2024. július 20. szombat

júl. 20
11:54
Szuper kirándulóhelyek Budapesttől egy órára, amiket feltétlenül látnod kell (Bien)
Utazni jó, de megérkezni még jobb – ha a hosszú hétvégén egyik reggel úgy döntenétek, hogy a szabadban töltenétek a napot, még semmivel sem vagytok elkésve. Vidéken nem nehéz egy környékbeli tisztásra bukkanni, de a fővárosból indulók is egy órán belül maguk mögött hagyhatják a városi nyüzsgést, és felfrissülhetnek az alábbi gyöngyszem települések,
júl. 20
11:57
4+1 egyszerű recept, ami alapján a gyerekek is tudnak főzni, sütni (WMN)
"Kamu" bolognai friss paradicsommal, zöldségtócsni, tonhalas tészta kis csavarral, és tésztasaláta friss zöldségekkel – három olyan recept, amit szeretnek a gyerekek, és meg is tudják csinálni maguknak, ha úgy adódik.
júl. 20
12:00
Hazafiak vagyunk és nem nacionalisták – hadat üzent az AfD-nek a CDU elnöke (Infostart)
Nem véletlen, hogy már most a helyszínen kezdte meg választási kampányát a CDU elnöke, Friedrich Merz Szászországban és Türingiában kampányol, abban a két, az egykor az NDK-hoz tartozó keletnémet tartományban, ahol szeptemberben a CDU számára jelzésértékű helyi parlamenti választásokat tartanak.
júl. 20
12:00
Váratlan fordulat: Deutsch Tamás megütötte a főnyereményt (Nyugati Fény)
Nagyon örülhet Orbán embere. Erre még ő sem számított.
júl. 20
12:03
Medvetámadás ért egy pásztort az erdélyi havasokban (Magyar Hírlap)
Szlovákiában is megszaporodott az utóbbi időben a medvetámadások száma.
júl. 20
12:06
Pofon ütötte a Pesti Srácok egyik újságírója Puzsér Róbertet, aki feljelentést tett (Telex)
Évek óta tartó oda-vissza üzengetés után péntek délután tettlegességig fajult Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert konfliktusa. A rendőrség a Telexnek azt írta, hogy az ügyben egy férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
júl. 20
12:09
Káosz a reptereken: magyar utasokat is cserben hagyott a Wizz Air, akik Szicíliában és Mallorcán tartózkodtak (SzMo)
Világszerte 30 697 repülő késett, és 3 477 járatot töröltek, melyek közül a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren eddig összesen 133 késés és 16 járattörlés történt.
júl. 20
12:09
Párizs 2024 – Korlátozott fennakadásokat okozott a világméretű informatikai hiba (Magyar Hírlap)
A globális leállás az egyenruhák és az akkreditációk kiosztásában okozott gondot.
júl. 20
12:09
Leállt egy romániai atomerőmű egyik reaktora (Demokrata)
Műszaki probléma miatt automatikusan lekapcsolódott az országos energiarendszerről a román cernavodai atomerőmű első blokkja pénteken.
júl. 20
12:12
Hosszú Katinkáék fergeteges bulit csaptak a Dunán Vasvári Vivienékkel és Rubint Rékáékkal (Blikk)
Önfeledt hangulatban töltötték együtt a napot Vasvári Vivienék, Rubint Rékáék és Hosszú Katinkáék. Az édesanyákról kiderült, igazán jó kapcsolatot ápolnak egymással, és a férjekkel közösen egy dunai motorcsónakozásra mentek, ahol előkerült a wakeboard, valamint a jet ski is. Csodás helyen nézhették a nap lenyugvó sugarait a buli közben.
júl. 20
12:12
Indul az Ifjúsági Garancia Plusz program a pályakezdő fiataloknak (Növekedés)
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.
júl. 20
12:12
Ókori fáraók faragványait találták meg újra Asszuánban (Helló Magyar)
Az egyiptomi Asszuánban dolgozó régészek hieroglifikus feliratok mellett több ókori fáraót ábrázoló sziklafaragványt is találtak.
júl. 20
12:12
Unodító módon viselkedett ez az rendőr, egy egyetemista lány halálával viccelődőtt (naphire.hu)
Kirúgtak egy amerikai rendőrtisztet, miután egy videófelvételen azt mondta, hogy egy elhunyt indiai diáklány élete "kevés értéket képvisel".
