Patrióta kiáltványt fogadott el az európai jövőért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével közösen vasárnap délelőtt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, aki az
Kasper Hjulmand szerint nem lehet elvárni, hogy a játékosok leszorított kézzel fussanak, a videóbírónak pedig nem arról kellene szólnia, hogy egycentis leseket fújjanak be vele.
Folyamatosan bővül azoknak intézményeknek, gyáraknak, logisztikai központoknak a száma, amelyek egyszerűbbé és papírmentessé tették az ellenőrzési, karbantartási folyamatokat és azok dokumentálását egy egyedülálló magyar fejlesztésnek köszönhetően. A szoftvercég innovációja a következő időszakban egyfajta iparági sztenderddé válik a területen, amel
Egységben az erő. Vagyis többen együtt dolgozva hatékonyabbak lehetünk és ezt bizony a munkáltatóink is szeretnénk tapasztalni. Csakhogy a több, együtt dolgozó személy még nem feltétlenül áll össze csapattá, amely pedig a munka rovására mehet. Az emberi erő és hatékonyság is megmutatkozik, ha jól tudunk együtt dolgozni, hiszen már őseink is együtt
Kiváló termésre, a tavalyi duplájára és hosszú szezonra is számíthatnak idén a kajszibarack termesztők - közölte közösségi oldalán az agrárminiszter. Nagy István kiemelte, a kajszibarack, mint kultúrnövény, nemcsak gazdasági szempontból fontos, hanem táplálkozástani értékei és gazdasági potenciálja miatt is kiemelt figyelmet érdemel.
Patrióta kiáltványt fogadott el az európai jövőért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével közösen vasárnap délelőtt - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Patrióta kiáltványt fogadott el az európai jövőért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével közösen.
Teljesen elfogadhatatlannak tartja a jegybank, ha az Apple téves fizetési műveleteihez kapcsolódó visszatérítési igényeket nem teljesítik a bankok a bejelentést követő munkanap végéig. Összesen egyébként mintegy 780 ezer jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben.
Európa sorsáról tartott sajtótájékoztatót Orbán Viktor, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke és Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnök, az ANO párt vezetője. Bejelentették, új európai politikai frackiót alapítottak.
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait a 2024-es év 26. játékhetén. A nyeremény hatalmas volt, 3 milliárd 363 millió forint kereste szerencsés gazdáját. Lássuk, elvitte-e valaki!
A brit királyi család sötét és bizonytalan hónapokon van túl: két családtag rákbetegséggel küzd, ráadásul a família stratégiailag talán legfontosabb és legnépszerűbb tagjairól van szó. Nem mindegy tehát, hogy ebben a bizonytalan időkben hogyan reprezentálják őket, és erre végre a palota is ráérzett, amikor új portrét tett közzé Károly király személ
Múlt héten befejeződött a tanév, és elkezdődött a nyári szünidő, a kikapcsolódás, a nyaralás időszaka. Ilyenkor a gyerekeknek szabadabban telnek a napjaik, de felelőtlenebbek is, a szórakozás pedig veszélyekkel is jár. Sőt, a felnőtteknek is érdemes a nyári időszakkal kapcsolatos néhány jó tanácsot megfogadniuk. 1. Közlekedés Nyáron megnő a gyerek
Az esélytelenebb Grúzia önbizalomtól duzzadva és felszabadultan akar majd játszani a vasárnapi, Spanyolország elleni történelmi mérkőzésen, miután az edzőjük, Willy Sagnol szerint már az egyenes kieséses szakaszba jutással is messze felülmúlták az Euro 2024-re kitűzött elvárásokat.
A szinkronicitással több híres tudós, biológus is foglalkozott már, tehát messze nem csak egy spirituális, megfoghatatlan dologról beszélünk. Bár a köznyelvben pusztán "véletlen egybeesésnek" tartjuk a szinkronicitást, annál sokkal többnek tűnik. Honnan tudhatod, hogy a te életedben is jelen van?
A toastkenyér egy nagyon praktikus kenyérfajta, csak bedobjuk a kenyérpirítóba és máris kijön frissen pirítva. Régészeti kutatások szerint a mai kenyeret az ókori Egyiptomban fedezték fel. Ekkor jöttek rá, hogy ha szeletekre vágják és megpirítják, akkor tovább fogyasztható.
