2024. június 7. péntek

jún. 7
11:24
Délután élőben beszél Karácsony és Vitézy a visszalépés utáni helyzetről a Partizánon (SzMo)
Az interjúk után Ruff Bálinttal és Pető Péterrel elemzik az izgalmas és fordulatos budapesti kampányhajrát. A műsorban reagálnak Szentkirályi pénteki visszalépésére.
jún. 7
11:24
Kilőtt a chicagói kukorica ára egy brazil adóterv miatt (Agrofórum)
Az eladók kerültek fölénybe a terménypiacokon a csütörtöki kereskedési napon.
jún. 7
11:24
Vitézy Dávid: Az első fordulót megnyertük (Magyar Hírlap)
Az LMP-s jelölt nem akar koalícióra lépni senkivel, de ügyek mentén, a programja végrehajtása érdekében kész bárkivel együttműködni.
jún. 7
11:24
Svájci államfő: nem születik békemegállapodás a csúcson (Demokrata)
Ehhez mindkét szembenálló félnek egy asztalnál kellene ülnie – tette hozzá Viola Amherd.
jún. 7
11:24
Alonso már kritizálja a részben múltba mutató új Forma–1-et (Racing)
A kétszeres világbajnok szerint nem lehet majd teljesíteni az egyik legfontosabb célkitűzést, ám azért nem zárta ki, hogy addig kitalálnak valamit.
jún. 7
11:24
Karácsony Gergely "sötét alkut" lát Szentkirályi Alexandra visszalépése mögött (naphire.hu)
A jelenlegi főpolgármester szerint már tudni lehetett előre, hogy végül Vitézy lesz a Fidesz jelöltje.
jún. 7
11:30
A svájci államfő kimondta a békecsúcsról azt, amit senki nem akart hallani (ATV)
Világos, hogy nem fognak békemegállapodást aláírni a Svájcban rendezendő Ukrajna-békecsúcson, ehhez mindkét szembenálló félnek egy asztalnál kellene ülnie, ezért a konferencia után várhatóan Oroszországgal is tárgyalásokat fognak folytatni - jelentette ki Viola Amherd svájci államfő a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilapban pénteken me
jún. 7
11:30
Biden elismerte, háborúba sodródhat a Nyugat (Magyar Hírlap)
Az ukránok az Egyesült Államoktól kapott "engedély" után már Himars-rendszerekkel csapást mértek Belgorodra.
jún. 7
11:30
Magyarországot olyan feltételért támadják, amiért még soha senkit (Demokrata)
Orbán Viktor a világ urának képzeli magát – írja a szlovák Pravda.
jún. 7
11:30
Lazítanak az alkohol szabályozásán a svédek és a finnek (Mandiner)
Mostantól könnyebben juthatnak alkoholhoz a népek.
jún. 7
11:30
Lilibet különleges ajándékot kaphat Károly királytól születésnapjára (in.hu)
Lilibet hercegnő június 4-én lett 3 éves, és nagypapája, Károly király gondoskodott arról, hogy unokája megfelelően megünnepelje ezt az alkalmat.Annak ellenére, hogy az uralkodónak feszült a viszonya Lili szüleivel, Harry herceggel és Meghan Markle-lal,"nem állt szándékában teljesen figyelmen kívül hagyni Lilibet születésnapját, ezért egy üzenettel
jún. 7
11:32
A képlet leegyszerűsödött (Mandiner)
Karácsony Gergely öt év alatt bebizonyította, hogy alkalmatlan a városvezetésre.
jún. 7
11:36
Berlinben most nagyon szomorúak (Privátbankár)
Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés Németországban.
jún. 7
11:36
GKI: az egy főre jutó GDP változása 20 év távlatában (Adózóna)
2004. május 1-jén tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján az egy főre jutó GDP változásának mutatója segítségével járja körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt.
jún. 7
11:36
Készen áll a felszállásra? Budaörsi Airshow június 22-én! (Magyar Hírlap)
A repülés szerelmesei idén is lenyűgöző műrepülő bemutatókat láthatnak.
jún. 7
11:36
Újabb környezetbarát autóbuszok állhatnak forgalomba a Zöld Busz Programban (Öko-drive)
A Széchenyi Egyetemi csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. két pályázatán 6 modern, környezetbarát autóbusz beszerzésére nyertek lehetőséget 3 városban a Zöld Busz Programban - közölte a HUMDA kedden az MTI-vel.
jún. 7
11:36
Ezt a videót mentsd el: így kell kiszedni a kullancsot (Sassy)
Dübörög a kullancsszezon, a kis vérszívók nagyon hamar megtapadhatnak rajtunk nemcsak az erdőkben, hanem bármilyen füves részen.
jún. 7
11:38
Mikler Roland hosszabbított a Szegednél (Magyar Hírlap)
A hálóőr az együttessel 2014-ben EHF-kupát nyert, 2021-ben és 2022-ben pedig magyar bajnok lett.
