A nyolcaddöntőben az utolsó állva maradt magyart, Bondár Annát búcsúztató német Ella Seidel a legjobb nyolc között esett ki a 232 ezer euró összdíjazású, budapesti salakpályás női tenisztornán.
A külügyminiszter Budapesten tárgyalt grúz kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel. A megbeszélések után tartott közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Magyarország a soros elnöksége alatt is mindent meg fog tenni Grúzia uniós csatlakozásának felgyorsításáért.
Reményét fejezte ki, hogy a párizsi olimpia alkalmat ad a világ minden részéből érkezők számára "egymás kölcsönös felfedezésére és elismerésére az előítéletek megdöntésével, a megbecsülés előmozdításával ott, ahol lenézés és bizalmatlanság van; a barátság erősítésével ott, ahol gyűlölet van".
A Polygon a MATIC tokeneket a POL-ra cseréli a szeptemberi frissítés során. Nincs határidő azokra a tokenekre, amelyek nem kerülnek automatikusan áttelepítésre. De a közösségnek jogában áll határidőt megállapítani erre vonatkozóan a jövőben. Megváltoznak a MATIC tokenek Egy július 18-i blogbejegyzés szerint a Polygon fejlesztők a MATIC tokeneket PO
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány örül az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott pénteki teljesítményének, bár csapata 30-29-re elveszítette a stuttgarti felkészülési mérkőzést a házigazda Németországgal szemben.
Az ember saját alkalmazottját ne tekintse ellenfélnek. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke nem politikai ellenfél, hanem "a mi alkalmazottunk" – jelentette ki Orbán Viktor az állami rádióban, aki nem örül az elnök újrázásának. Közben Magyar Péter az ATV Híradónknak azt mondta, Orbán Viktor már a saját hazugságaiba is be
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Resperger István, Ferencz Orsolya, Fürjes Balázs, Gyulay Zsolt, Wéber Gábor, Vinkó József, Varga Zs. András és Bodrogi Gyula.
A kriptopiac jelenleg nyugodt, a következő bikafutásra vár. Az altcoinok továbbra is vonzó belépési pontokon vannak, de növekedés jeleit mutatják. Ezek közül a BLASTUP, a MANTRA és a Mantle vonzza a leginkább a befektetők figyelmét. Különösen a BLASTUP kelt nagy izgalmat, a kriptotér potenciális sorsfordítójaként. Cikkünk ezekre az érmékre fog össz
Novothny Soma góljával szerezte meg a vezetést a Ruch Chorzów a lengyel másodosztályú labdarúgó-bajnokság 1. fordulójában, csapata végül 2-0-ra nyert az Odra Opole vendégeként.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Egy nap alatt annyi adomány érkezett, hogy az összes helyiséget klimatizálni tudják. Velkey György az InfoRádióban az egész ágazatot érintő "klímarobbanásról" is beszélt.
Az oroszok rakétacsapást mértek a dél-ukrajnai Mikolajiv város lakóövezetére péntek délután, az eddigi információk szerint hárman vesztették életüket, köztük egy gyerek - közölte az ukrán elnök az X-en megjelent bejegyzésében.
Még mielőtt Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt ellen merényletet kíséreltek volna meg, már elég nagy volt annak az esélye, hogy ellenfele, a jelenlegi amerikai elnök, Joe Biden visszalép a jelöltségtől. Futótűzként terjednek a videók arról, hogy a jelenlegi elnök összekever embereket, és hogy mennyire nem összeszedett már egy ilyen megm
A párizsi olimpia jövő hétvégén rajtoló férfi vízilabdatornájára készülő magyar válogatott 15-14-re kikapott a házigazda olasz együttestől a szicíliai Szirakúzában rendezett felkészülési mérkőzésen.
Egy minszki bíróság halálra ítélt egy német állampolgárt, akit terrorcselekmény elkövetésében találtak bűnösnek - adta hírül a Vjaszna Emberi Jogi Központ nevű fehérorosz civilszervezet.
Ezen a héten a Bitcoin árfolyama több mint 14%-kal emelkedett a Donald Trump elleni sikertelen merényletet követően. Rég látott jó hét volt ez a kriptovaluta piac egésze számára. Teljes piaci kapitalizáció több mint 250 milliárd dollárral nőtt, jelenleg 2500 milliárd dollár felett van, köszönhetően a jelentős eheti nyereségnek. De úgy tűnik, ami el
Öt-öt arany-, ezüst- és bronzérmet jósol a magyar küldöttségnek a jövő héten kezdődő párizsi olimpián Schmitt Pál, ezt pedig a Nemzeti Sportrádióban mondta el pénteken az olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön meglepetés-látogatást tett a dél-gázai csapatoknál, mondván, hogy elengedhetetlen, Izrael megtartsa és az ellenőrzése alatt maradjon az Egyiptommal közös határ mentén húzódó terület.
Kína egyre inkább a Közel-Kelet olaját választja az afrikai helyett, ennek következtében az afrikai országok nehéz helyzetbe kerülnek. 2010-ben például Angola még Kína második legnagyobb olajexportőre volt, tavaly azonban már a 8. helyre csúszott vissza.
A bét.hu-n megjelent tájékoztatás szerint az OPUS Nyrt. kérelme alapján a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 2024. július 18. napján, a Cg.01-10-042533/492. számú végzésével elrendelte a 7/2024. (IV.24.) számú közgyűlési határozattal elhatározott alaptőke-leszállítás és a kapcsolódó alapszabály-módosítás bejegyzését. A Társaság az alaptőke-leszállítá
A hitelintézetek az online személyi kölcsönök igénylésénél kisebb hiányosságokkal, de megfelelően tájékoztatnak – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel. Az MNB hat hitelintézetnél vizsgálta az ügyféltájékoztatási gyakorlatot az online személyi kölcsönök igénylésénél. A feltárt problémák miatt 6,6 millió forint bírságot szabtak ki,
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 616 forint volt, ami 7 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértéknél. A régióban az átlagár 606 forint volt, a magyar ár 1,7 százalékkal, azaz 10 forinttal volt ennél magasabb – közölte pénteken kísérleti statisztikája alapján a
Az alkoholfogyasztás kultúránk szerves része lehet, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a túlzott alkoholbevitel komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában. A máj az egyik legfontosabb szervünk, amely az alkohol lebontásában kulcsszerepet játszik. De mi történik, amikor túl sok alkoholt fogyasztunk, és milyen jeleket küld a májunk, hogy "elég volt
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 41,24 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 72 940,89 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője úgy fogalmazott: