Az autópálya mellett kószáló kisfiú négyéves testvérét hétfőn találták meg holtan. Az édesanyjukat letartóztatták, a gyanú szerint a vihar előtt hagyta el a gyerekeit.
A klímaváltozás, az extrém szárazság különösen érzékenyen érinti egyes élelmiszerek termesztését, és nemcsak bizonyos gyümölcsök vagy zöldségek esetén léphet fel hiány, hanem a főzés során használt olajokból is drasztikusan csökkenhet a termelés.
A labdarúgó-Európa-bajnokság alatt fantasztikus nyereménnyel gazdagodhatnak azok, akik a Vegas.hu oldalán fogadnak. Elég egyetlen Eb-meccsre tippelni, még csak nem is kell nyerni, és máris esélyes a játékos az 50 milliós nyereményre. A július 14-ig tippelők között a Vegas.hu sorsol majd, és a legszerencsésebb viheti el a szép összeget.
A szokásosnál aktívabb a nyár a hazai ingatlanpiacon: júniusban a becsült 9323 adásvétel éves összevetésben 13,4 százalékos bővülés, az első fél évet tekintve pedig az előző év azonos időszakához képest 40 százalékkal, 61 646-ra nőtt a tranzakciók száma - közölte saját adatai alapján a Duna House.
Az előző napi amerikai mélyrepülés ellenére Európában kis pluszokat látunk, a BUX is emelkedik, az OTP és a Richter vezetésével. A forint is szépen erősödik, már 393 alatt van az euró. A Tesla egy rossz hír nyomán esett nagyot, emelkedtek viszont a taxizós vállalatok papírjai. Túlértékeltek az amerikai részvények a Buffet-indikátor szerint, de más
A Tisza Párt politikusa szerda hajnalban indult útnak Kijevbe, pénteken pedig a közösségi oldalán jelezte, hogy útban van Ungvárra, Munkácsra és Beregszászra is.
A választási folyamat lezárult, de a munka most kezdődik – írta Vitézy Dávid pénteken a Facebook-oldalán, miután lezárult a főpolgármester-jelöltek érvényes szavazatainak újraszámolása, amely alapján Karácsony Gergely nyert.
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást - jelentette be az szavazatok újraszámlálása után Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén.
A havi átlagfizetés mértékéig ingyenessé tenné a banki alapműveleteket a Jobbik-Konzervatívok - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke, országgyűlési képviselője.
Az adatok elemzésével tárta fel egy cég adózási szabálytalanságait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A revizorok azonosították a kockázatos beszállítókat, és ideiglenes biztosítási intézkedést is elrendeltek az eljárásban. A vállalkozás ezután jobbnak látta, ha „jó útra tér”. Előzetes kiválasztás és kockázatelemzés után egy ruházati kiskereskedel
Vitézy Dávid úgy vélekedett, hogy a főpolgármester-választás szoros és jó verseny volt, érdemi városi ügyek és várospolitikai kérdések voltak a középpontban.
Az előző napi amerikai mélyrepülés ellenére Európában kis pluszokat látunk, a BUX is emelkedik, az OTP és a Richter vezetésével. A forint is szépen erősödik, már 393 alatt van az euró. A Tesla egy rossz hír nyomán esett nagyot, emelkedtek viszont a taxizós vállalatok papírjai. Túlértékeltek az amerikai részvények a Buffet-indikátor szerint, de más
Az LMP-s támogatású civil főpolgármester-jelölt a jelek szerint elfogadja a héten zajlott újraszámlálás eredményét, ellenlábasának sok sikert kívánt a munkához.
Brendan DuBois bestsellerírót gyermekpornó birtoklásával vádolják. A férfi New Hampshire-ben él, szerdán tartóztatták le a hatóságok. Az ügy még márciusban kezdődött, amikor a rendőrség közölte, hogy az Internet Crimes Against Children Taskforce nevű munkacsoporttal közösen nyomozást indítottak.
A Magyar Közlöny 74. számában kihirdetett 182/2024. számú kormányrendelet sokadszorra módosítja a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (szochotörvény) 11. paragrafusát, amely a kedvezményre vonatkozó szabályokat rögzíti.
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. célja, hogy 2030-ra 30 százalékkal visszaszorítsa, 2050-re pedig teljes mértékben kiváltsa a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását az energiaoptimalizálási programjának köszönhetően - közölte a társaság szerdán az MTI-vel miután először adott ki környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) jelen
A klímaváltozásról szóló diskurzusban használt kifejezések nem elég hatékonyak, ezért új, erőteljesebb kifejezések bevezetését javasolja egy tanulmányban Forgács Bálint, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) kutatója.
Az orvoslás, a gyógyítás, az emberi test dolgai mindig is érdekelték Gabriel García Márquezt. A műveiben tetten érhető szenvedélyéről most izgalmas könyv jelent meg.
Az elektromos járműipari ágazatban széleskörű bírálatot váltott ki mind európai, mind kínai vállalatok részéről az Európai Bizottság csütörtökön bejelentett döntése a Kínában gyártott elektromos járművek imporvámjának megemeléséről.
A kánikula elhúzódása miatt meghosszabbítják a szociális ellátásra vonatkozó, úgynevezett vörös kódot – jelentette be Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért
Az üde színfoltot jelentő vígjátékok mindig is életünk központi elemét képezték, hiszen szeretünk jó családi mintákat, egybefonódó sorsokat és kihívásokkal küzdő párokat nézni, természetesen mindent a filmek és sorozatok végét megkoronázó happy end keretén belül. Összeállításunkban a Netflix legjobb vígjátékai közül szemezgettünk, melyekben akcióbó
Orbán Viktor magyar miniszterelnök általa békemissziónak nevezett körútján a világ számos vezetőjével találkozott alig több, mint egy hét alatt, felkereste Volodimir Zelenszkij ukrán, majd Vlagyimir Putyin orosz elnököt, ezt követően Donald Trumppal is találkozott az Egyesült Államokban. Felmerült a kérdés: vajon vitt-e üzenetet az oroszok vezetőjé