2024. július 23. kedd

júl. 23
6:24
Ursula, a válságmenedzser (Magyar Hírlap)
Nem tudom, hány európai polgár tett volna szerda este egy lyukas centet is Ursula von der Leyen másnapi megválasztására.
júl. 23
6:24
Megállás nélkül csökken az üzemanyagok ára (Mezőhír)
Olcsóbb a gázolaj, így a betakarítás és a szállítás is. A malomipar ettől függetlenül áremelést fontolgat.
júl. 23
6:24
Joe Biden már be is jelentkezett: személyesen akarja segíteni Kamala Harris kampányát (Mandiner)
Az alelnök elnökjelöltsége mögé állt a Kongresszus demokrata tagjainak mintegy kétharmada, és kampányának hétfői bejelentése szerint bő egy nap alatt 81 millió dollár kampánytámogatás folyt be.
júl. 23
6:24
Szilvalekváros-mákos galette (egy.hu)
Mennyei sütemény!
júl. 23
6:24
Édesvíz "nyerő trükkök" háztartásunk és kertünk számára (Magyar Mezőgazdaság)
Becslések szerint a kék bolygó vízkészletének  kevesebb mint 3%-a édesvíz, aminek több mint 69%-a a jéghegyekben, gleccserekben van "elzárva", a fennmaradó rész a talajvízben, és a felszíni vizekben található.
júl. 23
6:24
Csendes szívroham: tünetek, amik hónapokkal előre jelzik a bajt (EgészségKalauz)
A csendes szívroham más tünetekkel is jelentkezhet, mint amikről általában hallhatunk.
júl. 23
6:24
10 szerethető sztár, aki híresen jófej a rajongóival (Bien)
Örömmel olvassuk, amikor egy hírességről kiderül, hogy egy kedves gesztust tett rajongója felé, ahogy az alábbi tíz sztár is, akik kifejezetten karitatívan viselkednek.
júl. 23
6:30
Szakértő: nem a Balaton magas hőmérséklete jelenti most a legnagyobb veszélyt (Infostart)
30 Celsius-fokos a Balaton vize. Ez most még még nem okoz gondot a tó élővilágának, de később baj lehet belőle – mondta az InfoRádióban Boros Gergely, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.
júl. 23
6:30
Importáfa – minden, amit a harmadik országból behozott termék adózásáról tudni kell (Adózóna)
Egy belföldi gazdálkodó egység nem csak belföldről tud mondjuk terméket beszerezni, de nem is feltétlenül csak a közösség valamely területéről, hanem van lehetősége közösségen kívülről is. Ezt a beszerzést, ha harmadik országból érkezik, termékimportnak nevezzük. Ehhez kell még egy feltétel, aminek teljesülnie kell, az pedig az, hogy a beszerzett t
júl. 23
6:30
Újult erővel támad a fertőzés, ami Magyarországon is halálozással járt - Már a hazai járványhatóság is figyelmeztet (Portfolio)
A 28. héten 21 új szamárköhögés-gyanús esetet azonosítottak Magyarországon, ami új heti rekordnak felel meg. A fertőzés terjedési sebessége tehát nem csillapodik még július közepén sem, és ami a legaggasztóbb, hogy eddig még nem látott számban azonosították a fertőzést a csecsemők esetében. Gyűjtésünkből az is kiderül: az idei évben eddig azonosíto
júl. 23
6:30
Hallod, amit látunk? (newtechnology.hu)
Gondolkoztál már azon, milyen hangja lehet egy festménynek? A Modem és a Lounge Group innovációja egyedülálló módon egyesíti a vizualitást az audióval: lefordítja a műalkotásokat egyedi zenei kompozíciókra. A Sonart
júl. 23
6:30
Videón, ahogy megsemmisítő csapást mérnek orosz vadászrepülők az ukrán állásokra (Mandiner)
Mintha videójátékot néznénk, pedig ez a valóság.
júl. 23
6:30
Magyarország helyett inkább Brüsszelben tartják az uniós külügyminiszterek találkozóját (Telex)
Szijjártó szerint "sokszor hazugságokra épülő" támadás indult Orbán Viktor "békemissziója" ellen.
