Judi Dench és Sian Phillips az első női tagjai annak az exkluzív londoni klubnak, amelyet 193 éven át csak férfiak látogathattak – számolt be róla kedden a The Guardian.
Sok szerencsét és jó munkát kívánt a soros elnökséghez Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek Giorgia Meloni olasz kormányfő, aki támogatásáról biztosította a magyar miniszterelnököt.
Évről évre többen látogatják a könyvtárakat, emelkedett a helyben használat, a kölcsönzött dokumentumok és a könyvtári rendezvények látogatottsága is az elmúlt évben. Az olvasási kedv növekedését az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézete által közzétett 2023-as országos könyvtári statisztika gyorsjelentés igazolja.
Még jó ideig nem veheti le mérkőzéseken az orrcsonttörése miatt viselt maszkját Kylian Mbappé, a németországi Európa-bajnokság negyeddöntőjébe jutott franciák futballsztárja.
A francia Societe Generale bank autólízing részlege, az Ayvens (amely a LeasePlan és az ALD összeolvadásából jött létre), és a kínai BYD kedden bejelentette, hogy stratégiai partnerséget kötnek az európai piacon.
Nagy Márton az ATV Híradónak azt mondta: az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést. A miniszter emlékeztetett: még mindig érvényben van a korábbi elvárás, miszerint a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartani.
Nem számít, milyen szállodát nyitsz, szükséged van egy weboldalra, ami bemutatja a szállodád és céged egyediségét. Ez a weboldal különböztet meg a versenytársaktól és növeli az eladásokat. Most bemutatjuk az…
A tévétársaság azzal vádolja Hunter Bident, hogy illegális külföldi lobbitevékenységekbe és vesztegetési ügyekbe keveredett, az elnök fia azonban "csak" a meztelen fotók miatt fordult a hatóságokhoz.
Egy nemzetközi tanulmány szerint évente 44 órányi alvásdeficitet gyűjtünk össze a klíma globális melegedése miatt. A magyarok fele még az uniós átlagnál is rosszabbul alszik, nyáron pedig még inkább felerősödnek a meglévő alvásproblémák. A klímaváltozás új kihívásaira és a kánikula álmatlanságának leküzdésére új technológiák és hálószobakellékek ál
A Magyar Állami Operaház Csillagóra gáláján pénteken díjátadóval búcsúztatta az évadot, ami azonban a nyári Verdi-sorozatokkal egészen augusztus közepéig tart.
Az új Red Magic 9S Pro július 3-án debütál Kínában, és állítólag egy túlhajtott Snapdragon 8 Gen 3-at rejt a motorháztető alatt. A legújabb teaser szerint viszont a design gyakorlatilag megegyezik az elődével. A vállalat képviselője hivatalos rendereket osztott meg a Red Magic 9S Pro négy színváltozatáról – fehér, fekete és két átlátszó változatban
Erről Kun Istvánnal, a témából doktorizó futballedzővel beszélgettünk, a futball Európa-bajnokságról pedig Elek Ákossal és Vanczák Vilmossal. Faggattuk továbbá a korábbi PSV-scout Nagy Sándort, és a Kecskemétről Svájcba igazoló Szalai Gábort, illetve az underdogokról könyvet író Bocsák Bencét. Júniusi interjúcsokrunk.
Joe Biden amerikai elnök és Bernie Sanders szenátor a USA Today című amerikai napilapban kedden megjelent véleménycikkükben felszólították a Novo Nordiskot, hogy csökkentse a fogyókúrás és cukorbetegség elleni Ozempic és Wegovy gyógyszerek árát.
Dolgozunk a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor javaslatán egy európai patrióta pártcsoport létrehozása érdekében - válaszolta Matteo Salvini újságírók kérdésére kedden.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) értékelte a villamosenergia-ellátás minőségét, aminek célja, hogy megállapítsa, az elvárt színvonalon történik-e a felhasználók villamosenergia-ellátása, valamint ösztönözze az engedélyeseket az ellátás minőségi paramétereinek javítására.
Orbán Viktor egy határidőhöz kötött tűzszünetet kért az ukrán elnöktől. Sok sikert kívánt a háborúhoz is, és felajánlotta, Magyarország segít modernizálni az ukrán gazdaságot.
Tovább drágult a budapesti bérlakáspiac, az átlagos havi albérletár átlépte a negyedmilliós határt; miközben vidéken a tavalyi extrém áremelkedés után épp ellenkező trend rajzolódott ki, ott ugyanis csökkent a bérleti díj.
Kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyben Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója többek között arról beszélt, hogy ha az emberhez folyamatosan pisztolycsövet szögeznek, akkor előbb-utóbb megpróbálja elmondani az igazat. Megítélése szerint a sajtó egy része mint ördög a szentelt víztől, úgy fél attól, hogy valami művészeti produkci
Eddig is gyorsan nőtt és nyereséges volt, ám 2023-ban szó szerint szárnyalt a Revolut: 344 millió fontos profitot értek el 1,8 milliárd fontos bevétel mellett. A cégcsoport bevételei rendkívüli módon, mintegy 95%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, miközben a lakossági ügyfelek száma 45 százalékkal ugrott meg, és a növekedés idén is folytató
Viharos széllökésekkel érkezett meg hazánkba a lehűlés. Főleg a Dunántúlon és az északkeleti megyékben nagy a szél, és sok helyen záporokra, zivatarokra is számítani lehet.
Még az uniós Sokféle termék forgalomba kerülhet szabálytalan megfelelőségi jelzéssel, ezért indokolt a fogyasztói óvatosság, vásárolni emiatt is csak megbízható helyekről ajánlott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A magyar kormányfő hangsúlyozta: az EU-elnökség átvétele után az első útja ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. Itt vannak a két vezető sajtótájékoztatójának részletei!
Carlos Sainz tisztában van azzal, hogy jelenleg az ő döntésképtelensége akasztja meg a további pilótapiaci mozgásokat, de nem hajlandó elkapkodni élete egyik legfontosabb döntését.
Mendelényi Györgyi neve jól cseng a "szakmában", ami aligha csoda, hiszen szülei olimpiai bajnokok lettek vívásban. Képzelhetjük, gyerekként hányszor hallgathatta, hogy ilyen névvel nem nehéz boldogulnia a páston, de az élet, ez a kegyetlen koreográfus más szerepet osztott neki. Szétesett családdal, sport miatt elhasználódott testtel, anyagi gondo
Eljött a július, hajtottunk egyet a falinaptárakon, a Kiszel Tünde-fanok pedig örülhetnek, hogy innentől egy hónapig hableány képében láthatják a mindekori magyar múzsát.
Keddre a legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta azt a jogosulatlanul terhelt összeget, amelyet egy technikai hiba miatt emeltek le a számlájáról. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi közleményében azt kérte, aki még nem kapta meg a hibás terhelés ellenérétékét, jelezze panaszát a hitelintézeténél.
Diogo Costa az Európa-bajnokság új hőse. A portugál kapus a hosszabbítás utolsó perceiben óriási bravúrral hárította az egyedül kitörő szlovén csatár, Benjamin Šeško lövését majd a szétlövésben kivédte az ellenfél mind a három kísérletét. Elképesztő bravúrokkal vitte tovább a portugál csapatot a hamburgi negyeddöntőbe.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megegyezett kedden Kijevben abban, hogy kidolgoznak egy olyan kétoldalú megállapodást, amely megoldja a két ország közötti vitás kérdéseket. Ezt Zelenszkij mondta el a magyar miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.