2024. július 25. csütörtök

júl. 25
17:30
Olimpiai megnyitó, NB I-es rajt és F1 pénteken élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Nyitóünnepség Párizsból, ZTE–MTK és Nyíregyháza–ETO az NB I-ből, szabadedzések Belgiumból.
júl. 25
17:30
A kapcsolatok láthatatlan tetoválásokként hagynak örök nyomot Ia Genberg regényében (Könyves Magazin)
A másik ember belénk ívódott nyomairól szól a svéd Ia Genberg Részletek című regénye, melynek elbeszélője az életében fontos emberek közül négyet emel ki, és mutatja be velük való, már lezárt, ugyanakkor sok szempontból múlhatatlan kapcsolatát.
júl. 25
17:30
Norris: Nem érdekel, mások szerint mit kellett volna tennem (Racing)
Norris néhány nappal a Magyar Nagydíjon mutatott rendetlenkedése után nyilatkozott a sajtónak.
júl. 25
17:30
Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra (Üzletem)
A hatóságok 48 esetben indítottak eljárást, a kiszabott bírságok értéke meghaladta a 3 millió forintot. Összesen 205 kiló élelmiszert vontak ki a forgalomból 703 ezer forint értékben.
júl. 25
17:30
Ettől a daltól fogunk megőrülni az olimpia végére (Telex)
Megjelent a párizsi olimpia hivatalos himnusza Gwen Stefanitól és Anderson .Paak-tól.
júl. 25
17:36
Ukrán szakszolgálat: Orosz utasításra tervezett gyújtogatásokat hiúsítottak meg több országban (hirado.hu)
Orosz utasításra tervezett gyújtogatásokat hiúsítottak meg Ukrajnában, Lengyelországban, Ukrajnában és a balti államokban is.
júl. 25
17:36
Klímakreditek nélkül még mélyebb gödörben lenne a Tesla (vg.hu)
Tavaly két és fél milliárd dollárt kaptak Kaliforniától.
júl. 25
17:36
Az ukrán külügyminiszter felszólította Hongkong kormányzóját (Demokrata)
Dmitro Kuleba Oroszországot sejti a háttérben. Erről kínai körútján beszélt.
júl. 25
17:36
Mekkora szívás! Kubatov Gábor a repülőtéren tudta meg, hogy lecsúszott a saját produkciójáról (Nyugati Fény)
Magángép sem ment érte.
júl. 25
17:36
Csúcson a Japánban élő külföldiek száma (Telex)
Japán lakossága másfél évtizede csökken, de egyre több külföldi fiatal költözik a szigetországba.
júl. 25
17:36
Mennyi aranyunk lesz a párizsi olimpián? (Telex)
Pénteken kezdődik az olimpia, végignéztük, kikről szólhatnak majd a hírek a következő napokban. Kik a magyar favoritok, kik okozhatnak kellemes meglepetést? 55 millió forintot kap a győztes, azt is megmutatjuk, hogyan emelkedett a jutalom összege a villamosbérlettől erre a szintre.
júl. 25
17:36
Égen földön keresnek egy 15 éves magyar fiút, aki egy strandról tűnt el (naphire.hu)
A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, öttevényi fiatalember eltűnése ügyében.
júl. 25
17:36
Banki engedélyt kapott a Revolut (Fintech)
A Revolut hosszadalmas, három évig elhúzódó folyamat után megszerezte a brit banki engedélyt. A licensz megszerzése kritikus a fintech számára, hiszen hazai piacán csak így tud számára kiemelten fontos hiteltermékeket kínálni. Hosszadalmas folyamat végén Revolut siker A Revolut osztotta meg a hírt miszerint 2024 júliusában megerősítést kapott az Eg
júl. 25
17:36
A Visa kibővült Team Visa csapattal és új szurkolói programokkal ünnepli a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékokat (Digital Hungary)
A Visa (NYSE: V), az olimpiai és paralimpiai játékok globális fizetéstechnológiai partnere nemrég bejelentette a 2024-es párizsi játékokra készülő 147 Team Visa sportoló végső névsorát, köztük Milák Kristóf olimpiai bajnok magyar úszóval. A Visa most azt is elárulja, hogyan kapcsolódhatnak a leginkább a szurkolók a 2024-es párizsi játékok szelleméh
júl. 25
17:36
Ázsiai hangulatú steakszendvics (Street Kitchen)
Még élénken élnek bennem az ázsiai utazások emlékei, ezért a nyári grillezések alkalmával is igyekszem megidézni az ott kóstolt ízeket. Így született meg ez a steakszendvics is, amibe rögtön kétféle húst is csempésztem.
