Az egyenlítés után a hosszabbítás első percében Harry Kane rögtön fejelt egy gólt, így Anglia megfordította a mérkőzést, és bejutott a legjobb 8 közé a németországi Európa-bajnokságon.
Gyümölcsös, frissítő és kalóriamentes. Az alkoholmentes sör helyett egyre többen választják, már magyar sörfőzdék is felvették a kínálatukba. A komlós víz vagy komlós szóda az Egyesült Államokban egyre növekvő népszerűségnek örvend. 2023-ra már 5,5 millió dollár, több mint 2 milliárd forint értékű piaca volt. Mindeközben Európában is egyre több sör
Ismét Gyulán tartotta éves találkozóját a Szeged-Csanádi Egyházmegye papsága. Az eseményen a papi szolgálat megerősítéséről is szó esett a tanítás és az áldozat jegyében. Június 12-én rendezte meg az idei papi találkozót a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Az eseménynek hagyományosan a gyulai Nádi Boldogasszony-templom adott otthont. A papok menete a
Nagy-Kálózy Eszter nevéhez számos sikeres darab fűződik, hiszen Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőként rengetegszer bizonyított már a színpadon, illetve a tévéképernyőn is. Legutoljára a Hazatalálsz című sorozatban tűnt fel a TV2-n, ahol egy rész erejéig a Rudolf Péterrel közös gyermeke, Szonja is játszott. Anya és lánya őszintén meséltek a ka
A következő napokban várhatóan ismét megjelenik a nyilvánosság előtt és fokozatosan visszatérhet kormányfői feladatai ellátásához Robert Fico szlovák miniszterelnök - jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a szlovák köztelevízió egyik politikai vitaműsorában vasárnap.
Az egyik leghíresebb óriás Robert Wadlow volt, aki a Guinness World Records szerint 22 évesen, 1940-ben bekövetkezett korai halála előtt elképesztő, 2,72 méteres magasságot ért el.
A Marine Le Pen által fémjelzett jobboldali Nemzeti Tömörülés vezet a francia nemzetgyűlési választások vasárnap tartott első fordulójában a voksok nagyjából 34 százalékával az IFOP, Ipsos, OpinionWay és Elabe közvélemény-kutató cégek exit poll felmérései szerint.
A B6-vitamin rendkívül fontos szerepet tölt be szervezetünk optimális működésében. Azonban, a B6-vitamin hiánya gyakori probléma lehet, amely számos tünetet és kellemetlenséget okozhat. De hogyan ismerhetjük fel ezt a hiányállapotot és hogyan kezelhetjük?
A Liga párt évek óta dolgozik azon, hogy minél több párt csatlakozzon egy más Európa megépítéséhez a baloldal nélkül, üdvözöljük azokat, akik ebbéli hajlandóságot mutattak - írta Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt vezetője közösségi oldalán.
Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy reményei szerint a július 4-i parlamenti választás másnapján is ő lesz Nagy-Britannia kormányfője. Ennek valószínűségét ugyanakkor a legfrissebb közvélemény-kutatások is gyakorlatilag kizárják.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Komoly önkritikát gyakorolt az Osztrák Nagydíj leintése után Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, amiért a Verstappen–Norris-balesetet követő kitörő örömében óvatlan pillanatban küldött motiváló rádióüzenetet George Russellnek.
A színész szerint Vidnyánszky Attilának köszönhetően szinte polgárháborús a helyzet. Ha megalakul a Tisza Párt kormánya, ő is vállalna egy jelentős pozíciót.
A színész szerint Vidnyánszky Attilának köszönhetően szinte polgárháborús a helyzet. Ha megalakul a Tisza Párt kormánya, ő is vállalna egy jelentős pozíciót.
Az Apple Pay váratlanul és indokolatlanul számos tranzakciót hajtott végre, banki ügyfelek számláiról többször próbáltak kisebb összegeket levonni, általában néhány tízezer forintot. Vasárnak este az OTP Bank és az MBH Bank is közleményben tudatta az ügyfeleivel, mi lett a pénzükkel.
Törőcsik Franciska nem egyszer bizonyította már, hogy képes megállni a helyét a színpadon és a tévéképernyőn is, hiszen olyan filmekben szerepelt, mint a BUÉK, a Cicaverzum vagy a Napszúrás, de a sorozatokat sem veti meg, ugyanis a Hazatalálszban, az Aranybullában és a Hunyadiban is feltűnik majd. A színházban láthatták már a nézők A padlásban, My
A Rohlik online élelmiszer-szogláltatással foglalkozó nemzetközi cégcsoport, a hazai Kifli.hu márka tulajdonosa 170 millió dollár (160 millió euró) növekedési tőkét kap az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (Ebrd), a meglévő - a Sofina, az Index Ventures, a Quadrille és a TCF Capital - befektetőktől, és az Európai Beruházási Banktól (EIB) -
A helyi rendőrség közlése szerint egy férfi vasárnap, helyi idő szerint délután fél négy előtt pár perccel ment oda a kávézó teraszának egyik asztalához, majd "savas folyadékot" öntött egy ott ülő férfira.
Az első félidőben voltak nehézségei Luis de la Fuente csapatának, Grúzia közel fél órán át vezetett, ám utána kijött a különbség, 4-1 lett a vége. Spanyol–német csúcsrangadó jön a negyeddöntőben.
A gépipar fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország 2030-ra az európai ipar élvonalába kerüljön - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2024 elnevezésű szakmai rendezvényen.
A spanyolok a félidőig egyenlítettek, a második játékrész elején pedig a vezetést is átvették, a hajrára fordulva pedig szép gólokkal fölényes sikert arattak.