2024. július 1. hétfő

júl. 1
8:18
Azonnal rohanjon eurót váltani, végre erősödött a forint (naphire.hu)
Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 1
8:18
Sydney Pollack, az utolsó romantikus hollywoodi rendező (kultura.hu)
1934. július 1-jén született Sydney Pollack kétszeres Oscar-díjas amerikai rendező, producer, akinek a nevéhez olyan sikeres filmek fűződnek, mint A lovakat lelövik, ugye?, A keselyű három napja, az Aranyoskám, a Távol Afrikától és A tolmács.
júl. 1
8:20
Több mint tizennégyezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 49 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
júl. 1
8:24
Dél-Korea: Észak-Korea két ballisztikus rakétát indított, az egyik felrobbanhatott (hirado.hu)
A röppálya alapján feltételezhető, hogy az egyi rakéta a Phenjan közelében lévő területre zuhanhatott.
júl. 1
8:24
ToTu: proteinbombával az egészségért (Márkamonitor)
Idén második alkalommal rendeztük meg a Branding/rebranding az Fmcg szektorban 2024 című konferenciát. Rövid beszámolónk következik dr. Németh Csaba előadásáról.    Dr. Németh Csaba, a Capriovus Kft. kutatás-fejlesztési igazgatója egy aktuális piaci trendet, a "mentes" termékek egyre jelentősebb szerepét idézte fel előadása elején.  "Nekünk a mente
júl. 1
8:24
Jákob Zoltán felfoghatatlanul hatalmas pénzt költ minden egyes hónapban ajándékokra és jótékonyságra, itt a pontos összeg (Promotions)
Kiderült, mennyi is az annyi Jákob Zolinál.
júl. 1
8:24
Szolgálatban: Hatvanhat határsértőt tartóztattak fel a rendőrök (Magyar Hírlap)
A legutóbbi hétvégén ennyien nem tudtak magyar földre lépni jogellenesen – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.
júl. 1
8:24
Nem voltak vevők: ezúttal egy szupermarketet lőttek szét az oroszok (Mandiner)
A közeli üzletek is megrongálódtak.
júl. 1
8:24
A grúzok szövetségi kapitánya büszke a csapatára, de eltörölné a videobírót (Sportal)
Spanyolország 4-1-es győzelmet aratott Grúzia ellen, az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A két szövetségi kapitány értékelt a mérkőzés után:
júl. 1
8:24
Duzzanatot tapintott ki a nyak elülső részén? Így jelez a pajzsmirigyrák (EgészségKalauz)
Milyen jelek azok, amiket biztosan nem szabad figyelmen kívül hagynunk? Az endokrinológus elmondja.
júl. 1
8:24
Szinte biztos, hogy a gyermeked személyisége Nem hasonlít a tiédre (Bien)
Többnyire még haza sem hozták a kórházból az újszülöttet, mikor már megkezdődik a találgatás: kire hasonlít. Dr. René Möttus szerint azonban ennek nem sok értelme van: a legtöbb gyerek nem hasonlít jobban a szüleire, mint egy idegenre – legalábbis a személyiségét illetően.
júl. 1
8:30
Nagyon nehéz volt Krausz Gábornak, de most újra együtt vannak a kislányával: Mikes Anna is velük volt (Blikk)
Nézd csak!
júl. 1
8:30
Újabb sikertelen rakétakísérletet hajott végre Észak-Korea (Infostart)
Észak-Korea hétfőn két ballisztikus rakétát indított, a második rakéta szabálytalan repülés közben felrobbanhatott, törmelékei szárazföldre hullottak - közölte a dél-koreai hadsereg.
júl. 1
8:30
ORFK: Több mint tizennégyezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 49 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
júl. 1
8:30
Elsöprő erővel: modern technológia a szőlőtermesztőknek (Agroinform)
Az ENOVITIS szőlőtermesztési szakkiállításon mutatta be új ültetvénypermetezőjét, a Ventis OTF Plus-t a Nobili.
júl. 1
8:30
Reagált a francia tőzsde és az euró a választási eredményekre (vg.hu)
A francia CAC40-index határidős ügyletei nyitáskor 2,8 százalékkal emelkedtek.
júl. 1
8:30
Hoppá: két év után eljegyezte szerelmét a jóképű színész, nagy a boldogság (BorsOnline)
A Mindenütt nő sztárja szerint jobb ember lett a menyasszonya mellett.
júl. 1
8:30
Baleset és torlódás (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
júl. 1
8:30
Hatvanhat határsértő ellen intézkedtek a magyar rendőrök a hétvégén (Demokrata)
Embercsempészés miatt két gyanúsított ellen indult büntetőeljárás – derül ki a rendőrségi összesítésből.
