2024. július 23. kedd

júl. 23
18:06
"Felháborító, elfogadhatatlan" – nagyon kiakadt a fideszes politikus az EP-ben (ATV)
.
júl. 23
18:06
Lelki okai is lehetnek a gyakori szédülésnek - neurológus szakértővel jártuk körül a témát (Glamour)
A biztos térérzékelésünk elvesztése, vagyis a szédülés jelensége pár másodperctől akár több órán át is tarthat. Friss kutatások szerint az epizodikus szédülés előfordulási aránya akár 24,6% is lehet az átlagos népességre vetítve.
júl. 23
18:12
Átadták a Nemzetközi Vöröskereszt kibővített budapesti irodáját (Infostart)
Az új, kibővített iroda lehetővé teszi a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) a szervezet tevékenységének további erősítését.
júl. 23
18:12
Dinamikusan nőtt a magyar államadósság 2024 elején (Üzletem)
2023 negyedik negyedéve és 2024 első negyedéve között csupán négy Eu-tagállamban nőtt nagyobb mértékben a Gdp-arányos államadósság, mint Magyarországon.
júl. 23
18:18
Egyre többen szenvednek az avokádókéztől: eláruljuk, hogyan tudod elkerülni (Mindmegette)
Avokádókéz, így nevezték el azoknak a sérüléseknek az együttesét, amit az avokádó felvágása és magjának eltávolítása közben szereznek az emberek. Sokan vágják meg a tenyerüket, az ujjaikat, vagy épp sebesítik meg magukat visszafordíthatatlanul. Az avokádó felnyitásához, a magjának eltávolításához pedig késre se lenne szükség!
júl. 23
18:18
"Csak egy kép" – Megkönnyezték a rajongók Ördög Nóra és Nánási Pál házasságát (Metropol)
Ezek emlékezetes pillanatok.
júl. 23
18:18
A légkondicionáló helyes használata - Épületekben és a gépkocsiban (WebBeteg)
A klímaberendezések használata a nyári kánikulában egészségügyi előnyökkel jár, ezért a nagy melegben ne féljünk használni. Előnyei mellett azonban a nem megfelelően karbantartott klíma az autókban, az irodákban, közösségi terekben és otthonunkban is komoly veszélyeket rejthet magában.
júl. 23
18:18
Az EU vizsgálja két belgiumi atomreaktor üzemidő-hosszabbításának állami támogatását (ProfitLine)
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy összhangban van-e az európai uniós versenyszabályokkal az állami támogatás, amelyet két belgiumi atomreaktor üzemidejének meghosszabbításához nyújtanának - közölte hétfőn az EU brüsszeli végrehajtó testülete.
júl. 23
18:18
Egy csapással több problémát kezelhetnénk ezekkel a naperőművekkel (Portfolio)
Egyre többfelé épülnek Európa-szerte olyan naperőművek, amelyek a hagyományos nagyméretű, kereskedelmi célú napelemparkhoz hasonlóan termőföldre települnek, de azokkal ellentétben a villamosenergia-termeléssel egy időben a napelemek alatt és között mezőgazdasági növénytermesztés is folyik. Egy új kimutatás szerint Magyarországon még nem épültek ily
júl. 23
18:18
Szerelmes fotók: így öleli és csókolja férjét Puskás-Dallos Bogi (Ripost)
Látszik rajtuk, hogy boldogok.
júl. 23
18:18
Patkányok és olimpia – a franciák szerint összeférhetetlenek egymással (vg.hu)
Amit a turisták nem látnak, az nincs is.
júl. 23
18:18
Igen, ez tényleg ő! Ennyit változott Avril Lavigne az elmúlt 22 évben (Glamour)
Avril Lavigne a 2000-es évek legnagyobb pop-rock királynőjeként írta be magát a történelembe. A hatására tinilányok ezrei festették feketére a körmüket, színezték rózsaszínre a hajtincseiket és hordtak neccharisnyát bakanccsal. Az elmúlt 22 évben azonban az énekesnő rengeteget változott - vadóc szettjeit már sokkal sikkesebben viseli, mint két évti
júl. 23
18:18
Nincs kizárva, hogy Sebestyén Balázs fiaiból hatalmas sztárok lesznek (Femcafe)
Sebestyén Balázs roppant büszke a gyermekeire. Mind a kettejüket más vonzza, szóval eltérő műfajban igyekeznek kihozni magukból a maximumot.
