2024. július 2. kedd

júl. 2
5:48
Mentorprogram nyitja a nemzetközi e-kereskedelem kapuit (MMonline)
A Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) által szervezett, a magyar e-kereskedők nemzetközi terjeszkedését támogató, szakmai program sikeresen befejeződött. Az ősszel indított, díjmentes és cégekre szabott úttörő Mentorprogram célja volt, hogy a Furbify, a Lumenet és a Vágyaim.hu vezetőségét támogassa a nemzetközi piacokon történő eredményes megje
júl. 2
5:48
Melyik a legnépszerűbb öt egyetem? (Magyar Nemzet)
Az Elte-re jelentkeztek a legtöbben, nőtt az érdeklődés a tanárképzés iránt
júl. 2
5:48
Szalay Mona: A kisugárzás felülírja a kilókat (Nőiváltó)
Meggyőződésem, hogy az időtálló fényképek titka a művészi, esztétikai és szakmai értékek együttes jelenléte.
júl. 2
5:48
Pályakezdő íróknak hirdetett meseíró pályázatot a Móra Kiadó (Kölöknet)
Meseíró pályázatot hirdet pályakezdő írók számára a Móra Kiadó, amely tetszőleges, állatokról szóló műveket vár a szerzőktől.
júl. 2
5:54
Válságközeli állapotban a nemzetközi kereskedelem (Piac és Profit)
Épphogy csak felocsúdott a világ a koronavírus-járvány okozta mélyrepülésből, egy újabb katasztrófa kopogtat a nemzetközi kereskedelem küszöbén: a vörös-tengeri krízisből fakadó tömeges konténerhiány soha nem látott méreteket ölt. A hajózási főszezon közepén rendesen vakarják a fejüket a piaci szereplők: egekbe szökő tarifák, növekvő szállítási idő
júl. 2
5:54
Pánik Kijevben: Biden bukása magával ránthatja Zelenszkijt is (ATV)
A rosszul sikerült elnökjelölti vita utáni amerikai politikai káosz Ukrajnában is mély aggodalmat keltett.
júl. 2
5:54
Mely országok támogatják leginkább és legkevésbé a fosszilis tüzelőanyagok elhagyását? (NRGreport)
Az éghajlatváltozással kapcsolatos valaha volt legnagyobb közvélemény-kutatás, a People’s Climate Vote, világosan mutatja, hogy az emberek világszerte támogatják a határozottabb éghajlati fellépést.
júl. 2
5:54
Belépett a cseh autókiskereskedelmi piacra az AutoWallis Csoport (Márkamonitor)
Újabb akvizíciót zárt az AutoWallis Csoport , miután a cseh versenyhivatal korábbi jóváhagyását követően az összes zárási feltétel teljesítése után megvette a cseh Stratos Auto három Bmw márkakereskedését.   A felvásárlással az AutoWallis Csoport a magyar és a szlovén mellett már a cseh autókiskereskedelmi piacon, Prágában, Hradec Královéban és Par
júl. 2
5:54
Kiszenvedett francia siker Belgium ellen (Igényesférfi.hu)
A világbajnoki ezüstérmes francia labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a belga csapatot a németországi Európa-bajnokság hétfői nyolcaddöntőjében, Düsseldorfban.
júl. 2
5:54
Ez lenne a leghatékonyabb napelem a világon? (Tiszta Jövő)
Magas hatásfokú napelemet mutatott be a Longi.
júl. 2
5:54
"Amikor megláttam, hogy a fürdőkádba jön a víz… el sem hittem, hogy koldusból hercegnő lehetek!" – Vera története (WMN)
Vera évek óta Fedél Nélkült árul az utcán, miközben próbálja valahogy a felszínen tartani magát és a három gyerekét. Hasonló sors jutott neki is, mint az édesanyjának, sok nehézségen kellett keresztülmennie, miközben ritkán érezthette azt, hogy ura a saját sorsának.
júl. 2
5:54
Berki Krisztián édesanyját csak egyvalami tudja vigasztalni, összeszorul az ember szíve a soraitól (Promotions)
Már két év eltelt fia halála óta, az édesanya azóta nem tudta feldolgozni.
