2024. június 9. vasárnap

jún. 9
19:09
Július közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása (Magyar Hírlap)
Az EP-választás végeredményére akár június végéig is várni kell.
jún. 9
19:09
Hiába a történelmi Bundesliga-győzelem, nem kap arany salátástálat Xabi Alonso (Mandiner)
A spanyol edző csapatából ráadásul az egyik legnagyobb tehetséget is elhappolhatja a Real Madrid.
jún. 9
19:09
"Jöhet a következő lépés a karrierjében" - a Kiel sportigazgatója Imre Bencéről (Sportal)
Szilágyi Viktor, a német Thw Kiel kézilabdaklub sportigazgatója szerint az olimpiai kvótás magyar válogatott jobbszélsője, Imre Bence elérte azt a szintet, hogy jöhet a következő lépés a pályafutásában.
jún. 9
19:15
Simán lehúznak a boltok az 50 forintos betétdíjjal: ezzel trükköznek a visszaválthatós palackoknál (Pénzcentrum)
Már most mozgalmas hét áll mögöttünk, pedig az önkormányzati és uniós választások eredményeire még várni kell picit. Addig is, alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 23. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
jún. 9
19:15
"Ott ült az ágy végében" - Nagyapja szellemével beszélgetett a kisfiú, Balázst kétszer is meglátogatta (Ripost)
Súlyos betegséggel küzdött, halálos kór ragadta el.
jún. 9
19:15
Így néz ki a valóságban A Bridgerton család szereplőinek a haja (Glamour)
Garantáljuk, hogy a legnagyobb Bridgerton-rajongók is meglepődnek, ha meglátják a szereplőket paróka nélkül! Megdöbbentő átalakulások és felismerhetetlen színészek a műhajak alatt, mutatjuk!
jún. 9
19:15
Érettségi vizsga krízis - 5 tuti tipp, hogy ne bukj meg! (Life)
5 tuti tipp, hogy akkor is átmenj a szóbeli érettségi vizsgán, ha megnémulsz!
jún. 9
19:15
"Kipukkadt" egy lány tüdeje az e-cigitől (Magyar Hírlap)
A tinédzser életét egy öt és félórás műtéttel, és a tüdeje egy részének eltávolítása után sikerült megmenteni.
jún. 9
19:17
Szavazott az ország, a tét: háború vagy béke! (Ripost)
Megérkezett a 2024 Európai parlamenti és önkormányzati választások teljes részvételi aránya.
jún. 9
19:18
Önkormányzati választások – percről percre a friss eredmények (Menedzsment Fórum)
Este 7 órakor lezárultak az urnák, mi pedig mutatjuk, kik nyertek.
jún. 9
19:21
Májfunkció - Milyen laborértékek informálnak a májműködésről? (WebBeteg)
A máj működéséről a laborértékek közül bizonyos enzimek, illetve a bilirubin vérben mért koncentrációja szolgáltat információkat. Sokan azt gondolják, hogy ezek eltérései a normál tartománytól kizárólag az alkoholfogyasztással állhatnak összefüggésben, valójában azonban számos olyan betegség is okozhat emelkedett értékeket, amelyek nem állnak össze
jún. 9
19:21
Sértetlen korallzátonyt találtak (Portfolio)
A Holland Királyi Tengerészeti Kutatóintézet kutatói egy kilométer hosszú, sértetlen korallzátonyt fedeztek fel Curaçao közelében. A mélyebb vízben található zátonyt kevésbé érintette a globális felmelegedés és szennyezés - írta a NL Times.
jún. 9
19:21
Mi a helyzet Berci, van már eredmény? - kérdezte Orbán Viktor reggel 9-kor viccelődve Havasi Bertalant (SzMo)
A magyar miniszterelnök szerint ez az első olyan európai választás, ami egy olyan témát foglal össze, mely áthúzódik a tagállamok szinte mindegyikén.
jún. 9
19:21
"A változókor nem egy lejtő, nem egy B oldal, hanem egy második lehetőség" – Iványi Orsolya menopauza edukációs aktivista (WMN)
A menopauzáról (túl) sokáig nem beszéltünk, az előző generációk otthon, csendben szenvedtek, tűrték a változatos tüneteket és a cifra jelzőket, amelyekkel őket illették. Az, hogy elkezdtünk beszélni róla nyilvánosan is, nemcsak annak köszönhető, hogy tovább élünk, és ha lassan is, de általánosan tudatosabbak és nyíltabbak vagyunk, ha a testünkről v
jún. 9
19:21
Szoboszlai Romániában is óriási sztár, itt a képes bizonyíték (Promotions)
Szoboszlai Dominik neve Romániában is nagyon ismert lehet, ezt bizonyítja egy kép is.