júl. 25
17:42
Tizennégy halálos nagymacska érkezik Ukrajnába (Infostart)
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának - jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
júl. 25
17:42
Fel nem adott lottószelvény miatt bukott 5,1 milliárdot (Blikk)
Sokak rémálma valósult meg Nagy-Britanniában, egy férfi, hiába töltötte ki a nyerő számokkal a lottószelvényt, elfelejtette feladni azt... Így aztán Mark Fletcher lecsúszott a 11 millió fontos (5,1 milliárd Ft-os) nyereményről. A férfi ugyan úgy emlékszik, hogy ő bizony megjátszotta a számokat, a cég viszont kitart a saját álláspontja mellett.
júl. 25
17:42
Gyengélkedett ma a magyar tőzsde, esett az OTP (Portfolio)
Az elmúlt időszakban alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, főleg az amerikai technológiai szektortól kezdtek el elfordulni a befektetők, amire néhány nagy amerikai tech cég héten megjelent gyorsjelentése is rátett egy lapáttal. A negatív hangulatban a mai nap sem hozott változást, gyakorlatilag egész nap esett a piac és ez alól a magyar tőzsde
júl. 25
17:42
Ön szerint függési viszonyba kerül-e Magyarország Kínától a most felvett óriáshitel miatt? Szavazzon! (ATV)
Amint arról korábban már beszámoltunk, a magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal, amelyet április 19-én teljes összegben le is hívott. A hitelt kínai bankoktól (Kínai Fejlesztési Banktól, a Kínai Eximbanktól, valamint a Bank of China magyar ágától) vette fel a magyar állam, azt 2027 április 19-ig kell
júl. 25
17:42
Ukrán külügyminiszter: Hongkong nem engedheti meg Oroszországnak a szankciók kijátszását (hirado.hu)
A kínai látogatáson tartózkodó Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter felszólította csütörtökön John Lee hongkongi kormányzót, akadályozza meg Oroszország azon próbálkozását, hogy Hongkongot felhasználva játssza ki az ellene bevezetett nyugati szankciókat.
júl. 25
17:42
Farm Vip: több botrányhős, egy pornós és nagy visszatérő is lesz az új évad szereplői között (SzMo)
Két másik műsorral kapcsolatban is újdonságokkal szolgált a csatorna. Nemsokára új gameshow-t is indítanak.
júl. 25
17:42
Csúcson a klímavásárlás az eMAG-on (MMonline)
Az év legmelegebb napjainak beköszöntével nem meglepő módon az eMAG-nál Magyarországon múlt hétfőn (július 15.) a légkondicionálók, kedden (július 16.) pedig a szobai ventilátorok eladásai
júl. 25
17:42
Bejelentést tett Zelenszkij: elfoghatták a nyelvészprofesszor gyilkosát (Mandiner)
"Elegendő bizonyíték van arra, hogy az őrizetbe vett személy lőtt a bölcsészre" – írta az ukrán rendőrség a Facebook-oldalán.
júl. 25
17:42
Jennifer Aniston keményen beleállt Donald Trump alelnökjelöltjébe (Telex)
A színésznő szerdai Instagram-sztorijában J.D. Vance korábbi Fox News-os szereplésére reagált.
júl. 25
17:42
Most két fiú állt rolleren, felborultak, csonttörés lett a vége (Nyíregyháza)
A 13 év körüli fiúk a Ferenc körúton borultak fel a rollerral.
