2024. július 1. hétfő

júl. 1
10:30
Új hatósággal védi ki a kormány az akkumulátorgyárak hosszú időre leállításának kockázatát (Portfolio)
Július elsejétől egy új környezetvédelmi hatóságot hozott létre a kormány, amely közbeékelődik az eddigi elsőfokú hatóságnak, illetve a másodfokú bírósági felülvizsgálati lehetőségnek, és így gyakorlatilag az államigazgatás keretein belül lehet kezelni azt, ha egyik-másik fontos beruházás környezetvédelmi engedélyével hiányosságok vannak, vagy a kö
júl. 1
10:30
Meghan miatt fakadt sírva Sarolta hercegnő: Katalin lánya teljesen kiakadt (Femcafe)
Mindez még Meghan Markle és Harry herceg esküvője előtt történt 2018-ban, amikor is a kis hercegnő elsírta magát egy bizonyos dolog miatt.
júl. 1
10:30
Középkategóriás áron felsőkategóriás zajszűrés (Igényesférfi.hu)
Már Magyarországon is kapható a Huawei i-sorozatának legfrissebb tagja, a HUAWEI FreeBuds 6i vezeték nélküli fülhallgató.
júl. 1
10:30
Végleges változás lépett életbe a magyar élelmiszerboltokban, a türelmi időszak a végéhez ért (Promotions)
Eddig kaptak haladékot az üzletek, mától viszont jelentős változás jön a boltokban, amit a vásárlók is egyből észrevesznek majd.
júl. 1
10:30
Az almabor veszélyei (Magyar Hírlap)
Ez a termék vércukorszint-emelkedést okoz.
júl. 1
10:30
Cancelvágy (Demokrata)
Elhatároztam, hogy a jövőben a posztjaimhoz odabiggyesztem, hogy #taylorswift.
júl. 1
10:30
Sami Pajari sorozatban második versenyén dominált a WRC2-ben (Racing)
Sami Pajari nagyon elkapta a fonalat a legutóbbi két WRC2-es versenyén, a 22 éves finn versenyző Szardínián és Lengyelországban is csak egy szakasz erejéig nem állt az élen.
júl. 1
10:30
Agyonlőttek a rendőrök egy 13 éves fiút az Egyesült Államokban, kiderült, hogy csak egy játékpisztoly volt nála (Telex)
A rendőrök azt hitték, igazi fegyvert tart a kezében, ezért lőttek rá, miután a földre teperték.
júl. 1
10:32
Osztalékot fizet a Zwack, eddig csaphatsz le rá! (Portfolio)
A Zwack közgyűlése jóváhagyta a társaság igazgatósága által előterjesztett javaslatatot, amely alapján a cég 1400 forintos osztalékot fizet, most pedig az is kiderült, hogy meddig lehet osztalékért vásárolni Zwack-részvényeket.
júl. 1
10:36
Hadházy Ákos egy méregdrágán épült csodára bukkant (Piac és Profit)
A Piliscsaba szélén, 18 milliárd forintból épült ingatlan az Országos Széchényi Könyvtár levéltára archívumának fog helyet adni.
júl. 1
10:36
Gyémánttal operálnak a franciák a belgák ellen (Infostart)
Michel Platini… Lassan elfelejtjük már, hogy egykoron volt az UEFA elnöke, azt meg főleg, hogy hajdanán egyik legfőbb szorgalmazója volt a torna létszámbővítésének, így közvetve részese annak, hogy Magyarország 2016-ban újra szerepelhetett egy nagy tornán. A háromszoros aranylabdás egykori szupersztár neve hétfőn azért is bukkant fel, mert ő volt a
júl. 1
10:36
Kiderült, miért van ma zárva az összes gyógyszertár (ATV)
Munkaszüneti nap lesz az egészségügyi dolgozóknak a hétfői Semmelweis-nap - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton az MTI-vel.
júl. 1
10:36
A Renault támogatásával érkezhetnek Hongkongba az első e-autók (autopro)
A BeyonCa bejelentette, hogy egy végösszeszerelő üzemet és annak nemzetközi központját Hongkongban tervezi.
júl. 1
10:36
Copa América: Venezuela és Ecuador is a nyolc közé jutott (Magyar Hírlap)
A venezuelaiak simán, 3–0-ra győzték le Jamaicát, ezzel történetük során először három sikerrel, százszázalékos mérleggel zárták a csoportkört a Copán, a gárda Kanadával találkozik a nyolc között.