júl. 1
8:30
Ma indul az Otthonteremtési támogatás – az építőanyag-gyártók felkészültek (Tudás.hu)
A magyar építőanyag-gyártók felkészültek az induló otthonfelújítási programra, a támogatott építőanyagok hazai forrásból elérhetők, és a megnövekedett kereslet miatt sem kell az árak emelkedésére számítani – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) – Hazai Építőanyag-gyártó Tagozat (HÉT) az MTI-nek küldött közleményében. Hozzá
júl. 1
8:30
Indul az otthonfelújítási program - A szakértő szerint nem lesz építőanyag drágulás (Növekedés)
A magyar építőanyag-gyártók felkészültek a hétfőn induló otthonfelújítási programra, a támogatott építőanyagok hazai forrásból elérhetők, és a megnövekedett kereslet miatt sem kell az árak emelkedésére számítani - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - Hazai Építőanyag-gyártó Tagozat (HÉT) közleményében.
júl. 1
8:30
Felfutóban a visszaváltási rendszer, de itt a határidő (Transpack)
Naponta már 400 000 italospalackot kezelnek az új visszaváltási rendszerben, és a Repont applikáció is népszerű.
júl. 1
8:30
Környezettudatos, fenntartható termelés: szalmából élelmiszert! (Agrárágazat)
A mezőgazdaságban komoly érték a szalma – a Bio-Fungi Kft. egészséges élelmiszert termeszt a felvásárolt alapanyaggal!
júl. 1
8:30
Agripak Mm 5000 – Mobil rendszerű takarmánykeverő (GépMax)
A mobil takarmánykeverő üzem homogén, tökéletesen kevert, közvetlen etetésre kész takarmány elkészítését biztosítja.
júl. 1
8:30
Napelemese pályázatok: szép csendben fontos lépést jelentettek be (Forbes)
Különösebb hírverés nélkül átírták a napokban a 2021 végén indult lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat végrehajtásának határidejét. Mi történt? Cél értek a szakmai követelések, úgy tűnik, hiszen az elmúlt napokban szép csendben lényeges pontokon módosult a több tízezer család számára releváns napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat
júl. 1
8:30
Összefoglaló videón Szlovákia drámája az Európa-bajnokságról (Liner)
Szlovákia több mint közel járt ahhoz, hogy továbbjusson az Európa-bajnokságon, amit végeredményben meg is érdemeltek volna.
júl. 1
8:30
Nyakunkon a következő járvány, a háttérben éppen most osztják le a lapokat (Mandiner)
Újabb világjárvány jöhet, legalábbis erre készül az Egészségügyi Világszervezet, az Egyesült Államok, az Európai Unió, a Pfizer és a Moderna is.
júl. 1
8:30
Pénzbírságot kapott a Hyundai, mert szabályt sértett a Lengyel Rallyn (Racing)
Ott Tanak vasárnap reggel eltávolított egy leragasztást autójáról, amivel megsértette a parc fermé szabályokat.
júl. 1
8:30
2024. július 1. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
júl. 1
8:30
Foci-Eb: Spanyolország úgy lenyomta Grúziát, mint a bélyeget (AC News)
A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon a spanyolok játszthatnak Németország ellen, miután Georgia 4-1-re megverték a grúzokat.
júl. 1
8:32
Ezekkel a gólokkal ütötte ki Georgiát Spanyolország az Eb-n (Liner)
Spanyolország végül fordított és gálázott Georgia ellen az Európa-bajnokságon, hiába vezettek a grúzok.
júl. 1
8:32
Felmérés bizonyítja, hogy már a demokrata szavazók is egyre jobban aggódnak Biden állapota miatt (Mandiner)
Egyre rosszabb a megítélése Joe Biden amerikai elnöknek a Donald Trumppal folytatott kínos televíziós vitája óta.
júl. 1
8:34
Marco Rossi fia üzent édesapjának az Eb-kiesést követően (Mandiner)
Simone Rossi, az OSC vízilabdázója szerint a jövő nagy dolgokat tartogat.
júl. 1
8:36
A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2024-ben: Simon Csilla, az MVM Csoport HR igazgatója (HR Portál)
Simon Csilla csapatával az MVM Csoport 16 ezer kollégájáért felel, mátrix HR szervezetben működnek, a csoportszintű HR rendszerek fejlesztésére, a változások támogatására és a működtetésre fókuszálnak. Nagy eredménynek tartja, hogy az év elején sikerült megkötni az érdekképviseletekkel együtt egy tartalmas bérmegállapodást. Fő prioritás az MVM-nél
júl. 1
8:36
Mire számíthatunk a tőzsdéken? (Portfolio)
Érkeznek ma fontos, potenciálisan a részvénypiaci hangulatot is befolyásoló adatok, ma közlik ugyanis a német inflációs adatot, amelyet szorosan figyelnek a befektetők, fontos előfutára lesz az eurózóna átlagának. A vasárnapi francia választást követően nagy emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken, a legnagyobb ralt a francia tőzsdétől vár
júl. 1
8:36
Iráni férfi próbált rendőröket késelni Németországban, agyonlőtték (ATV)
.
