A magyar női kézilabda-válogatott 25-24-re legyőzte Brazíliát a párizsi olimpia vasárnapi versenynapján, a csoportkör második fordulójában. De volt ötgólos hátrány is a meccs folyamán. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese jól kezdett, hatékony védekezéssel és pontos befejezésekkel ellenfele előtt járt (6-4). Egy emberelőnyös időszakot ki
Háromból egy sportlövőnknek sem jött össze a döntő, a dzsúdós Pongrácz Bence egy percet sem bírt a címvédő ellen. Az összes vasárnapi eredmény egy helyen.
A turizmusra is hatással van a kánikula – hogyan rendezi át a piacot, hogy sok turista az egyre melegebb nyarak miatt inkább észak felé veszi az irányt?
Talán te is felfigyeltél már az útjelző oszlopokon található kis kék prizmákra amelyek egyes útszakaszon láthatók. Nos, ezeknek a fényvisszaverő kiegészítőknek az a célja, hogy elriassza a vadállatokat az úttesttől, így kevesebb legyen a vadgázolás. Fénysorompó az út szélén A vadriasztó prizmákat már évek óta alkalmazzák a balesetek megelőzése érd
A Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítása komoly kihívás elé állítja a G20 országokat is, ezért az Európai Uniónak is lépéseket kell tennie a vállalások előmozdítása érdekében - mondta Varga Mihály pénteken Rio de Janeiróban, azt követően, hogy felszólalt a G20-as pénzügyminiszterek és jegybankelnökök tanácskozásának második napján, erről közlem
A világsztár súlyos betegsége ellenére lépett színpadra a párizsi olimpia nyitóünnepségén. Céline Diont azonban egy specialista óva intette ettől - a szakember szerint óriási kockázatot vállalt.
A Netflix Cobra Kai - A karate kölyök öröksége és a Peacock Love Island USA című műsora vezette a Luminate streaming eredeti tévésorozatainak nézettségi listáját a július 19-25. közötti időszakban.
Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett. A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vet
Újabb fejlesztéssel rukkolt elő Kína, ezúttal a nap hőjének hasznosítása terén. Az innováció a napenergia hasznosításának tükrökkel és központi toronnyal működő naperőművét érintette.
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.
Emlékszel még Richard Dean Andersonra, a Csillagkapu című sorozat Jack O’Neill ezredesére? Nos, egy biztos: ha a színész ma már szembejönne veled az utcán, tuti, hogy nem ismernéd őt fel.
Hátrányból felállva drámai meccset nyert meg a magyar női kézilabda-válogatott az olimpián. Simon Petra a második félidőre jött meg, majd mindent eldöntött.
Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara győri elnöke szerint nagyon komolyan kéne venni a kórházi klímák problémáját. Kásler szerint viszont ötven fokban is lehet dolgozni.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szankciókat szabott ki a kanadai női futballválogatottra és stábjára egy olimpiai edzés megfigyelésével kapcsolatos eset miatt.
Július második felében a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjának tíz esztendős gímszarvas bikája agancstisztításba kezdett. Bátornak, az állatpark gímszarvas bikájának idei agancsa mostanra teljesen kifejlődött és az azt tápláló vérerekkel gazdagon átszőtt szőrös bőrre, az ún. barkára már nincsen szüksége. A gímszarvasok ily
Két bűncselekménnyel is meggyanúsították azt a dombrádi nevelőapát, aki nevelt fia elmondása szerint kikötözte őt egy vontatókötéllel a garázsban, a száját pedig gázolajos ronggyal tömte be.
Az eÁfa bevezetésének tapasztalatairól, kihívásairól, valamint a rendszer fejlesztésének további elemeiről a PwC adószakértői foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat.