2024. július 12. péntek

júl. 12
18:27
Perelnek a Volkswagen menedzserei, mert nem kaphatnak Porschét (Autószektor)
A Volkswagen felső vezetőinek idén óta nélkülözniük kell a Porsche modelleket, mint céges autókat. Ez a rendelkezés 200 vezető beosztású alkalmazottat érint. A munkaügyi bíróságon már feljelentést tettek. A "Bild" értesülései szerint a Porsche sportautó céges járműként való birtoklásának kiváltsága csak a Porsche vezetőit és vállalat (konszern) fel
júl. 12
18:27
Magyar lovasok világsztárok között (Magyar Mezőgazdaság)
A Longines, mint a Longines Global Champions Tour névadó és időmérő partnere "Rising Above" címmel forgatott inspiráló sorozatot.
júl. 12
18:27
Gyümölcs másképp: görögdinnye saláta (egy.hu)
Míg érik a dinnye, jöhet sósan, édesen, salátának vagy levesnek – mindenhogy jó!
júl. 12
18:27
Megmutatta a Dakar-autóját a Ford, először Magyarországon versenyeznek vele (Racing)
A Hungarian Baján rajthoz álló Nani Roma, már a Ford vadonatúj fejlesztésű T1+ autójával érkezik, amivel Várpalotán versenyez először a csapat. Az új Ford Raptor T1+-t az idei Dakar tanulságai alapján épült, és a korábbi szériautóéra emlékeztető forma után végre olyan kialakítással készült, amely alapján már ránézésre is komoly esélye van a dakar s
júl. 12
18:30
Brutális leépítésbe kezd az európai óriáscég (Portfolio)
Az Unilever, az egyik legnagyobb globális fogyasztási cikkeket gyártó vállalat bejelentette, hogy 2025 végéig az európai irodai dolgozók mintegy harmadát leépíti. Az FTSE 100-as tőzsdén jegyzett cég, egy egész vállalatra kiterjedő tájékoztatásban nyilvánosságra hozta, hogy Európában akár 3200 álláshelyet is megszüntethetnek. Ez a lépés része az Uni
júl. 12
18:30
Nem sikerült megdönteni a történelmi rekordot, de zöldben zárt a pesti tőzsde (vg.hu)
Az elmúlt hónapokban bomba formát mutatott a magyar tőzsde.
júl. 12
18:33
Trükk az övvel: azonnal karcsúbbnak és magasabbnak tűnsz tőle (Life)
Elég egy ügyesen használt kiegészítő ahhoz, hogy karcsúbbnak és magasabbnak tűnjünk. Ez a trükk az övvel ebben segít.
júl. 12
18:33
Horváth Lajos Ottó bevitte az eddigi legnagyobb mélyütést Vidnyánszky Attilának, ezzel pont kerülhet végre az ügy végére? (Promotions)
Úgy tűnik, erre nem tud majd mit felelni a Nemzeti Színház direktora.
júl. 12
18:33
A szokásosnál aktívabb a nyár a hazai ingatlanpiacon (Magyar Hírlap)
A fővárosban a befektetés volt a legnépszerűbb vásárlói motiváció.
júl. 12
18:35
Jó úton halad a szerb atom (Magyar Hírlap)
Újabb kapu nyílt meg.
júl. 12
18:36
Kajári Ferenc: Az ejtőernyős világbajnokság a nemzetközi összefogás és a béke jelképe is (hirado.hu)
Kajári Ferenc kiemelte: büszkeséggel tölti el, hogy a magyar katonai ejtőernyős válogatott tagjait a világ lejobbjai között tartják számon, amit a világbajnokságon való szereplésük is igazolt.
júl. 12
18:36
Kívül szovjet veterán, belül modern, japán luxusautó? Létezik! (Autónavigátor)
Akadnak, akik megmentésre váró ipartörténeti kincset látnak a veterán autókban, és szent tisztelettel törekednek a legapróbb csavarok korhűségére. És akadnak
júl. 12
18:36
Áll a bál a döntő előtt, az angol sztár felesége és szeretője is megjelent az Eb-n (Ripost)
Kyle Walker családi botránya feszültsége okoz.
júl. 12
18:36
Késik a Boeing repülőgépek leszállítása, a légitársaságok aggódnak (vg.hu)
A légitársaságok figyelmeztették a befektetőket, hogy a későn érkező repülőgépek gyengítik a cégek teljesítményét.
júl. 12
18:39
A magyar katonai ejtőernyős-válogatott tagjait a világ legjobbjai között tartják számon (Magyar Nemzet)
Véget ért az ejtőernyős-világbajnokság Szolnokon.
júl. 12
18:39
Celebek, sztárfellépők és annyi pénz, amennyi a csövön kifér – az előbuli már hónapok óta tart, most végre megtartják az évszázad indiai luxusesküvőjét (Telex)
Ázsia leggazdagabb embere, Mukesh Ambani fiának esküvője minden idők legdrágább menyegzőjének ígérkezik. A násznép Rihannával és Justin Bieberrel melegített, a háromnapos esküvőre Hollywoodból reptetik a díszcelebeket.
