2024. június 9. vasárnap

jún. 9
15:54
Jobboldali előretörést várnak Spanyolországban (HírTV)
A spanyolok voksát sokkal inkább a belpolitikai konfliktusok határozzák majd meg. A részletekről a Tóth Brigitta a HírTV tudósítója számolt be.
jún. 9
15:57
Újabb rekord: 42,04 százalék a részvétel három óráig (444.hu)
Már majdnem annyian szavaztak, mint a 2019-es EP-választáson egész nap.
jún. 9
15:57
Krausz Gábor kislánya Mikes Anna táncmozdulatait utánozta (SzMo)
Tóth Gabi korábban azt mondta, hogy Hannaróza tisztában van azzal, hogy szülei elváltak, de szerencsére mindenki nagyon szereti a kislányt.
jún. 9
15:57
Ezek lehetnek az EP-választások leggyengébben teljesítő választókörei (Magyar Hírlap)
Van olyan régió, ahol már véget ért a voksolás, és a részvételi arány a 10 százalékot sem érte el.
jún. 9
15:57
Már a szavazópolgárok több mint 42 százaléka kinyilvánította véleményét a választásokon (Demokrata)
Vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 3 310 686 szavazó járult az urnákhoz.
jún. 9
15:57
861 településen ma sem lesz érdemi verseny a polgármesteri székért (Telex)
Térképen azok a települések, amelyekben egyetlen szavazattal is polgármesterré lehet válni.
jún. 9
15:57
Elképesztő huncutság: kizárta az erkélyre az édesanyját egy kétéves gyerek (naphire.hu)
Kizárta egy kisgyerek az édesanyját az erkélyre Zalaegerszegen.
jún. 9
15:59
A Nyugat megjósolta mikorra érhetik el Kijevet az oroszok (Magyar Hírlap)
A tábornok szerint a győzelem lendülete most Oroszország oldalán van.
jún. 9
16:03
Sokkal többen szavaznak eddig, mint öt éve, mutatjuk a számokat (ATV)
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament tagjainak választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 42,04 százaléka (3 310 686 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
jún. 9
16:03
Jennifer Anistonnal is csókolózott ez a csúnyácska tini: a Családi üzelmek balfékja sármos felnőtté vált (Femcafe)
Will Poulter alakította Kenny-t a Családi üzelmek című vígjátékában, ami meghozta számára a világhírnevet - nos, az egykor sokak szerint kevésbé vonzónak tartott fiúbó felnőtt korára igencsak jóképű férfi vált.
jún. 9
16:03
Fémcsöves támadás és plakátrongálás: egymást jelentik fel a felek, áll a bál a XV. kerületben (SzMo)
Súlyos testi sértésért (vagy annak kísérletéért) és plakántrongálásért is indulhat eljárás.
jún. 9
16:03
Udvaros Dorottya is szerepelne a fiatal rendező filmjében, amit közösségi finanszírozásból forgatnának le (Hamu és Gyémánt)
A fiatal filmesek pályája jellemzően nehézkesen indul. A számtalan konkurencia és a korlátozott pályázati lehetőségek miatt sokaknak alig akad esélye, így nem csoda, hogy a legtöbben a közönség segítségét kérik. Hasonló helyzetbe került Meichl Frida alkotói csapata is, akik a közösségi finanszírozásban látják a megoldást arra, hogy elkészíthessék ú
jún. 9
16:03
Már a legújabb vadászgépeikkel támadnak az oroszok Ukrajnában (Mandiner)
Az egyik Szu-57-est az ukrán-orosz frontvonaltól 589 kilométerre kapták el az ukránok.
jún. 9
16:03
Meglepő eredmények a szlovákiai EP-választáson: Legyőzte az ellenzék Robert Fico pártját (Nyugati Fény)
A liberálisok győzelmével zárultak az EP-választások Szlovákiában.
jún. 9
16:03
A Fidesz nyert, de a Tisza Párt örülhet a legjobban (Telex)
A vasárnapi élő választási műsorunkban bemutattuk a részvételi adatokat, kapcsoltuk a pártok fővárosi és vidéki rendezvényeit, és felidéztük a kampány legfontosabb pillanatait. A stúdióban szakértőkkel elemeztük a történéseket, és a választási eredményeket.
jún. 9
16:09
A műanyag palackokból származó víz veszélyes az egészségre (Magyar Hírlap)
A szakember megnevezte a fő problémát.
jún. 9
16:09
Sok helyen szakadhat le az ég a jövő héten Magyarországon (Demokrata)
A jövő hét elején is záporos-zivataros időjárás várható, amihez felhőszakadás.
