Vilmos herceg az utóbbi időben egy szívének igen kedves projekttel foglalkozik, ami azonban nem csak egy királyi rokon időtöltése, hanem a brit lakosságot is érinti. Egy éve fut ugyanis a Homewards program, melynek célja a hajléktalanság megszüntetése.
A társasjátékok története egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek. Kicsiktől a nagyokig mindenki megtalálhatja a számára legszórakoztatóbbat, és a játék örömén kívül rengeteg pozitív hatással és remek készségfejlesztéssel is szolgál.
A szorongás a legsötétebb félelmeink fojtogatása, a fejünk felett összecsapó hullámzás, a szürke felhő, amely minden lépésünket követi, és a kétségbeesés, hogy most aztán tényleg mindennek vége – azonban tudatossággal, önismerettel, valamint egyszerű, de nagyszerű természetes módszerekkel úrrá lehetünk rajta.
Már a Kádár-kockák esetében is öt éven belül megtérülhet a hőszivattyús rendszer kiépítése, ha a beruházáshoz támogatást veszünk igénybe az új Otthonfelújítási Program keretében.
Amikor először megláttam a Jókai 24 apartmanház ajánlatát, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Az innovatív és jól megkomponált csomagajánlatot látva azt mondtam magamban: „Na, ez egy innovatív és jó balatoni ajánlat,…
Fiatalokat megszégyenítő energiával szórakoztatja a közönséget Dévényi Tibor. A 78. évét taposó lemezlovas azt mondja, míg a kortársai közül sokakat megvisel a tikkasztó hőség, ő azt is jól bírja a színpadon. Sőt, bírná még többször is, de határozottan azt érzi, hogy ez az éve nem megy annyira jól, mint az előzőek: fele annyi felkérést kap, mint ta
Amióta Orbán Viktorék zászlót bontottak Bécsben, sokan majdnem biztosra vették, hogy a magyar kollégájával kifejezetten jó, már-már bajtársi viszonyt ápoló Fico átül a Patrióták Európáért frakcióba.
Immáron 25 éve, hogy Polgár Tünde és férje, Árpád egymásra találtak. A házaspár kapcsolata azóta is stabil és harmonikus, bár nem tagadják, nekik is adódtak ennyi idő alatt nehézségeik.
A Rák inkább szövetségesként, mint ellenségként tekintsen másokra, Az Oroszlán bízzon Önmagában! Karrier horoszkóp: 2024.07.12. Kos A munkáddal kapcsolatban ma nehéz hatalmi harc fog kirobbanni – és valószínűleg nem lesz szép. Mások felfegyverkeztek és készen állnak a harcra. Neked is így kell tenned. Csak arra ügyelj, hogy ne ragadtasd el magad tú
Júniusban csupán 0,4 százalékkal drágultak a hazai ingatlanok, ami - az egy évig tartó áremelkedést figyelembe véve - váratlan megtorpanást, stagnálást jelent a piacon.
Ez volt a békemisszió ötödik állomása. Immáron hivatalos, hogy a magyar kormányfő szűk másfél hét alatt az ukrán háború összes meghatározó szereplőjével egyeztetett.
Nagymamám szerint a kovászos uborka nemcsak a nyár egyik legfinomabb étele, hanem egyben kiváló antidepresszáns is, ami jól elkészítve nemcsak hangulatunkon javít, hanem valódi energiával és tápanyagok egész hadával tölti fel testünket és lelkünket egyaránt. Ehhez azonban tudni kell azokat az apró fortélyokat, amik igazán jóvá teszik – ebben szeret
A kriptopiac egy jelentős korrekción ment keresztül. A legtöbb altcoint 50%-kal, vagy még nagyobb kedvezménnyel lehet megvásárolni, mint a márciusi csúcspontok környékén. Mindenki azt találgatja, hogy vajon már érdemes-e vásárolni egy újabb növekedés reményében, vagy jobb-e még kivárni. A kérdés kapcsán több elemző is megosztotta álláspontját. Véle
A kriptovaluta piac paradigmaváltáson megy keresztül, amelyet a blokklánc és a mesterséges intelligencia úttörő újításai hajtanak. E gyors fejlődés közepette három projekt—SUI Blockchain, Kaspa (KAS) és Algotech (Algt)—emelkedik ki, amelyek potenciállal rendelkeznek teljes iparágak újradefiniálására. Nézzük meg, hogyan!