júl. 23
6:30
A klímaváltozással kapcsolatos kérdésekre válaszol a Washington Post új chatbotja (ICT Global)
Az újságírás folyamatosan megújítja magát. A Washington Post mesterségesintelligencia-alapú chatbotja az innováció legújabb példája. Az MI a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekre ad az újság korábbi cikkein alapuló választ. Ha egy kérdésre nem talál megfelelőt, akkor nem válaszol. Fejlesztői nem garantálják, hogy nem fog hallucinálni.
júl. 23
6:36
Július közepén kilenc nap alatt 22 melegrekord dőlt meg Magyarországon (Blikk)
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali volt. A mérések szerint július 11-től hat napon át minden nap megdőlt az országos melegrekord. Ebből hármat a Bács-Kiskun vármegyei Kelebia, hármat a Hajdú-Bihar vármegyei Körösszakál tudhat a magáénak.
júl. 23
6:36
Ezeket a bogyósokat júliusban és augusztusban érdemes visszametszeni (Édenkert)
Hoztunk 5 bogyóst, amit ilyenkor érdemes megmetszeni. Mutatjuk, mire kell figyelni
júl. 23
6:36
Megkapták az olimpiai versenyhajókat a magyar vitorlázók (AQUA)
Kiderült, melyik versenyhajókkal indulnak a párizsi olimpián a magyar vitorlázó válogatott tagjai. Érdi Mária és Vadnai Jonatán már javában ismerkedik új társával. A következő másfél hét legfontosabb feladata az lesz számukra, hogy a lehető legjobban megismerjék a hajójukat. A nyári olimpiai játékokon a vitorlázók nem a saját hajóikkal indulnak, ha
júl. 23
6:36
Bochkor Gábornak misztikus kapcsolata volt az édesanyjával (SzMo)
A műsorvezető édesanyja a nyolcvanas éveiben járt, és mindig is olyan nő volt, akiért Bochkor mindent megtett volna. Bochkor példaképként tekintett rá.
júl. 23
6:36
Várandósoknak javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás (Magyar Hírlap)
Európa néhány országában – így Ausztriában, Dániában és Norvégiában – már 2023-ban megkezdődött a szamárköhögéses (pertussis) esetek számának emelkedése, míg számos további országban csak 2023 végén vagy 2024 tavaszán.
júl. 23
6:36
Elismerte a szakértő: már most szükség lenne a Paks 2-re (Mandiner)
Az elmúlt időszakban hazánkban is újabb és újabb melegrekordok dőltek meg, és ezzel párhuzamosan nyári rendszerterhelési csúcsok is születtek. Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő szerint ráadásul az áramfogyasztási csúcsot naplementekor mérték.
júl. 23
6:38
Új munkatársat keres Katalin hercegné és Vilmos herceg (Magyar Hírlap)
Ezek lesznek a feladatai.
júl. 23
6:42
Vadászni kell az olyan boltot, ahol ez a vásárlóbarát dolog működik (Infostart)
Bár az elvi lehetőség egy éve adott, a vezető magyarországi üzletláncok egy kivétellel nem biztosítják vásárlóiknak az ingyenes készpénzfelvételt a kasszáknál.
júl. 23
6:42
Kamala Harris már meg is szerezte a demokrata delegáltak többségének támogatását a jelöltséghez (444.hu)
Egyre valószínűbb, hogy Trumpnak a jelenlegi alelnökkel kell megmérkőznie.
júl. 23
6:42
Könnyen kórház lehet a vége: ez az 5 legveszélyesebb póz az ágyban (Femcafe)
Ezekben a pozíciókban a sérülés kockázata nagyobb lehet, ezért különösen fontos a figyelem és az óvatosság.
júl. 23
6:42
Szavakat nem lehet találni Melania formájára, bombatesttel hódított a volt elnök felesége azelőtt, hogy Mrs. Trump lett. (Promotions)
Szavakat nem lehet találni Melania formájára, bombatesttel hódított a volt elnök felesége azelőtt, hogy Mrs. Trump lett.
