Gyengüléssel kezdte a napot a forint azt követően, hogy tegnap délután már képes volt a 390-es szintek alatt is mozgott az EUR/HUF jegyzése, majd délelőtt erősödött. Nagy mozgásokat ma a délutáni órák hozhatnak, ugyanis fontos munkaerőpiaci adat érkezik majd az Egyesült Államokból. Következő előfizetői klubunkon részletesen szó lesz arról, mi várh
Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól pedig – a munkanapok számát is figyelembe véve – 2,4 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024 áprilisában.
A Gulyáságyú Média értesülései szerint a kegyelmi ügyről elhíresült Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban újabb pedofil bűncselekmény történt, az otthon portása egy 11 éves kislányt fogdosott. Az áldozat gyámja bejelentést tett a Bicskei Rendőrkapitányságon.
4% feletti éves drágulásra számítanak a májusi kimutatásban a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az enyhe emelkedés a szolgáltató szektor visszatekintő árazása miatt következhet be, ez fájdalmas visszarúgást jelent.
Szentkirályi Alexandra (a Fidesz-KDNP jelöltje) visszalépésével a Mi Hazánk Mozgalom maradt az egyetlen erő, amely kiutat jelent a nemzeti elkötelezettségű, hagyománytisztelő fővárosi lakosság számára - írta közleményében a Mi Hazánk Mozgalom főpolgármester-jelöltje.
A magyar kormányfő péntek reggel a Kossuth rádiós interjújában többek között a háborúról és a békéről, a brüsszeli bürokratákról és a külföldről fizetett baloldali politikusokról is beszélt.
Június 9-én kezdődik a franciaországi Annecy Fesztivál, a világ legnagyobb presztízsű nemzetközi animációs seregszemléje, amelyre idén két hazai alkotás is meghívást kapott. A Kék Pelikan a Contrechamp programban, míg a Cipők és paták egyenesen zágrábi fesztiválról érkezve, a rövidfilmes szekcióban versenyez Annecy-ban. „Az Annecy az első animációs
Tegnap vette kezdetét a sorrendben tizedik európai parlamenti választás. Évtizedek óta a lelkesedés hiánya, az alacsony részvételi arány jellemzi az uniós szavazást - írja elemzésében Zsivity Tímea, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója.
30 millió 510 ezer 629 – ennyi menekült volt a világon 2023-ban az UNHCR dokumentált száma szerint. Ezek azok az emberek, akik elhagyták hazájukat, hogy biztonságos menedéket találjanak egy idegen országban.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy "az igazságot fogja bemutatni" a Hamász elleni gázai háborúról, amikor július 24-i washingtoni látogatása során felszólal az amerikai kongresszus előtt – közölték amerikai republikánus párti vezetők csütörtökön.
Kifejezetten izgalmas napunk lesz gazdasági adatok tekintetében, ma érkezik ugyanis az amerikai mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszámának változása és az átlagbérek alakulása, a fontos munkaerőpiaci adatok sokat elárulnak az amerikai gazdaság jelenlegi állapotáról, és jelzés értékkel bírhatnak a jövőbeli kamatpolitika tekintetében. Az amer
17 százalékkal kevesebb akkumulátort gyártottak Magyarországon idén márciusban, mint tavaly. Mindezt úgy, hogy akkor még csak két nagy gyár állt, most pedig már három. A visszaesés oka az elektromos autók iránti kereslet csökkenése. Megnéztük, hogy ideiglenes vagy tartós válságról lehet-e szó.
Június 6-án, Békés vármegyében két férfit vett őrizetbe a rendőrség engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt. Egyiküket, egy sarkadi fiatalembert 12 óra körül a Kötegyán Határrendészeti Kirendeltség járőrei igazoltatták Sarkadon, a Kis utcában. Kiderült, hogy nincs, soha nem is volt jogosítványa. A másik férfit késő este Dévaványán, a Kisújszál
A tavalyi évben már több mint 800 millió dollárt fektetett be a Tether a kriptohoz kapcsolódó iparágakba, beleértve a közvetlen bitcoin vásárlásokat is. Legnagyobb bányász beruházásként például több száz millió dolláros hitelkeretet biztosított a frankfurti székhelyű Northern Data AG-nek, ezt megelőzően, pedig szeptemberben tetemes mennyiségű részv
A "BBB" szintű, befektetési ajánlású magyar államadós-osztályzattal azonos szinten megerősítette csütörtökön az MVM Zrt. devizában és hazai valutában eszközölt hosszú futamú kibocsátásainak besorolásait a Fitch Ratings.
