Kettős győzelem ellenére sem lehet maradéktalan az öröm a McLarennél, a Red Bullnál viszont lépni kell a dobogó nélküli Magyar Nagydíj után – értékelt az InfoRádióban Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője.
Magyarország agresszív, összehangolt, a valóságot sok esetben teljes mértékben figyelmen kívül hagyó háborúpárti hisztériával került szembe a békemissziója miatt az európai uniós külügyi tanács ülésén – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető sa
Argentin változata az Adrián rabolta el a szívemet incselkedő, légies virágaival, elegáns formáival. Megkapó volt leveleinek legyezőszerű rezgése, melyek mintha az ágak végén kiteljesedő virágot kívánnák hűteni – a virágét, mely nem elégszik meg csúcsíve hivalkodásával, de finom csápokat is növeszt csalogatásképpen, hogy aztán az egész látványból s
Az Európai Bizottság iránymutatásokat tett közzé a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára.
Egyesül a 3TS Capital Partnerrel az OXO Technologies, miután többségi tulajdont szerez a finnországi magántőke- és kockázatitőke-társaságban – közölte az OXO Technologies Holding Nyrt. az MTI-vel. A megállapodás alapján az OXO Technologies először részvényvásárlással kisebbségi részesedéshez juthat, miután lezárulnak a pénzügyi és jogi átvilágításo
Még tavasszal jött a hír, hogy az Egyesült Államokban Premier League-mérkőzéseket közvetítő csatorna, az Nbc Sports szorgalmazza az ötletet, hogy a későbbiekben Pl-meccseket játszanak a tengerentúlon, most az élvonalbeli Bournemouth amerikai tulajdonosát kérdezték erről.
Az izraeli biztonságiak hétfőn agyonlőttek egy kanadai állampolgárt, aki késével izraeliekre támadt a Gázai övezet szomszédságában fekvő Netiv Ha-Aszara nevű falunál - jelentették az izraeli biztonsági szervek.
Tudjuk, hogy az idő előrehaladtával nem marad olyan sima a bőrünk, mint fiatal korunkban, és hogy nem tudunk olyan gyorsan futni, mint középiskolásként. Viszont reméljük, hogy memóriánk és a gondolkodási készségeink változatlanok maradnak.
Saját gyártmányú humanoid robotokat használ a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra - jelentette be Elon Musk vezérigazgató az X közösségi oldalon.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával arra vállalkozott, hogy kémiai molekulákból kiindulva életet teremt laboratóriumi körülmények között a MiniLife elnevezésű, hat éven át tartó projekt keretében, amely az Európai Kutatási Tanács tízmillió eurós támogatásával valósul meg. A Magyar Tudományos Akadémia (
Az Európai Unió tagországainak igazságügyi és belügyminiszterei tartottak informális ülést Budapesten a magyar EU-elnökség keretében. A Várkert Bazárban rendezett tanácskozásról Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatott.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter segítséget kért uniós kollégáitól az ukrán energetikai ágazat helyreállításához az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén, amelyen online formátumban vett részt - közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Komoly erőnléti és mentális felkészülést kell végeznie Kiss Olivérnek, aki Bíró Ádámmal együtt játékvezetőként dolgozhat a párizsi olimpia kézilabdatornáján. Azt még nem tudja, hogy melyik mérkőzéseket kapják, de az biztos, hogy a magyarok csoportjában nem vezethetnek.
Saját gyártmányú humanoid robotokat használ majd a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra – jelentette be Elon Musk vezérigazgató az X üzenetküldő szolgáltatáson. Az "Optimus" típusjelű robotok bevezetését és használatba vételét 2024 végén kezdik meg a Tesla üzemeiben, majd 2026-ban már megkezdik a tömeggyártását má
Pető Tamás, a Fehérvár Fc labdarúgócsapatának új vezetőedzője a "megalkuvás nélküli küzdőszellemet" szeretné látni együttesétől az első találkozótól kezdve.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője bejelentette, hogy az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozója nem a magyar fővárosban, hanem Brüsszelben lesz.
Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára. A brüsszeli közlemény emlékeztetett, az Európai Bizottság 2016 óta tesz közzé iránymutatásokat, hogy kezelje a nemzeti végrehajtó szervek, az utasok és az ut
Az Egyesült Államok titkosszolgálati igazgatóját, Kimberly Cheatle-t kedden hallgatták meg a képviselőház felügyelőbizottsága előtt a Donald Trump ellen elkövetett merényletkísérlettel kapcsolatban.
Aki az úgynevezett felfázást a nagy strandolások után tapasztalta, könnyen összekötheti a két eseményt, holott a felfázásnak – ami valójában húgyúti fertőzés – számos rizikófaktora van, a strandok meleg vizén kívül is.
Tíz férfit végeztek ki, akiket azzal vádoltak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai voltak és "súlyos terrorista bűncselekményeket" hajtottak végre - közölték iraki biztonsági és kórházi források.
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány, a betegség szórványosan fordul elő, de a várandósoknak javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás, mert az az újszülöttet is védi – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn a honlapján. Emlékeztettek arra: Európa néhány országában – í