jún. 9
16:09
Erre nincsenek szavak: A fideszes jelölt a riválisát fojtogatta az éjjel Hódmezővásárhelyen (Nyugati Fény)
A nyaka elvágásával is fenyegette
jún. 9
16:09
Utcákat öntött el a víz Szombathelyen, a Pinka áradása miatt egy út nem járható a határ felé (Telex)
További felhőszakadások várhatók a térségben.
jún. 9
16:09
Meghívásos tenderen választott Pr-ügynökséget a Yettel (Digital Hungary)
2020 óta először írt ki PR-kommunikációs tendert a Yettel Magyarország. Az meghívott ügynökségek közül, három fordulót követően eddigi partnerét, a Noguchit választotta nyertesnek a vállalat.
jún. 9
16:15
Aki rászorul, segítséget vehet igénybe a szavazáshoz (ProfitLine)
A vasárnapi választásokon az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetve akit testi fogyatékosság vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, az más választópolgár - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes - segítségét veheti igénybe.
jún. 9
16:15
Megkezdődött az áradás Magyarországon: utcákat öntött el, udvarokba tört be a víz (Portfolio)
Áradnak a folyók és a patakok Vas vármegyében a szombat éjszaka lezúdult, nagy mennyiségű eső hatására, Szombathelyen a Petőfi-telepen utcákat öntött el, udvarokba tört be, lakóházakat fenyegetett a víz - közölte a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap délután az MTI-vel.
jún. 9
16:15
Megdőlhet egy magyar rekord az Európa-bajnokságon (HírTV)
A portugál válogatott 41 éves játékosa, Pepe várhatóan csúcsot dönt az a labdarúgó Európa-bajnokság alatt, méghozzá Király Gábor korrekordját. A Magyar Nemzet összegyűjtött néhány érdekességet a jövő héten kezdődő kontinensviadalról.
jún. 9
16:15
Tombol a Bridgerton-láz: de miért imádjuk annyira a kiszámítható, slow burn típusú sorozatokat? (Glamour)
Egy nap, A Bridgerton család, Normal People. Milliók rajonganak ezekért a slow burn típusú sorozatokért, pedig mindegyik ugyanazt kínálja. Akkor mégis miben rejlik ezeknek a sorozatoknak a mágikus vonzereje?
jún. 9
16:15
Ez még az állatvédőket is sokkolta! (Magyar Hírlap)
Ötven macskát zsúfoltak össze egy apró lakásban.
jún. 9
16:15
Szörnyű tragédia: elhunyt az osztálykiránduláson újraélesztett fiú (naphire.hu)
Elhunyt Áron, az a 13 éves kisfiú, akit a komáromi osztálykiránduláson kellett újraéleszteni.
jún. 9
16:21
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 23. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2024/23. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, így a jövő héten a várható főnyeremény 240 millió forint lesz a hatos lottón.
jún. 9
16:21
Hatoslottó: kihúzták milliók kedvenc szerencseszámát is, 111 milliót érhetett ez a hat szám (Promotions)
Június 9-én, vasárnap ezeket a számokat húzták ki a hatoslottó sorsoláson.
jún. 9
16:21
Újabb csapás rázta meg a brit királyi családot (Magyar Hírlap)
"Hihetetlenül szomorú" – kommentálta a hírt Diana hercegnő öccse, Charles Spencer.
jún. 9
16:21
Játékautó autistáknak (Autószektor)
Előre bocsánatot kérek, hogy simán autistának nevezem az ilyen mentális zavartól szenvedőket, nem szeretem a bonyolult "autizmussal élő személy" kifejezést. Egy autista gyerek szülője írta, hogy az autizmussal élő személy, nem maga az autista, hanem a családtagja.  Autós szaklap olvasóitól nem várható el, hogy tisztában legyenek az autizmussal. Ma
jún. 9
16:21
Lely Exos: Teljesen autonóm rendszer a friss fű betakarításához és kiosztásához (Magyar Mezőgazdaság)
A gyepterületekről származó fű természetes és kulcsfontosságú táplálékforrás a tejelő szarvasmarhák számára, hiszen frissen betakarítva biztosítja a legmagasabb fehérje- és energiaszintet.
jún. 9
16:21
Útikönyv a női függetlenséghez: így lehetséges önállóan utazni a világ körül (Bien)
Nem tagadom, nőként elindulni a nagyvilágba elsőre félelmetes és lehet, hogy nem is annyira alaptalan ez az érzés. Mégis, amit egy önálló utazás során átélhetünk, egész más élményt jelent, mint a szerelmünkkel, vagy barátainkkal utazni. Függetlenül, szabadon, a saját határainkat feszegetve.
