Kapu Tibort 247 jelentkezőből választották ki, jó eséllyel ő lesz a második magyar űrhajós. A tervek szerint 30 napot fog tölteni a nemzetközi űrállomáson a HUNOR program keretein belül, ahol különböző kísérleteket és termékteszteket fog elvégezni. Ez 30 nap kőkemény munka lesz, amely felteheti a magyar űripart a nemzetközi térképre. Az űrben öt fő
A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri az embereket, hogy sehol és semmivel ne etessék az állatokat.
Hamarosan bővebb információkhoz juthatunk Carlos Sainz F1-es jövőjével kapcsolatban. A spanyol Ferrari-pilóta ugyanis már nem várna sokáig, és a létező leghamarabb rövidre zárná a jövőjét firtató kérdéseket. Már egy jó ideje lehet tudni, hogy Sainz az idei év végén biztosan távozik a Ferraritól. A jelenlegi állás szerint két lehetősége maradt az Au
Pénteken kicsengetnek az iskolákból, a bankok azonban már a következő tanévre hangolnak. Jól tudják, hogy sok diáknak lesz szüksége szeptembertől vagy még addig is a nyári munkához saját bankszámlára, és ezért nem fukarkodnak a számlanyitási kedvezményekkel. Vannak olyan bankok, ahol több tízezer forintot is be lehet zsebelni a számlanyitás fejében
Márciusban Kecskeméten tesztelték a Solaris Urbino 12 hydrogen típusú hidrogén üzemanyagcellás demobuszt. Ebben a járműben hidrogén az üzemanyag, amelyet üzemanyagcella alakít át elektromos árammá, és a hajtást elektromotorok biztosítják. A melléktermék, ami a kipufogón távozik, tiszta vízpára. Az autóbusz üzemanyagellátását a Messer Hungarogáz Kft
Néhány éve olvastam, hogy Michelle Obama minden reggel 4:30-kor kel, hogy a férjével, Barack Obamával együtt tudjon edzeni. Akkor két dolog ugrott be először: az, hogy ez igazi "couple goals" és az, hogy "jaj". A jaj pedig arra irányult, hogy valaki a saját akaratából úgy dönt, hogy minden nap fél 5-kor kel ki az ágyból - kezdi történetét Anya.
A sztárok gyakran kapnak negatív kritikákat az internet kommentelőitől. Hunyadi Donatella elmesélte, hogy korábban ő is magára vette a csípős megjegyzéseket, de édesanyja tanácsainak köszönhetően ma már nem zavarja.
Viking vér folyik az ereiben, beházasodott a Kennedy klánba, és lusta macskaként csípheted el a mozikban. 45. születésnapját ünnepli A galaxis őrzői és a Jurassic World sztárja, Chris Pratt.
Témánk szempontjából nagy szükség volna egy gyermekvállalással (sőt ezt kiterjesztve a gyermekneveléssel) kapcsolatos bizalmi index kidolgozására és bevezetésére.
Fotó: Facebook/Szlovák Rendőrség A rendőrség kedden arról tájékoztatott, hogy a CF MOTO márkájú terepjármű a harmadosztályú úton haladt, amikor az egyik kanyarban kinyílt az anyósülés felőli ajtó, és az útra zuhant egy 12 éves fiú. A járművet egy 51 éves férfi vezette. A fiú nem használt biztonsági övet, a történtek után kórházba kellett szállítani
Gattyán György pártja tarolt a Baranya vármegyei Drávapiskin. Az alig száz lelkes falu polgármestere szerint nem számít, honnan van pénze a milliárdosnak, náluk is dolgozik közmunkán olyan, aki korábban prostituált volt. "Nincsenek erkölcsi aggályaink, ne legyünk prűdek, a MEMO nem kamupárt!"
Az MVM arról értesített sok felhasználót, hogy a felhasználó azonosítószáma megváltozik július elsejétől. Erre a számra nagy szükség van, ugyanis ezt használjuk a mérőóra diktálásakor is.
