok kertész szembesül, a paradicsom repedése. Ez a jelenség elkeserítő lehet, különösen akkor, ha időt és energiát fektetünk az egészséges növények termesztésébe. A garden-guide.com c
A nyersolaj határidős jegyzései pénteken stabilak maradtak, de a kereslet javulásának és az Egyesült Államok csökkenő olaj- és üzemanyagkészleteinek köszönhetően második hete emelkedésre számíthatunk.
Apokaliptikus hangulatú videojátékokban találkozni olyan utcaképpel, mint ami az észak-ciprusi Varósziában fogadja a látogatót – illetve pont, hogy néhány utca
Felfedezetlen egzotikus gyöngyszem Thaiföld egén: Phang NgaHa Thaiföld, akkor Bangkok vagy Phuket, vágják rá sokan, ám ha valaki igazi egzotikumra és érintetlen tájra vágyik, egyszer mindenképpen el kell látogatnia Phang Nga tartományába, amelyhez a híres James Bond sziget is tartozik, ami mostanra igazi zarándokhellyé vált.
Mivel az elmúlt években Európa lemaradt a globális versenyben az Egyesült Államokhoz és Kínához képest, az Európai Unió Tanácsának féléves, július elsején kezdődő magyar elnöksége egyik legfontosabb prioritása az uniós versenyképesség javítása lesz - jelentette ki a magyar pénzügyminiszter pénteken Luxembourgban.
Ketteseben indult útnak Krausz Gábor és kedvese, Mikes Anna, hogy kihasználva a jó időt, együtt fedezzék fel Olaszország egyik leggyönyörűbb tengerpartját.
A NATO meg akarja akadályozni az eurázsiai biztonsági rendszer létrehozását - jelentette ki Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője pénteken Almatiban a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) külügyminiszteri tanácskozása után megtartott sajtótájékoztatóján.