júl. 25
17:48
A reptéri káosz miatt elmarad Kubatov Gábor vitája Tusványon (Blikk)
Szerda este több órán át várakozott a Ferencváros elnöke a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, végül mégsem tudott gépre szállni a klubelnök. Pedig Kubatov Gábor egy fontos "szócsatára" készült Tusványoson, ami így most elmarad. A Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György moderált volna a beszélgetést.
júl. 25
17:48
Eddig tartott az enyhülés: kíméletlen melegedés éri utol a magyarokat a hétvégén (Pénzcentrum)
Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén; vasárnap az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.  Pénteken napos idő várható általában kevés gomolyfelhő mellett, csapadék nélkül. Keleten lehet esetleg több a gomolyfelhő. Este a gomolyok l
júl. 25
17:48
Norris nem büszke rá, hogy beárnyékolta Piastri első F1-es győzelmét (m4sport.hu)
Sajnálja Lando Norris, hogy a csapatutasítással szembeni makacsságával árnyékot vetett Oscar Piastri nagy napjára a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjon.
júl. 25
17:48
Egyesülni fog két fekete lyuk a Tejútrendszerben, ami így valóságos szörnyeteggé változik (Femcafe)
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Tejútrendszer közepén található egy szupermasszív fekete lyuk. Most azonban a tudósok felfedeztek egy másikat is, amit fel fog falni a nagyobb.
júl. 25
17:48
Wizz Air: egzotikus és izgalmas helyekre indulnak új járatok (vg.hu)
Genova, Girona, Marrákes és Memmingen is elérhető lesz már idén.
júl. 25
17:48
Férjhez ment a Next Top Model Hungary sztárja: elárulta, mikor jöhet a baba (BorsOnline)
Szaniszló Kitti a Tv2 műsorában versenyzett a Magyarország következő topmodellje címért, ahol végül a 16 versenyző közül a 10. helyet sikerült megszereznie. A Next Top Model Hungary gyönyörű modellje csak néhány napja ment férjhez, amiről most lapunknak mesélt.
júl. 25
17:48
Most két fiú állt rolleren, felborultak, csonttörés lett a vége (Nyíregyháza)
A 13 év körüli fiúk a Ferenc körúton borultak fel a rollerral. Az egyik srác hetekig gipszben lesz!
júl. 25
17:50
Koszta Márk a görög élvonalban folytatja (m4sport.hu)
Koszta Márk a görög élvonalban szereplő PAE Volosz labdarúgócsapatához igazolt.
júl. 25
17:54
Végleg megszűnik a Volánbusz: Lázár szerint rendet tesznek, az ellenzék szerint bűnt követnek el (ATV)
Egy integrációs folyamat eredményeként januártól hiába fogjuk keresni a volánbuszokat, a társaság ugyanis beleolvad a MÁV-ba, és még a nevét is elveszti. Az ötlet nem újkeletű, de úgy tűnik, Lázár János kellett a véghezvitelhez. Az ellenzék szerint "közlekedés elleni bűnt" követ el a kormány.
júl. 25
17:54
Fülsiketítőt dörrent a Trump-ágyú, Kamala Harris a célkeresztben (vg.hu)
Biden a múlté, a demokraták cserejelöltje pedig máris úthenger alá esett.
júl. 25
17:54
Csáklyával kellett kiszedni a csatornából egy részeg biciklist Ecsegfalvánál (BorsOnline)
A biciklis olyan részeg volt, hogy azt sem tudta, hol van.
júl. 25
17:54
Tóth Gabi széles mosollyal mondta ki a terhességről: teljesen egyetértenek Papp Máté Bencével (Promotions)
Szintet lépett a kapcsolatuk, közös fotóval tudatták.