jún. 9
19:21
Magyarország választ – Kövesse velünk percről percre az este eseményeit (Demokrata)
Végül a választók több mint 57 százaléka élt választójogával. Élő videó a cikkben.
jún. 9
19:21
A hét karikatúrája: Közúti malőr (Autószektor)
.
jún. 9
19:21
Akit a ló szeretete megfogott (Magyar Mezőgazdaság)
Pongrácz István, a PAM-Farm Kft. cégalapító szakembere ma sem áll meg, ha nem egy tárgyaláson ül, akkor feleségével a világot járja, vagy befogja a lovakat és körbekocsizza a birtokot.
jún. 9
19:21
Bajnokok Ligája-győztes játékosok távoztak a Ferencvárostól (Sportal)
Mindkét vízilabdázó az olasz Savonánál folytatja a pályafutását.
jún. 9
19:21
Pita egyenesen a Közel-Keletről – a Mazel Tovban ebédeltünk (Street Kitchen)
Ha igazán finom hummuszt vagy baba ganousht szeretnénk enni, a Mazel Tov az a hely, ami tutira az elsők között jut eszünkbe, máris mondjuk, hogy miért!
jún. 9
19:27
Bezártak a szavazókörök Magyarországon, megkezdődött a voksok összeszámlálása (hirado.hu)
Ha este 7 órakor még sorban állnak választópolgárok a szavazáshoz, akkor ők még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem.
jún. 9
19:27
Választások 2024: mit jelentenek Németország szempontjából a választási eredmények? (vg.hu)
A szélsőjobbot nem tépázták meg a botrányok, a szocialisták és a zöldek hatalmasat buktak. Elindult a jobboldali gőzhenger Brüsszel felé.
jún. 9
19:27
A kis pártoknak komoly csapás lehet a magas részvétel, nehezebben érhető el az 5 százalékos küszöb (SzMo)
Komoly hátrányt jelenthet több pártnak is, többek között a Mi Hazánk Mozgalomnak, a Momentumnak, a Jobbiknak, a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak és az LMP-nek - mondja a szakember.
jún. 9
19:27
Bezártak a szavazókörök Magyarországon (Magyar Hírlap)
Megkezdődött a voksok összeszámlálása - Vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 56,09 százaléka (4 416 794 szavazó) járult az urnákhoz.
jún. 9
19:27
Bezártak a szavazókörök Magyarországon, megkezdődött a voksok összeszámlálása (Demokrata)
Vasárnap este 7 órakor befejeződtek a 2024-es választások Magyarországon.
jún. 9
19:29
Választások 2024: kijött a friss részvételi adat – őrült rekordot döntöttek a magyarok (vg.hu)
Véget ért a 2024-es európai parlamenti és helyhatósági választás Magyarországon. Az eredményekre még várni kell, de az már eldőlt, hogy a részvétel csúcsra ért.
jún. 9
19:30
Minden idők legmagasabb részvétele lehet a mostani (Piac és Profit)
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 56,09 százaléka (4 416 794 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
jún. 9
19:30
A friss exit poll adatok alapján Ausztriában győzhet a jobboldal (HírTV)
Választási műsorunkban kapcsoltuk Zöldhegyi Katalint Brüsszelből, aki beszámolt az legfrissebb, egyben mára az utolsó, exit poll adatokról.
jún. 9
19:33
Tornádó csapott le Szombathelyre (Portfolio)
Tornádó ért földet Szombathely közelében, Ausztria felől érkezett a szupercella - írja az Időkép.
jún. 9
19:33
Ennyi volt: bezártak a szavazókörök, már számolják a voksokat (ATV)
Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti képviselők választása Magyarországon, a 10 119 szavazókörben. Ha este 7 órakor még sorban állnak választópolgárok a szavazáshoz, akkor ők még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem.
jún. 9
19:33
Kerti parti fillérekből? Így csináld! (Life)
A kerti parti a nyár kedvenc programja családoknak és baráti társaságoknak egyaránt. Annak érdekében, hogy minél kisebb költségvetésből tudjuk ezeket megszervezni, összegyűjtöttük a leghasznosabb tudnivalókat.