júl. 12
18:39
Szörnyű tragédia: a sors kegyetlen fintora miatt anya nélkül kell felnőnie egy csecsemőnek (naphire.hu)
Elhunyt egy mindössze 23 éves tiktokker, miután világra hozta első gyermekét.
júl. 12
18:42
Mosolyt csal az arcára a péntek esti euróárfolyam (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 12
18:42
Hegyes Berci ölbe kapta Sydney van den Bosch-t (Metropol)
Szerencsét próbál a Dancing with the Stars táncosa.
júl. 12
18:42
Újabb segítség a családoknak: bankszámladíj- és kártyadíjstopot vezetett be a kormány (hirado.hu)
A kormány a háború okozta gazdasági nehézségek idején is védelmet nyújt a magyar családoknak – mondta Dömötör Csaba.
júl. 12
18:42
Már van, akinek 100 millió dolláros veszteséget okozott az olimpia (Portfolio)
Több mint 10 000 sportoló szeretne részt venni a párizsi nyári olimpián, de a város a turisták számára kevésbé tűnik vonzónak idén. A Delta Air Lines vezérigazgatója, Ed Bastian elárulta, hogy az utazók idén nyáron elkerülik Párizst, és inkább más úti célokat választanak, ami 100 millió dolláros veszteséget okoz a légitársaságnak az egyébként forga
júl. 12
18:42
William Ryan – az ausztrálok 470-es sikerembere (AQUA)
Olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok – versenytársai szerint a világ legeredményesebb 470-es legénysége az ausztrál vitorlázó, Will Ryan. Aqua: A karrieredet nyomon követjük a SailGp eseményekben gazdag fordulóin keresztül, ám akik csak most ismerkednek meg veled, mondj pár gondolatot magadról.William Ryan: Harmincnégy esztendős vagyok, közel két
júl. 12
18:42
Klímaváltozás: szerencsés helyzetben vannak a magyarok, bár a viharkárok már rekordot dönthetnek (vg.hu)
Nálunk még bárki jó feltételekkel tud lakásbiztosítást kötni, de van, ahol ez már lehetetlen.
júl. 12
18:42
Kiszivárgott Katalin hercegné titkos neve, így hívják egymás közt a testőrök (Sassy)
Az is kiderült, milyen nevet használ Katalin, ha inkognitóban vásárol.
júl. 12
18:45
Karácsony Gergely: Pontosan tudtam, hogy nekem nem használ a dobreves plakát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 12
18:45
Erre senki sem számított: Ultrakínos videó terjed Orbánról az interneten (Nyugati Fény)
Megalázták
júl. 12
18:48
Borzalom: 10 év után, a polcok mögött találták meg eltűnt dolgozójuk holttestét egy élelmiszerboltban (Metropol)
A szülők sokkot kaptak.
júl. 12
18:48
Csak a legmagasabb iQ-val rendelkező emberek tudják megfejteni az Európa Bajnokság képrejtvényét (BorsOnline)
Ha unod már a focit, itt egy kis agyserkentő feladat.
júl. 12
18:51
Atlantiszi horoszkóp - Lelked rejtett titkait tárja fel (Life)
Idővel mindenki rálép az önismeret útjára, ahol jó, ha kapunk egy kis égi segítséget, hogy kiderítsük, kik is vagyunk valójában. Ebben segít az atlantiszi horoszkóp.
júl. 12
18:51
Hídként akarja összekötni az amerikai magyar diaszpórát Magyarországgal (Magyar Nemzet)
Szabó Éva az éjjel két órai híradózásról, az élő olvasásról és a diaszpóra tanárhiányáról.
júl. 12
18:51
A világ meghallhatja egy 3000 éves egyiptomi múmia hangját (BitcoinBázis)
A 3D-nyomtatási technológia elképesztő fejlődésének köszönhetően a kutatóknak sikerült rekonstruálni egy ókori egyiptomi múmia hangszálait – így a világ 3000 év „hallgatás után” először hallhatja a hangját. Ahogy arról a The New York Times is beszámolt, a régészeknek sikerült életre kelteniük egy Nesyamun nevű egyiptomi pap hangját. Életében a théb
júl. 12
18:54
Egy hete lángol az erdő a romániai Vaskapunál (ATV)
Egyre gyakoribbak a tűzesetek Romániában a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő - derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
júl. 12
18:54
"Kevesebb légiós és több helyi fiatal lesz a csapatban" – kialakult a DEAC kerete (m4sport.hu)
Gönczi Lajos és Mark Szmirnov nem marad Debrecenben, így kialakult a jégkorong Erste Ligában érdekelt DEAC kerete.
júl. 12
18:56
Három magyar a férfiak döntőjében az öttusa-Eb-n (m4sport.hu)
Koleszár Mihály, Tamás József és Bereczki Richárd jutott fináléba.
júl. 12
18:57
Visszatért a munkájához Anna hercegnő (Magyar Nemzet)
A baleset körülményei továbbra is tisztázatlanok.