jún. 7
11:42
Már ma este lezárják a Hősök tere környékét Magyar Péter tüntetése miatt (Blikk)
Péntek este kilenc órától rendezvény miatt lezárják az Andrássy utat a Kodály körönd és a Hősök tere között. Szintén Magyar Péter tüntetése miatt szombat reggel kilenc órától a Dózsa György úton a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között sem lehet közlekedni.
jún. 7
11:42
Vasárnap délig kérhető a mozgóurna (ATV)
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben.
jún. 7
11:42
Mit jelent pontosan, hogy a NASA alvó üzemmódba helyezte a Hubble űrtávcsőt? (Femcafe)
A NASA június 4-én jelentette be, hogy a Hubble űrteleszkóp átmenetileg nem folytatja munkáját – közölte az MTI az AP News információi alapján.
jún. 7
11:42
Jelentősen javíthatja az egészségét, és segíthet a fogyásban (Magyar Hírlap)
Csökkenti az étvágyat és a koleszterinszintet.
jún. 7
11:42
UP Saleshouse néven folytatja az Adevinta CMH (MMonline)
Az Ingatlan.com, a Jófogás, a Használtautó.hu, a Money.hu, a Vatera, a Szalonautó.hu, az Autóalkatrész.hu és az Autónavigátor.hu display felületeit értékesítő Adevinta CMH saleshouse UP Saleshouse néven folytatja tevékenységét. Az Adevinta Classified Media Hungary ingatlan.com Zrt. által történt, tavaly ősszel bejelentett felvásárlása után United P
jún. 7
11:42
Éles váltás Biden politikájában: az USA elnöke engedélyezte az ukránoknak, hogy Oroszországot támadják amerikai fegyverekkel (Mandiner)
A Reuters szerint egy jelentős politikai fordulatot láthatunk.
jún. 7
11:42
Orbán Viktort és a kormány köreit sem igazán érte el Szentkirályi visszalépésének a híre (Telex)
Egy miniszter sem reagált arra, hogy a Fidesznek nem lesz főpolgármester-jelöltje.
jún. 7
11:42
Megérkezett a brutális árhullám, elmossa a Duna a budapesti rakpartot (naphire.hu)
Az előrejelzések szerint ma tetőzik a Duna, lezárták az alsó rakpartokat.
jún. 7
11:44
Itt a válasz: a mostani vagy a 2016-os Eb-csapat a jobb? (Mandiner)
A 95-szörös válogatott Juhász Roland vállalkozott arra, hogy összehasonlítsa az övéket Szoboszlaiékkal.
jún. 7
11:44
A Medián az EP-listákról: A Fidesz magabiztosan vezet, a Tisza Párt második, a többi párt messze lemaradt (Telex)
A kormánypártnak akár 13, Magyar Péter pártjának 6 bejutója is lehet a Medián friss közvélemény-kutatása szerint.
jún. 7
11:48
AM: társadalmi egyeztetésen a földhasználat váltást elősegítő mezőgazdasági beruházásokat támogató kiírás (Alternatív Energia)
Megkezdődött Magyarország Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terve alapján a "Földhasználat váltást elősegítő beruházások és azok fenntartása" című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
jún. 7
11:48
Hogyan ültessük,gondozzuk az áfonyát, hogy rengeteget teremjen? (Édenkert)
Áfonyát konyhakertbe is lehet ültetni, azonban van néhány apróság amire oda kell figyelni, hogy bőségesen teremjen.
jún. 7
11:48
Itt a friss európai GDP-rangsor (Portfolio)
A leggyorsabban Málta és Ciprus gazdasága nőtt az idei első negyedévben Európában.
jún. 7
11:48
Most érkezett! Robbanás volt egy barkácsáruházban, többen is megsérültek (Pénzcentrum)
Robbanás történt az észak-romániai Botosani városában egy barkácsáruházban pénteken, 12 sérültet kórházba szállítottak.
jún. 7
11:48
Gyere, segíts nekünk megújulni! – Gatyába rázzuk a hírlevelünket, és kíváncsiak vagyunk a véleményedre (WMN)
Szereted a heti tartalomválogatásunkat? Szuper! Egy kicsit másképp jobban esne? Oké, mondd el, hogyan! Van téma, ami jobban érdekel? Remek, erre is lesz megoldásunk. Nem szeretnél lemaradni kedvenc szerzőid cikkeiről, beszélgetéseiről? Megoldjuk. Készítettünk egy háromperces kérdőívet, kérünk titeket, hogy töltsétek ki.
jún. 7
11:48
Sürgősen változtatnak az RTL-nél, bedőlt a nézettség, azonnali döntést hoztak a csatornánál (Promotions)
Nagyon nem a várt számokat hozza az egyik legfontosabb saját gyártású produkció.
