Tizennyolc újonnan létesített szociális naperőművet helyeztek üzembe idén július végéig a legszegényebb kistelepülések határában kialakított telephelyeken. A jellemzően egyhektáros területen elhelyezkedő létesítmények hálózatba kapcsolásával a Felzárkózó települések program megkezdte a felkészülést a következő télre, a létesítmények bevételéből kis
Vasárnap kora délután jól látható előjel nélkül csaphat le egy hidegfront a Balatonra, helyenként viharos széllökésekkel – közölte a HungaroMet Zrt. siófoki obszervatóriumának vezetője.
Amikor júliusban sütött a nap, fillérekért lehetett áramhoz jutni, amikor besötétedett, méregdrága volt a villany. Magyarország eközben áramot szállít Ukrajnának, ahol az oroszok négy hónapja pusztítják az erőműveket. Mégis hiba lenne az ukránokat okolni a magas árakért, ők ugyanis pont akkor vesznek, amikor az áram olcsó.
Talán te is azok közé tartozol, akik évek óta keresgélik a nagy Őt, pedig lehet, hogy életed szerelme ott él a közvetlen közeledben, sőt talán már ismered is. Hogyan lehetséges ez? A különböző felmérések alapján kifejezetten nagy az esély rá, hogy úgy éltek egymás mellett, hogy fogalmatok sincs arról, a másik milyen potenciális jelölt lehet.
A Walker, a texasi kopó sztárja minden bizonnyal az egyik legnagyobb legenda. A népszerű filmjeiről és humorjairól híres Chuck Norris kinézete azonban rengeteget változott.
Csaknem 12,5 százalékkal bővült 2023-ban az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2023 végén 2507-et tartott nyilván - tájékoztatott a MEKH.
Itt vannak a legfontosabb tudnivalók az elindult Otthonfelújítási Programról A Magyar Fejlesztési Bank Otthonfelújítási Programjára már folyamatosan lehet jelentkezni. A program célja az 1991 előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítése. Az MFB szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat az akár 6 milli
Minden elképzelhető díjat, rangos szakmai elismerést elnyert. Lukács Sándor, Miskolc Pro Urbe díjasa 52 éve hűséges tagja a budapesti Vígszínháznak. Szerinte Marton Lászlót a metoo üggyel a halálba kergették, és ki kéne már dugni a fejünket a politika alól. Lukács Sándor most rendkívül hálás Merkely Bélának a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klin
A magyar gazdaság 2024-ben 2,5 százalék körüli mértékben bővülhet a fogyasztásnak és a reálbér-növekedésének köszönhetően, jövőre pedig akár 3,5 százalékra is gyorsulhat a növekedés további felfelé mutató kockázatokkal – vélik az OTP Bank elemzői. A pozitív hírek mellett ugyanakkor továbbra is vannak érezhető kockázatok a gazdaságban, amelyek hatás
Tóth Gabi kedvese, Papp Máté Bence egy közös fotó mellett osztotta meg az érzéseit és gondolatait az énekesnővel. A táncos bevallotta, hogy már az első
Donald Trump szombat este beszédet tartott a legnagyobb, évente megrendezésre kerülő globális Bitcoin konferencián. Habár az eredetileg 21:00-ra beharangozott kezdés 1 órát csúszott, az elhangzó ígéretek végül kárpótolhatták azokat, akik fennmaradtak. A rendezvényről közvetített élő adást az amerikai Bitcoin Magazine és a nagyobb amerikai hírcsator
Amikor a bőrönd bepakolása kerül napirendre, még a legdivatosabb utazók is szembesülhetnek kihívásokkal. Ekkor jelent óriási segítséget egy nyaralós kapszulagardrób kialakítása.
A Xiaomi bemutatta az SU7 elektromos szedán hardcore változatát, amelyet azzal a céllal terveztek, hogy a Nürburgringen felülmúlja a Porsche Taycan Turbo GT-t.
Az üveglift, az üvegplafon és -szikla, valamint a munkahelyi nemi előítéletesség és diszkrimináció összes többi példája egyértelműen bizonyítja, hogy a gond közel sem a nőkkel vagy a viselkedésükkel van. A fő probléma továbbra is a társadalom nőkről alkotott véleménye és a "nőiesség" és a "nőies munka" szélesebb körű leértékelése.
A NASA technológiáján alapuló új rendszer a végtelen felfedezés lehetőségével kecsegtet, hiszen a technológia önmagát tölti fel energiával, amit a tengervíz hőmérséklet-különbségéből nyer. A kaliforniai Seatrec rendszere lehetővé teszi a
Számos, tőle korábban nem hallott külpolitikai gondolatot is megfogalmazott a miniszterelnök – és rácáfolt a vele kapcsolatban élő sztereotípiák némelyikére is.
A mezőgazdasági munkák újabb területét hódították meg a drónok. Egy belga kezdeményezés keretén belül már a pilóta nélküli légi járművekkel történő vetés és trágyázás is lehetővé vált. Bár a kezdeményezés
Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint mindhárom magyar tornász, az egyéni összetett döntőbe jutott Czifra Bettina Lili, az ugrásban 12. Bácskay Csenge és a felemáskorláton 34. Székely Zója is a maximumot hozta ki magából a párizsi olimpia vasárnap esti női selejtezőjében.
Egy ember átlagosan hat-hét alkalommal pisil 24 óra alatt, és azt gondolnánk, hogy elég profik vagyunk benne, nem igaz? Most kiderült, hogy sokan egész életünkben rosszul csináltuk.Mi benne a nehéz? Lehúzod a nadrágodat, leülsz a vécéülőkére, és hagyod, hogy a természet tegye a dolgát. De úgy tűnik, van valami, amit nem jól csinálunk − és ez a hóly
A disznóólak előtt, ahogy elhagyta a megroggyant épületet, megcsillant pár csepp harmat a sártól szürke fűcsomókon. Korán volt még, a rózsaszínű fények mesebelivé festették a rég nem használt, deszkákból tákolt falakat, a hullámos tetőt. Sietősen szedte a lábát, s közben mosolygott: a nedves, hűvös föld borzongósan csiklandozta meztelen talpait. Má
Fiatalon halhatatlannak érezzük magunkat. Meghallgatjuk az idősebbek nyavajgását arról, hogy itt meg ott fáj, a macskajaj már nem csak egy napig tart és elképzelhetetlennek tartják azt, hogy egy hétköznapi, pihentető alvást kiváltsanak egy bulizással.
A datolyaszilva egy megosztó növény és sokáig még én magam is kétkedve fogadtam a kertekben. De tavaly megtört a jég és ültettem. Nézzük, hogy mit érdemes tudni a datolyaszilváról!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a múlt hónapban megállítottak egy román furgont, amiben több tucat sertést találtak. A sofőr sem az állatok megvásárlásáról, sem állatszállítási engedélyről nem tudott papírt mutatni. A raktérbe zsúfolt állatok közül a lefülelés időpontjában több már nem élt. A sertéspestis veszélye miatt végül az összes áll