Növekszik az MI-vel íratott állásjelentkezések száma, ami nehezíti a felvételi folyamatot, és egyre biztosabb receptje elutasításnak is. A szakértők szerint a pályázóknak érdemesebb szerkesztőként támaszkodni a mesterséges intelligenciára.
Az új tulajdonos mindent visz majd: a szarvasi területen álló Csáky-Bolza kastélyt, egy állatparkot, egy látogatóközpontot és a Körös–Maros Vidéki Nemzeti Park igazgatóság székhelyét is.
A Varga Mihály vezette pénzügyminisztérium közölte, hogy az eljárásra nem kell azonnali intézkedésekkel reagálni, a költségvetési hiányt fokozatosan kell csökkenteni.
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány, a betegség szórványosan fordul elő, de a várandósoknak javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás, mert az az újszülöttet is védi - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn a honlapján.
Az IQ-tesztek többsége seregnyi kérdésből áll, hiszen csak feladványok sokaságával lehet valós képet alkotni egy ember intelligenciaszintjéről. Ám 2005-ben az amerikai Princeton Egyetemen kifejlesztették az úgynevezett kognitív reflexiós rendszert (CRT), amit sokan a világ legrövidebb IQ-tesztjeként emlegetnek.
Az első videóban, a kedves sofőr miután elárasztotta csomagokkal és egy tetőbox tetéjvel a mögötte érkezőket, úgy ment tovább, mintha semmi nem történt volna. A második eset sem piskóta: nem tudta feltenni a biciklit a csomagtartóra, így inkább beszuszakolta a hátsó ülésre. Nem fért be, így az ajtó nyitva maradt... A harmadik eset, mondhatni minden
Van egy visszatérő kérdés, ami minden sminkoktatásomon elhangzik: “Meg tudnád mutatni, hogyan húzzak magamnak tusvonalat?". Sokan bajlódnak vele, de én úgy gondolom, hogy minden szemformán meg lehet csinálni gyönyörűen. Ami fontos, hogy tisztában legyünk a saját szemformánkkal és hogy ahhoz melyik ív a legelőnyösebb. Ebben a cikkben 5 különböző típ
A tehetségprogramok nem csupán a jelenlegi tehetségek fejlesztését szolgálják, hanem az utánpótlás tervezésének alapkövei is. Ezzel a szervezetek hosszú távon biztosíthatják, hogy a kritikus szerepkörök betöltésére mindig rendelkezésre álljanak megfelelő képzettségű és motivált munkavállalók. Mi kell ahhoz, hogy egy talent program megfeleljen az el
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány, a betegség szórványosan fordul elő, de a várandósoknak javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás, mert az az újszülöttet is védi - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hétfőn a honlapján.
Manapság már több helyen a szerves trágya először a biogázüzemben hasznosul, mielőtt a szántóföldre kerül. De milyen hatással vannak a fermentációs maradékok a talaj termékenységére? Összehasonlíthatóak-e a terméshozamok az ásványi műtrágya kijuttatását követő hozamokkal?
Elfyn Evans Thierry Neuville-hez hasonlóan nem sok eséllyel pályázhatott jó eredményre a Lett Rallyn, ahol a takarítás sokkal többet számított, mint más versenyeken.
Joe Biden visszalépését követően raliztak tegnap az amerikai tőzsdék, elsősorban az elmúlt hetekben megütött technológiai részvényekre vetették rá magukat a befektetők, a Dow így alulteljesített az S&P 500-hoz és a Nasdaqhoz képest. Ezek után az ázsiai tőzsdéken a lendület már fogyni kezdett, csak vegyes mozgásokat láttunk, és az előjelek alapján E
Az elmúlt években jelentős változásokon mentek keresztül a hazai fürdők és aquaparkok, ugyanis az időjárási körülmények mellett a látogatói szokások is jelentősen átalakultak írja a HelloVidék.
Az Amerikai Egyesült Államok volt alelnöke újabb két fontos lépéssel került közelebb a demokrata elnökjelöltséghez. Mi történt? Két fontos mérföldkövet ugrott meg Kamala Harris az elmúlt éjszaka. Nancy Pelosi Nancy Pelosi, a képviselőház korábbi házelnöke, kongresszusi képviselőnő és a Demokrata Párt egyik legfontosabb személyisége támogatja Kamala
Gázolás miatt szünetel a vonatforgalom Zalaegerszeg és Zalaszentiván között, a Celldömölk-Ukk-Zalaegerszeg vonalon késésekre kell számítani - közölte a Mávinform kedd reggel Facebook-oldalán.
Újabb állítólagos áldozatai szólaltak meg a jászberényi karateedzőnek. Egyikük azt állítja, amikor megsérült és erről szólt az edzőnek, A. Tibor direkt a sérült testtájára csapott. Mások sokszor sírva, félve mentek az edzésekre, egy másik tanítvány pedig felidézte, hogy egy véletlen rúgásért úgy gyomorszájon rúgta az edző, hogy elrepült, majd a föl
Meghiúsul a Google eddigi legnagyobb akvizíciója, a Wiz kiberbiztonsági cég kikosarazta az online keresőóriás 23 milliárd dolláros ajánlatát, és helyette elsődleges részvénykibocsátást fontolgat – írja a CNBC.
A házi gnocchi könnyű, pihe-puha és gyengéd burgonyatészta, amit az egész család imádni fog! Rendkívül egyszerű, mindössze pár hozzávalóból áll és garantáltan nem akarsz majd soha többé bolti változatot venni.
Meghiúsul a Google eddigi legnagyobb akvizíciója, a Wiz kiberbiztonsági cég kikosarazta az online keresőóriás 23 milliárd dolláros ajánlatát, és helyette elsődleges részvénykibocsátást fontolgat – írja a CNBC.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter vezetésével informális tanácsülést tartanak az Európai Unió tagállamainak igazságügyi miniszterei kedden Budapesten - közölte az Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt. A mérések szerint július 11-étől hat napon át minden nap megdőlt az országos melegrekord: ebből hármat a Bács-Kiskun vármegyei Kelebia, hármat a Hajdú-Bihar vármegyei Körösszakál tudhat a magáénak.
A BKK szerint a fővárosi taxirendelet csak a viteldíjak képzésére és alkalmazására vonatkozóan tartalmaz rendelkezést. A rendelet nem szabályozza, hogy az utas mivel fizet, vagy milyen akciót érvényesít a szabályosan képzett viteldíj fizetésekor.
A hivatalban lévő amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Saját gyártmányú humanoid robotokat használ majd a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra - jelentette be Elon Musk vezérigazgató hétfőn az X-en.
Saját gyártmányú humanoid robotokat használ majd a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra - jelentette be Elon Musk vezérigazgató hétfőn az X üzenetküldő szolgáltatáson.