A férfi kardozók egyéni versenyében megtapasztalt csalódások feltüzelhetik a magyarokat a szerdai csapatversenyre – mondta a csapat edzője, Navarrete József, aki elárulta, hogyan folytatódik a felkészülés, és mi lesz most a legfontosabb teendő szerdáig.
Az előző év hasonló periódusához képest 16 százalékkal, 2,7 milliárd euróra emelkedett az UniCredit nettó nyeresége az áprilistól június végéig tartó időszakban, így sorozatban a 14. negyedévben sikerült minőségi és nyereségességi növekedést elérnie a bankcsoportnak.
Az Azénpénzem számításai szerint júniusban a munkában állók létszámának bővülése mintegy kétharmadban a nyugdíjas korosztálynak volt köszönhető. A KSH korábbi elemzésében le is írta, hogy a foglalkoztatottság növekedésében kiemelkedő szerepe van „az idősebb korosztályok aktivizálódásának”.
A turizmus környezetkárosító mivoltát igyekszik ellensúlyozni Koppenhága új programja, a CopenPay. Ennek keretében fenntartható szemléletmódra és tevékenységekre szeretnék rábírni a városba látogatókat, cserébe pedig ingyen ételt, italt, programlehetőségeket kínálnak. A tesztüzem augusztus 11-ig tart. Számos városban okoz problémákat a túlturizmus
Egy nemzetközi tudóscsoport áttörő felfedezést tett: a Csendes-óceán mélyén, több ezer méterrel a felszín alatt, különleges fémgumók oxigént termelnek. Az eredmények összeütközésbe keverednek a jelenlegi tudományos nézetekkel és új megvilágításba helyezhetik a komplex földi élet eredetét is.
Szobák és félszobák 30-50 ezer forintért, garzonok 100 ezertől - ezek az árak várják a most felvetteket a nagy egyetemi városokban. Aki jó albérletet akar, annak érdemes sietni, de nem érdemes elsietni, jól teszi, ha először alaposan átnézni a kínálatot.
Nagyszabású, átfogó és a legkorszerűbb. Ezekkel a kifejezésekkel jellemezhető a Kite Zrt. június 27-ei derecskei kertészeti bemutatója, ahol a résztvevők betekinthettek a Kite Zrt. által kifejlesztett és gyakorlatban alkalmazott technológiákba.
Júliusban sem dőlhetünk hátra, sőt: egyre inkább sűrűsödnek kertünkben a növényvédelmi teendők, hiszen ökoszisztémák egyensúlyának kibillenése miatt egyre több dolog "nem úgy működik, ahogy kellene". Ez sokkal intenzívebb emberi odafigyelést és beavatkozást tesz szükségessé – ott legalábbis biztosan, ahol a természetes rendszerek az elmúlt évtizede
A balatonfüredi 18 éves Soós Kriszta Szonját választották a 199. Anna-bál szépének. Az első udvarhölgy a 21 éves budapesti Mihály Angelika, a második udvarhölgy pedig a 17 éves és szintén Budapestről érkező Bundschuh Jázmin lett.
A ma már népbetegségnek számító pitvarfibrilláció tüneteivel érdemes tisztában lenni, mert ez a betegség ötszörösére növelheti a stroke kialakulásának a kockázatát is.
Egy igazán harmonikus hálószoba tervezésénél sok szempontot kell figyelembe vennünk, hogy valóban maximálisan szolgálja pihenésünket. Kényelmesnek, ergonomikusnak és hívogatónak kell lennie, ugyanakkor a hangulat és a funkcionalitás is elengedhetetlen. Az is fontos, hogy otthon érezzük benne magunkat és tükrözze stílusunkat. Az alábbi öt egyszerű t
Özvegyi nyugdíj tekintetében általános szemlélet, hogy az elhunyt jogszerző után özvegyi nyugdíjat kizárólag a jogszerzővel annak halálakor vele együtt élő házastársa részére állapítanak meg. Ugyanakkor az előzőekkel ellentétben, jól meghatározott jogosultsági feltételek teljesülése esetén, az elhunyt jogszerző elvált házastársa, bejegyzett élettár
Ellentmondásos folyamatok zajlanak a magyar gazdaságban a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint. A GDP-növekedés meghaladhatta a 2%-ot (nyers adatok alapján) az előző év azonos időszakához képest, ez azonban nagyrészt a bázishatás eredménye, ugyanis a tavalyi recessziós időszakban április és június között mérték a legnagyobb visszaesést
A Winklevoss ikrek, Tyler és Cameron, amerikai vállalkozók és kockázati tőkebefektetők, akik leginkább a Mark Zuckerberggel folytatott jogi harcukról ismertek. A világ egyik legsikeresebb ikerpárja több mint 5 milliárd dolláros kombinált vagyonnal rendelkezik, a kriptovaluták iránt pedig 2013 óta lelkesednek, ezt mutatja a Gemini tőzsde 2014-es meg
De persze, fázni azért ma sem fogunk. Hétfőn száraz, túlnyomóan derült idő várható, helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északi, északnyugati szél ismét sokfelé megélénkül, amit néhol erős lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26-31 fok között várható. Késő estére 18-25 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kamala Harris választási kampánya egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott – közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese vasárnap. A demokrata kampánytámogatások beérkezése Joe Biden politikai támogatottságának csökkenésével együtt július első felében lelassult, ennek adott most lendületet az ú
Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.
Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédét minden eddiginél nagyobb várakozás előzte meg, hisz olyan tektonikai mélységű világhatalmi energiák erőterébe kerültünk, mint amilyenbe utoljára a 16. században voltunk.
Kamala Harris választási kampánya egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott – közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese. Rob Flaherty az X közösségi oldalon megjelent közleménye szerint július 21-ét követően, amikor Joe Biden visszalépett a választási indulástól és Kamala Harrist ajánlotta mag
- Az utánfutón egy mikrobuszt szállítottak - írta nem sokkal éjfél után a katasztrófavédelem. Az érdi hivatásos tűzoltók vonultak a balesethez, ahová mentő is érkezett. A szerelvény teljesen elzárja a pályát a forgalom elől, emellett olaj került a burkolatra. Az Útinform a baleset kapcsán arról adott hírt, hogy lezárták az M6-os autópályát Százhalo
A nyaralás után boldogan tért vissza Berlinbe az Union-drukkerek egyik kedvence. Az öltözőben volt kivel kitárgyalnia az Európa-bajnokságon történteket, igaz, az immár mellette helyet foglaló Bénes László elégedettebben gondolhat vissza a németországi tornára. A 28-szoros magyar válogatott középpályás ugyanakkor inkább előretekint, mintsem hátra: a
Sajtóértesülések szerint a Ducati felvette a kapcsolatot Jack Millerrel, hogy esetleg szerződtessék a Superbike-világbajnokságban szereplő gyári csapatukhoz. Az ausztrál motorosnak állítólag egy másik gyári alakulattól is van ajánlata. Álvaro Bautista fontos kijelentést tett a Superbike-világbajnokság legutóbbi, Mostban rendezett fordulója után. A