júl. 23
18:18
Kritika, nem dicséret: bóknak tűnő, de valójában ítélkező mondatok (Life)
Nem minden bók, ami elsőre annak tűnik, bizonyos emberek, csak, hogy ne tűnjenek rosszindulatúnak, homályos dicséreteket mondanak, miközben valójában kritizálják a másikat.
júl. 23
18:18
A főzés is lehet zöldebb (MMonline)
A Schneider Electric befektetési alapja és több partnere összesen 3,75 millió dollárt fektetett az IoT technológiát használó elektromos főzőlapot fejlesztő ATEC nevű vállalkozásba. Az új forrás révén további lendületet vehet a főzés „zöld” forradalma az Egyenlítőtől délre található területeken, a tervek szerint tíz év alatt 10 millió tonnával csökk
júl. 23
18:18
Azahriah a Balaton-parton (Magyar Nemzet)
Teljessé vált a Strand fesztivál programja.
júl. 23
18:18
Mi lesz ebből? Szijjártóék most rúgták rá az ajtót az EU-ra, kezd eldurvulni a helyzet (Nyugati Fény)
Nem tudni még, hogy árt vagy használ az ügynek.
júl. 23
18:24
Megérkezett Szlovákiába az első két F–16-os amerikai vadászgép (Infostart)
A szlovák kormány 2018 végén kötött szerződést tizennégy amerikai F–16-os vadászgép megvásárlásáról, de a leszállítást késleltette a világjárványt. A pozsonyi amerikai nagykövet szerint a vadászbombázók erősebb országgá teszik Szlovákiát.
júl. 23
18:24
Az olasz kormánypárt szerint a tengeri civil szervezetek összejátszanak az emberkereskedőkkel (hirado.hu)
Színjátéknak minősítette az Aita Mari spanyol civil szervezet egyik videóra vett földközi-tengeri műveletét az Olasz Testvérek jobboldali kormánypárt, mely szerint a felvétel bizonyítja, hogy a civil szervezetek és az emberkereskedők összejátszanak. Az ügyben az olasz hatóságok vizsgálatot indítottak.
júl. 23
18:24
„Nem csak alkalmazkodni kell a változásokhoz, mi magunk is alakíthatjuk azt” (autopro)
Somogyi Andrást, a Bosch Csoport HR vezetőjét kérdeztük a szakmáról, nehézségekről, valamint tanácsaira is kíváncsiak voltunk.
júl. 23
18:24
A Trump elleni merénylet miatt távozik a titkosszolgálat vezetője (vg.hu)
Kimberly Cheatle kedden bejelentette, hogy lemond posztjáról.
júl. 23
18:24
Duplájára emelkedtek a tömegközlekedés jegyárai Párizsban az olimpia miatt - mutatjuk, hogyan utazhatsz olcsóbban a következő hetekben (Femcafe)
Új rendszer lépett érvénybe Párizsban és környékén a tömegközlekedésben: "Párizs 2024"-es bérlettel korlátozás nélkül lehet utazni a paralimpia végéig.
júl. 23
18:24
Pedig jó ötletnek tűnt – 7 termék, amin hatalmasat buktak a gyártóik (WMN)
Mensikesztyű, kölcsönözhető szexbaba, kávés kóla és ráfújható koton: termékek, amik nem váltották be a hozzájuk fűzött (hiú) reményeket.
júl. 23
18:24
Tényleg ez lenne a másnaposság legjobb ellenszere? A tudomány válaszol! (Hamu és Gyémánt)
Ha nem szeretnél kínzó másnapot, vagy legalábbis lassítani szeretnéd az alkohol felszívódását, a buli előtt érdemes egy két kanálnyi olívaolajat inni. Legalábbis sokan esküsznek erre a módszere, de vajon mi igaz ebből?
