A járművekbe beépített egyre fejlettebb számítógépes rendszerek alapjaiban változtatják meg az autózást. 2022-ben JAKE Brown, a Tennessee állambeli Chattanoogában élő távközlési szakember egy használt 2017-es Volkswagen Passatot vásárolt egy helyi márkakereskedésben. Brown magát műszaki beállítottságú fickóként írja le, és izgatottan várta az autó
A nyár legfontosabb kérdése: ki kell piszkálni a magokat a görögdinnyéből evés közben? Le lehet nyelni őket, vagy valami bajunk lesz a kis fekete magoktól?
Sokan küzdenek visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
A magyar vendéglősök még nem használják széles körben a mesterséges intelligenciát, de egy-egy munkafolyamatot már képes támogatni az AI. A kiemelkedően jól dolgozó munkavállalók teljesítményének elemzésére, így munkájuk elismerésére például kiváló. A Portfolio által megkérdezett piaci szereplők szerint idővel jelentős piaci hatásai lehetnek a szek
A magyar olimpiai csapat közösségi oldalaira került fel az a videó, amiben háromszoros olimpiai bajnok kardvívónk megmutatta, milyen szobában laknak a sportolók a játékok idején. Szilágyi Áron szerint a helyiségek nagyon egyszerűek, de mindenük megvan, amire szükségük lehet.
Az Ukrajnán keresztüli olajszállítások felfüggesztésének ügyében az Európai Bizottságnak a tagállamok és nem egy tagjelölt mellett kellene kiállnia – mondta ifjabb Lomnici Zoltán.
Az előző évek változásai folyamatos kihívások elé állították és állítják a nyúltenyésztőket mind közgazdasági, mind állategészségügyi téren. A nagyüzemben tartott nyulak állategészségügyi kockázati tényezői azonban nem változtak az évek alatt, hiszen ugyanúgy veszélyeztetik őket napjainkban is a különböző vírusok, légzőszervi, valamint emésztőrends
Három üzemanyagtartály gyulladt ki egy olajraktárban Oroszország Kurszki területén egy ukrán dróntámadás nyomán szombat éjszaka, áldozatok nincsenek - közölte Alekszej Szmirnov, a térség megbízott kormányzója a Telegram üzenetküldő csatornáján.
Az uniós diplomatákat arra utasították, hogy töröljék az utazási terveket, mondják le a partikat és halasszák el a rezidenciák javítását, miután idén jelentősen túllépték a költségvetésüket – írja a Financial Times.
Magyarország lakosságának több mint kétharmada városban él. A városi zöldfelületek természetalapú megközelítése számos fontos területre gyakorol jótékony hatást, mint például a klímavédelem, fajvédelem, városi természetvédelem, oktatás, turizmus, vízmegtartás.
Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran kerül közel egymáshoz. Ezt követően augusztus 4-én és 5-én a Mars a Bika
Megdőlt hétfőn az egy nappal korábban az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus által mért melegrekord: július 22-én 17,15 Celsius-fok volt a globális átlaghőmérséklet a bolygón - derül ki a klímaváltozást figyelő szolgálat szerdai bejelentéséből.
Lékai-Kiss Ramóna is részt vesz nézőként a 2024-es párizsi olimpián. A színésznő 2019-ben ment feleségül válogatott kézilabdázó kedveséhez, Lékai Mátéhoz, azóta úgy is mondhatnánk, hogy sportolófeleség. Így nem akkora meglepetés, hogy megjelenik egy ilyen világrendezvényen, de ami érdekesebb: Ramóna nem is akárkivel utazik az olimpia helyszínére.
Nem hagyta szó nélkül Orbán Viktor magyar kormányfő tusványosi beszédét David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki arra hívta fel a figyelmet, Orbán Viktor ezen megnyilatkozásával az orosz elnök Amerikával kapcsolatos összeesküvés-elméleteit is terjesztette.
Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.
A fennakadások leginkább a nyaralókat érintik, az SNCF szerint "az olimpiai játékokra utazó csapatok és akkreditált személyek" minden szállítása biztosított lesz.
A Gondosóra-felhasználókat és hozzátartozóikat már ingyenes telefonos applikáció is támogatja – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban. A hozzátartozók ily módon értesítést kaphatnak, ha az idős ember veszélyhelyzetbe kerül, megnézhetik a legfrissebb információkat, és azonnali riasztást
Ami bejött az esős időmérőn, az visszaüthet a száraz versenyen? Miért választott különösnek tűnő stratégiát a Red Bull vasárnapra, és miért nem tartanak a McLaren jóslatának valóra válásától?