A megbízható szivárogtató Digital Chat Station visszatért egy újabb meglepetéssel a tech szerelmeseinek (via PlayfulDroid). Elmondása szerint a Realme GT 7 Pro egy 8T LTPO OLED kijelzővel fog rendelkezni, 1,5K felbontással. A telefon belsejében nem kevesebb, mint 16GB RAM és 1TB belső tárhely lesz, ami a legdrágább zászlóshajó változatokra jellemző
Ukrajnának a nemzetközi jog értelmében jogában áll önvédelmi okokból katonai célpontokat támadni Oroszországban – mondta Jens Stoltenberg Nato-főtitkár a katonai szövetség új tagállamában, Svédországban tett pénteki látogatása során.
Jó ellenfelei szeretnének lenni a jövő pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatottnak az izraeliek, akik szerint Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének ereje a csapategységben van - hangzott el a szombati felkészülési mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a debreceni Nagyerdei Stadionban.
Nádas Tamás élete egy kész kalandregény. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az egykori magyar karate-világbajnok Amerikában találta meg a számításait. Már 24 éve él a lehetőségek országában, ahol tényleg minden sanszot sikerült megragadnia.
Az MVM-csoport kötött megállapodást szerdán az azerbajdzsáni állami tulajdonú Southern Gas Corridor CJSC-vel (SGC) az Azerbajdzsán területén lévő Shah Deniz tengeri földgáz- és kondenzátum mező termelés-megosztási megállapodás 5 százalékos részesedésének megszerzéséről - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a megállapodást követően az MTI-nek
A termelők és az állam befizetéseiből, valamint a tavaly fel nem használt forrásokkal együtt mintegy 25 milliárd forint áll rendelkezésre a 2024-es kárenyhítési alapban, amelyet idéntől évi 10 milliárd forint uniós forrás is kiegészít – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
A víziközmű ágazat az egyik legsikeresebb korszakát zárta, az elmúlt bő egy évtizedben ezermilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, megduplázódott a szennyvíztelepek száma, és a kifogásolt vízminőségű települések száma az uniós csatlakozáskori 365-ről mára 9-re csökkent - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) víziközmű-ágazatért felelős
Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x) Shah Deniz a világ egyik legnagyobb mélytengeri földgázmezője, amelyet a BP üzemeltet, részesedés pedig azt jelenti, hogy Magyarország nagy mennyiségű földgázhoz jut – mondta. A miniszter Magyarország szempontjából óriási jelentőségűnek nevezte az aláírt megá
A World Sailing, a vitorlássport globális irányító testülete bemutatta tervét, amelynek célja, hogy minél több nőt ösztönözzön a vitorlázásban való részvételre. A szűk két hónap múlva kezdődő párizsi olimpia lesz az első olyan az ötkarikás játékok sorában, amelyiken ugyanannyi nő és férfi vesz részt. A World Sailing ehhez illeszkedő Steering the Co
A vasárnapi választásokon múlik az Európai Parlament mellett az Európai Bizottság jövője. Utóbbi jelenlegi elnöke, Ursula von der Leyen foggal-körömmel kapaszkodik a székéhez, az Európai Parlament pedig már júliusban dönthet a kérdésben.
Az AsiaCenter több, mint két évtizede várja látogatóit, a 15. kerületben található bevásárlóközpont azonban hamarosan arculatváltáson megy majd keresztül. Ennek köszönhetően számos újdonsággal találkozhat az, aki nem mindennapi plázaélményre vágyik.
Lassan egy hónapja, hogy hazaengedték a kórházból az április 30-án szívinfarktust kapott Sterbik Árpádot, aki most nyilatkozott először a kritikus pillanatokról.
A szülő és gyermek közötti kapcsolat olykor nem felhőtlen, és a sérelmeket akár egy életen keresztül hordozzák a felek. Ezt Szirtes Ági pontosan tudja, hiszen mély nyomot hagyott benne édesanyja viselkedése, amit felnőttként gőggel torolt meg a Kossuth- és Jászai-díjas színművész.
Az elektronikus kereskedelem ma már nem csak a webáruházi áruforgalmat jelenti, az internetes felületek sok egyéb gazdasági tevékenységre is lehetőséget biztosítanak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is kiemelt figyelemmel kíséri a különböző digitális platformokon és a közösségi médián keresztül tevékenységet végző vállalkozókat. Természetesen ez
Manhercz Krisztián szerint kifejezetten jó, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott azok ellen a házigazda franciák ellen kezdi a párizsi olimpiát, akiktől hatalmas meglepetésre kikaptak a dohai világbajnokság negyeddöntőjében.
A háborúból való kimaradás, Magyarország megvédése csak akkor lehetséges, ha mindenki elmegy vasárnap, és a békére szavaz, amelynek a neve Fidesz! – hangsúlyozta a külügyminiszter.
Jó ellenfelei szeretnének lenni a jövő pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatottnak az izraeliek, akik szerint Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének ereje a csapategységben van - hangzott el a szombati barátságos mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, pénteken a debreceni Nagyerdei Stadionban.
Az M3-as autópálya országhatár fele vezető oldalán Mezőkövesd térségében, a 124-es kilométernél baleset történt - írja a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
"Meghallgattam őt, és úgy láttam, hogy igaza van. Azt fogom tenni, amit ő tanácsol" - ezt mondta a TV2 Tényekben Orbán Viktor arról, hogy visszalépett Szentkirályi Alexandra ma Vitézy Dávid javára.
Minden nemzet szeret azzal büszkélkedni, hogy milyen találmányokat köszönhet a világ valakinek, aki az ő országukhoz tartozik. Te felismered a magyar feltalálókat kép alapján?
Minden autógyár életében vannak különleges modellek, a Peugeot sem szűkölködik ilyenekben. Ez különösen akkor igaz, ha ezek közé soroljuk azokat a projekteket is, amelyek valamilyen ok miatt végül soha nem valósultak meg teljes mértékben és a termék végül nem jutott el az autószalonokba. A Peugeot történelmében az egyik ilyen meg nem valósult álom
Ugyan a Kanadai Nagydíj pénteki programja hamarosan kezdetét veszi az első szabadedzéssel, az időjárás egyelőre átírja a forgatókönyvet. Jelen pillanatban is gégeső tombol a Circuit Gilles Villeneuve felett, ami miatt aligha láthatunk majd autókat a pályán az első gyakorláson. Egy Twitter-poszt arról számolt be, hogy 30 perc kellett ahhpz, hogy a c
Az idei nyár sok izgalmat tartogat a sportrajongók, szurkolók számára. Mind a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság, mind a 2024. évi Olimpiai Játékok eseményei számos lehetőséget teremtenek arra, hogy a nézők összegyűljenek, közösen drukkoljanak kedvenc sportolóiknak, csapataiknak és együtt koccintsanak az eredményekre. A Magyar Szeszipari Szövetség
Fiona Harvey azt állítja, hogy a Szarvasbébi zaklató karakterét róla mintázták, ezért pedig rágalmazás miatt beperelte a Netflixet, mivel a minisorozat "tönkretette a hírnevét, a jellemét és az életét".