jún. 9
16:23
A jövő héten is folytatódik a változatos időjárás (Magyar Hírlap)
Ne hagyja otthon az esernyőket.
jún. 9
16:24
Átadták Magyarország első zöldhidrogén üzemét a Bükkábrányi Energiaparkban (Alternatív Energia)
Átadták Magyarország első zöldhidrogén üzemét hétfőn, a Bükkábrányi Energiaparkban.
jún. 9
16:27
Durván elesett egy bizottsági tag, mentőt kellett hívni (ATV)
Rákóczifalván egy bizottsági tagot ért baleset, mentőt kellett hívni hozzá.
jún. 9
16:27
Természetes tetoválás – páfránylevéllel (Agrofórum)
Bár még Sissi és Ferenc József korában rossz szemmel nézték az uralkodói tetoválásokat is, ma már nagy divatja van: a kicsik csillámpónikat, a felnőttek valódi tetkót varratnak – no és létezik egyfajta „biotetoválás” is, amihez egyetlen levélre van szükségünk.
jún. 9
16:27
Putyin megint figyelmeztette Európát, válaszlépéseket helyezett kilátásba (Mandiner)
Magabiztosan nyilatkozott az orosz elnök.
jún. 9
16:27
Evans már előre tekint az utóbbi versenyek kudarcai után (Racing)
Elfyn Evans a jó szezonkezdet után az utóbbi két murvás WRC-futamon nem találta az igazán jó tempót, azonban a kudarcok ellenére is pozitívan tekint a következő versenyekre.
jún. 9
16:27
Továbbra is dőlnek a rekordok: itt az újabb részvételi arány (naphire.hu)
Megérkeztek az újabb eredmények: 42,04 százalék a részvétel három óráig.
jún. 9
16:33
Nemi erőszak miatt vettek őrizetbe egy autóipari milliárdost (444.hu)
Az osztrák-kanadai Frank Stronachot öt különböző bűncselekménnyel vádolják, amiket a nyolcvanas évektől egészen mostanáig követhetett el.
jún. 9
16:33
Vitézy: "Karácsony Gergely az elmúlt másfél napban a kétségbeesett és kiábrándító negatív kampányba kezdett" (SzMo)
Az LMP támogatta főpolgármester-jelölt azt mondta, azért indult ezen a választáson, hogy meghaladja a gyűlölködést, és nem azért, hogy részt vegyen benne vagy folytassa azt.
jún. 9
16:33
Váratlan felfedezést tettek a régészek Kínában (Magyar Hírlap)
A cikk megjegyzi, hogy a sír 16 méter mély.
jún. 9
16:33
A genfiek megszavazták a gyűlöletkeltő jelképek nyilvános használatának betiltását (Demokrata)
Genf lesz az első kanton, amely törvénybe foglalja közterületen a gyűlöletkeltésre alkalmas jelképek tilalmát.
jún. 9
16:39
Ismért érkeznek segélyek az ideiglenes tengeri mólón keresztül Gázába (Magyar Hírlap)
A térségbeli műveleteiért felelős amerikai parancsnokság visszautasította a közösségi médiában megjelent híreszteléseket.
jún. 9
16:39
Ákos két felnőtt lányával szavazott – idén először (Mandiner)
A Kossuth-díjas énekes a közösségi oldalán számolt be a hírről.
jún. 9
16:39
Tiborcz István embere bajban van: Elmarasztalták a Fidesz zuglói polgármesterjelöltjét (Nyugati Fény)
Borbély Ádám törvénytelen módon kampányolt Zuglóban.
jún. 9
16:39
Az Országgyűlés alelnöke kampányújságot ad ki, fittyet hányva a médiahatóságra (Media1)
Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a felelős kiadója a Lakiteleki Újságnak, de a kormánypárti propagandalap nem szerepel a sajtótermékek hatósági nyilvántartásában, tehát hivatalosan nem is létezik mint újság.
jún. 9
16:45
Ahol Tisza párti jelölt van, kilőtt a választási részvétel (444.hu)
Van, ahol majdnem 11 százalékkal magasabb, mint öt éve volt.
jún. 9
16:45
Utcákat öntött el, udvarokba tört be a víz Vas vármegyében (Magyar Hírlap)
A hazai és külföldi vízgyűjtőkön lehullott, nagy mennyiségű csapadék hatására áradás kezdődött több folyón.
jún. 9
16:45
Az EP nyolc óra után 15 perccel publikálja becslését az új parlament összetételéről (Demokrata)
A 27 tagállam előzetes eredményeit 23 óra után közlik majd.

Keresés