A pénzügyminiszter szerint nem kell azonnali intézkedésekkel reagálni a túlzottdeficit-eljárásra és azt ígéri, 2026-ra három százalék alá mérséklődik a hiány.
"Esküszöm az istenre, hogy kibaszottul arcon lőlek": szándékos emberölésért tartóztatták le a rendőrt, Biden közleményt adott ki, George Floyd után újra kampánytéma lehet a rendőri erőszak.
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
A wamo, londoni és máltai központú digitális üzleti számlaszolgáltató, sikeres Series A finanszírozási kört zárt le, amelyben ötmillió dollárt gyűjtött össze. A kis- és középvállalkozások (kkv) számára pénzügyi megoldásokat nyújtó vállalat által bevont tőke a legutóbbi tranzakcióval elérte 11,8 millió dollárt. A most lezárt finanszírozási körben tö
Az elektronikus fizetési megoldások már számtalan lehetőséget nyújtanak a kényelmes, érintésmentes fizetésre. De mégis hogyan szeretjük kiegyenlíteni a számlát?
Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre v
Katalin hercegné immár szokásos módon egy fotóval köszöntötte szülinapos gyerekét. György herceg képén azonban van egy rejtett részlet, amiről sokan lemaradtak.
Körözési akciót tartott a rendőrség, amelyben 51 embert fogtak el, köztük egy gyilkosság miatt keresett férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
Gondolkoztál már azon, milyen hangja lehet egy festménynek? A MODEM és a Lounge Group innovációja egyedülálló módon egyesíti a vizualitást az audióval: lefordítja a műalkotásokat egyedi zenei kompozíciókra. A SONART projekt interaktív élményét a Művészetek Völgyén próbálhatja ki először a nagyközönség.SONART néven mutatkozik be a 2024-es Művészetek
Több taxisofőr is felháborodottan jelezte , hogy a magyar piacra egy hónapja visszatért Uber akciói piactorzító hatásúak, és megkerülik a hatósági árat - írta meg a Telex.
Ebben a részben Kamuti Jenő világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó, a nemzet sportolója, orvos, sportvezető, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke mondja el gondolatait.
Életének 76. évében rövid betegség után elhunyt az Ftc és a magyar tőrvívás legendás alakja, Solti Antal - számolt be a szomorú hírről a fradi.hu és a Magyar Vívó Szövetség.
A Google leállította a tervét, hogy eltávolítsa a harmadik fél által használt sütiket a Chrome böngészőből. Az elmúlt években a Google azt ígérte, hogy fokozatosan megszünteti ezeket a kis kódcsomagokat, amelyek az interneten böngésző felhasználókat követik nyomon. A jelentős fordulatot az hirdetők aggodalmai követték, akik a vállalat legnagyobb be
Több szempontból nézve is mondhatjuk azt, hogy az Atalanta BC az elsők között van az olasz futball világában, ám van valami, amelyben egyértelműen minden riválisa előtt jár a bergamói alakulat. Ez pedig nem más, mint hogy ügyesen aratják le a más csapatok által elvégzett munka gyümölcsét, vagyis jelentős összegeket könyvelhetnek el a kölcsönadott f
Jelentősen megnőtt a verseny a privátbanki szolgáltatók között a jelentősebb vagyonnal rendelkező ügyfelekért, akik száma kisebb mértékben nő, mint ahogyan a bankok bővítik a privátbanki szolgáltatásaik körét. Egyre nagyobb az érdeklődés a forinttól eltérő devizában lévő alapok iránt, viszont hosszú távon kifizetődőbb és egyértelműen biztonságosabb
Gesztusértékűnek tekinthető, hogy alig néhány nappal a párizsi, 33. nyári olimpia rajta előtt Emmanuel Macron francia államfő az Élysée Palotába hívta meg a nemzetközi sportújságíró közösség prominenseit. A Nemzeti Sportrádió munkatársa, a Magyar Sportújságírók-szövetsége (MSÚSZ) és a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) alelnöke, a Nemzeti Sp
A második évadban egyetlen jelenet erejéig bújt Samantha Jones bőrébe a színésznő, most pedig elárulta, látható lesz-e a következő évadban. A rajongók nagyon szeretnék, ha Kim Cattrall szerepelne a Szex és New York folytatásában, az And Just Like That (És egyszer csak...) harmadik évadában.
Idén is elkövettem azt a hibát, hogy túlságosan kihasználtam a kert mindent centijét, így kezdenek egymásra nőni a növények. Ami persze jó is, mert egyben azt is jelenti, hogy bőven teremnek, terjeszkednek, jól érzik magukat, de lassan inkább egy kisebb dzsungelhez hasonlít a konyhakert.
1896-tól a nyári olimpiai játékok történetében olyan sok hihetetlen sztori esett meg, hogy szinte képtelenség belőlük egy válogatást összeállítani. Ezért ebben két cikkben mi most erősen szűkítettünk: csak az első száz év, és kizárólag futásban megesett történeteiből szemezgettünk.
Hétfő este medve támadt rá egy emberre a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen. Két héttel ezelőtt pedig egy fiatal nő életét vesztette a romániai Bucsecs-hegységben, miután egy turistaösvényen nekiment egy medve.
Van abban valami izgalmas, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület adott ki egy olyan tudományos igényű könyvet, amely elmeséli a magyar funky forró kalandját, az Omega csillagközi utazásait és a honi art-punk 1977-es kialakulását, illetve vizsgálódása tárgyává teszi a Spions, illetve Molnár Gergely az új hullámra gyakorolt hatását.
Ha figyelmetlenek vagyunk, akkor előfordulhat, hogy elírjuk a bankszámlaszámot, esetleg nem a megfelelő összeget utaljuk. Pánikra azonban semmi ok, ugyanis van arra mód, hogy visszaszerezzük a pénzünket.