A héten bezár Budapest egyik legkülönlegesebb étterme, az Enso, ahol nemcsak nagyon jó rament ettünk, de vitatkozni is mindig tudtunk róla, és gyakran mozdított ki minket a megszokásainkból. Étteremnekrológ.
Országos kiterjedésű akcióban számolta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a bűnszervezetet, amely több mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 15 helyszínen csaptak le a Bevetési Igazgatóság járőreivel és a MERKUR bevetési egység kommandósaival karöltve, olvasható a NAV honl
Németország, Lengyelország és Csehország pénzügyi támogatást kér az Európai Uniótól az ukrajnai menekültek befogadásának költségeinek fedezésére. Az Európai Tanács napirendre vette a kérdést, de a főkezdeményező Berlin sem számít gyors döntésre.
A jelenlegi információk alapján nincs magyar áldozata, vagy sérültje a csütörtöki szlovákiai balesetnek, a konzuli ügyeletre sem érkezett segítségkérés, de továbbra is szorosan nyomon követik az eseményeket - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.
Jennifer Aniston nemrég lenyűgöző megjelenésével hívta fel magára a figyelmet az Emmy FYC eseményen. A rajongók ruhája mellett viszont az arcán történt változásokon voltak fennakadva.
Június 20-án, a nyári napforduló ünnepén rendezték meg a Daalarna legújabb varázslatos divatbemutatóját a Daalarna Gardenben. Tomán Szabina üzletasszonnyal beszélgettünk a kollekcióról, saját Daalarna ruhájáról, illetve esküvőjéről, amit szintén ezen a csodálatos helyszínen tartottak, szinte pontosan egy évvel ezelőtt.
Új pályázati felhívás jelent meg 50 milliárd forint keretösszeggel a kertészeti növényházak, hűtőházak, zöldségtárolók létrehozásának és korszerűsítésének, valamint a megtermelt zöldség és gyümölcs fogyasztói áruvá készítését szolgáló eszközök beszerzésének támogatására - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A jelenlegi információk alapján nincs magyar áldozata, vagy sérültje a csütörtöki szlovákiai balesetnek, a konzuli ügyeletre sem érkezett segítségkérés, de továbbra is szorosan nyomon követik az eseményeket - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-vel.
A napi arcápolási rutin elengedhetetlen része, hogy lefekvés előtt mindig lemossuk a sminkünket és megtisztítsuk az arcunkat. Azonban, egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Itt jön képbe az egyik leghatékonyabb módszer, a dupla arctisztítás.
A színésznő fontosnak tartja, hogy minél több figyelmet kapjon az ügy, mivel egész életében arra törekedett, hogy minél több emberen segítsen. Felháborítónak tartja, hogy az ő "hitelesített" nevével próbálják átverni a gyanútlanokat.
Jó lenne, ha tisztában lennénk a fajok jelentőségével, és ismernénk a köztük szövődő titokzatos kapcsolatokat. Ez a galambfaj például, lehetséges, hogy megállíthatta volna a fertőzéseket terjesztő kullancsokat.
Idén is versenybe szállhatnak a hazai vállalatok az Effekt 2030 – Az Esg megoldások díjáért. A rangos szakmai elismerést olyan példamutató környezeti, társadalmi és vállalatirányítási programokkal nyerhetik el a pályázó cégek, melyek valódi pozitív hatást eredményeznek és hosszabb távon is értéket teremtenek az adott szervezet érintettjei, környeze
Ahogy azt a rajongók már megszokhatták, Pottyondy Edina ezen a héten is kedden reggel tette közzé a legfrissebb YouTube videóját, azonban a felvétel végén váratlan bejelentést tett, amivel mindenkit sokkolt.
Péntek délután még többfelé lehet zápor, felhőszakadással kísért zivatar, de a hét végén már csak elvétve kell erre készülni. Visszatér a kánikula, és a sok napsütés mellett vasárnap már 31-37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Az Ábtl tudományos kutatójával kihallgatásokról és lehallgatásokról, a Kádár-korszak beszervezéseiről és informátori jelentéseiről beszélgettünk. Kiderült, mennyien működtek együtt a titkosrendőrséggel 1956 után, és az is, hogy legtöbbször megfigyelték a megfigyelőket is.
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen mink
Autóbusszal ütközött össze csütörtökön Szlovákia déli részén egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, a balesetben négy ember meghalt, öten pedig megsebesültek - közölte a szlovák mentőszolgálat.
Amikor Ralf Rangnick rövid néhány hónapos átmeneti edzősködés után távozott a Manchester Unitedtől, sokan leírták a ma 65 éves menedzsert. Nagyobbat nem is tévedhettek volna.
Témák: – Futsal csarnok létesítésére ad be pályázatot az önkormányzat. Többek között erről született döntés a csütörtöki képviselő-testületi ülésen. Beszámolót tartott a Gyulai Rendőrkapitányság és a határrendészeti kirendeltség a 2023-as évről. Az utóbbi esetében elhangzott, a rekordszámú, 1 millió 19 ezren lépték át a határt a tavalyi évben. – A
A Winelovers Wine Awards borverseny keretében megrendezésre kerülő kísérő program egy exkluzív kóstolási lehetőség nemzetközi és hazai szaktekintélyekkel, kereskedőkkel, borbár- és étterem tulajdonosokkal. Egy olyan kivételes alkalom, amikor a szakma legnagyobb neveivel találkozhatsz, és ahol akár egy Master of Wine-nal is szóba elegyedhetsz két po
Péntek délután még többfelé lehet zápor, felhőszakadással kísért zivatar, de a hét végén már csak elvétve kell erre készülni. Visszatér a kánikula, és a sok napsütés mellett vasárnap már 31-37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A népszerű mém érme Pepe ára tegnap 4%-kal nőtt, és 0,00001247 dolláron forgott. Eközben a szélesebb kriptovaluta piac alig mozdult az elmúlt 24 óra alatt. Az elmúlt hét során a Pepe 7%-ot nőtt. A két hetes intervallumban azonban 5%-ot, az elmúlt 30 nap alatt pedig 25%-ot esett. A közelmúltban történt esések ellenére a közkedvelt Ethereum […]
Budapest újra pályázhat a nyári olimpiai játékok megrendezésére, legalábbis erről folynak tárgyalások a háttérben a kormány és a Fővárosi Önkormányzat között – számolt be a VSquare alapján Telex.