júl. 2
5:54
Felturbózza az adatközpontok teljesítményét a Schneider Electric és a DC Smarter összefogása (newtechnology.hu)
Optimális infrastruktúra teljesítmény, nagyobb rugalmasság, valós idejű információk a megalapozott döntések meghozásához – többek között ezeket kínálja az adatközpontoknak a Schneider Electric és a DC Smarter összefogása. A megállapodás értelmében
júl. 2
5:54
Hatalmas állami földárverés jön – egy fontos változással! (Agrárágazat)
Szántó, rét, legelő, vegyes művelés – összesen csaknem 20 ezer hektárnyi föld árverésére kerül sor idén – egy fontos változással.
júl. 2
5:54
Izrael-ellenes tüntetők szakították félbe a Pride-felvonulást (Magyar Nemzet)
Palesztin-párti aktivisták szakították félbe a kanadai Torontóban a Pride-felvonulást, akik az útra ülve azt skandálták: "Szabad, szabad Palesztina, szabad, szabad, szabad, szabad Palesztina".
júl. 2
5:54
Az ionoszférában furcsa formák jelentek meg (Helló Magyar)
Az ionoszféra a légkör legfelső rétege. És most valami sokkal furcsábbat figyeltek meg benne a tudósok, mint a szimpla sarki fény.
júl. 2
5:54
Joe Biden: Donald Trump részleges mentessége aláássa a jogállamiságot (Telex)
Az amerikai elnök reagált arra, hogy a bíróság Donald Trumpnak bizonyos fokú mentességet adott a büntetőjogi felelősségre vonás alól.
júl. 2
5:54
Egyszerű gazként tekintünk erre a roppant fontos növényre (in.hu)
Az eddig nem igazán értékelt olajos növény erős tűrésképessége miatt nagyobb figyelmet kaphat a jövőben.A magvas gomborka (Camelina sativa) vadon termő növény, melyet olajtermelés céljából, valamint talajtakaróként is használnak, főleg a gyengébb minőségű talajokon. Bár kevés öntözést, műtrágyát és növényvédő szert igényel, emellett mostoha körülmé
júl. 2
5:54
Gólyafészket láttál? Küldd el az MME-nek az adatokat! (Helló Sajtó!)
Idén zajlik a 8. nemzetközi, egyben 15. hazai országos fehérgólya-felmérés, amelyben bárki részt vehet. Az MME kéri, hogy ha gólyafészket lát, küldje el nekik az adatokat. A következő két hét, tehát július első fele a legfontosabb időszak, hiszen a fiókák már nagyobbak, de még a fészekben állnak, így könnyű a számlálás.
júl. 2
5:54
8 tipp kezdő kertészeknek a zöldellő és egészséges szobanövényekhez (Life&Body)
Szeretnéd, ha az otthonod egy pihentető, zöld oázis lenne, de sosem tartottál még szobanövényeket? Ez az útmutató segít, hogy könnyeben menjenek a kezdetek! Dobd fel a teret és tisztítsd meg a beltéri levegőt: ezzel a 8 tippel gyerekjáték lesz az otthoni kertészkedés! Nem számít, hogy tágas vagy szűkös lakásban élsz, rajonghatsz az otthoni kertészk
júl. 2
5:54
Ez a 7 pizsama annyira szép, hogy utcára is bátran felveheted őket (Bien)
Egy új pizsama valószínűleg téged is jó érzéssel tölt el, különösen ebben a forró nyári időszakban. Manapság a hálóruhák akár olyan divatosak is lehetnek, hogy még akkor sem fogsz zavarba jönni, ha váratlanul csönget valaki, és ajtót kell nyitnod. Találtunk 7 olyan stílust, amelyek annyira elegánsak, hogy akár utcán is viselheted őket. Íme a kedven
júl. 2
6:00
Milyen masszázsmedencét válassz a nyaralóba? (Spa Trend Online)
Egy illatos, nyári éjszakán a csillagok fénye alatt elmerülni a jakuzzivízében egészen különleges élmény. A lágyan duruzsoló masszázsmotor és a lazító pezsgőfürdő új szintre emeli a nyaralás élményét, amiről neked sem kell lemondanod. Már itthon is elérhető a Softub masszázsmedence, ami ideális választás nyaralóba, ha ott is élveznéd a jakuzzik egé
júl. 2
6:00
Egy kicsi kert is lehet növényzetben gazdag és színes (Agrofórum)
Egy esettanulmányt hoztam mára, ahol egy nagyon kicsi kertnél volt elvárás, hogy gazdag és színes legyen. Hogy hogyan lehet játszani a terekkel, és mitől lesz biodiverz egy olyan kert is, mely alig két ágyásból áll?