júl. 25
17:54
Akkora nyugdíjra számíthat Biden a bukása után, hogy azt még a kedves olvasó is elfogadná (Mandiner)
"Joe Biden két helyről fogja behúzni a nyugdíjat jövő januártól" – derül ki egy amerikai elemzésből, amely szerint akár 150 millió forintnak megfelelő nyugdíjról lehet szó, "amelyben természetesen nincsenek benne a külön juttatások."
júl. 25
17:54
Visszatért a Történelem: A 36 éve eltűnt Roosevelt ereklye előkerült – Hol rejtőzött? (Helló Magyar)
A híres Theodore Roosevelt eltűntnek hitt ereklyéje 36 év után előkerült. Hol volt eddig? Mi a története? Részletek a cikkben!
júl. 25
17:54
Német dízelmozdonyokat bérel a Máv-Volán-csoport (Autószektor)
Fotó: MÁV A tájékoztatás szerint a mozdonyok műszaki átalakítás és sikeres hatósági engedélyeztetési eljárás után várhatóan az ősszel állnak forgalomba, elsősorban a nyugat-magyarországi nagy utasforgalmú vonalakon. A vasúttársaság a növekvő utazási igény és a járműhiány enyhítése érdekében tartósan bérelhető használt járművek üzembe állításán dolg
júl. 25
17:54
Mostantól bitcoinnal vehetsz Ferrarit (BitcoinBázis)
A Ferrari a BitPay kriptopénz-fizetési szolgáltatóval együttműködve 2023-ban indította az Egyesült Államokban a kriptopénzzel történő fizetést. Július 24-én a cég hivatalosan bejelentette, hogy 2024. július végétől az európai márkakereskedői hálózatára is kiterjeszti a kriptofizetési funkcióját. A bejelentés időpontjában a Ferrari európai márkakere
júl. 25
17:54
Brutálisan megsérült egy magyar rendőr a fővárosban, elgázolta egy szabálytalan autós (naphire.hu)
A sérült rendőrt kórházba szállították.
júl. 25
17:54
Energiaügyi Minisztérium: Módosul az otthonfelújítási program felhívása (vasárnap.hu)
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása, minden szerződött bankfióknál lehetővé kell tenni a kölcsönkérelmek online benyújtását – olvasható az
júl. 25
17:54
5+1 káprázatos hely az Alpokban, amelyet látnod kell (Bien)
Nem csak akkor érdemes kirándulnod az Alpokban, ha a hegyi túrák vagy a síelés szerelmese vagy. Rengeteg szebbnél szebb alpesi település és városka van, ahol akár egy hosszabb vakációt is eltölthetsz.
júl. 25
17:56
Miközben Budapest költségvetésével ügyeskedni kell, Karácsony előremeneküélve jelentette be a cégvezetők milliós jutalmait (Mandiner)
A tavalyi pénzosztási botrány után Karácsony előremenekült és maga jelentette be, hogy újabb milliókkal dobja meg a cégvezetőket.
júl. 25
18:00
Nem a mai volt a pesti börze nagy napja (Privátbankár)
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
júl. 25
18:00
Budapesten forgatják az új Ncis-sorozatot: az egyik főszereplő már meg is érkezett a fővárosba (Blikk)
Az NCIS-franchise legújabb spin-offját, az NCIS: Tony és Zivát hazánkban forgatják. A tízrészes széria főszereplői az eredeti sorozatból ismert Michael Weatherly és Cote de Pablo, akik visszatérnek korábbi karaktereikhez. A stábhoz egy neves nemzetközi színészgárda is csatlakozik, az egyik sztár pedig már szelfizett is a fővárosban.
júl. 25
18:00
Igazi legendától búcsúzunk ma: elhunyt a válogatott sportoló (Metropol)
Alapjaiban határozta meg a játékot.
júl. 25
18:00
EM: Módosul az otthonfelújítási program felhívása (hirado.hu)
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása
júl. 25
18:00
Debreceni Egyetem: tizenegyezernél is több diák kezdheti meg ősszel a tanulmányait (vg.hu)
A pótfelvételivel hatszáz diák kerülhet be az egyetemre.

Keresés