Bárki, aki járt már reptéren, tisztában van vele, hogy a 100 milliméternél nagyobb, folyadékot tartalmazó palackokat vagy tégelyeket még a biztonsági átvilágítás előtt ki kell dobnunk. Ez szinte a világ összes repülőterén igaz – létezik azonban néhány kivétel, és lehet, hogy hamarosan a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is bevihetjük a saját ital
A politológus szerint akkor kétesélyes a választás, ha a fideszesek fegyelmezetten leszavaznak Vitézyre, de két másik lehetséges kimenetel Karácsonynak kedvez.
Egy brit nő azt állítja, hogy ő volt az ihletője a Netflix "Baby Reindeer" című sikersorozatában szereplő zaklatónak. Csütörtökön beperelte a streamert, 170 millió dolláros kártérítést követelve.
A Bridget Jones naplója 4. forgatása állítólag "káoszba fulladt", miután egy fontos szereplő megsérült.A beszámolók szerint a színész a forgatáson kívül szenvedett csúnya sérülést, és később kórházba szállították, ahol megállapították, hogy csonttörése van.A sérülés állítólag dominóhatást váltott ki, mivel a producerek nem tudják folytatni a forgat
Növelte árbevételét a Ringier Hungary Kft., melynek tulajdonosa, a svájci Ringier Central and Eastern Europe AG jelentős, 791 milliós osztalékot szavazott meg. A Blikk Kft. is szép nyereséget hozott össze, és ott is összejött osztalék további 115 millió forint értékben. A Profession.hu állásportált működtető cégnél közel 7,3 milliárd forint osztal
Jelentős mennyiségű olajat talált a Mol a 2022-ben felfedezett vecsési kőolajmezőn, a Vecsés-1 elnevezésű kút eredetileg napi 1300 hordó próbatermeléssel indult. A sikeres találatokra alapozva egy harmadik kút fúrását is megkezdik a szakemberek, nekünk pedig lehetőségünk volt arra, hogy megtekintsük a munkaterületet, sőt, magára a fúrótoronyra is f
Magyar Péter tegnap azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy egyik főpolgármester-jelöltet sem támogatja a Tisza Párt a vasárnapi szavazáson. Erre reagált portálunknak Vitézy Dávid, miután Szentkirályi Alexandra közölte, hogy visszalép a javára.
Amikor Harry herceg visszalépett királyi kötelezettségeitől, azzal együtt járt az is, hogy az Egyesült Királyságban megvonták tőle a rendőri védelmet. A herceg ez ellen harcol, és most újabb fejlemények történtek az ügyben.
Jazz és bor hétvégét tartanak június 7-8-án a Margitszigeti Színház nagyszínpadán és a víztorony lábánál. A rendezvény zárásaként ötven kiváló zenész lép színpadra.
Ambrus Attila humoránál volt, amikor legutóbb bankba ment egy húszezresekkel kitömött borítékkal. Szerencsére a biztonsági őr is jót derült a jeleneten.
A komoly fogyás mellett biztosítani kell a megfelelő fehérjebevitelt és a rendszeres, főként izomerősítő edzést, máskülönben a fogyasztó gyógyszerek nagyobb károkat okozhatnak, mint maga az elhízás.
Nem véletlenül zajlik nyilvános szakmai vita mostanság arról, hogy egy magát startupként definiáló induló technológiai cégnek milyen stratégiát érdemes választania a növekedés és a tőkebevonás területén. Az eddigi publikációk nagy alapossággal elemezték ki a felgyülemlett tapasztalatokat, sikereket és kudarcokat, és vonták le a tanulságokat a saját