júl. 2
6:00
Néhány egyszerű gyakorlattal több bajt is elkerülhetünk (Magyar Hírlap)
Gondolta volna, hogy egyszerre tehetünk a stressz ellen és az ízületeink, az érrendszerünk védelme érdekében?.
júl. 2
6:00
Hülyének nevezte az újságírót és lelépett De Bruyne az Eb-kiesés után (Magyar Nemzet)
A belga válogatott sztárja idegesen reagált egy kérdésre, faképnél hagyta az újságírókat.
júl. 2
6:00
A szemünkbe röhög (Mandiner)
A tenyérbemászó ember még most, öt esztendővel bekokszolt videómonológjának elhangzása után sem került tömlöcbe.
júl. 2
6:00
Portugália tizenegyesekkel ejtette ki Szlovéniát: ez vár most Ronaldóékra (naphire.hu)
A portugál labdarúgó-válogatott a gól nélküli döntetlennel zárult rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel 3-0-ra legyőzte Szlovéniát a németországi Európa-bajnokság hétfő esti nyolcaddöntőjében.
júl. 2
6:06
Medvékre figyelmeztetnek egy népszerű magyarországi kirándulóhelynél (Infostart)
A medvenyomoknál csak az ijesztőbb, ha medvebocsok nyomai is felfedezhetők. Ilyenkor ugyanis az anyamedve fokozottan védi utódait, még veszélyesebbé válik.
júl. 2
6:06
Kiszelly Zoltán a hirado.hu-nak hazánk EU-elnökségéről: A legfontosabb kérdése a ciklusnak az unió versenyképessége lesz (hirado.hu)
Hazánk második alkalommal tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét, ám ezúttal az orosz–ukrán háború, a közel-keleti helyzet, az infláció és a súlyosbodó migrációs nyomás viszonyai közepette.
júl. 2
6:06
A Szamos-parti magyar Hollywood helyén most hatalmas filmfesztivált rendeznek (Magyar Nemzet)
Nyár elején másfél hétre filmes kánaánná válik Kolozsvár.
júl. 2
6:08
Ismét van miért aggódnia a brit történelem legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnökének (hirado.hu)
A woke-ista baloldalt ostorozó könyve megjelenését követően a Politico Truss összes riválisát felkereste és megszólaltatta.
júl. 2
6:12
Picit döcögősebb menet vár a magyar gazdaságra (Menedzsment Fórum)
Két díjat is nyert az Accorde Alapkezelő a befektetési alapok Privátbankár.hu Klasszis 2024-es szavazásán: az Accorde Abacus Alap az első helyen végzett a Legjobb Abszolút Hozamú és Származtatott Alap (közepes kockázat) kategóriában. Gyurcsik Attilát, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatóját választották az Év Portfóliómenedzserének. Ennek apropóján
júl. 2
6:12
Ez durva? – Simán egymillió lehet egy családnak a balatoni nyaralás (ATV)
Továbbra is a Balaton az egyik legnépszerűbb úti cél nyáron, legyen szó akár hosszabb kikapcsolódásról, akár egy hétvégi kiruccanásról. Híradónk arra volt kíváncsi, mennyibe kerül egy 4 fős családnak egy 10 napos nyaralás a Balatonon.
júl. 2
6:12
Szex a tengerparton? 5 dolgot tartsatok észben és életre szóló élményben lesz részetek (Femcafe)
A tengerparti szex a szenvedély és a szabadság tökéletes kombinációja lehet - már ha megfelelően előkészültök. Mutatjuk a vízparti szex "checklistjét".
júl. 2
6:12
Úgy csörtetni kardot, hogy hüvely üres, minimum fura (Mandiner)
Úgy írni alá biztonsági paktumot egy háborúban álló országgal, hogy a fegyvertárak üresek, erkölcstelen.
júl. 2
6:18
Gyújts meg egy babérlevelet, és búcsút mondhatsz ezeknek a betegségeknek (Mindmegette)
Sok hagyományos, magyaros ételt ízesítünk babérlevéllel, de az aromás fűszer előnyei ennél jóval messzebb mutatnak. Gyógyhatása miatt már több ezer éve használják a konyhán kívül is.