jún. 9
19:33
Molnár Miklós atya: Mit hagyunk örökül? (vasárnap.hu)
Választások zajlanak: stafétákat fognak átadni, gondolom itt is, ott is. A vezetőket időnként cserélik. Aztán, persze mi is változtatunk akár
jún. 9
19:35
Kijöttek a friss számok, nagyon magas volt a részvétel a választáson (ATV)
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament tagjainak választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 57,56 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
jún. 9
19:35
Bezártak a szavazókörök Magyarországon, megkezdődött a voksok összeszámlálása (vasárnap.hu)
Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) képviselők választása Magyarországon, a 10 119 szavazókörben. Ha
jún. 9
19:36
"Meglepődök, ha Borkai Zsolt az első háromba bekerül" - mondja Dézsi Csaba András (Menedzsment Fórum)
Dézsi Csaba András, Győr polgármestere azt mondja, nem foglalkozik Borkai Zsolttal, de csodálkozna, ha az első háromba bekerülne.
jún. 9
19:37
Most jött a hír: Tordai Bence kilépett a Párbeszédből (ATV)
Tordai Bencének nem fért bele a DK-val való összeborulás. Karácsony Gergelynek ugyanakkor nem akart ártani.
jún. 9
19:39
Ennyien szavaztak 18 óra 30-ig (hirado.hu)
A végleges, nem hivatalos részvételi adatok az éjszakai órákban lesznek elérhetők az NVI honlapján.
jún. 9
19:39
Újabb rekord: itt vannak a 18.30-as adatok - részvételi arány 56,09 százalék (SzMo)
Tizenöt százalékkal többen mentek el most voksolni, mint az előző választáson ebben az időben.
jún. 9
19:45
Minden nyári ruhához passzol Katalin kedvenc szandálja: a hercegné favoritja egy csinos és kényelmes darab (Femcafe)
Az évek során Katalin több alkalommal is viselt már egy bizonyos szandált, ami állítólag a hercegné kedvence, és te is beszerezheted, ha valami igazán divatos darabra vágysz, ami minden ruhához illik.
jún. 9
19:45
Magyar Péter már most megszólalt: Történelmi számokat fogunk látni (SzMo)
A Tisza Párt alelnöke az eredményváró hajó fedélzetéről jelentkezett be rögtön 7 óra után. Azt mondta, biztos benne, hogy a befektetett munkájuk megtérül.
jún. 9
19:45
Színes pillák, pink szemhéjak - Tuti sminkek tiniknek lépésről lépésre (Life)
Már csak néhány hét és minden iskolában véget ér a tanítási év, így a diákok is egyre felzabadultabbak lesznek — kezdődnek a fesztiválok, a bulik. De hogyan sminkeljen egy tini, mi az, amit érdemes kipróbálniuk? Mutatjuk!
jún. 9
19:45
"A Párbeszéd matrica lett a DK bukósisakján" (Magyar Hírlap)
Tordai Bence kilépett a Párbeszédből.
jún. 9
19:45
Részvételi arány este fél 7-ig: 56,09 százalék (vasárnap.hu)
Vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 56,09 százaléka (4 416 794 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI)
jún. 9
19:48
A szavazóurnák zárása után veszítette el nagyágyúját az ellenzék (Privátbankár)
Tordai Bence 19 óra 1 perckor posztolta ki a Facebook-oldalára, hogy vasárnap kilépett a Párbeszédből.
jún. 9
19:51
6 könnyű és egészséges vacsora, ami segít a fogyásban és a jó alvásban is (Joy)
Ezek az ételek tuti nem ülik meg a gyomrot.
jún. 9
19:51
Megoldás Mozgalom: Hatalmas siker lenne egy EP-mandátum (hirado.hu)
Huszár Viktor elmondta: az alig két éve alapított Megoldás Mozgalom a második legtöbb önálló polgármester-jelöltet állította.
jún. 9
19:51
"Nem lassít, nem teszi, amit mondanak neki" - Kamilla királyné Károly állapotáról vallott őszintén (Ripost)
A király rákos betegséggel küzd.
jún. 9
19:51
Választások 2024: máris megvan az első nagy politikai áldozat (vg.hu)
A végeredménye még nem ismert az európai parlamenti, illetve az önkormányzati választásnak, de máris komoly személyi következményt jelentettek be az ellenzéki oldalon.
jún. 9
19:51
Friss felmérés: 4 párt juthat be az EP-be – A 21. Kutatóközpont kutatásában a Fidesz 44, a Tisza 32 százalékot szerezne (SzMo)
A kutatás szerint a Fideszé lehet a legtöbb képviselő, de kevesebben jutnának be az Európai Parlamentben, mint ahány helyük volt eddig.
jún. 9
19:51
Ismét a nyílt társadalom megfigyelői előtt vizsgázott jelesre a magyar választási rendszer (Magyar Hírlap)
Alapjogokért Központ: Az eredményektől függetlenül tehát már most kijelenthető, hogy a magyar demokrácia győzött.

Keresés