A zivatarok, a felhőszakadás és a jégeső mellett is meleg lesz ma. Komoly lehűlésre nem számíthatunk, viszont az ország nagy részén gyakorlatilag bármelyik pillanatban leszakadhat az ég. Mutatjuk, milyen időjárás várható szombaton.
A Müpa évadának sokak által legjobban várt minifesztiválján minden évben kiemelt szerep jut a közönségkedvenc "wagneres" ajándéktárgyaknak, a kollekció pedig az idei eseménysorozatra vadonatúj relikviákkal bővült. A tervezőknek fontos volt, hogy hasznos, de a wagneri világot is érzékletesen megidéző tárgyakkal kedveskedjenek a rajongóknak, így azok
A kezdetektől fogva a jövő klasszikusait (futur classique) megtestesítő, állandó minőséget és jól megkülönböztethető, egyedi karaktert képviselő pezsgők nemzetközi eredményei újra és újra megerősítik a Kreinbacher filozófia sikerét.
Az ágazatban tevékenykedők mellett a képzés nyitva áll azok számára is, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, rendszerezni, naprakésszé tenni vagy egyszerűen csak tudatos fogyasztóként mélyebb tudásra szert tenni.
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap korábbi vezérigazgatója volt a héten Veiszer Alinda vendége. Első ízben beszélt az Andy Vajnával való kapcsolatáról és a halála utáni időszakról, valamint arról is, szerinte mi kell ahhoz, hogy egy film támogatást nyerjen.
Sétáltunk, kérdezősködtünk, elmentünk a bécsi okosváros-konferenciára és közben azt is megtudtuk, hogy kevésbé fontos nagyszerű városban élni, mint olyanban, ahol minden működik.
Te tudod mi az a migrénpiercing? Ez a különleges fülékszer állítólag képes enyhíteni vagy akár teljesen megszüntetni a görcsös fejfájást. De vajon tényleg működik? És mennyi a gyógyulási ideje? Interjú a szakemberrel: Dubány Vivien, a Zenpiercing alapítója válaszol! Míg korábban elképzelhetetlen volt, hogy a cimpán kívül a fül más pontjába is éksze
Egyes jegyeknek olyan tulajdonságaik vannak, amiknek köszönhetően tökéletesen illeszkednek egymáshoz a vonásaik – de ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Az asztrológia persze sokkal többet jelent, mint a napjegyed, hiszen számos bolygó, szög létezik, ami befolyásolja a személyiséged alakulását. Ennek ellenére vannak olyan zodiákusok, amiknek a s
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Rongálás és garázdaság vétség gyanúja miatt tettek feljelentés a TISZA Párt alelnöke ellen. A feljelentő nem más, mint Tényi István, egykori fideszes képviselő. Tényi a vonatkozó rendelkezések alapján az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását kér
Egyre durvul a kampány az Egyesült Államokban, azonban a Trump elleni karaktergyilkossági kísérletek a demokraták belső problémáiról árulkodhatnak a CNN szerint.
A Solana (SOL) küzd a jelenlegi kriptovaluta piacon, értéke az Etherhez képest 35%-kal esett az elmúlt hónapban, elérve a március óta legalacsonyabb szintjét. Ezt a változást az Ether ETF-ek iránti fokozott érdeklődés hajtja, ami elvonja a befektetéseket az altcoinoktól, mint például a Solana (SOL). A technikai mutatók medve jellegűek, mivel a Sola
Fennállása egy fontos mérföldkövéhez érkezett el a Ferrari péntek este, amikor Maranellóban megnyitották a cég új gyárépületét, ahol elektromos autók építése is zajlik majd.
Az akváriumod, akkor lesz igazán szép és szemet gyönyörködtető, ha abban vízi növények is megtalálhatók. A levelek különböző zöld árnyalatai nyugalmat és harmóniát hoznak az akváriumba és egyben búvóhelyet biztosítanak a kisebb halaknak.
Európában a zenészek több mint kétharmada elégedetlen a zenék streamelésből származó jövedelmével – ezt mutatják az Aepo-Artis (az európai előadóművészi közös jogkezelők szövetsége) és az Iao (Nemzetközi Előadóművészi Szervezet) által 19 uniós országban elvégzett felmérés adatai. A kutatás eredményei szerint az Eu kudarcot vallott a digitális pia
A tisztességtelen verseny megnyilvánulása, hogy az Egyesült Államok a Kaspersky Lab orosz vírusvédelmi szoftverfejlesztő céggel szemben exportkorlátozást vezetett be. „A Kaspersky Lab olyan vállalat, amely a saját piaci szegmensében nemzetközi szinten nagyon-nagyon versenyképes, és számos paraméterében felülmúlja versenytársait. Az Egyesült Államok
Oktatási együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a CATL Debrecen. A stratégiai együttműködés értelmében a vállalat részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében és az egyetemi tananyag fejlesztésében, valamint a
Vitalik Buterin nemrégiben rámutatott a kriptopiac jelentős változására az ipar 2018-2019-es időszakához képest. Bár sok gyakorlati szempont fejlődött, néhány alapvető elv változatlan maradt. Az alapvető elvek és a jelenlegi piac Buterin megjegyezte, hogy a blokklánc forradalmi és idealista víziói még mindig élnek, válaszul Joe Weisenthal észrevéte
Az elmúlt hetekben ismét óriási érdeklődés övezte A Bridgerton család történetének, egész pontosan most Penelope és Colin kapcsolatának alakulását, és biztosak lehetünk benne, hogy ez az elkövetkezendő évadoknál, további karakterek mélyebb megismerésénél is így lesz. Így természetes az is, hogy a sorozat sok tekintetben inspirál is bennünket.