júl. 23
6:42
A Harry Potteren túl: a ma 35 éves Daniel Radcliffe 4 legjobb szerepe (Hamu és Gyémánt)
A születésnapos Daniel Radcliffe-et mindenki korunk legmeghatározóbb varázslós történetének főszereplőjeként, Harry Potterként ismeri, pedig az angol színész a sikeres franchise-on kívül is rengeteg filmben szerepelt már. Most ezek közül mutatjuk be a 4 legjobb alkotást.
júl. 23
6:42
Háború: Szorult helyzetben az ukránok, Kínával egyezkednek a békeközvetítésről (Növekedés)
.
júl. 23
6:42
Fordulat: Új hír futott be a magyarok kedvelt, Duna által elárasztott kirándulóhelyéről (Nyugati Fény)
Nemrég még erdőlátogatási tilalom volt érvényben
júl. 23
6:48
Órákon belül kiderül, mi járhat Matolcsy Györgyék fejében (Menedzsment Fórum)
Kamatdöntő ülést tart kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
júl. 23
6:48
Kvíz: Te emlékszel még a történelem legfontosabb évszámaira? (Glamour)
Vannak bizonyos évszámok, melyekre a mai napig emlékszünk. Vagy azért, mert könnyen megjegyezhetőek, gondolj csak a II. András magyar király által 1222-ben kiadott Aranybullára, vagy azért, mert az általános iskola után a középiskolában/gimnáziumban is rongyosra ismételtük őket.
júl. 23
6:48
Kiderült, miért nem Milák Kristóf vagy Szilágyi Áron viszi a zászlót az olimpiai megnyitón (Mandiner)
A megnyitóünnepség fárasztó ceremónia.
júl. 23
6:54
Nagy fordulat jön az időjárásban: felhőszakadással, viharos széllel csaphat le a zivatar, az egész országra figyelmeztetést adtak ki (Blikk)
Ma még akár 34 fok is lehet helyenként, ám emellett brutális viharok verhetik el hazánkat. Az ország teljes területére kiadták a figyelmeztetést.
júl. 23
6:54
Győri motor hajtja az új Audi Q6 e-tront (autopro)
Balatonfüreden mutatták be először Magyarországon az Audi legújabb teljesen elektromos modelljét, a Q6 e-tront.
júl. 23
6:54
Örökre megbánthatod Oroszlán jegyű gyermeked, ha mindig ezt kapja tőled (Femcafe)
Az Oroszlán jegyű gyermekek (07. 23 – 08. 23) talán az egyik legélénkebb és legtemperamentumosabb személyiségek. Nem csoda, hiszen alaptermészetükben a nyár és a Tűz elem ötvöződik, s mindezt a Nap, mint uralkodó bolygó erősíti. Egyéniségükkel is olyanok, akár a Nap, beragyogják családjuk és szeretteik életét.
júl. 23
6:54
Teljes a Strand Fesztivál programja (Márkamonitor)
A Balaton legszebb panorámájával vár mindenkit a Strand Fesztivál augusztus 22. és 24. között Zamárdiban.   A három fő színpadon egymást váltják azok a hazai előadók, akik országszerte a legnagyobb klubok és koncerthelyszínek főszereplői.  Azahriah és a Halott Pénz csak Zamárdiban lép fel nyáron a Balatonon, de többek között érkezik még Majka, a Ba
júl. 23
6:54
Ezek a járművek a közutak rémei (KKV Magazin)
A nagy teljesítményű autókkal gyakrabban okoznak kárt másoknak, és ezek értéke is nagyobb - derül ki a Bank360.hu friss káradatok alapján készült elemzéséből. A kötelező biztosítások számához képest csökkent a károk gyakorisága, amiben a legtöbbet futó trolik, kamionok és csuklós buszok az éllovasok.
júl. 23
6:54
Biden: Kamala Harris nem tudja legyőzni Trumpot (Magyar Hírlap)
Az amerikai elnök részben azért vonakodott feladni újraválasztási kampányát, mert aggályai szerint Kamala Harris alelnök nem lesz képes felvenni a harcot a republikánus jelölt ellen.