júl. 1
10:36
Új helyszínre költözött az RTL Híradó (MMonline)
A szombat esti Híradóban debütált az RTL új hírstúdiója: Erős Antónia és Szellő István élő adásban, a városligeti stúdióban vették át a szót Rábai Balázstól, aki még a korábbi, Nagytétényi úti helyszínről jelentkezett be. Ezzel új korszak kezdődött az RTL hírműsorainak történetében, hiszen mostantól minden este innen jelentkeznek az RTL hírműsorai.
júl. 1
10:36
Zelenszkij közölte, hogy csak közvetítőkön keresztül hajlandó tárgyalni (Demokrata)
Kijev nem zárja ki a jövőbeni béketárgyalásokat Moszkvával.
júl. 1
10:36
Fordulatot hoz a lakáspiacon a ma induló Otthonfelújítási Program (Növekedés)
Takaréklángra kapcsolt a lakáspiac júniusban, legalábbis az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések stagnálást mutatnak országos szinten havi és éves összevetésben is.
júl. 1
10:36
Lebuktak a németek és az osztrákok is – ez változtathat Magyarország megítélésén (Mandiner)
Nem is az a kormány akadályozza leginkább Kijev finanszírozását, amelyet ezzel vádolnak.
júl. 1
10:36
Kiderült: A nyilvánosság elé lép a súlyos betegséggel küzdő Katalin hercegné (Nyugati Fény)
Katalin hercegné hamarosan ismét
júl. 1
10:36
Historikus adatok alapján erős hónap előtt áll a Bitcoin (BitcoinBázis)
A Bitcoin árfolyama 2024-ben eddig közel 50%-ot emelkedett, jobbára az év első negyedévében a rendkívül sikeres azonnali Bitcoin ETF hatására. Historikus adatok alapján azonban a legerősebb hónapok még előttünk állnak, mivel a július és az októberi – novemberi időszak is erős zöld gyertyákat szokott produkálni.  Az elmúlt hét évben öt alkalommal is
júl. 1
10:36
Sydney McLaughlin-Levrone újabb világcsúcsot futott 400 méter gáton (Telex)
Az amerikai atléta saját rekordját javította meg, az új világcsúcs: 50.65.
júl. 1
10:36
Varga Viktor volt párja lerántotta a leplet: ezért döntöttek a külön út mellett (naphire.hu)
Varga Viktor táncosnő párja elárulta; mi az oka annak, hogy négy év után úgy döntöttek, inkább külön utakon folytatják tovább.
júl. 1
10:36
Térmikrofonok, robotkamerák és egyedi ledfalak a Corvinuson (Gyártástrend)
Míg néhány éve elég volt kiváló oktatókkal és lelkes diákokkal megtölteni az oktatási tereket ahhoz, hogy nagyszerű legyen egy egyetem, addig ma már a digitalizáció is elengedhetetlen a kiválósághoz, a felsőoktatási intézmények közül való kitűnéshez. A Corvinus Egyetem Gellért Campusán a Delta Systems Kft. a legmodernebb oktatástechnikai rendszert
júl. 1
10:36
Taroltak az Irsai Olivér borok a 43. Országos Borversenyen (Vince)
A 43. Országos Borversenyen 7 nagyarany, 163 aranyérem, 117 ezüstérem, 11 kategóriagyőztes, illetve a Legeredményesebb borászat díja került átadásra. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 2024. június 27-én rendezte meg a 43. Országos Borverseny (Obv) díjkiosztó ünnepségét. Az idei Obv-re az ország 22 borvidékéről 230 pincészet nevezett összesen 897 tétel
júl. 1
10:38
Megbuktak a németek (Magyar Hírlap)
Borzalom és gyalázat.
júl. 1
10:38
Fizetéstechnológai innovációt jelentett be az Erste Bank és a Mastercard Magyarországon (Növekedés)
A számlanyitástól a bolti és online fizetésig teljesen digitálissá vált az út az Erste ügyfelei számára, így akár a plasztik kártyát is mellőzhetik, ha elektronikusan szeretnének fizetni az üzletekben vagy a webáruházakban. A Mastercard Digital First minősítése alapján a bankkártya teljes életciklusában minden apró mozzanat digitálisan is elérhető,
júl. 1
10:38
Bellingham a szlovák szurkolóknak: "ki más, mint én?" (Mandiner)
Vajon az angol középpályás átlépte a sportszerűség határát? A játékos a közösségi oldalán reagált a kritikákára.