júl. 1
8:36
2030-ra akár olvashatunk is vezetés helyett a Balatonra menet (autopro)
A teljes önvezetés megvalósulása még mindig távoli álom, de az évtized végére akár hazánkban is valósággá válhat egy adott környezetben. Dr. Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője az autopro.hu-nak adott interjút.
júl. 1
8:36
Észak-Korea két ballisztikus rakétát indított, az egyik felrobbanhatott (Magyar Hírlap)
Dél-Korea még elemezi az esetet, és nem tudta azonnal megerősíteni, hogy voltak-e áldozatok vagy keletkezett-e kár észak-koreai tulajdonban – derült ki a katonai szóvivő, I Szongdzsun tájékoztatásából.
júl. 1
8:36
Minden, amit a ma induló otthonfelújítási programról tudni érdemes (Magyar Nemzet)
Elkezdődött a regisztráció!
júl. 1
8:36
Százmilliókat költöttek el tavaly az OPNI helyén épülő elitiskola alapítványára, de még egy kapavágás sem történt a területen (Telex)
A korábbi ígéretek szerint a Lipótmezőre tervezett bentlakásos elitiskolának már működnie kellene, de most azt sem látni, egyáltalán honnan lesz rá pénz.
júl. 1
8:36
Nagyot változik a magyarok élete mától, itt vannak a részletek (naphire.hu)
Több változás is élesedik 2024. július 1-jén. Többek között elindul az új otthonfelújítási program, megszűnik a kötelező akciózás, és nyári tarifát vezetnek be a horvát autópályákon.
júl. 1
8:36
Érkezik a One UI Watch 6 Beta a régebbi órákra (Android Portál)
A Watch 5 vagy 4 modellel rendelkező Galaxy Watch-tulajdonosok már most kipróbálhatják az új One UI Watch 6 szoftverfrissítést, mielőtt az hivatalosan megjelenik. Ez a lehetőség korábban csak a Watch 6 felhasználók számára volt elérhető, de a Samsung most kiterjesztette a béta verzióhoz való hozzáférést ezen régebbi modellek felhasználóira is. Ezze
júl. 1
8:36
Lelepleződött a Jupiter rejtélye, a bolygó szemének nevezett jelenséget eddig félreismertük (MaxiNewz)
A Jupitert már a 17. században vizsgálta egy olasz csillagász, Cassini is leírta a bolygó jellegzetes foltját.
júl. 1
8:38
Tépik az eurót, ez jót tehet a forintnak is (Portfolio)
A forint múlt héten végig 396 környékén mozgott az euróval szemben, hétfő reggel erősödést látunk. Az euró viszont jelentős erősödést mutat a dollárral szemben, ami kedvező lehet a forint számára. A héten egymást érik a fontos események, így visszatérhet a mozgás a devizapiacokra.
júl. 1
8:42
Mint a filmeken, amerikai tinédzser lábára támadt egy cápa (Infostart)
Egy strandon történt az eset, a fiú úszni ment a barátjával, amikor a ragadozó elkapta a lábát. Ki tudott evickélni a partra, ahol ellátták, majd kórházba szállították.
júl. 1
8:42
Hétfőn akár néhány perc alatt leéghetünk, ha nem figyelünk: nagyon erős UV-B sugárzás lesz (Noizz)
A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn több régióban is.
júl. 1
8:42
Fülledt meleg lesz ma és a csapadék sem kizárt (Agrotrend)
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható, de a nyugati határ mentén sok lehet a felhő. Hazánk középső részén kisebb, nyugati, délnyugati, valamint északkeleti harmadán nagyobb számban kell számítani záporokra, zivatarokra. Néhol heves zivatar is kialakulhat! Sokfelé megélénkül, helyenként megerős
júl. 1
8:42
Kvíz: Nyaralós, vakációs filmek, vígjátékok - felismered mind a 10-et? (Sassy)
Amerikai diáktábor, magyarországi koncertturné és néhány furcsa család vakációja - felismered ezeket a filmeket egy-egy képkockából?
júl. 1
8:42
Hőséget, heves zivatarokat és erős szelet is hoz a július (Magro)
Hétfőn az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható, de a nyugati határ mentén sok lehet a felhő. Hazánk középső részén kisebb, nyugati, délnyugati, valamint északkeleti harmadán nagyobb számban kell számítani záporokra, zivatarokra. Néhol heves zivatar is kialakulhat! Sokfelé megélénkül, helyenként
júl. 1
8:48
Ezt idd, hogy megszűnjön a puffadás (Habostorta)
Kiegyensúlyozott étrenddel és testmozgással kiegészítve ezek az egészséges italok segíthetnek a fogyásban.Trista Best, a Balance One Supplements dietetikusa

Keresés