Mit mondjak neki, milyen időpontban, hogyan kezdjek neki, és egyáltalán megtegyem-e? Érdemes alaposabban elgondolkodnod néhány dolgon, ha a szakítás már többször az eszedbe jutott.
Pénteken este, június 26-án, egyedülálló helyszínen, a Szajna partján nyitják meg a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékokat. Az esemény különlegessége, hogy a ceremónia nem egy stadionban, hanem a folyó mentén, egy 6 kilométeres útvonalon zajlik. Az olimpiai érmek azonban nemcsak a dicsőséget és elismerést hozzák magukkal, hanem pénzjutalmat is,
Solti Ádám és felesége, Berni hét éven keresztül próbálkoztak lombikprogrammal, mire megadatott nekik a gyermekáldás. Kisfiuk, Beni éppen most lett egy éves, amire hatalmas bulit csaptak, de az édesanya elmondása szerint a mai napig érezhetőek a kezelések következményei. Berni most őszintén mesélt azokról a nehézségekről, melyekkel továbbra is meg
6 héttel a premier után rekordot döntött az Agymanók 2: elképesztő tömegeket vonzott a moziba az animációs film folytatása, már több, mint 500 milliárd forint fölött jár a bevételek száma. Ezzel már most minden idők legsikeresebb animációs filmjévé vált.
A kínai látogatáson tartózkodó Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter felszólította csütörtökön John Lee hongkongi kormányzót, akadályozza meg Oroszország azon próbálkozását, hogy Hongkongot felhasználva játssza ki az ellene bevezetett nyugati szankciókat.
A Semmelweis Egyetem hat karán magyar nyelvű képzésben 2222 hallgató kezdheti meg tanulmányait a 2024/25-ös tanévben, közülük 2004-en az államilag támogatott, 218-an az önköltséges képzésre nyertek felvételt. Az orvos- és egészségtudományi területen továbbra is a Semmelweisen voltak a legmagasabbak a ponthatárok - közölte a felsőoktatási intézmény
A hepatitis B a világ egyik legelterjedtebb fertőző megbetegedése. A fertőzöttek egy részének immunrendszere kezelés nélkül is legyőzi a vírust, ám krónikus hepatitis esetén májelégtelenséget és májdaganatot okoz. A fertőzés vérrel és szexuális úton terjed, de védőoltással megelőzhető.
Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, különböző variációk vannak arra, hogy ki legyen a partner – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő DVSC hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a korábbi horvát korosztályos válogatott Neven Djuraseket.
Mi is alig hisszük el, de Jennifer Lopez a napokban ünnepelte az 55. születésnapját. Ebből az alkalomból pedig olyan képeket gyűjtöttünk össze, melyek még azelőtt készültek róla, hogy az egész világ megismerte volna a nevét. Mutatjuk, hogy nézett ki J. Lo, mielőtt még hivatalosan is J. Lo lett belőle!
Azt gondolhatnánk, hogy a királyi család tagjai bármilyen ínycsiklandozó ételhez hozzáférhetnek, bármit megehetnek, megkaphatnak, amit csak szeretnének. Ez azonban nincs teljesen így.
Az Energiaügyi Minisztérium szerint "júliusban már közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt az MFB Bank Pontokon. Az újonnan kiadott energetikai tanúsítványok száma meghaladta a 6300-at."
Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén; vasárnap az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A generációk egymástól való eltávolodása talán soha nem volt még olyan gyors, mint napjainkban – állapították meg a Generációváltás az üzleti életben címmel szervezett panelbeszélgetés résztvevői csütörtökön Tusnádfürdőn.
Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, különböző variációk vannak arra, hogy ki legyen a partner - jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.
A kínai meteorológiai központ szerdán, idén először a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki az ország felé közelítő Gaemi tájfunra, Tajvanon pedig több helyen is bezárták az üzleteket, iskolákat, több száz légi járatot töröltek, és több ezer embert evakuáltak az érintett térségekben.
A nők a bűvészetben sokáig csinos asszisztensként tűntek fel, a szakma pedig a csillogás, a titokzatosság és a szexizmus világa volt. Utóbbi ma már változóban, és bár a kislányok még ma is kevés nőt látnak bűvész szerepben, ezért magukat is nehéz elképzelniük benne, egyre több az úttörő. Ilyen Balogh Anna is, aki viszonylag későn választotta ezt a
A Vénusz a Naprendszer egyik legellenségesebb helyei közé tartozik. Csillagászok azonban két olyan gázt figyeltek meg a bolygón, amelyek a felhőiben megbúvó életformák jelenlétére utalhatnak.
Nem kétséges, hogy a világ legismertebb keresési rendszere a Google. Az évek során egyre inkább kibővült portál, amely nemcsak ideálisnak bizonyult a különféle információk gyors megszerzéséhez, hanem utat engedett a további innovációknak, például a Google Maps-nek. A Google Maps a legismertebb alkalmazás, amit utazáskor használunk, ha ismeretlen h
Talán téged is megdöbbent a tény, hogy az elektromos rollerek prototípusai az első világháború idejéből valók. Tisztán emlékszem, ahogy a minap elfújtam mind a 17 szál harciasan táncoló gyertyát a tortámon, az ünneplésre összecsődült család pedig már csak a hátamat láthatta, amint kondenzcsík-sebesen elhúztam KRESZ-tanfolyamra. Alig vártam, hogy íg
Visszafogott, friss és tökéletes nyárra - röviden így írnánk le a legújabb sminktrendet, a láthatatlan tusvonalat. Talán még egyszerűbb elkészíteni, mint a hagyományosat, ráadásul mindössze két termék szükséges hozzá - ezek biztos, hogy megtalálhatóak az arzenálodban.
Cáfolta Max Verstappen, hogy a Red Bull eltiltotta őt az éjszakai szimulátorozásoktól, és egyértelművé tette, hogy nem tolerálná, ha mások megmondanák neki, mikor versenyezhet és mikor nem.