júl. 23
18:24
Magyar Péter végighazudta a kampányt, majd a szabályokat is felrúgta a pozícióért (Magyar Nemzet)
Nem elég, hogy hazudozott Magyar Péter, még az uniós szabályokat is vígan felrúgta.
júl. 23
18:24
A Testnevelési és Sporttudományi Egyetem vette át a Hírös Lovarda üzemeltetését (Magyar Mezőgazdaság)
B. Tóth Ferenc építész, a lovarda korábbi tulajdonosa nemes felajánlásának köszönhetően a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem vagyonkezelésébe kerülhetett a kecskeméti Hírös Lovarda.
júl. 23
18:24
Gesztenyés pávaszem (egy.hu)
Vaníliás, krémes, csodálatos.
júl. 23
18:24
7 kreatív konyharendszerezési ötlet, amit könnyűszerrel bevethetsz (Bien)
A konyha az otthonunk egyik legfontosabb része, hiszen sokszor itt készítjük el a reggelinket, ebédünket, vacsoránkat, egy csésze forró kávét, vagy bármilyen finomságot, amit éppen megkívánunk. Sokunknál közösségi tér is egyben, hiszen együtt főzünk, esetleg itt helyezzük el az ebédlőasztalt, ahol aztán a kisebb-nagyobb családi összejöveteleket is
júl. 23
18:30
Újabb csúcsot döntöttek meg Budapesten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,31 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 73 622,19 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
júl. 23
18:30
Tuzson Bence: Az EU jogi versenyképessége volt a fő téma az uniós igazságügyi miniszterek informális ülésén (hirado.hu)
Az Európai Unió (EU) jogi versenyképessége volt a központi téma az uniós igazságügyi miniszterek keddi budapesti informális tanácsülésén – ismertette az igazságügyi miniszter a találkozó után tartott sajtótájékoztatóján.
júl. 23
18:30
Meglepően nagyokat is lehet alkudni az ingatlanok árából (vg.hu)
Van, aki az irányár negyedét is elengedi, más egy jottányit sem.
júl. 23
18:30
Trump-merénylet: lemondott az elnöki titkosszolgálat igazgatója (SzMo)
Kimberly Cheatle lemondását többen szorgalmazták, ennek ellenére ő tartotta magát ahhoz, hogy szeretné folytatni a munkáját. Egészen kedd délig.
júl. 23
18:30
Zavartalan az olajszállítás Magyarországba (Demokrata)
Oroszország jelenleg is szállít olajat Magyarországra és Szlovákiába.
júl. 23
18:30
A Készenléti Rendőrség is részt vesz a gödöllői Hév ellenőrzésében (Magyar Nemzet)
Több, közbiztonságot javító lépést tettek a hatóságok.
júl. 23
18:30
Megjelent a II. WHB Győr Rally versenykiírása – klasszikus pályák térnek vissza (Racing)
13 gyorsasági szerepel a II. WHB Győr Rally itinerében.
júl. 23
18:36
Súlyos büntetés vár a radikális hitszónokra Nagy-Britanniában (Infostart)
Terrorcselekményekkel vádolt iszlamista hitszónokot ítéltek el Londonban.
júl. 23
18:36
Most jött: kamionok karamboloztak, teljes szélességében lezárták a főutat (Metropol)
Soltvadkert külterületén történt a baleset.
júl. 23
18:36
Egyre nagyobb bajban Kína? Megemelik az országban a nyugdíjkorhatárt (ATV)
Kína a következő öt évben fokozatosan emelni fogja a nyugdíjkorhatárt, hogy megpróbáljon megbirkózni az elöregedő népességgel és a nyugdíjrendszer problémáival.