júl. 23
6:54
Kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálat az akkumulátorgyáraknál (newtechnology.hu)
A zöldenergia a jövő, a magyar gazdaság jövője is. A zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatok, üzemek száma egyre nő. A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari üzemmel szemben elvárás –
júl. 23
6:54
Mellbevágó adat: Bécs környékén az iskolások hetven százaléka nem tud németül (Mandiner)
Totális csőd a migránsok integrációja.
júl. 23
6:54
Biden legszűkebb köréből is voltak, akik percekkel a bejelentés előtt tudták meg a visszalépését (Telex)
Több lap is írt arról belsős forrásokra hivatkozva, hogyan született meg az elnök X-re kiposztolt döntése, amiről a Covid-fertőzésből gyógyulva nyilvánosan még nem beszélt. Utoljára 1968-ban lépett vissza az indulástól a hivatalban lévő elnök, ám Lyndon Johnson ezt televíziós beszédben tette, és még volt idő hagyományos előválasztásra is.
júl. 23
6:54
Négymilliárd év után újra megszülethet az élet a Földön (Helló Sajtó!)
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával azt vállalta az Európai Kutatási Tanács legrangosabb pályázatának elnyerésével, hogy kémiai molekulákból kiindulva hat év alatt életet teremtenek a laboratóriumban.
júl. 23
6:54
A szervezeted így jelzi, hogy nem viszel be elég omega-3 zsírsavat (Bien)
Valószínűleg te is sokszor hallottad már, hogy milyen sok egészségügyi előnye van az omega-3 zsírsavaknak. Elég csak arra gondolnunk, hogy a bőr, a szem, az agy és az immunrendszer egészségének megőrzésében is kulcsfontosságú szerepe van. Az viszont már jóval kevesebb emberben tudatosul, hogy a szervezetünk nem tud termelni omega-3 zsírsavat, ezért
júl. 23
7:00
Republikánusok és demokraták közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját (Infostart)
Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.
júl. 23
7:00
Eljött a könnyed jakuzzik ideje: Freeflow Weekend országszerte (Spa Trend Online)
Július 26-28. között a SpaTrend bemutatótermeiben megrendezésre kerül a FreeFlow Weekend, ahol exkluzív lehetőséget kínálunk a FreeFlow jakuzzik megismerésére. Ez az esemény tökéletes alkalom arra, hogy közelebbről is megtapasztald a jakuzzik nyújtotta kényelmet és egészségügyi előnyöket. Csatlakozz hozzánk, és találd meg álmaid masszázsmedencéjét,
júl. 23
7:00
Júliusban kilenc nap alatt 22 melegrekord dőlt meg Magyarországon (444.hu)
Több nap is volt, amikor éjszaka sem csökkent 27 fok alá a hőmérséklet.
júl. 23
7:00
Záporok, zivatarok és viharos széllökések (Magyar Hírlap)
Főként az ország középső harmadában eshet nagy mennyiségű csapadék.
júl. 23
7:00
Az agyunk alvás közben átmossa magát (Telex)
Úgy pumpálja át rajta a szervezetünk az agy-gerincvelői folyadékot, mintha egy mosógép lenne, ami éppen öblít. Ezért is fontos, hogy eleget aludjunk.
júl. 23
7:00
A cirok lesz a főszereplő Magyarországon: nálunk lesz a következő európai cirokkongresszus (Magro)
Magyarország ad otthont a negyedik európai cirokkongresszusnak 2025 októberében.
júl. 23
7:06
Joe Biden ígéretet tett: így segíti Kamala Harrist az elnökválasztási kampány során (Blikk)
Joe Biden azt ígérte, személyesen is részt vesz alelnöke, Kamala Harris elnökválasztási kampányában – az amerikai elnök hétfőn közölte az elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez. Harrist egyre több – amúgy esélyes – demokrata elnökjelölt is támogatja.
júl. 23
7:06
Megszólalt Biden: nem megy sehova (ATV)
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.

Keresés