júl. 2
6:18
Magyarics Tamás az Arénában: ha Trump fegyelmezett marad, megtarthatja előnyét (Infostart)
Ha Joe Biden helyett új jelöltet állítanának a demokraták, az példátlan lenne az amerikai elnökválasztások történetében – mondta Magyarics Tamás, az ELTE professzor emeritusa, külpolitikai szakértő. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az elnökjelölti vita következményeiről, a lehetséges forgatókönyvekről és a Donald Trump elleni perek jelentő
júl. 2
6:18
Változás az apasági szabadság költségeinek visszaigénylésében (HR Portál)
Július 1-jétől már Ügyfélkapun, a SZÜF felületen igényelhető vissza a munkáltatók által megelőlegezett apasági szabadsághoz kapcsolódó támogatás. - közölte a Magyar Államkincstár.
júl. 2
6:18
Érkezik a felfrissülés: egy időre elbúcsúzhatunk a kánikulától (Metropol)
A hétfő éjszakai hidegfront miatt a héten kellemes idő lesz.
júl. 2
6:18
Hegyes Berci barátnője felszívódott (Ripost)
Aggódva keresik a barátnő rajongói, hogy hova tűnhetett.
júl. 2
6:18
Balatoni főszezon: rugalmas árazással és szurkolói zónákkal robbant be a nyár (vg.hu)
Infláció alatt, 5-10 százalékkal drágultak a szállások.
júl. 2
6:18
Ezt már biztos nem ússzuk meg: újabb riasztás jött, bekeményít az időjárás (BorsOnline)
Egy időre elbúcsúzhatunk a kánikulától.
júl. 2
6:18
Enyhítheti a demencia tüneteit az időseknél (Magyar Hírlap)
Már a kialakulás előtt nagyban segíthet.
júl. 2
6:18
Ronaldo elődje nem örült, Szlovéniának nem is volt: top 10 tizenegyes a foci Eb történetéből (Magyar Nemzet)
A portugál sztár most nem követte el azt a hibát, amit tizenkét évvel ezelőtt.
júl. 2
6:18
A világ legnagyobb olajcége száll be a belső égésű motorok gyártásába (Villanyautósok)
A Renault és a Geely cége kapott egy végtelen pénztárcájú befektetőt.
júl. 2
6:18
Itt a várva várt lehűlés: a fél országban leszakad az ég, figyelmeztetnek a meteorológusok (naphire.hu)
Ma az ország keleti felében alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez viharos szél, apró szemű jég és intenzív csapadékhullás társulhat. Szerencsére a nagy meleg miatt sehol sem kell aggódni, ugyanis a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható.
júl. 2
6:18
Bilire szoktatás: mikortól és hogyan érdemes elkezdeni? (Babanet)
Hogyan kezdjük el a bilire szoktatást?  Az a jó, ha ráhagyjuk, vagy ha pelenka nélkül van otthon? És mi az, amit még véletlen se tegyünk?
júl. 2
6:18
Érzékeny a melegfrontra, vagy a hidegfrontot érzi meg? Így enyhítheti a tüneteket (EgészségKalauz)
Az időjárási frontok megterhelik a szervezetünket, elmondjuk, melyik fronthatás, milyen egészségügyi kockázatokkal jár, és azt is, hogy mit tehet, hogy jobb legyen!
júl. 2
6:18
Miért van egyeseknél mindig rend otthon? Ez az, amit ők másképp csinálnak (Bien)
Neked is vannak olyan ismerőseid, akiknél akárhányszor jársz, mindig minden ragyog. Sehol egy ruhakupac, vagy széthagyott játékok a földön. Mi most összegyűjtöttük azokat szokásokat, amiket ezek az emberek minden nap megtesznek azért, hogy rend legyen körülöttük. Ha Téged is érdekel a titok, tarts velünk és olvasd el tippjeinket!
júl. 2
6:24
Engedélyt szerzett az európai stabilcoin kibocsátáshoz az Usdc mögött álló Circle (Kripto Akadémia)
Az USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle lett az első olyan globális kriptopiaci szereplő, ami megszerezte az Electronic Money Institution (Elektronikus Pénz Intézmény) engedélyt. A licensz a stabilcoinokat is szabályozó európai kripto törvény, a MiCA vasárnapi életbelépése után elengedhetetlen feltételévé vált a dollár- és euró-alapú stabilcoinok

Keresés