Egyre több utasbiztosítási konstrukciónak része a repüléssel kapcsolatos rendkívüli események – járat- és poggyászkésés, járattörlés – elleni védelem, de akad olyan szolgáltató, amely az esetlegesen megnövekvő reptéri parkolási költségekre is gondolt a termékfejlesztés során. A zömmel a prémium csomagokhoz tartozó kiegészítő biztosításoktól persze
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben megbeszélést folytat Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével. A találkozó utáni tájékoztatót a HírTV és Facebook-oldalunk élőben közvetíti.
Az üzleti világban tevékenykedők hajlamosak kizárólag a nyereségre, a célközönségre és saját termékeik, szolgáltatásaik minőségére koncentrálni. Természetesen ezek a legfontosabb adalékanyagok a sikerhez, de egy márka egységes, impozáns arculata is sokat javíthat a megítélésen.
A legfrissebb Ericsson Mobility Report szerint átlépte az 1,7 milliárdot az 5G mobilelőfizetések száma világszerte és bár tovább nőtt az egy okostelefonra jutó adatforgalom, ez elmarad a várttól. Elérte a 45 százalékot az 5G középsáv globális lefedettsége, azaz már szinte minden második ember számára hozzáférhető az a mobilhálózati technológia a
Küszöbön a digitális euró, az Európai Unió központi kibocsátású digitális valutája (CBDC). Egyesek szerint ez egy lépés a készpénzmentes társadalom felé, mások viszont a totális megfigyelő állam kiépítését látják a jövőben. Kinek lesz igaza? Érkezik a digitális euró Az Európai Központi Bank kiadott egy frissítést a digitális euró bevezetésének előr
Szerintem nincs ember, aki ne szeretné ezeket a krémes, gyümölcsös italokat, amik egyébként simán képesek kiváltani egy reggelit vagy akár egy vacsorát is. De sokszor desszertnek szoktam összedobni egy jó turmixot. Nemcsak mi, felnőttek, de a gyerekek is imádni szokták.
A szőrösödés férfiaknál és nőknél teljesen normális folyamat, hiszen az ég úgy teremtett minket, hogy a szőr bizonyos funkciókat képviselve védje az embert a különböző hatásoktól. De vajon meddig tekintjük normálisnak a szőrösödést, és mikor kell az extrém intenzitású szőrösödéssel szakemberhez fordulni?
Miközben péntek délelőtt Karácsony Gergely még a Főkertet és a fővárosban kialakított "méhlegelőket", délutánra kiderült, hogy elküldték Zakar Andrást, a Főkert eddigi vezérigazgatóját.
A hazánkban található első pedelec szaküzlet olyan új elektromos kerékpárokat hoz be, ami elindíthatja a biciklizés új korszakát. Az e-bike generációváltását már sokan várták, most pedig karnyújtásnyira vannak a legmodernebb pedelec kerékpárok, az integrált váltót és motort egybeépítő hajtáslánccal.
Bármennyire is szelídnek gondoljuk, egy vadállat soha nem lesz házi kedvenc. Fájó leckét kapott ebből a magyar Maugliként ismert Flaskay Dániel, aki Zanzibáron dolgozik egy vadállatvédelmi központ állatgondozási igazgatójaként.
A bolíviai hadsereg volt vezetőjét, Juan José Zuniga tábornokot és két másik magas rangú tisztet, akiket a Luis Arce elnök elleni szerdai sikertelen államcsíny vezetésével vádolnak, szombaton előzetes letartóztatásba helyezték két szigorúan őrzött börtönben - számolt be az AFP francia hírügynökség.
Európa legnépszerűbb nyaralóhelyein mindig is sűrű a légi forgalom és a fennakadások hatással lesznek az egész kontinens légi közlekedésére –mondta az InfoRádióban Varga G. Gábor légi közlekedési szakértő.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az MNB felszólította a számlavezető bankokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott technikai probléma miatti jogosulatlan levonások miatti kártalanítását a számlájukat náluk vezető ügyfeleknek.
Egy új, a Beckham család életéről szóló könyv szerzője lerántja a leplet Meghan Markle viselkedéséről. Több történet mellett az is elolvasható benne, hogy David Beckham miért rágott be Harryre és miként állt rajta bosszút.
Más nők is szexuális zaklatással vádolják Stronachot Az osztrák-kanadai Frank Stronachnak hamarosan bíróság előtt kell válaszolniaa vádakra. Állítólag több szexuális zaklatásról van szó. A Heute cikke. Képernyőfotó A héten ismét letartóztatták Frank Stronach osztrák-kanadai milliárdost, a Magna alapítóját (91). A rendőrség szerint ennek az az oka,