júl. 20
12:15
Levelet kaptak a diplomások a miniszterelnöktől (Magyar Hírlap)
"Bízom benne, hogy a tanulmányai során szerzett tudását hazánk szolgálatába állítva részt vállal majd közös jövőnk alakításában".
júl. 20
12:18
NIS2 kiberbiztonsági szabályozás - jobb későn, mint soha (ProfitLine)
Ugyan június 30-án lejárt Kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvényben meghatározott első fontos határidő, a cégvezetőknek azonban még van idejük pótolni a mulasztást, és időben megkezdeni a felkészülést a támadások elhárítására - nem mellesleg az akár milliós nagyságrendű bírság elkerülésére.
júl. 20
12:18
Üzemanyagválság felé halad Magyarország, kiadták a figyelmeztetést (Portfolio)
Heteken belül égbe szökő üzemanyagárakat, és akár áramkimaradásokat is okozhat Magyarországon az az ukrajnai döntés, amely megtiltotta az orosz Lukoilnak, hogy nyersolajat szállíthasson a tranzitvezetéken, és így kiesett a magyarországi nyersolajimport mintegy harmada, a teljes orosz nyersolajimportunk fele – vázolja szombat délelőtti cikkében a Po
júl. 20
12:18
Orbán Viktor a friss diplomásokat köszöntötte (ATV)
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt, írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.
júl. 20
12:18
Még mindig él a Kia K2500, pedig már 20 éves (Autónavigátor)
Több mint negyven éves múltra tekint vissza Kia Bongo kisteherautó. A világ számos országában forgalmazott haszonjármű különböző neveit megszámlálni sem
júl. 20
12:18
41,5 óra után futott be a Kékszalagon az utolsó hajó (Autószektor)
Fotó: MTI/Vasvári Tamás A verseny honlapjának tájékoztatása szerint a csütörtökön elrajtolt 510 hajóból 456 teljesítette szintidőn belül a légvonalban mintegy 150 kilométeres távot. A versenyen a rajt után a vártnál gyengébb szélben indult el mezőny. Végig nagy taktikai csata zajlott, meglepetésre a címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty a balatonkenes
júl. 20
12:18
Idén nyáron ne ülj le az ágyra farmerben - ez az oka a komoly figyelmeztetésnek (Sassy)
Van úgy, hogy egy hosszú nap után fáradtan hazaérsz, és lerogysz az ágyra? Jobb lenne ezt újragondolni.
júl. 20
12:24
Hogyan készítheti fel cégét az AI-korszakra? (Piac és Profit)
Alig van túl a vállalati szektor az agilis átálláson, az egyre szélesebb körben alkalmazott forradalmi technológiai megoldások máris újabb szemléletváltást sürgetnek. Az előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia 2030-ra 15,7 billió dollárral növeli majd a globális GDP-t, és ebből a „pénzesőből” senki nem szeretne kimaradni. Az AI-alapú váll
júl. 20
12:24
Mik azok a fitonutriensek? (WebBeteg)
Az emberi fogyasztásra alkalmas növények nem csupán energiát szolgáltató tápanyagokat tartalmaznak, hanem olyan hasznos anyagokat is, amelyek szervezetünkre bizonyítottan jótékony hatással vannak.
júl. 20
12:24
Csodálatos égi jelenség tanúi lehetünk júliusban: érkezik a szuperhold és felbukkan egy üstökös is (Pénzcentrum)
A júliusi égbolt bővelkedik a szebbnél szebb látványosságokban, így a meleg vagy éppen csak hűvös nyári éjszakák szinte hívogatnak mindenkit a csillagnézésre - írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A hónap főszereplője tagadhatatlanul a Hold lesz, amint vékony sarlóként együtt áll egyéb nevezetes égitestekkel, majd egyre csak növekedve eléri a telihold
júl. 20
12:24
Brad Pitt tajtékzik a dühtől: lánya jogi lépése az utolsó szög a koporsójában (Glamour)
Régóta hangos a sajtó Brad Pitt körül, és nem csak az Angelina Jolie-val való jogi csatározások miatt... A színész gyerekei sorra fordulnak el tőle, egyértelmű jelekkel tudomására adva, hogy köszönik szépen, nem kérnek belőle. 18 éves lánya, Shiloh olyannyira eltávolodott tőle, hogy jogilag is el akarja vágni a köztük lévő köteléket.
