Dani Sordo először állt rajthoz a legendás amerikai hegyiversenyen, a Pikes Peakon, és azonnal dobogón tudott zárni egy teljesen elektromos hajtású Hyundaijal.
A Binance letiltotta a copy trading lehetőségét az európai felhasználók számára. A népszerű termék letiltása is a MiCA rendelet hatálybalépésének köszönhető. Az európai felhasználóknak nem lesz elérhető mostantól a Binance copy trading A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje a kereskedési volumen alapján, letiltotta európai felhasználói számár
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) állásfoglalásban tiltakozik az ellen, hogy a demokratikus alapelvekkel összeegyeztethetetlen szuverenitásvédelmi törvény alapján működő Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó oknyomozó portál ellen.
Az Alföld szívében, Gyopárosfürdőn rendezik meg a legújabb hazai zenei fesztivált június 27 és 29 között. A Mizújs Babám? fesztiválon többek között olyan sztárfellépők láthatóak majd a színpadon, mint a Carson Coma, a BSW, L.L. Junior, Péterffy Bori, Metzker Viktória vagy Curtis.
A miniszterelnököt, magánszemélyként, arra kötelezte a Fővárosi Törvényszék, hogy fizessen meg közel félmillió forintot a Hírklikk kiadója számára, amiért megalapozatlanul perelte be a lapot.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint júniusban az üzleti szféra derűlátóbbá vált, de a lakossági kilátások nem változtak érdemben májushoz képest. A GKI konjunktúraindexe 2 ponttal emelkedett. A cégek foglalkoztatási szándékai nem sokat változtak, áremelési tervei – a májusi jelentős esés után – kissé emelkedt
A forint jegyzése az euróval szemben egy ideje megtorpnat 396 és 397 közé, jelentős gyengülést az előző napokban nem láttunk, a 400-as kerek szint viszont továbbra is kényelmetlenül közel van. Ma reggel eddig csak minimális elmozdulást látunk e szint felé.
Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy Galambos Lajos hamarosan kiszabadulhat a rácsok mögül, most azonban kiderült, hogy még 10 hónapig börtönben kell maradnia.
2024 júniusában két fontos változás történt a magyar állampapírok piacán: megújult a MÁP Plusz, aminek az átlagkamata innentől 4,95 helyett 6,73 százalék, valamint megszűnt az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP). A money.hu elemzői összegyűjtötték, hogy mik jelenleg az állampapírokkal elérhető legjobb kamatok, és hogy milyen futamidő mellett lehet eze
A főpolgármester arra számít, hogy együtt tud majd működni a TISZA Párt képviselőivel a budapesti közgyűlésben, akiknek a programjáról egyelőre nem sokat tudni.
Egy év alatt 43 355 fővel többen haltak meg, mint amennyi gyermek született. A termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,36 - írja a Központi Statisztikai Hivatal.
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Hell Energy Magyarország Kft. szerdán a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán szerdán.
2024. július 1-től Külső- Józsefvárosban is elindul a Kizárólagos Lakossági Parkolózóna rendszer. Aki megszegi a szabályt, és tiltott időben áll lakossági helyre, az ellen szabálysértési feljelentést tesznek.
Az Európai Bizottság minap bejelentett nagy döntése után máris megjött mintegy 30 milliárd forint a magyar távhőszektor korszerűsítésére, és energiaközösségek kialakítására, így az Energiaügyi Minisztérium már nekikezdett az ezekhez kapcsolódó pályázatok kidolgozásának, azok ősszel meg is jelenhetnek, és a magyar önrésszel együtt így összesen 94 mi
"Nonszensz vádat fogalmazott meg" Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere Magyarországgal szemben - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
A rendszeresen online fizetőknek a programok rendre felajánlják, hogy a kényelem érdekében regisztrálják kártyájukat. Ilyen plasztikokat terhelt most meg tévesen az Apple. Ahogy arról több portál is beszámolt, kizárólag magyarok a károsultak.
A nyirokcsomók megnagyobbodása hátterében legtöbbször fertőzés áll. Ha mégsem, akkor érdemes jobban utánajárni, ugyanis rosszindulatú daganatot is jelezhet.
Haspuffadással szembesülni soha nem jó érzés, de nyáron, a nagy melegben különösen bosszantó lehet, főleg ha éppen a strandra készülünk vagy a nagy melegben egész nap alig van étvágyunk, közben pedig mégis azt érezzük, mintha borzasztóan túlettük volna magunkat. Mögötte rengeteg ok állhat, de szerencsére van néhány házi gyógymód, amivel a legtöbb e
Elegendő tőkéjük van a legnagyobb amerikai bankoknak ahhoz, hogy ellenálljanak egy súlyos gazdasági és piaci zavarnak is - jelentette be a Fed éves banki stressztesztjének eredményei alapján. Felhívták a figyelmet azonban, hogy a kockázatosabb portfóliókon idén a szokásosnál nagyobb hipotetikus veszteséget szenvednének el a bankok, és 2018 óta nem
A német hidrogénhét alkalmából a tiszta energiát szolgáltató megoldásokkal foglalkozó Clean Energy Conversion (Cec) Haren GmbH látta vendégül a H2Agrar projektben részt vevő partnereit.
A nagysikerű, a várandósság időszakát segítő PregHello után már elérhető a kisgyerekekre fókuszáló BabyHello mobilalkalmazás is. Az applikáció a gyermekek első két évével kapcsolatban ad hasznos tanácsokat, információkat. Az ingyenes applikáció már elérhető Androidon és iOS-en. Magyarországon jelenleg nem érhető el olyan tudástár, amely egy helyen