júl. 23
18:36
Nyíltan vallott az ismert felnőttfilmes bevételeiről: havonta akár 9 milliót is megkeres ezzel (Pénzcentrum)
Az OnlyFans egy aranybányá - Egy hónap alatt 20 ezer fontot is meg lehet keresni- nyilatkozta Danny D. a Lad Bible-nek.
júl. 23
18:36
Harry herceg megtörte a csendet: leleplezte, kitől kapta a gúnynevét (Ripost)
A herceg lelkét régóta nyomta már ez a dolog.
júl. 23
18:36
25 milliót kérnek ezért a kettes Golfért! (Autónavigátor)
Mindösszesen 5000 darab készült a különleges Golfból: gyári szélesítéseivel, egyedi első lámpáival, összkerékhajtásával és kompresszoros, 1,8 literes erőforrásával természetesen a
júl. 23
18:36
Bearman a 2025-ös csapattársról: Nem kell, hogy mentor legyen, de tanulni fogok tőle (m4sport.hu)
Tudja, hogy mindenki magáért küzd, ezért el sem várja, hogy az új csapattárs segítse.
júl. 23
18:36
A legbizarrabb alvási zavarok: alvási részegség, szexszomnia, alvási bénulás (Life)
Ismerd meg a három legbizarrabb alvási zavart..
júl. 23
18:36
Ki lesz az Audi üzemanyagpartnere a Forma-1-ben? (Autószektor)
A közlemény szerint a két partner nagyjából két éve fejleszti a fenntartható üzemanyagot az ingolstadti cég Forma-1-es indulásához a 2026-os szezontól. A BP így az Audi leendő gyári csapatának első hivatalos partnere lesz. Az Audi a korábbi közös sikerekre épít az autósportban: az ingolstadti cég már az 1980-as években Castrol termékekkel dolgozot
júl. 23
18:38
Egyre idősebb használt autókat keresnek a vevők (Autószektor)
A tavalyi első félévi 406 394-ről 456 976-ra emelkedett a június végéig átírt használt személyautók száma. A Data House adatai szerint különösen a februári és az áprilisi forgalom kiegyensúlyozottsága biztosította a féléves piac 12 százalékos bővülését. "Az adatokat látva bizakodóak a kereskedők, ám az is markánsan látszik, hogy a vásárlók az olcsó
júl. 23
18:42
Megfájdult a forint feje estére, ez lett belőle (Menedzsment Fórum)
Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben délutánra a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
júl. 23
18:42
Az Exatlon sztárja elárulta: hamarosan anya lesz (Metropol)
Molnár-Thomka Hanna két évvel ezelőtt ment hozzá szerelméhez, és márciusban jelentette be, hogy gyermeket vár. Sőt, már a visszaszámlálás is elkezdődött.
júl. 23
18:42
A pénz mozgatja a magyar munkavállalókat, világviszonylatban a biztonság az első (Adózóna)
Globálisan az állás hosszú távú biztonsága a legfontosabb szempont a munkavállalóknak, Magyarországon viszont a bérezés áll az első helyen – derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a Stepstone Group, valamint a The Network és magyar partnere, a Profession.hu közös nemzetközi kutatásából.
júl. 23
18:42
Nagyon megugrott Elon Musk egyik cégének az értéke – Váratlanul mégis sokan szabadulnának a részvényektől (Portfolio)
Az Elon Musk által alapított, agyi implantátumokkal foglalkozó vállalat, a Neuralink munkatársainak egy része részvényeinek eladására készül, miután az első emberi kísérletet követően megugrott az értékelés – írja a Reuters.
júl. 23
18:42
Történelmi győzelem: az első brit világbajnok Tp52 osztályban (AQUA)
Tony Langley csapata lett a Rolex Tp52 világbajnokságok történetének első brit győztese, méghozzá tisztes előnnyel. A Gladiator végül hat pont előnnyel zárt a 2021-es világbajnok Sled és nyolc pont előnnyel a 2023-as világbajnok és ranglistagyőztes Platoon előtt. Ehhez kellet három futamgyőzelem, és egy igen komoly „afterguard”: Guillermo Parada ko

Keresés