júl. 20
12:24
Rakott patisszon (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 20
12:24
Így mobiloznak a magyarok nyáron a Balatonnál (Digital Hungary)
Ahogy nyáron az M7-es autópályán gyakoribb a sűrű forgalom, és a vendéglátás számára is csúcsszezont jelent ez az időszak a Balaton térségében, úgy a mobilhálózat kihasználtsága is kiugró ezekben a hónapokban: augusztusban pörög a legtöbb mobiladat, ezen belül is a legnagyobb forgalmat Siófokon bonyolítják. A Balaton-átúszás idején, amire idén júli
júl. 20
12:24
Állítólag minden férfi disznó, de mi van velünk, nőkkel? (Bien)
Szeretjük hangoztatni, hogy minden férfi disznó és talán nem is a legalaptalanabb állítás, ha jobban belegondolunk, viszont sokszor mindkét oldal elfelejt tükörbe nézni. Férfi és nő teljesen ellentétes pólus, másképp működik, ezért lesznek dolgok, melyek örökre érthetetlenek lesznek a két fél számára.
júl. 20
12:27
A vetőmagkezelés pozitív hatással lehet a kalászosok fejlődésére (Agrofórum)
Az őszi kalászosokat termesztő magyar gazdálkodók sikere nagyban múlhat a vetőmag megfelelő védelemmel való ellátásán, már a vetés pillanatától kezdve.
júl. 20
12:27
Leállt a cernavodai atomerőmű egyik reaktora műszaki gond miatt (Magyar Hírlap)
A szakemberek vizsgálják a kiváltó okot és azt, hogy az automatikus leállás és a javítási munkák nem érintik-e a nukleáris biztonságot.
júl. 20
12:30
Trump után a királyi pár ellen is merényletet terveztek? Iii. Károlyt és Kamilla királynét azonnal biztonságba kellett helyeznie a testőröknek (Blikk)
Gyanús alakot vettek észre, amikor a királyi pár Jersey szigetén járt, így azonnal cselekedtek a testőrök. Úgy vélték, Donald Trump után III. Károly király és felesége ellen is merénylet lehet készülőben, ezért egy szállodába vitték őket a biztonságuk érdekében. Kiderült az is, tényleg merénylő vadászott-e rájuk.
júl. 20
12:30
Szlovákia visszaadná fegyveripara "régi fényét" (Infostart)
Robert Kaliňák védelmi miniszter a máriatölgyesi fegyvergyárban átadott egy, a tüzérségi rendszerekhez való csövek fúrására szolgáló új, kétmillió euró értékű gyártósort, amely lehetővé teszi a termelés növelését.
júl. 20
12:30
Orbán reggel lábon lőtte magát (Mandiner)
Tényleg ideje lenne egy kicsit elvonulnia a világtól.
júl. 20
12:30
A naptárra még várni kell, de megvannak a 2025-ös WRC-szezon versenyei (Racing)
Azt követően, hogy a Horvát Rally szervezői bejelentették, hogy nem fognak 2025-ben WRC-futamot rendezni, gyakorlatilag eldölt, hogy mely versenyek fognak a WRC-naptárban szerepelni. Csupán az időpontok esetében maradt kérdés.
júl. 20
12:33
Olasz sikerrel zárult a Forma–3-asok sprintversenye (Magyar Hírlap)
Nikita Bedrin nyerte a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíj szombat délelőtt rendezett első betétfutamát.
júl. 20
12:36
Börtönbüntetést kért az iskolaigazgató egy poszt miatt az anyukára, a szülők petícióznak, mégis megint kinevezték (444.hu)
Nagycenken 300 szülő kérte, hogy új igazgató legyen, Maruzsa mégis H. Gabriellát nevezte ki. A konfliktusok miatt az elsősök többségét már máshová viszik.
júl. 20
12:36
A Nagy Fanta Trükk (Mandiner)
Az már véletlen mellékterméke az ügynek, hogy Magyar Péterék sem kerültek könnyű helyzetbe.