jún. 7
11:48
Vilmos herceg váratlan állapotjelentést adott Katalin hercegnéről (Hamu és Gyémánt)
A hercegné állapotáról legutóbb márciusban hallhattunk, amikor Katalin egy megható videóüzenetben elárulta, hogy betegségének kezelésében milyen szinten tartanak. Most pedig Vilmos is tett egy váratlan bejelentést.
jún. 7
11:48
Borbély Ádám: Véget vetünk Zugló kifosztásának és a parkolási maffiának (Mandiner)
A Fidesz polgármester-jelöltje felszámolná a jelenlegi Zuglói Vagyonkezelőt.
jún. 7
11:48
Megtalálták az Antarktisz 30 millió évvel ezelőtt eltűnt hatalmas folyóját (Helló Magyar)
Egy hatalmas méretű folyó uralta egykor a Nyugat-Antarktiszt.
jún. 7
11:48
Beteg vagy? Ölelgess tehenet! (AC News)
Az extrém tehénterápia boldogabbá teszi az állatot és meggyógyítja az embert – állítják a New York-i Egyetem kutatói.
jún. 7
11:48
A Lakhatási Koalíció szerint Vitézy és Ungár hajléktalanok ellen uszít (Telex)
Az LMP főpolgármester-jelöltjét olyan fizetett politikai hirdetései miatt is támadják, ami a szervezet szerint összemosta a hajléktalanságot a bűnözéssel.
jún. 7
11:48
5 hatalmas hazugság, amit a házasságokról mondanak. Sose hidd el! (Bien)
Mindegy, hogy az interneten olvasgatsz a témában, vagy a barátaid osztják meg tapasztalataikat, szinte mindenhonnan csak azt lehet hallani, hogy a házasság mennyire nehéz, bonyolult, sőt, a statisztikák szerint 50 százalékban válással végződik. Ezek után nehéz pozitívan állni a dologhoz, pedig valójában a legtöbb állítás nem is felel meg teljesen a
jún. 7
11:50
A kriptotérben terjeszkedik a Robinhood (Portfolio)
A Robinhood egy várhatóan 200 millió dolláros ügylet keretében megállapodást kötött a Bitstamp, egy globális kriptopénz tőzsde felvásárlásáról. A Bitstampot 2011-ben alapították, és Luxemburgban, az Egyesült Királyságban, Szlovéniában, Szingapúrban és az Egyesült Államokban van jelen.
jún. 7
11:54
100 forintodba kerül: soha nem lesz gazos és gyomos a kert, ha ezt a vegyszermentes trükköt veted be (Femcafe)
Csak két dologra lesz szükséged ahhoz, hogy megakadályozd erős vegyszerek nélkül is a kertben és a virágágyásokban újra és újra megjelenő gaz kialakulását.
jún. 7
11:54
Mindenki ledöbbent Scholz új politikai irányvonalától (Magyar Hírlap)
Teljesen máshogy nyilatkozott, mint eddig.
jún. 7
11:54
Forrnak az indulatok: Felr0bbant a Facebook Szentkirályi visszatáncolása után (Nyugati Fény)
Szentkirályi Alexandra péntek reggel dobta be
jún. 7
11:54
Jót és jól építeni csak előre gondolkozva lehet (Forbes)
Napjainkban átgondoltabb tervezést, még inkább kézben tartott kivitelezési folyamatot, illetve magas fokú rugalmasságot kívánnak meg az építési beruházások területén. Az Óbuda Group pontosan ezt kínálja ügyfeleinek, a korunk kihívásainak megfelelő szemléletmóddal és a legújabb technológiai megoldásokkal együtt. Magyarországra a rendszerváltás óta é
jún. 7
11:54
Rekord szinten a Bitcoin opciós kereskedés – ezt csinálják most a profi kereskedők (BitcoinBázis)
A Bitcoin opciók nyitott pozícióinak értéke minden idők új csúcsára ért. Az opciós kereskedés trendje pedig betekintést enged a professzionális
jún. 7
11:54
Tarlós Szentkirályi visszalépéséről: Nincs véleményem (Telex)
Ezzel a rövid mondattal kommentálta a visszalépést a volt főpolgármester.
jún. 7
11:54
Rengeteg az ételmérgezés, mert rosszul tároljuk az ételeket (EgészségKalauz)
Becslések szerint percenként 44 – vagyis Európában éves szinten 23 millió – ember érintett élelmiszer-eredetű megbetegedésben, amelyek közül átlagosan mintegy 4700 eset bizonyul végzetesnek.
jún. 7
12:00
Innovatív vállalkozásokat segítő program indult (HR Portál)
A programra való jelentkezés 2024. június 10-én, hétfőn indul.
jún. 7
12:00
Már pénteken lezárások lesznek Magyar Péter szombati tömegtüntetése miatt (ATV)
Szombatra Magyar Péter tüntetni hívta híveit a Hősök terére, ezért pénteken este kilenc órától lezárásokra kell majd számítani az Andrássy út a Kodály körönd és a Hősök tere között, valamint szombat reggel kilenc órától a Dózsa György úton a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Keresés