júl. 12
18:57
Légiutas-jogok: a legfontosabb tudnivalók (Üzletem)
A legokosabb, ha előre felkészülünk a jogainkból – ajánlja dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség osztályvezető ügyésze.
júl. 12
18:57
Lázár kivásárlást ajánl néhány ház lakóinak, Pikóék lakosságcserétől tartanak a Palotanegyedben (Telex)
Lázár János pénteken közleményben jelentette be, hogy közvetlenül a környék lakóihoz fordult ajánlattal, esetenként kivásárlásival, hogy haladhasson a Pázmány Campus építkezése. A kerület polgármestere szerint a beruházást eleve 2026-ig halasztották, volna még idő tárgyalni.
júl. 12
19:00
A magyar kormány energiaadós javaslatot terjesztett az EU elé (Portfolio)
Az Európai Unió új javaslatot terjeszthető elő, amely megkönnyítheti a kormányoknak az energiaadó-kulcsok csökkentését, ha az energiaárak hirtelen megugranak. Az országok által tárgyalt tervezetek célja az adórendszerek átalakítása a blokkban, hogy jobban alkalmazkodjanak a változó gazdasági körülményekhez.
júl. 12
19:00
Melegrekord: két településen 40 fokot mértek, de jön a zivatar! (hirado.hu)
Próbára teszi a szervezetünket az időjárás. Országos hőség, sőt, nagy területen forróság van, ez pedig tartós stresszt gyakorol mindenkire - kifejezetten a kisgyermekek és az idősek szervezetére. Fontos odafigyelni az elveszített folyadék és az izzadással távozó sók pótlására. Mivel a hőmérséklet az éjszakai órákban is magasnak mondható, ezért nyug
júl. 12
19:00
Vége van: Stohl András bejelentette, ennyi év után befejezik (BorsOnline)
Nem folytatják tovább.
júl. 12
19:00
Üzent a Máv: nem bírják a többnyire túlkoros vasúti kocsik és a benne utazók sem a hőséget, a sínek is púposodnak (SzMo)
Azt ígérik, hogy igyekeznek pótolni a kieső járatokat, vagy javítani a klímákat, de szerintük, aki érzékeny a nagy melegre, inkább ne induljon útra vonattal, vagy csak klímás járművön utazzanak.
júl. 12
19:03
Kylie Minogue kortalan: ez az énekesnő örök fiatalságának titka (Life)
A gyönyörű énekesnő 56 éves, de ez egyáltalán nem látszik rajta. Kylie Minogue évtizedeket tagadhatna le korából, most kiderül, mi az örök fiatalságának titka.
júl. 12
19:03
Törvénymódosítás jöhet Karácsony és Vitézy választási harca után (Magyar Nemzet)
Ősszel kerülhet az asztalra a szavazatszámlálás automatizálásának terve.
júl. 12
19:03
Tamásnak eltört a kulcscsontja, de két kórház sem látta el a lerobbant klímák miatt (Telex)
Egy biciklis esés után három napig feküdt a döglesztő melegben, egy idő után már ő maga akarta megjavíttatni a János-kórház klímáját. Egy másik kórházban is gondok voltak, a harmadik pedig csak súlyos eseteket lát el. A beteg végül inkább maga vette kezébe a sorsát.
júl. 12
19:03
Az Adidas szerint téves az állítás, hogy ismét a magyar feltaláló ötletével csináltak futballcipőt (Telex)
A cég válaszában azt írta a Telexnek, hogy a szóban forgó szabadalom évekkel ezelőtt lejárt, és egyébként is egy másik dizájnra vonatkozott. Szerintük Oroszi Lászlónak nincs igaza.
júl. 12
19:03
Ha Elon Musk igazat mond, undorító dolgot tervez az Európai Bizottság (naphire.hu)
Elon Musk legújabb X-bejegyzésében borzalmas dologgal vádolta meg az Európai Bizottságot.
júl. 12
19:05
Nógrádi György: A világháború szélén (Magyar Nemzet)
A világ a háború utáni helyzetből háború előtti helyzetre váltott.
júl. 12
19:06
Másodfokú riasztást adtak ki zivatar veszélye miatt két nyugati vármegyére (hirado.hu)
Zivatar veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye területére a HungaroMet Zrt. péntek délután.
júl. 12
19:06
Soros elnökség: zajlanak az informális ülések – a Balatonon a halpiac megreformálását vitatták meg (vg.hu)
Cél, hogy több halat fogyasszunk.
júl. 12
19:06
Júniusban kifulladt a lakásdrágulás lendülete, de az első negyedévben Magyarország így is dobogós volt az Eu-ban (Digital Hungary)
Ismét változás történt az országos lakásárak trendjében, ami elsősorban a lakásvásárlást tervezőknek jó hír. Az ingatlan.com lakásárindexe szerint a korábbi tempós drágulás után júniusban 0,4 százalékkal mérséklődtek a lakásárak, ami a gyakorlatban már stagnálást jelent.

Keresés