Tudtad, hogy az anyagi helyzeted miatti aggodalom szorongáshoz, akár depresszióhoz is vezethet? Segítünk kiiktatni ezt a stresszfaktort az életedből, íme 4 szuper költségvetés-tervezési stratégia!
Úgy tűnik, a merénylőnek nem voltak társai és senkinek sem beszélt a tervéről. Az FBI igazgatója szerint arra sem utal semmi, hogy mentális betegségben szenvedett volna.
Ennek oka természetesen a mesterséges intelligencia, illetve azzal összefüggésben az MI-csipek iránti elképesztő kereslet. A dolog szépséghibája, hogy a tajvaniak nagy része nem igazán részesül a többiek sikereiből.
Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma. A résztvevők biztonsága érdekében idén is létszámlimitet húztak a szervezők, a SUP-os induló helyek már mind elkeltek, és igyekeznie kell annak is, aki úszóként még szeretne jelentkezni a nyár legnépesebb szabadidős sportrendezvényére. A tervek szerint jövő szombaton
Az orf.at cikke. Képernyőfotó. Mint azt a Bécsi Állami Rendőr Igazgatóság vasárnap közölte, a bécsi ügyészség elfogatóparancsa alapján két gyanúsítottat fogtak el. A két 32 és 37 éves bolgárt összesen 65 betöréssel vádolják. 2023 augusztusa és novembere között rendszeresen feltörtek kisteherautókat, és időnként drága szerszámokat loptak el a járműv
A héten napos, meleg idő várható, néhol zivatarokkal, a hőség a hét elején tetőzik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Közhely, de attól még igaz, hogy egy háborút elkezdeni nagyon könnyű, befejezni viszont nagyon nehéz. Nyilván ennek súlyát élheti át mostanában Orbán Viktor is.
A trombózis szó hallatán leggyakrabban a mélyvénás trombózis jut eszünkbe, ám - csaknem ugyanolyan gyakorisággal- az artériákban is keletkezhetnek vérrögök (szívinfarktus, stroke).
A kiszáradt levendula gyakran az elégtelen öntözés, a nem megfelelő talaj, vagy a túlzott napfény miatt válik problémássá. Szerencsére az ilyen állapotba került növények megmenthetőek, ha még időben és megfelelően gondoskodunk róluk.
Donald Trump vasárnap azt nyilatkozta a merénylete után, hogy "halottnak kellene lennie", majd felidézte azt a megrázó pillanatot, amikor meglőtték a pennsylvaniai kampánygyűlésen.
A múlt hét második felében erősödést láttunk a forintban, a hetet 392 környékén kezdi a magyar deviza az euróval szemben. Kis gyengülést látunk eddig, a héten várható események akár nagyobb elmozdulásokat is hozhatnak.
Andreas Mikkelsen bár részt vett idén már két aszfaltos WRC-futamon, igazi gyorsaságát csak a murvás Lengyel Rallyn tudta megmutatni, ezért bízik benne, hogy a görög Akropolisz Rallyn is tud indulni.
Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőző
Gazdasági információk tekintetében ma érkezik a kiskereskedelmi adat Németországból, ezen kívül az eurózóna iparának teljesítményére érdemes még figyelni. Ezeken felül elsősorban a begyorsuló második negyedéves gyorsjelentési szezonra figyelhetnek a befektetők, ma teszi közzé számait például a BlackRock. Az ázsiai tőzsdéken inkább rossz volt a hang
A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna - mondta el vasárnap újságíróknak Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.
Az Ország Söre július 4-től rendelhető és hamarosan Magyarország több pontján csapra is kerül. Több ezer sörkedvelő szavazatai alapján állt össze a recept, amelyből megalkották a 2024-es Ország Sörét. A végső győztes egy különleges komlóválogatással készült New England Ipa
Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőző
A múlt hét második felében erősödést láttunk a forintban, a hetet 392 környékén kezdte a magyar deviza az euróval szemben. Gyengülést látunk eddig, a héten várható események akár nagyobb elmozdulásokat is hozhatnak.
Az áprilisi felpattanás után májusban csökkent az építőipar termelése havi alapon. A konszolidáció nem meglepő, hiszen az előző hónapban hatalmas volt az ugrás.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint, a BUX 191,4 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 72 133,07 ponton zárt pénteken.
Evan Vucci képe a merénylet utáni percről közlésének pillanatában ikonikussá vált. Olyannyira, hogy az elkövetkezendő négy hónapban a Biden elleni stratégia legfontosabb, mindent maga mögé utasító elemévé válik. Dicsőséget hoz az amúgy is Pulitzer-díjas készítőjének, elnöki széket Trumpnak.