Ha szeret saját készítésű ajándékokat adni, ha tele van a kertje minden jóval, ha szeretne olyasmivel előrukkolni, amit nem kaphat meg a boltokban, akkor itt az idő a tettek mezejére lépni.
Professzor Dr. Holló Gáborral, a Szemészeti Központ vezetőjével, glaukóma specialistájával több alkalommal beszélgettünk már a nyári és téli szezon utazásaihoz kapcsolódó szemészeti tudnivalókról. Ezek egy része az új környezetben kialakuló új szembetegségekre vonatkozik. Hangsúlyozni kell azonban az angolszász nyelvterületen „drug holiday” néven i
A kupagyőztes Paksi FC 4-0-ra kikapott hazai pályán a román Corvinul Hunedoara csapatától csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
A legtöbben bizonyára már felismertük, hogy kevesebb étellel is beérjük – egy-egy csábító falatnak mégis olyan nehéz ellenállni! Bár tudjuk, hogy nincs szükségünk további kalóriákra, az íze kedvéért csak megkóstoljuk… Íme néhány tipp, hogy hogyan csökkentsd az adagokat a fogyás érdekében!
Az igazi forró nyár és a bikiniszezon beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de a tévhitek ellenére nem szükséges teljesen mellőzni a zsírokat étrendünkből.
Egy aprócska könnycsepp a világot jelentette a nyolcéves Laci szülei számára. A kisfiúnál már beállt az agyhalál állapota, az ágya mellett pittyegő gépek ugyan még fenntartották a légzését, de a kisgyerekben már nem volt élet. Legalábbis az orvostudomány szerint.
Az elmúlt néhány napban bizony berobbant a nyár, az előrejelzések szerint pedig a hőség nem tágít. Az elkövetkezendő időszakban 36-37 fokos kánikulára is lehet számítani, ami lássuk be, megviseli a szervezetet. Az extrém meleg pedig mindenkire hatással van, mind a nehéz fizikai munkát végzőkre, mind pedig az irodákban, gyárakban dolgozókra. Összeál
Meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást július 18-án éjfélig az ország egész területére vonatkozóan az országos tisztifőorvos - közölte csütörtökön a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Annyira gyakorivá váltak a repülőjáratok sok órás késései, hogy már a biztosítók is tapasztalják az ilyen kárbejelentések megugrását. A külföldre készülőknek érdemes eleve erre való utasbiztosítást kötni, mert ez fedezheti például a sürgősségi kiadásokat. Emellett lehet kérni olyan asszisztenciát is, ami segít bevasalni a légitársaságokon a kártérí
A Ksh adatai szerint az év első öt hónapjában javult a fogyasztás. Bár még mindig nem éri el a 2021-es év átlagát, májusban már 3,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest[1]. Az éves növekedés a fogyasztói bizalom erősödését vetíti előre, ugyanakkor a megváltozott fogyasztói magatartás miatt a vásárlók még
A „Felhőtechnológiák Magyarországon: Gazdasági hatástanulmány” című felmérés szerint a felhőtechnológiák -és különösen az Amazon Web Services (AWS)- még virágzóbbá tehetik kies országunkat… A tanulmány szerint a felhőszolgáltatásokat használó magyar vállalatok egy alkalmazottra jutó éves bevétele közel 2,4 millió forinttal magasabb, mint az ilyen s
A különleges eszközt a Bristoli Egyetem kutatói tervezték, és tényleg a csigák mozgása ihlette, hiszen kifejezetten falmászó robot építése volt a cél. A megvalósítás innovatív megközelítést igényelt, hiszen a robotot
A közelmúltban két patinás pincészetet látogattuk meg szakújságírók kicsiny csapatával Badacsonyban, hogy a boraikon keresztül megismerjük a Borbély Családi Pincészet és a Válibor munkáját
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) lezárta a Paxos, a Binance USD (BUSD) stabilcoin kibocsátójának vizsgálatát anélkül, hogy bármilyen végrehajtási intézkedést javasolt volna – mondta el Jorge Tenreiro, a hatóság kripto eszközöket felügyelő egységének helyettes vezetője egy Fortune-nek adott interjúban. Az esemény fontos fej