Figyelmeztető az angol futball és az angol válogatott számára az olaszok szombati (le)szereplése. Gareth Southgate csapata csak picivel produkált jobb mérleget a csoportkörben, mint 2021-es döntőbeli ellenfele, a Squadra Azzurra, s az elmúlt napokban ment a fogadkozás, hogy az egyenes kieséses szakasz előtt ment a fogadkozás: mostantól minden jobb
Új korszak kezdődik - jelentette ki a Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével.
Ott Tanak nyerte a második vasárnapi szakaszt is a Lengyel Rallyn, így növelte előnyét az összetettben vezető Kalle Rovanpera előtt a záró napon. Thierry Neuville már a legjobban álló Hyundai-versenyző.
Az infláció a nagy gazdaságokban tovább fog lassulni, várhatóan 2025-re elérve a jegybanki célokat – prognosztizálja az Egyensúly Intézet 2024. júniusi gazdasági gyorsjelentésében.
Az Itt című film főszereplői, Tom Hanks és Robin Wright évtizedekkel fiatalabbnak tűnnek az első fotókon. A produkció Richard McGuire 2014-es képregénye alapján készült, amely egy évszázadon át, egyetlen helyszínen játszódik. A kamera a teljes játékidő alatt egyetlen pozícióban van, így kizárólag az adott otthon lakói szolgáltatják a történeteket é
Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzést harmadszor szakított félbe a mostoha időjárás - írta a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (Iffhs) a németországi kontinensviadal szombat esti, német-dán (2-0) nyolcaddöntős meccséről, amelyen 25 percig szünetelt a játék a villámlás kísérte hatalmas zivatar miatt.
Svájcban több ember eltűnt a délkeleti Ticino kantonban egy földcsuszamlást követően, amelyet az alpesi ország nagy részét szombat óta sújtó özönvízszerű esőzés okozott - közölte a rendőrség vasárnap.
Svájcban több ember eltűnt a délkeleti Ticino kantonban egy földcsuszamlást követően, amelyet az alpesi ország nagy részét szombat óta sújtó özönvízszerű esőzés okozott - közölte a rendőrség vasárnap.
Elstartolt a patrióta hordozórakéta, üzente a miniszterelnök - Babis szerint olyan programra van szükség, amilyet a választóknak ígértek - Kickl: Hazafias szövetség jött létre Európa jövőjéért.
A multiverzum-elmélet lényegében azt jelenti, hogy a mi univerzumunk csak egy a sok elágazó és végtelen univerzum közül. Bár sokunk gondolhatja, hogy ez a teória csupán egy sci-fiben állná meg a helyét, a tudomány napjainkban közelebb jár a bizonyításához, mint eddig valaha.
A magyar európai uniós soros elnökség központi célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése - közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Hong Xiquan az elbukott kínai császári vizsgák után lázálomba esett, majd mikor 30 nap után magához tért megindította a lázadást, amely 20-70 millió áldozattal járt.
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet beperelte a Consensyst. A felügyelet szerint a MetaMask swaps szolgáltatása révén nem regisztráltatta magát brókerként. A Consensys a MetaMask staking szolgáltatása miatt is megsértette a törvényt – áll a SEC pénteken a New York kerületi bíróságon benyújtott jogi panaszában. A kriptocég a MetaMask staking
Az elegendő vízfogyasztás nagyon sokat számít abban, hogy szép legyen a bőrünk, fizikailag és lelkileg is jól érezzük magunkat, ráadásul az immunrendszerünk is csak így képes legyen felvenni a küzdelmet a megbetegedésekkel. Ezek után azt gondolnánk, minél többet iszunk, annál jobb, de az igazság az, hogy az alábbi helyzetekben jobb, ha nem, vagy cs
Valamivel több, mint egy éve jelent meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara három részből álló cikksorozata, de az akkor tett megállapítások ma is érvényesek. Sőt van, amelyjk az idővel még aktuálisabbá vált. Tavaly június 7-8-án került megrendezésre a Nak Szántóföldi Napok és AgrárgépShow, többek között ez adta a cikksorozat apropóját.