Az extrém dél-európai hőhullám sok helyen okoz gondokat Görögországban. Az elmúlt hetekben több kiránduló is meghalt a túrája során, az elmúlt napokban pedig megérkeztek az első hírek a nagyobb erdőtüzekről is. Néhány települést ki is kellett üríteni emiatt.
A 42 éves argentin Facundo Raúl Tello Figueroa, röviden Facundo Tello vezeti vasárnap este a Magyarország–Skócia-mérkőzést. De hogyan kerül egy dél-amerikai bíró az Európa-bajnokságra.
Egy titkos belső dokumentum szerint Ursula von der Leyen teljes ellenőrzése alá vonná a kohéziós pénzeket, a főként dél- és kelet-európai országok szociális és regionális fejlődésének kárára – írja a lap.
Főként az ország délkeleti felén, kétharmadán változatlanul többfelé, több hullámban számíthatunk viharos erejű széllel (>60-70 km/h), intenzív csapadékhullással, valamint jégesővel (~1-2 cm) kísért zivatarokra, amelyek várhatóan rendszerekbe szerveződve vonulnak délnyugatról északkelet felé. Emellett a légköri feltételek kedveznek heves, károkozó
A portugál válogatott 3-0-ra legyőzte a török együttest, ezzel biztosította továbbjutását a nyolcaddöntőbe szombaton a németországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában.
A Márton Richárd, Holló Balázs, Ábrahám Minna, Pádár Nikolett összeállítású 4x200 méteres vegyes gyorsváltó aranyérmet nyert szombaton a belgrádi úszó Európa-bajokságon.
A Premier League-ben, Championshipben és a skót bajnokságban edződő labdarúgókra épülő válogatott ellen nem lesz egyszerű dolga Marco Rossi együttesének.
Jól vagy rosszul jártak a magyar nyugdíjasok, mikor a Kormány a nyugdíjak számításakor a svájci indexálást megszüntette? Mennyi lenne most a nyugdíj, ha nem nyúltak voltak bele a számítási képletbe? Erre a kérdésre adunk választ cikkünkben.
A belga válogatott 2–0-ra legyőzte a román csapatot a németországi labdarúgó-Európa-bajnokságon, így az E csoportban két forduló után mindegyik együttesnek három pontja van.
A portugál válogatott 3-0-ra legyőzte a török együttest, ezzel biztosította továbbjutását a nyolcaddöntőbe szombaton a németországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában.
Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság - közö
A nyári hőség nemcsak minket embereket, hanem a kisállatainkat is megviseli. Összefoglaltuk, mit tegyünk, illetve ne tegyünk, hogy törpesünink minél könnyebben átvészelje a nagy meleget.
Az Ikrek ma jobb légkört teremt, a mai pedig nem a Vízöntő napja! Karrier horoszkóp: 2024.06.23. Kos A célok kitűzése fontos. Ha nincsenek céljaid a fejedben – se rövid, sem hosszú távon –, akkor honnan tudod, hogy jó úton haladsz? Készíts egy tervet, hogy tudatosan dolgozhass a céljaidért. Bika A munkával kapcsolatos súrlódások ma gyakoriak
A világhírű márka nemrég egy csaknem 1500 lóerős V10-es hibridmotorral hívta fel magára a figyelmet: a hajtáslánc kuriózuma, hogy nem napjaink valamelyik csúcsautójába szerelik, hanem a legmodernebb tankokba.
Balogh Botond és Nego Loic szombaton sem edzett együtt a németországi Európa-bajnokságon szereplő magyar labdarúgó-válogatott tagjaival, ahogyan a tréning nyilvános részében szintén külön mozgott Szoboszlai Dominik csapatkapitány.
Ma este különleges eseményre készül az ország: a Múzeumok Éjszakája alkalmából a múzeumok számos rendkívüli programmal várják a látogatókat. Akár tapasztalt múzeumlátogató vagy, akár csak most ismerkedsz ezzel a világgal, kvízünkkel tesztelheted a tudásod és kiderítheted, mennyit tudsz a hazai múzeumokról! A kérdéseket a Start gombbal indíthatod.
Sokszor ébredünk az éjszaka közepén egy rémisztő álomból, gyakran azonban már csak reggel tudjuk felidézni az éjszaka kellemetlen élményeit. Milyen állatok üldöznek az álmaidban? Gondolnád, hogy ezek olyan szimbólumok, amelyek fontos szerepet töltenek be az életedben?
Senkit nem kímélt az időjárás, az Alpoktól kezdve az Északi- és a Balti-tengeren át Kelet-Európáig mindenhol volt valamennyi fagy, jégeső, zivatar és fényszegény időszak. A szüretig még hátravan pár hónap, de biztos, hogy nem várható nagy almatermés.