júl. 20
12:36
Drónvédelemre írt ki közbeszerzést a HungaroControl (go2fly)
Fixen telepített, illetve mobil drónfelderítő rendszer beszerzésére írt ki közbeszerzést a reptéri késések kapcsán az utóbbi időben sűrűn emlegetett HungaroControl. A vállalat azt mondja, a fejlesztésnek semmi köze az extra
júl. 20
12:36
Sokkoló, amit Brad Pitt lánya tett: újsághirdetésben jelentette be, végleg megválik az apja nevétől (naphire.hu)
Menthetetlenül elmérgesedett a viszony az Oscar-díjas színész és a gyerekei között.
júl. 20
12:36
Glen Powell alig várja, hogy visszatérjen a suliba: "Büszkévé kell tennem anyát és apát" (Sassy)
A népszerű színész meghökkentő dologra készül.
júl. 20
12:38
Dji drón a Mount Everest fölött (Videó!) (go2fly)
Az alaptábor nagyjából 5300 méteres magasságból induló DJI Mavic Pro 3-as drón mindössze 43 perc alatt feljut a csúcsra. A DJI hivatalos YouTube-csatornájára felkerült, 4K-s, vágott négyperces videó itt tekinthető
júl. 20
12:39
Giorgia Meloni: Pártom következetesen szavazott Ursula von der Leyen ellen (Magyar Hírlap)
"Nem a helyes irányt követi olyan témákban, melyekben az európai polgárok lépésváltást kértek".
júl. 20
12:42
Orbán Viktor az érettségizők után a frissdiplomásoknak is levelet írt (Blikk)
Miniszterelnöki köszöntőt kaptak a frissdiplomások. A levéllel, jókívánságokkal a miniszterelnök a figyelem gesztusát kívánta megadni a fiataloknak. Mert ők azok, akik igazából a friss, kiművelt, magasan képzett, versenyképes erőt képviselik Magyarországon – mondta a kormányfő főtanácsadója, Nyitrai Zsolt.
júl. 20
12:45
Lelőttek egy oroszellenes ukrán politikusnőt Lvivben (Demokrata)
Egy lvivi kórházban belehalt fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő.
júl. 20
12:48
Bögrés rigatoni: ez Tom Holland kedvenc receptje (Blikk)
A Pókember filmek népszerű sztárja egy interjúban elárulta, hogy kedvenc receptjét a netről szerezte. Egyszerű, finom és jól is néz ki – mondta a bögrés rigatoniról.
júl. 20
12:51
Magyarország sorsdöntő napjának évszáma feltűnt egy rendszámtáblán, az első világháborúhoz vezető merénylet legbizarrabb momentuma ez (Promotions)
Ferenc Ferdinánd halálához kötődően olyan összefüggésre bukkantak, amitől megfagy a vér az ereinkben.
júl. 20
12:54
DH Energy néven indít új üzletágat a Duna House Group (Alternatív Energia)
DH Energy néven új üzletágat indít a Duna House Group, az Európa négy országában működő, ingatlanokat és pénzügyi termékeket közvetítő vállalat először Magyarországon lép be az energetikai piacra, főként lakossági és kisvállalati ügyfeleknek kínál energiahatékonysági megoldásokat - közölte a cégcsoport szerdán az MTI-vel.
júl. 20
12:54
Gyulladások és magas vérnyomás esetén is hatásos, és a te konyhádban is ott van (Agroinform)
Levesek, raguk, köretek nélkülözhetetlen eleme a petrezselyem, mely egyúttal rendkívül sokoldalú gyógynövény is.
júl. 20
12:54
Energiaügyi Minisztérium: tizedével nőtt a napelemes beépített teljesítmény az idei első fél évben (Tiszta Jövő)
Az átviteli rendszerirányító MAVIR friss adatsora szerint 2024 júliusáig összesen 6712 megawattnyi naperőművet helyeztek üzembe Magyarországon. Az összes teljesítményből a legnagyobb arányban az ipari létesítmények részesülnek 3678 megawattal. Az 50 kilowatt (kW) feletti rendszerek idén júniusban érték el eddigi negyedórás termelési csúcsukat, amel
júl. 20
12:54
DK: Demeter Szilárd kirúgásokkal oldaná meg a béremelést a Nemzeti Múzeumban (Nyugati Fény)
Így egy kisvállalkozást sem lehetne elvezetni, nemhogy
júl. 20
12:54
Kifogásolt a víz minősége, le kellett zárni a dunakeszi szabadstrandot (Telex)
Szerdán Zebegényben zárták le a szabadstrandot, ott E. colit találtak a vízben.

Keresés