júl. 1
10:42
Csak ámulunk: megmutatta otthonát Istenes Bence és Csobot Adél, így néz ki a balatoni házuk kertje (Blikk)
Bejött nekik a vidéki élet.
júl. 1
10:42
Kína megszorongatja az EU-t és az USA-t (Portfolio)
A kínai kormány új szabályozást vezetne be, amelynek célja, hogy megerősítse a ritkaföldfémek feletti állami ellenőrzést. A nyersanyagok kulcsfontosságúak a különböző iparágaknak, például az elektromos járművek, a szélturbinák és a számítógépes chipek gyártásának. A kínai államtanács szombaton bejelentette, hogy a ritkaföldfémek állami tulajdonban
júl. 1
10:42
Képmutatók bálja: Kaja Kallas a csúcsra ért (Mandiner)
Az észt miniszterelnök egyesek szerint háborús héja, mások szerint csak nagyot álmodó galamb. Vadászatot játszik, majd etetésre hazajön. Üdv Brüsszelben.
júl. 1
10:48
Eddigi legnagyobb nemzetközi beruházására készül a 4iG (Infostart)
A magyar cégcsoport és a Telcom Egypt partnerségben fejleszti Egyiptom optikai hálózatát.
júl. 1
10:48
Folytatódik Sylvester Stallone gengsztersorozata: az olasz csődör megint kioszt pár pofont – Itt az új előzetes (Blikk)
A SkyShowtime bejelentette, hogy az Oscar®-jelölt Sylvester Stallone főszereplésével készült Tulsa King című sikersorozat várva várt második évada szeptember 18-tól kizárólag a platformon érhető el, valamint bemutatták az új évad első teaserét is. A jelenleg Oklahomában és Atlantában készülő sorozat vezető producerei az Oscar®-jelölt Taylor Sherida
júl. 1
10:48
MBH: indul az Otthonfelújítási Program - Mire éri meg elkölteni az otthonfelújítási milliókat? (Portfolio)
A hazai lakóépületek legalább 80 százaléka 1990 előtt épült, a lakásállomány nagyjából 40 százaléka pedig energetikai szempontból rossz kategóriába sorolható, a lakóingatlanok energiahatékonyságának javítása indokolt – hangsúlyozták az MBH Bank szakértői az Otthonfelújítási program indulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón. A program során mintegy
júl. 1
10:48
Mit igyunk meleg időben? - Nem a víz a legjobb megoldás (Magyar Hírlap)
Ez az ital a legjobb a hidratálásra.
júl. 1
10:48
Borította a trutyit Lázár János: Fellázadtak a vasúti dolgozók a miniszter durva lépésén (Nyugati Fény)
A home office kapcsán fordult
júl. 1
10:48
Letérdelt az M1-es autópálya Biatorbágynál, irdatlan nagy a dugó (AC News)
Több autó is egymásba rohant az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, aki tud, az Herceghalom felé kerüljön.
júl. 1
10:48
Harc a falak között (Nyíregyháza)
Épületharcászati kiképzéssel készülnek a szeptemberi "Moonstar 2024" gyakorlatra az Mh vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred tartalékos katonái.
júl. 1
10:48
Ebből a vállalkozásból csinálna nemzetközi franchise-t az első hazai McDonald’s tulajdonosa (Digital Hungary)
Egy családi cégnek indult közösségi kert modellt vinne az európai piacra a korábbi McDonald’s Marketing Board Elnök, Kercsmár András, aki több évtizedes tapasztalatait becsatornázva, a nemzetközi franchise kiépítése mellett a marketingben is segíti a MyFarm csapatát.
júl. 1
10:54
EM: hétfőtől kétfokú eljárás segíthet a környezetvédelmi hatósági ügyekben (Alternatív Energia)
A kormány célja Magyarország természeti értékeinek, erőforrásainak megóvása, továbbá a gazdaság zöldítése és körforgásos működésének erősítése; a magyar emberek egészségének és a környezet védelmének további erősítése érdekében július elsejétől ismét van lehetőség kétfokú eljárásra a környezetvédelmi hatósági ügyekben - közölte az Energiaügyi Minis
júl. 1
10:54
Mától lehet pályázni az Otthonfelújítási Programra (Adózóna)
Indul a nagyon várt hitelprogram, amivel felturbózhatják a tulajdonosok a régi családi házak energiahatékonyságát. Várhatóan csúcsra járnak az MFB Pont Plusz fiókok az OTP-nél és az MBH-nál – írja a hvg.hu.
