A szinte végtelen számú úti cél közül kiemelkednek azok, ahová szívesen visszatérünk, bizonyára mindenki talál ilyen helyeket az utazási naplójában. Számunkra Salzburg és Tirol vidéke is ezek közé tartozik, a visszatérési vágy pedig gyakran a helyi gasztronómiának köszönhető, ez most sincs másképp.
Völgyi Zsuzsi legjobb barátnőként tudja, hogy Kunovics Katinka boldogsága felülírhatja az ő vágyait. Az énekeső biztos benne, hogy a távolság nem szakíthatja szét kettejük barátságát.
Hajdú B. István, Faragó Richárd, vagy éppen Méhes Gábor. Ők azok, akiknek imádjuk a hangját a sportközvetítések közben, és már igazi legendának számítanak.
Biztosan te is hallottál már az antioxidánsban gazdag ételekről, de cseppet sem hibáztatunk, ha ennél többet nemigen tudsz róluk. Cikkünkből most kiderítheted, miért is annyira áldásosak az antioxidáns ételek a szervezetünkre nézve, sőt, azt is megtudhatod, melyeket érdemes napi szinten fogyasztanod!
Június 29-től a Tour de France és a női Tour de France versenyek minden egyes szakasza elérhető lesz a Max-on és az Eurosport sportcsatornán. Emellett izgalmas sport tartalmak érkeznek, köztük a női kerékpárosokról szóló Second to None című dokumentumfilm. A világ legnagyobb kerékpárversenye június 29-én, szombaton veszi kezdetét a Warner Bros. D
Jared Padalecki őszintén vallott arról az életszakaszról, amelyben gyakran megfordult a fejében, hogy önkezével vet véget az életének. A színész szerint a kezelés a restart gombbal ért fel.
Bár Zamárdi a nyár nagy részében fesztiváloktól hangos, egész évben egyre több látogatót vonz a déli part legnagyobb szabadstrandjával is büszkélkedő település. Én évtizedek óta (leírni is sok!) járok ide nyaralni, és ugyan a panorámával sosem tudok betelni, mindig öröm, ha egy gasztronómiailag tápláló helyet találok.
A citrusos desszertek savanykás ízvilága különösen jólesik a nyári melegben. Válogatásunkban biztosan találsz te is olyat, amit szívesen elkészítenél egy kerti partira vagy egy lustálkodós hétvégére.
Jó hírrel szolgálhatunk a strandolás szerelmeseinek, néhány nap késéssel, de június 25-én megnyitotta medencéit az Újlak utcai strand. Budapest lakói újabb szabadtéri fürdőhelyen frissülhetnek fel a nyári hőségben. Bár az…
Varga János vendéglátónk eredeti szakmáját tekintve kárpitos. Méhészkedéssel a 2000-es évek második felében kezdett foglalkozni, talán nem is a legszerencsésebb módon, és eredetileg nem is azzal a szándékkal, hogy főállású méhész legyen.
A Tesla állítólag tárgyalásokat folytat a Michelin gumiabroncsgyártóval, hogy a cég légmentes gumiabroncs-technológiáját bevezessék a Tesla járműveiben - írta meg az Electrek.
Vadon élő állatokat természetes környezetükben megfigyelni mindig nagy élmény – és ehhez sokszor nem is kell vadasparkba látogatnunk. Ugrándozó és falatozó mókusokat például Újpesten is láthatunk minden nap, ha útba ejtjük a Farkas-erdő szélén található Mókaligetben a mókusjátszóteret, amely a K&H állatbarát ligetek programhoz kapcsolódóan jött lét
Veres Patrik jelezte: a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre, így az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra vagy a mozgáskorlátozottak által vezetett e-mopedre nem vonatkozik a szabályozás, hasonlóképpen a gördeszkákra sem. Az olyan nem emberi hajtású járművekre, mint az elektromos roller, az eszköz nettó tömege, illetve tervezési se
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy egy siket édesanyának vajon lehet halló gyermeke vagy sem? Weisz Fanni esetében biztos válaszunk van: a szépségkirálynő már évekkel ezelőtt járt genetikai vizsgálaton, ahol megállapították, hogy "nem hordozó", vagyis nem tud siket géneket örökíteni.
Játékos módon tanít programozást gyerekeknek a 18 éves vállalkozó robotika csomagja, a Megoldások a holnapért kihívás tavalyi díjazottja a népszerű televíziós műsorban is bizonyított. A Samsung és az EdisonKids közös programja a technológia iránt érdeklődő diákoknak kínál lehetőséget arra, hogy elismert szakemberekkel együttműködve gondolkodó közös
A legfrissítőbb gyümölcsökből készültek a Waterdrop nyári italkockái, amelyekkel pillanatok alatt üdítőt varázsolhatunk a kulacsunkba. A kizárólag természetes összetevőket és értékes B- és C-vitaminokat tartalmazó, alacsony kalóriatartalmú limonádékkal gondtalanul élvezheted a nyarat, miközben a környezet is kíméled.