Vlagyimir Putyin újabb fenyegető kijelentést tett! Csütörtökön kifejtette, Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítja nukleáris doktrínáját. Az aggasztó gondolatoki azonban itt nem értek véget, ugyanis később a Nyugatot a náci Németországhoz hasonlította.
Mendrey László oktatási szakértő arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy a mostani Nemzeti Alaptanterv egyáltalán nincs jó hatással a kreativitásra.
A Marsra Magyar! sorozat új epizódja igazi humorbombát tartogat a nézőknek. A széria állandó stand-upos szereplője, Badár Sándor mellett négy népszerű pályatársa, Janklovics Péter, Hajdú Balázs, Lakatos László és Mogács Dániel is feltűnik. Az epizódba (17:25-kor az Rtl-en) tanárként, álláskeresőként, helyi vállalkozóként kerülnek be, egy közös je
A kérdés az, hogy meddig szavaznak bizalmat a politikustársak, az emberek egy diktafonnal a zsebében járkáló, a beszélgetéseit titokban rögzítő, az álláspontját pedig rendszeresen az ellenkezőjére változtató állítmányhalmozónak.
Amikor azt mondjuk, hogy kutyabarát munkahely, az valójában egy emberbarát munkahely. Ez az egészséges, ha a kutya velünk van, az elsőszámú szükséglete pedig a pihenés.
A Visa jelentése szerint a nemzetközi átutalók kétharmada a digitális megoldásokat részesíti előnyben. Legtöbbjük azért kedveli ezeket a megoldásokat mert nem tapasztalnak fennakadásokat a pénzküldés folyamán. Ezzel ellentétben a hagyományos módszereket használók háromnegyede tapasztalt problémákat az átutalási folyamat során. A Visa harmadik alkal
Vasárnap este nemcsak a skót-magyar mérkőzés hoz valódi izgalmakat! A Marsra Magyar! sorozat új epizódja igazi humorbombát tartogat a nézőknek. A széria állandó stand-upos szereplője, Badár Sándor mellett négy népszerű pályatársa, Janklovics Péter, Hajdú Balázs, Lakatos László és Mogács Dániel is feltűnik.
Egy friss kutatás szerint a magyarok több mint fele fél attól, hogy daganatos betegsége lesz, mégis csak minden ötödik megkérdezett tesz meg minden tőle telhetőt a megelőzés érdekében. Az eredmények alapján a magyar lakosság túlzott stressznek van kitéve, ami a daganatos megbetegedések egyik elsődleges forrása. A passzív dohányzók nem járnak tüdősz
Tegye fel a kezét, aki a menzesze első napjaiban rendszerint pokolian szenved és egyik görcsoldót kapkodja be a másik után. Mindenki? Jó, letehetitek. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a görcsoldó-fogyasztásod legalább a felére csökkentheted, jól hangzik, nem? Ráadásul természetes gyógymódokkal, könnyedén és kemikáliák nélkül. Íme öt szokatlan, de ha
Elkészült a világ 50 legjobb éttermének listája, a magyarok is örülhetnek! 2024. június 12-én Las Vegasban ünnepi gálán tették közzé a The World's 50 Best Restaurants 2024-es listáját. Az éttermi vendéglátás Oscar-díjaként számon tartott "verseny" keretében a nívós szakmai zsűri minden évben kiválasztja a világ 50 aktuálisan legjobb éttermét.
A HungaroMet előrejelzése alapján a Belügyminisztérium vasárnapig meghosszabbította, illetve további vármegyékre is kiterjesztette a hőség miatt és a hajléktalanok egészségének megóvása érdekében elrendelt vörös kódot, azaz a következő napokban még mindig kánikula lesz. A tikkasztó hőségben rendkívül fontos, hogy odafigyeljünk a folyadékbevitelre,