júl. 1
10:54
Orbán minisztere bejelentette: akciótervet készít a Nemzetgazdasági Minisztérium (ATV)
Az első negyedévben újraindult a gazdaság, a magyar növekedés az unió élmezőnyébe tartozik. Annak érdekében, hogy a bővülés üteme tovább fokozódjon, így hazánk idén 2,5 százalékos, jövőre 4,1 százalékos GDP bővülést érjen el, a kormány döntésének megfelelően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeptember 30-ig két új akciótervet dolgoz ki a kkv-k
júl. 1
10:54
Brutális várakozás látott napvilágot az Nvidiával kapcsolatban (Portfolio)
Nem kizárt, hogy az Nvidia részvényeinek elképesztő ralija még messze nem ért véget: egy elemző úgy véli, hogy az AI chipek tervezőjének piaci kapitalizációja 2025-ben átlépheti az 5 ezermilliárd dolláros szintet.
júl. 1
10:54
A külsején kívül minden kiderült a Škoda új crossoveréről (Autónavigátor)
A Karoq méretosztályában ősszel mutatkozik majd be a csehek új Modern Solid elnevezésű formanyelvét viselő, tisztán elektromos Škoda Elroq. Rengeteg
júl. 1
10:54
EM: hétfőtől kétfokú eljárás segíthet a környezetvédelmi hatósági ügyekben (Tiszta Jövő)
A kormány célja Magyarország természeti értékeinek, erőforrásainak megóvása, továbbá a gazdaság zöldítése és körforgásos működésének erősítése; a magyar emberek egészségének és a környezet védelmének további erősítése érdekében július elsejétől ismét van lehetőség kétfokú eljárásra a környezetvédelmi hatósági ügyekben - közölte az Energiaügyi Minis
júl. 1
10:54
A Gránit Bank példamutató (Mínuszos)
A Gránit Bank vasárnap kártalanította az ügyfeleit, ugyanis a számlájukra megérkeztek a jóváírások a jogosulatlan App Store terhelések miatt. A Gránit Bank az App Store incidens kapcsán azonnal cselekedett ügyfelei pénzének biztonsága érdekében. A pénzintézet közleménye szerint a bank rögtön felvette a kapcsolatot az Apple-lel, és letiltotta a jogt
júl. 1
10:54
Nagy Márton: A magyar növekedés az unió élmezőnyébe tartozik (Demokrata)
Lendületbe hozzuk a gazdaságot – ígérte hétfői közleményében a nemzetgazdasági miniszter.
júl. 1
10:54
Nyári iskolát és konferenciát szervez Budapesten a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (Növekedés)
Nyári iskolát és konferenciát szervez a Simons Foundation együttműködésével a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet július elsejétől Budapesten, az Erdős Centerben - tájékoztatott a kutatóintézet.
júl. 1
10:54
Keserédes merengés a német közszolgálati csatornánál: ez a bajuk Orbán új szövetségével (Mandiner)
Egy német újságíró szerint az új formáció a populisták gyengeségének a jele.
júl. 1
10:54
EM: hétfőtől kétfokú eljárás segíthet a környezetvédelmi hatósági ügyekben (Öko-drive)
A kormány célja Magyarország természeti értékeinek, erőforrásainak megóvása, továbbá a gazdaság zöldítése és körforgásos működésének erősítése; a magyar emberek egészségének és a környezet védelmének további erősítése érdekében július elsejétől ismét van lehetőség kétfokú eljárásra a környezetvédelmi hatósági ügyekben - közölte az Energiaügyi Minis
júl. 1
10:54
Ezek a legfrissítőbb nyári parfümök (Bien)
A nyári illatoknak különleges játékosságuk van. Legyen szó nyaralásról, egy régen várt pihenős hétvégéről, vagy egy izgalmas éjszakai kiruccanásról, ilyenkor egy parfümnek nem árt ha van egy kis extra varázsa. A könnyed virágos jegyektől a magával ragadó vaníliás illatokig és élénk gyümölcsös aromákig összeállítottuk a 10 legjobb nyári parfümöt min

Keresés