Egy év pihenő után szinte teljesen megújult mentorgárdával tér vissza az X-Faktor az RTL képernyőjére, és most az is kiderült, ki lesz az új évad műsorvezetője. Bár a metorokat eléggé vegyesen fogadta a közönség, a műsor "házigazdájának" úgy tűnik, a többség nagyon örül.
John Terry, a Chelsea-vel Bajnokok Ligáját és Európa-ligát nyerő focista a 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában reagált a BBC vicceskedésére. Nem tetszett neki.
A rendelkezésre álló adatok szerint idén júniusban 586 917 járművel több használta az ország autópályáit, mint tavaly júniusban. Az idei év első hat hónapjában pedig 44 480 545 járművet regisztráltak, ami 4,3 millióval több, mint tavaly az első hat hónapban. A horvát lap cikke. Képernyőfotó A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint több tényező is b
Weisz Fannit a várandóssága máris nagy változásokra sarkallta: például megvált a szőke hajtincseitől és visszaváltozott az eredeti világosbarna hajszínére.
A lap felidézte, hogy a magyar miniszterelnök az elmúlt napokban azt mondta, hogy az elnökséget arra akarja felhasználni, hogy növelje a blokk versenyképességét.
Néhány napig még vörös szinten tartják a biztonsági készültséget Szerbiában - közölte Milos Vucevic miniszterelnök kedden a belgrádi Blic televízióban arra utalva, hogy a biztonsági készültséget megemelték, miután szombaton egy iszlám hitre áttért szerb férfi számszeríjjal sebesített meg egy, a belgrádi izraeli nagykövetséget őrző szerb csendőrt, a
Az X közösségi oldalon tett közzé bejegyzést az Orbán Viktorral való találkozójáról Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök Kijevben az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnökével tárgyalt.
Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől. Az Ukrainska Pravda szerint ugyanakkor a magyar kormányfő nem ragaszkodott a kezdeményezéséhez, és elfogadta Ukrajna érveit.
A Mecsek Rallyt megnyerő Csomós Miklós nem indul Székesfehérváron, Bútor Róbert viszont ott lesz a mezőnyben a Citroën C3 WRC-vel. Megjelent a Székesfehérvár Rally mezőnyének nevezési listája, ez alapján összesen 101 páros nevezett a július 12–14-ei versenyre. A mezőnyben nem lesz ott a Mecsek Rallyt megnyerő Csomós Miklós, aki a hét végén esedékes
A garanciaszerződés a szerződéses biztosítékok egyik típusa, amellyel az üzleti életben lehet találkozni. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
A tagállamoknak ambiciózusabbnak kell lenniük az Európai Unió digitális programjában meghatározott célok elérése érdekében, a digitális infrastruktúra, a vállalkozások, a készségek és a közszolgáltatások terén való előrelépés ugyanis döntő fontosságú az EU jövőbeni gazdasági jóléte és társadalmi kohéziója szempontjából - jelentette ki az Európai Bi
Újabb erdőtüzek pusztítanak Görögországban: a katasztrófa az Égei-tenger keleti részén található Híosz és Kósz szigeteit érinti – közölte az MTI. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök hétfőn a lakosság együttműködésének fontosságára figyelmeztetett a lángok megfékezése szempontjából.
Az Európában és Észak-Amerikában vezető csomaglogisztikai szolgáltató, a GLS csoport felvásárolta az e-kereskedelemre szakosodott teljes körű webáruházi raktárlogisztikai szolgáltatást nyújtó (fulfilment) magyar iLogistic vállalatot - közölt a GLS.
Járta a várost és több személykocsiban, kisteherautóban tett kárt egy éjszaka alatt egy férfi Gyulán. A rendőrök hamar elfogták. A nyomozás eddigi adatai szerint hat parkoló járművet tört fel, négyet pedig megpróbált kinyitni egy férfi június 29-én éjjel Gyulán. A Kolozsvári, a Zsinór, a Tomcsányi, a Villa, a Gyár és a Mátyás király utcában járt. …
Tavasz végére datálható az alkalmi munkák szezonjának kezdete: május második felétől látványosan gyarapszanak az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések – derül ki a Profession.hu elemzéséből.
A zsűri elismerésében részesült Hevér Dániel Valami madarak című első mozifilmje a hétvégén az 53. Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Chilton Flóra Széllel szemben című rövidfilmjét is díjazták. Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét a kassai Art Film Fesztivál zsűrije méltatta elismerő oklevéllel, míg Moldovai Katalin Elfogy
A GLS bejelentette az e-kereskedelemre szakosodott magyar fulfilment cég, az iLogistic felvásárlását. A lépés lehetővé teszi a GLS számára, hogy fulfilment szolgáltatást kínáljon ügyfeleinek Magyarországon belül és azon kívül is.
A bruttó nemzeti jövedelem növekedését főleg a katonai kiadások jelentős növekedésének, illetve a kereskedelem, a pénzügyi szektor és az építőipar fellendülésének tulajdonították.
A Wall Street farkasa és a Barbie háromszoros Oscar-jelölt sztárja a szépség és a tehetség csodás keveréke, pedig eleinte nem vették komolyan. Ma már Hollywood egyik legjobban fizetett színésznője.
Több mint fél évig tartó tárgyalások után a Dick Schoof miniszterelnök vezette új holland kormány letette az esküt Vilmos Sándor király előtt. A ceremónián a miniszterelnök és 29 fős kabinetje ígéretet tett arra, hogy becsületesen és pártatlanul végzi munkáját. Schoof kijelentette azt is, hogy egy biztonságos és igazságos Hollandiáért fog dolgozni.
A magyar miniszterelnök titokban szervezett kijevi látogatása után egy rövid sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök és a magyar kormányfő röviden beszéltek csak, és a sajtó nem kapott lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyen fel. A bejelentésük szerint többek között a két szomszéd ország alapvető kérdéseit vi
Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése - közölte az egyetem hétfőn az MTI-vel.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedésének mértéke 3,0 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabbra csökkent júniusban az előző havi 3,4 százalékot követően - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) kedden közzétett előzetes adataiból.
Adminisztratív államcsínnyel vádolta meg Emmanuel Macron francia államfőt Marine Le Pen, az előrehozott nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulóját követően kormányzásra készülő Nemzeti Tömörülés vezéralakja, miután az elnök a választásokat megelőző napokban kinevezéseket írt alá.
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését is ösztönzi.