Az áprilisi felpattanás után májusban csökkent az építőipar termelése havi alapon. A konszolidáció nem meglepő, hiszen az előző hónapban hatalmas volt az ugrás.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint, a BUX 191,4 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 72 133,07 ponton zárt pénteken.
Evan Vucci képe a merénylet utáni percről közlésének pillanatában ikonikussá vált. Olyannyira, hogy az elkövetkezendő négy hónapban a Biden elleni stratégia legfontosabb, mindent maga mögé utasító elemévé válik. Dicsőséget hoz az amúgy is Pulitzer-díjas készítőjének, elnöki széket Trumpnak.
Teljesen átírta kongresszusi beszédét Trump, miután rálőttek: Joe Biden kritizálása helyett az összefogásról szeretne beszélni. Az elnökjelölt azt is elárulta, szerinte minek köszönheti az életét.
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése hét órakor 392,36 forintra erősödött a péntek esti 392,22 forintról, a dolláré 359,72 forintról 360,18 forintra emelkedett, a svájci franké ugyanakkor 402,26 forintról 402,01 forintra gyeng
2024 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 7,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Buckingham-palota most először nyitja meg a látogatók előtt azt a híres erkélyt és az erkély mögötti szobát, ahol a királyi család szokott összegyűlni fontosabb események alkalmával.
Az uborkát egész évben könnyű beszerezni, de igazán nyáron (májustól augusztusig) a legízletesebb. Miután hazatérsz a piacról vagy egy élelmiszerboltból, jó ha tudod, hogy hogyan maradhat a legtovább friss. Ha megfelelően gondoskodsz ezekről a zöld kincsekről, akár egy hétig is elállhatnak. Íme a legjobb tippek az uborka helyes tárolásához, hogy ne
Több árulkodó jel is arra utalt, hogy 10 év együttlét után valami félresiklott Földes Eszter és Lovasi András között, de idáig egyik fél sem erősítette meg, hogy valóban szakítottak volna. A színésznő és a Kispál és a Borz énekese most pontot tettek a találgatások végére. A közösségi oldalukon árulták el, hogy zátonyra futott a kapcsolatuk és elvál
A mesterséges intelligencia (MI) munkaerőpiacra és gazdasági növekedésre gyakorolt lehetséges hatásai körül még sok bizonytalan tényező van. Bár az MI-kutatás egyre növekvő innovációja növekvő termelékenység és új munkahelyek létrehozásának ígéretét hordozza magában, néhány szakértő aggodalommal vizslatja a lehetséges munkahelyvesztés és a növekvő
A Google előrehaladott tárgyalásokat folytat a Wiz kiberbiztonsági cég felvásárlásáról, az ügylet értéke elérheti a 23 milliárd dollárt, ezzel a tech-óriás történetének legnagyobb akvizíciója valósulna meg - jelentette vasárnap a The Wall Street Journal. Az ügyet ismerő források szerint az üzlet hamarosan létrejöhet, írta a Cnbc.
Bár a hírek szerint elszaporodtak a hódok a fővárosban, ilyen támadásra még nem volt példa. Az egyik példány egy, a kutyáját sétáltató nőre támadt, aki a Népszigetnél a térdig érő Dunába sétált. A sebesült először azt vette észre, hogy nekiment egy állatnak, majd pillanatokon belül éles fájdalmat érzett a lábában. A baleset óta naponta kezelésekre
Idén jó szezonra számítanak a termelők, bőven jut a feldolgozóiparba és a fogyasztók asztalára is a friss csemegekukoricából - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) hétfőn kiadott körképéből.
Augusztus 1-jével hatályba lép az online csalások elleni fellépés érdekében szükséges törvények és egyéb büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVIII. törvény. Az új jogszabállyal a kormány határozottan fel kíván lépni az elektronikus pénzforgalom területén bekövetkező csalásokkal szemben – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdaság
Míg a kormánypártiak imádkoztak Donald Trumpért, addig a legnagyobb ellenzéki csoportban szavazás indult arról, hogy Orbán Viktort mikor kellene lelőni.
A Disney idén nyáron egy különleges műsorral örvendezteti meg a közönséget, kicsiket és nagyok egyaránt elrepítve egy kalandokkal, varázslattal és felejthetetlen hősökkel teli világába.A Disney meséket aligha kell bemutatni bárkinek, hiszen a világ egyik legismertebb és legkedveltebb történeteiről van szó. Olyan ikonikus alkotások fűződnek a nevéhe
Schadl György, aki az igazságügyi minisztérium körül kirobbant korrupciós botrány főszereplőjeként vált ismertté akkor is százmilliókat keresett, amikor az ügy miatt éppen börtönben volt.
Az amerikai republikánus jelöltállító konvenció helyszínére indult el Donald Trump, aki ellen sikertelen merényletet kísérelt meg egy fiatal fegyveres szombaton. Az FBI szerint magányos támadó volt. Közben komoly bírálatok érték az elnöki testőrséget.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint, a BUX 191,4 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 72 133,07 ponton zárt pénteken.
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.
Katalin walesi hercegné több perces vastapsot kapott a Center Court közönségétől, amikor lányával, Sarolta hercegnővel együtt részt vett a wimbledoni férfi egyes döntőjén.
A kínai jegybank (PBOC) 100 milliárd jüannal (13,8 milliárd dollár) növelte a pénzügyi rendszer likviditását középtávú hitelprogramjának (MLF) keretében.